|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.12. 21:55 - |
 Michaelangelo megállt és visszanézett. Az utolsó útdarabon kicsit előrerohant, lehagyva ezzel Lilinát, de most türelmesen várta, hogy ő is beérjen. |
[276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Oberon gyorsan végigtekintett a maroknyi főnökségi csapaton.*
- Nincs!
*Pallas kisietett a barlangból.
Amint megpillantotta a rengeteg sérültet és elbukott mágusokat, megborzongott.
Amikor megpillantotta Hakimát hozzá sietett.*
- Hogyan tudnék segíteni?
*Frostigas, Century, Romulus és Oberon nekiláttak a tisztogatásnak.
Néhány hatásos varázslattal pillanatok alatt el tudtak tüntetni egy-egy hullakupacot.* |
 Draugherit leszállt, és gyors vátában elindult a legsúlyosabb sérültekhez.
A két peguni kanca hirtelen akadt az útjába, de nem is gondolkozott egy pillanatig sem.
Rájuk szegezte a szarvát, és tűz ömlött a fehér és a szivárványos lényre.
A láng visszahúzódásával két ragyogó lény maradt előtte.
De Draugherit ezt alig látta. Sebesen továbbvágtázott.
 Hakima úgy nézett ki, mint egy málhás öszvér, ahogy valami különös terhet cipelve kirontott a barlangból.
A legtöbb eriszi bajtársát cipelve tartott befelé, Hakima továbbhaladt mellettük, és a sántító alakváltóhoz ment.
- Maradj nyugton! - kiáltott rá, azzal kibújt a hámból, és alaposan megnézte a lény lábát.
Aztán turkálni kezdett az egyik zsákban, és kihúzott belőle egy arany tokot. Mindenféle sejtelmes minta díszítette.
Odalépett vele az unikornis lábához, és mellé tartotta. Arany villanás, és a tok tökéletesen rásimult a sérült lábra!
Biccentett.
Aztán felkapta a holmiját és odakiáltott a két szárnyas lénynek, akik hullák gyűrűjében álltak:
- Van még sérültetek?! |
*Luna hálásan rámosolygott az ifjú unikornisra, aki sebeit,ha nem teljesen is, de megpróbálta meggyógyítani.*
- Köszönöm. - *suttogta fáradtan.*
*Isabell aggódva tekintett körül. Nem látta sehol Fejedeleméket.
Magával nem kellett sokat törődnie, hiszen többnyire kimaradt a közelharcokból és vízmágiájával segítette a többieket.*
*Sántítva ballagott elő a az erdőből.*
*Megrázta színes sörényét, amik a vértől és csataktól fürtökké álltak össze.
Továbbra is Luna mellett állt, hogy segíthesse, ha szüksége van rá.*
*Egymást támasztva álltak lógatott szárnyakkal.*
*Century és Frostigas szinte sértetlenek maradtak. Egymás mellett kiléptettek az erdőből.* |
 Sunny, aki hátrahúzódva figyelte a harcot néha el-eldobva egy tűzlabdát, most előmerészkedett.
-Most már...vége van?-kérdezte félénken, majd megrettenve látta, hogy sok a sebesült. Gyógyítói képességével odament a legsúlyosabb állapotban lévőkhöz, és a nagyobb sebeiket, sérüléseiket beforrasztotta. Ezért nem várt köszönetet, hisz ez volt a legkevesebb, amit tehetett. |
 Csabzott szárnnyal, véres testtel állt.Letérdelve köpte ki a véres nyálat, ami a harc során gyülemlett fel.Többet nem tudott felállni; lefeküdt, és lehunyta szemeit....
 Göncöl, ki csak varázslataival segítette a harcot, pár karcolással megúszta a borzalmat, csak fáradt volt.Nem várt a meg az ünnepi kiáltást, hanem gyorsan felkapta Angelt, és Diadémhoz vitte.....Halál közeli állapotban volt....
|
Szédült, kába volt, de a lábán állt!
Szürke lett, de kibírta a sötét erőt, ami átcsapott rajta.
Alagaesia előtte feküdt, a fehér csődör előreugrott, felkapta, és hátrálni kezdett.
 Fejedelem döbbenten nézett fel, aztán kiszúrta Isabell-t.
Hálásan biccentett, majd előrevetődve átvágta magát Dominushoz.
- Gyere! - kiáltotta, és próbált elvonatkoztatni attól, hogy társa szürke, és nem ragyog.
Együttesen próbáltak visszahúzódni, de nagyon lassan haladtak.
Isabell üres tere pedig eltűnt az áradó tömegben.
'Hogy lehetnek ilyenek?! Hisz nekünk köszönhetik a szabadságukat!!!'
 Felon kiugrott a közös pajzs mögül, és elkezdett a tömegben vágátzni.
Mágiáját nézve nem volt olyan erős, dühét és veszélyességét nézve viszont ért annyit, mint három másik!
Állkapcsa ás patái hamarosan aprítani kezdték az ellent.
 Honor Sámánnal együtt érkezett.
Yawe és Obszidián mögöttük érkeztek.
A négy lény alakzatba állt, és megindultak, széles csíkot hagyva maguk után.
Sámán mágiája és Honor könyörtelensége ereményt hozott: a négyes elől hamarosan kitértek!
Honor hunyorítva kutatott, és így megtalálta amit keresett: Lightflare és Scytho!
Kegyetlenül legyilkoltak menekülőt és ellenállót, és végül megindultak vissza, hátukon társaikkal.
 Surda, bár pegazus volt, a földön maradt, és hatalmas pofonokat osztva küszködött a tömeggel.
Hosszú, helyenként rémítő ilengések után megérkezett Árnylovagékhoz.
A farkast Róen éppen a föld alá rángatta, miközben Vidoqo, több sebből vérezve, fedezte őket.
Surda hamarosan teret irtott magukak, és Vidoqo fülébe ordított:
- Vissza kell mennünk!
A fekete lény bólintott, és közös erővel megindultak előre.
 Hatalmas, óriási fény ragyogott a magasból a küzdőkre.
Arilin suhant, suhant, vakságot osztva, majd Foristgasékhoz csapódott.
- Meg ne ijedjetek! Nagy varázslat jön! - nevette az ottani lényeknek.
Draugherit a két másik lénnyel a magasba emelkedett.
Lángolni kezdtek, majd nemsokára semmi sem látszott beőlük, csak eggyévált tűz.
 Az irdatlan, ragyogó, fémes fényű arany lény a lángok felett tűnt fel a fellegekből alászállva.
A csodás sárkány felbömbölt, és pofájából akkora lángoszlop tűnt elő, ami egy hegy átöleléséhez is elég lett volna!
A sárkányláng oszlopa keresztülment Draugheriték lángján, és hófehér a földnek csapódott!
A hőhullám csaknem azonnal megölt mindenkit a közelében.
Aztán Glaedr befejezte lángfúvását.
De Draugheriték, három lánglénnyé, vagy inkább ősi démonná szétválva, leereszedtek, és tüzes pokollá változtatták a csatateret!
A főnökségieknek és az eriszieknek sem lehetett könnyű a fojtogató lángok és varázs közepette, de a többi lénynek ere gondolni sem maradt már idő....
A félsárányok egyre színesebb és vadabb lángköpenyt borítottak magukra, aztán...vadászni kezdtek.
Sikolyok, itt-ott kósza varázsok.....és aztán fehér fellobbanások...ez jelezte egy-egy mágus halált, ahogy elégették, vagy egy pillanatra megalkotott szarvukkal leszúrták.
Aztán a három lény a küzdőtér közepére szállt, ledobbantak, formátöltöttek, vagy csak eltüntették a hatamas lángokat, nem tudni.....és szép lassan a tomboló tűz kihunyt.
- VICTORIA!!!!!!!!!! - bömbölte Draugherit, bezengve a barlangrendszer bejáratának környékét. |
*Minden főnökségi fáradt és egyre többet hibáztak.*
*Lunát körbefogták. Nem tudott szabadulni!
Egy helyben toporzékolt és az éppen támadót igyekezett leszúrni.
Hófehér testén egyre több vágásból, szúrásból folyt a vér, ami vörösre színezte szőrét.*
*Nem kellett sokáig várnia a válaszra. Néhány pillanat múlva egy hatalmas fekete, gomolygó gömb száguldott felé. Még épp volt ideje kikerülnie.
Tekintetével hamar megpillantotta a mágust. Sárkányszárnyait szitne teljesen összezárta és sebesen suhant felé.
Eközben persze a mágus lövöldözte felé az átkait, varázslatait, amiket többségben sikerült kikerülnie.
Amikor egészen közel volt már, a mágus kilőtt felé egy fekete kötelet. Egy egyszerű csavarral ki tudta kerülni, arra azonban nem gondolt, hogy az a kötél meg van bűvölve!
A kötél a testére tekeredett, teljesen összezárva ezzel a szárnyait.
Ilyen hatalmas sebességgel képtelenség túlélni egy landolást, ezzel Duope is tisztában volt. Amennyire tudta, egy az egyben a mágus felé irányította magát. Aztán...
*Kis villanás kíséretében a sárkány helyén egy "ló" zuhant a mágus felé. Az a döbbenettől megmozdulni sem tudott, így Duope egyenesen a mágusra zuhant.
Mindketten jó ideig pörögtek, mire sikerült megállniuk. Szerencsére a mágus igen jól tompította az esést, de még így is sajgott Duope minden porcikája.
Habozás nélkül felpattant és a mágusra vetette magát.
A mágus még a földön hevert, de kezében máris feltűt az első átok...
*Vanessa Luna felé kanyarodott.
A lények alatt elkezdett remegni a föld, majd repedések jelentek meg.
A másodpercnyi meglepődést tökéletesen fel tudták használni támadásra.
Vanessa beszállta körbe Lunához és védte társa hátát.*
*Romulus vihara időközben kialakult és hatalmas dörgések és villámlások közepette úgy el kezdett esni az eső, mintha dézsából öntötték volna.
Eközben Romulus elsodort testével néhány lopakodó orkot, akik Frostigast szemelték ki maguknak.*
*Oberon Romulus után Frostigas körül ténykedett. Minden közeledő lényt felnyársalt.
Amint egy kicsit megpihent, látta a sorra szoborrá változó lényeket. De nem Ő volt az egyetlen, aki ezt nézte. Észrevett egy mágust, amint szemöldökráncolva nézi a jelenséget.
Oberon intett Romulusnak, hogy jöjjön.
Együtt megcélozták azt a mágust.*
*Frostigas megsiettette lélekfoszlányát. Így gyorsabban fáradt, de az idő sürgette!*
*Century vágtába érkezett az erdő felől, mögötte hatalmas szélviharban jégcsapok kavarogtak.
Amint kiért az erdőből, pillanatok alatt felmérte a helyzetet.
Abba az irányba fordult, amerre a legtöbb lény volt.
Hangja tisztán, érthetően és felettébb hangosan szólt:*
- Fedezékbe!
*Amint elkiáltotta magát, fékezett és a m9ögötte kavargó jégcsapok elsüvítettek mellette és beleszúródtak, vagy átszúródtak a sötét lényeken.*
*Isabell amint meghallotta a kiáltást, a hozzá legközelebbi fatörzset választotta fedezéknek.
Rengeteg szörny hullott a földre és ekkor nem messze magától megpillantotta Fejedelmet.
Szarvát előre szegezte, összeszórította fogait és egy vízsugarat lött ki. A csődör melletti sor felét sikerült is elsodornia.* |
 Lightflare rég nem tudta hol kezdődik ő és hol végződik mágus.
Tekintetük egymásba fonódott, és már nem két hatalom, hanem két lélek próbálna összemorzsolni egymást.
Lightflare tudta jól, és abban is biztos volt, hogy a mágus is tudja: vagy egyikük, vagy másikuk, de nem marad majd élve....
Még erősebben nekifeszült a mágus akaratának.
Már nem volt idő, nem volt lélegzet, erőfeszítés...csak valami borzamas kötelék, ami összekötötte és elválasztota őket.
Aztán valahonnan kintről, mintha a világon túlról jött volna, irdatlan féysugár ütözött a mágusnak. Egyetlen pilanatra, egyetlen rezzenésre védelme gyengült....és ez elég volt Lightflare-nek! Belevetette magát a lelkébe, és összezúzta a szerkezetét.
A gigantikus fekete erő, ami kitört, Lightflare számára mindenünnen, elspörte őt, és a különös teremtmény már nem érezte, hogy hanyatt zuhan, és elszáll belőle az élet.
 Scytho három szeméből halálos sugarakat lövellve érkezett, de már nem volt elég tere, hogy Lightflare-t megmentse! A mágus lényeinek java azonnal meghalt, néhány pedig, amiket ő teremtett eloszlott, de a maradék fejvesztett csürhévé alakulva rohanni kezdett..mindenfelé. Hiába volt üvöltés, szúrás, rúgás, halálsugár, gyilkos indák, egyszerűen eltaposták Lightflare-t és a segítségére siető Scythót.
 Vidoqo elfáradt!
És amint erre rájött, tudta, hogy nagy baj van.
A mágus feldühítése sikerrel járt, már alig gondolkozva szórt mindenféle halálos varázst az unikornisra, és ebben ki is fáradt, de Vidoqo volt az, akit az imént éppen a szerencse mentett meg a sugaraktól és gömböktől. Elesett, és így nem találták el.
'Segítség kell!' üzente elméje, és tovább ugrált a mágus elől.
 Onnan kapott segtséget, ahonnan nem várta: a föld a mágus mögött hullámzani kezdett, majd, mintha vízből mászna a felszínre, Róen kikapaszkodott.
Bizarr száját kitátva belemart a mágusba!
Az felkiáltott, és lerúgta magáról a fiatal bestiát.
 Róen fájdalmas vonyítással elzuhant, és reszketve nézte, ahogy a mágus keze a magasba emelkedik, és mágia kezd benne szikrázni.
De sosem ért el a lecsapásig.
A ragyogó homlokmintás farkas a semmiből termett ott, szemei felizzottak, átugrotta Róent, és agyarait a mágus torkába mélyesztette!
Rémes bugyborékolás hallatszott, és Árnylovag bordái közé pokoli kín hasított, de a varzsó ideje lejárt, ezt lepuffanása közben is látta és érezte.
Vidoqo előreugrott, és a még lábon álló mágus szívét átfúrta a szarva!
Aztán ő is elsodródott a pokoli erőnek hála, ami kitört a mágusból......
Ugrott, szökkent, hárított, és volt ideje még néha lemarni egy-két túl közel lépő sötét szolgát is.
De tudta, hogy rosszul állnak: Fejedelem sérülése akadályozta a csődört, és Dominus Glorius félt, hogy csak ideig-óráig tart majd ki a fedezésében.
Ő meg nem bírt a varázslóval, ahogy az sem ővele.
Ugráltak, kerülgették egymást, a mágus tízkörmét karddá alakítva halálos csapásokat suhogtatott, amit Glorius a szarvából előcsalt fénykarddal küzdött vele...és érezte, ahogy társai megfizetik győzelmeik árát....
Ő nem félt...de ha egyszer képtelen volt közelebb jutni!
'De legalább a cseppkőbarlangot védik még...' gondolt az irdatlan pajzsra.
 Mint arany halál lebegett a varázsló felett....
Látta Dominus Glorius döbbenetét, de aztán a csődör feladta, és nem állt az útjába.
A fehér unikornis egy utolsó fordulóval és minden fényével lekötötte a mágust....Alagaesia pedig fejest ugrott, és bezárt szárnyakkal a varázslóra zuhant.
Nem tudni hogyan, de a gyűlölt bűbájos még egy utolsó mágiát útjra eresztett, mielőtt kitört a nyaka.......Alagaesia lényébe fájdalom mart, aztán sötét lett..... |
*Luna mire kinyitotta szemét a földön találta magát. Nem tudta, hogy került oda, de jelenleg ez nem is annyira érdekelte.
Nem riadt vissza a közelharctól sem, ezért belevetette magát az ellenség közé.
Ahol érte, ott rúgta, szúrta, ütötte őket.*
*Duope kiszemelt magának egy aránylag messzebb álló mágust, aki csöndben és nyugodtan irányítgatott zavartalanul.
Abbahagyta a tűzokádást, lejjebb ereszkedett és a mágus felé suhant. Amikor elég közel ért egy hatalmas tűzgömböt lövelt a máguks felé.
Duope biztos volt benne, hogy a varázslót sikerült meglepnie, azonban csalódnia kellett. Mire a tűzgömb becsapódott, a mágusnak hűlt helye volt...*
*Vanessa, Romulus és Oberon a levegőből érkeztek.
Amerről jöttek az ég beszürkült és a felhők roham sebességgel mozgolódtak.
Romulus éppen egy vihart hozott létre...
Vanessa amint közelebb értek földrengést okozott, hogy egy kicsit összezavarja az ellenséget.*
*Az Örök Tél Birodalma felöli erdő szélén, de még a fák árnyékában állt Frostigas. Egy kicsit kifújta magát az út után.
Utána megmerevedett, egyik kis lélekdarabja elvált testétől és a hozzá legközelebb lévő lényekhez suhant.
Amelyikeket megérintette, azok szoborrá változtak.*
*Ugyanabból az irányból érkezett, amerről Frostigas is.
Látta a mereven álló csődört. Ismerte technikáját és a varázslatával járó mellékhatásokat is, így habozás nélkül belevetette magát a harcba.
Elsőként a szobrokat célozta meg. Felágaskodott és beléjük rúgott, vagy szarvával széthasította azokat.* |
Lightflare egyre fényesebb, erőlködő örvénye nekifeszült a mágus pajzsának, ellenállt a villámainak, és kínlódva verte vissza újra és újra a rab lelkű lények tömgének csapásait.
A lény fogai összecsikordultak a tomboló sötét mágiában, de Lightflare nem adta fel!
Beledőlt egy suhanásba, és lassan maga után csalva mindent, elérte, hogy a mágus egy-egy oldala védtelen legyen rövid ideig.
Aztán fényével leverte a lábáról a rabszolgákat, és nekiugrott a mágusnak.
A fény és a sötét egymásba fonódott....
Jobbra-balra szökkent, ide-oda ugrált, próbált közelebb jutni a mágusához, bár eddig nem ért el sikert.
Ugyanakkor a gonosz úr is láthatóan kezdett bedühödni eddigi sikertelensége miatt, ami viszont előbb-utóbb előnyhöz kell jutassa Vidoqo-ot!
Folytatta a cikázást.
Fejedelmet fedezve állt továbbra is.
Szeme sarkából látta a két kancát, akik a feketelyukas-mágiával egyre több mágust tüntettek el.
- Vigyázzatok! - kiáltott rájuk.
- Akiket így intéztek el, átadják az erejüket a többinek!
Aztán előreugrott, hihetetlen sebességel leszúrt pár testőrt, és rárontott a mágusra.
Fejedelem felnyerített, és a társára rontó lényeket kezdte döfködni és rúgdosni.
Tudta, hogy Dominus Glorius nem bírhat egyszerre a testőrökkel és a varázslóval, így, mivel már joban volt, nekikezdett a ritkításnak. |
Az előbb említett mágus után eredt, és magára vonva a figyelmet leszállt, majd felágaskodva nyerített.Bevált!A mágus megfordult, s figyelmét a kancának szentelte, ki tollait felborzolta, szárnyait kifeszítette, szarvát fenyegetően tartotta.Egyszerre lőttek ki mágiát, melyek összetalálkoztak és egyre erősödtek.A mágusnak minden erejét be kellett vetnie rá, s a nem tudta uralma alatt tartani a szolgákat.
-Most! kiáltott Angel, egy szempilantás alatt felrepült, Göncöl pedig egy fekete lyukal felszippantotta.(A szolgák már könnyű prédák voltak). |
Lightflare hatalmas fényörvényben vágtázott a lények közt, azon igyekezve, hogy megzavarja őket, és elcsalja a nagyját a cseppkőbarlan bejáratától.
Mindhiába...a bizarr lények hulltak, de nehezen haltak, utolsó lehelletükig hajtotta őket a mágusok befolyása tudatukra.
'Esélyünk sincs...nincs, míg ezek a mágusok élnek.'
Felemelkedett az örvénnyel a magasba, és kutatni kezdte a mágusokat.
A nyilak záporát egyre kevésbé tudta védeni fényével, mert ha sűrítette volna, nem látott volna át a falán.
De elérte célját: kilenc! Ennyi mágus ellen kell harcolniuk!
Ha az eddig megölt kettőt, és a kettőt, aki nem volt itt, beleszámolta, akkor tizenhárman voltak eredetileg......
Hirtelen egy idegen emlékkép tolakodott az elméjébe.
Egy rémló állt előtte, fekete energia izzotta körül az eredetileg szürke testet. A fehér sörény lobogott a sötét mágiától, a ragadozófogak vicsorogtak....a szemekben megszállottság...
Tekintete nemsokára megtalálta azt a mágust, aki ezt tehette. Minden lénye az akarata bábja volt.
Lightflare felé fordult és örvényét felragyogtatva beleszáguldott a szolgák sorába.
Vidoqo lefékezett. Hab csapott ki a testén a vad vágtától, ami idehozta, vadul fújtatott...de nem volt fáradt.
Felágaskodott, hatalmasat nyerített, és nekiment a lényeknek.
Egyiket a másik után döfte le, meg sem állt egy kicicomázott harci teremtményig, aminek hátán egy mágus ült. Vidoqo szíven szúrta a bestiát, mielőtt még az szembefordulhatott vona vele, aztán izzó szemekkel nézte a mágus lekászálódását...
- Bolond lény! - rikoltotta a furcsa mágus, majd narancsszín energiát küldött Vidoqo-ra.
A mén oldalra szökent, majd előre....és megkezdődött a második párbaj!
Fejedelem megérkezdett, és Vidoqo után ugrott, de vad igyekezete hiába volt.
A tömeg összezárult közöttük, így Fejedelem lesunyta a fejét, és nekifogott a pusztításnak.
Aztán valami fejbecsapta hátulról, és ő lezuhant a földre. A troll, aki csaknem megölte, diadalittasan felbömbölt, de mielőtt halálos csapáshoz foghatott volna, egy hang megállította.
Fejedelem kábultan nézett körül.
Egy páncélos alak tartott felé. Karddal.
Fejedelem feltápászkodott, és lelkiekben felkészült.....
Az utolsóként érkezett büszke mén fényt lobbantott a szarván, amitől a legtöbb lény elugrott az útjából, és így Dominus Glorius akadályok nélkül ért el Fejedelemig.
Harsány csatakiáltással társa elé ugrott, és kihívóan leszegezte fejét. |
-Hát már itt is csata dúl?!Ezeknek az agyuk helye is sötét!-zsörtölődött Angel.Egyenesen a tömeg felé iramodott, s közben felragyogott.Szárnyai éles késsé alakultak, így repült a rapszolgák közé.Hullottak, mint a legyek mikor Angel elsuhogott mellettük.
Göncöl is jött, bár ő mindent nyugottan csinált, nem úgy, mint peguni társa.Kisebb fekete lyukat képezett a harcra váró szörnyek felett....de néhány mágust is felszippnatott.
-Ígyni!Mostmár nem lesznek tartalékok!-és bezárta a lyukat. |
 Lidércfény mikor ideért nem számított arra, hogy egy csata várja őt a bejáratnál!De úgyis csatába indult!Az egész lény tőzzé vállt!Egyfolytába köpködte és lövöldözte a mágusokat tűzlabdákkal és tűzpengékkel, de lehet, hogy ez nem sokat ért! |
Stranger visszaért, és így sorba állva, mágikus támadásokkal irtoták az egyre sűrűsödő gyűrűt.
A mágusok eleddig a tömeg közepén álltak....
De most mozgásba lendültek!
Draugherit a következő pillanatban megértette miért: térdre zuhant a lelkébe és elméjébe bömbölő fájdalomtól!
Látta, mikor épp látott a könnyeitől, hogy Ellesméra és Alagaesia kitartanak, mg a többieket leverte a lábáról a csapás.
'Mit tegyünk?' gondolta a kínnal küszködve.
Az elemi erejű, mindenféle mágiában és színben izzó óriási mágia-ár elsöpörte a bejárattól a mágusok lényeit, és ripityára törte a mágiát, ami a védelmezőket gyötörte.
A lények leereszkedtek az égből, vagy előléptek a barlangi sötétből.
Leolan szólalt meg, kihúzva magát, a többiek előtt állva:
- Otthonunkra törtetek. Most megfizettek érte.
A hatalmas mágia nyomában, tűz, patakocskák, növények fakadtak, és fény táncolt a levegőben.
Leolan erővel magábaszívta, és mintegy kihívásként fényes gömböt küldött a magasba, ami beragyogta az egész csatateret. |
*Duope az erdő felő érkezett. A fák elrejtették az ellenség szeme elől, így teljes meglepetéssel tudott támadni a hátsó sorokra.
A rondábbnál-rondább lényekre tüzet okádott.
Leereszkedett, felkapott néhány lényt, majd felemelkedett és a tömött sorokba hajította őket...*
*Luna folytatta a fénysugarak lövelését...* |
 Szerencsecsillag fényzuhogása, és az irdatlan fényözön, amit lángolón lehozott magával csaknem azonnal megölte a mágusok lényeinek elöl állóit.
Aztán Szerencsecsillag hátborzongató mágiába kezdett: a fény egyre erősebben ragyogott körülötte, kifelé a testéből, és az erő megváltoztatta őt. Szárnyai hatalmas fénymásokkal gigantikura nőttek, egész teste fénnyé alakult, lassan már áttetsző ragyogás volt csupán.
'Íme, az erőm!' gondolta.
Aztán a hatalmas szárnymások előrelendültek, és a mágusok szolgáinak tömegébe belevágtázott pár óriási valami. Leginkább hihetetlen méretű kígyókra emlékeztettek. Kinyúltak, rázuhantak a lényekre, és pusztítottak, pusztítottak.
Aztán kihunytak.
 Stranger előrevetette magát, és felkapta a kancát.
Tüzet okádva hátrált, mert hiába volt a hatalmas irtás soraikban, a mágusok rabszolgái megindultak előre.
'De nem volt mindez hiába....' gondolta, ahogy felpillantott.
Lerontott az égből, és az erővel ide-oda csapta a legnagyobb.....akármiket.
 Követték Alagaesiát, és beugorva a lények sűrűjébe, irtani kezdték őket.
|
*Luna tátott szájjal figyelte az akciót.
Majd amikor megpillantott a a lefelé zúgó pegazust, tudta, hogy tennie kell valamit!
Teste felragyogott, fénysugarak özönlötték el az ellenséges csapatokat, akik többségében megvakultak ettől.* |
Nagyot sóhajtott, ahogy a három sárkánylény ledobbant mellé...Vagyis igazából elé.
- Mit teszünk? - kiáltotta.
- Mondjuk kezdetnek kicsit visszaszoríthatnánk őket. Fedezünk, tedd a dolgod!
Pár pillanatig értetlenül állt, aztán rádöbbent mit kellene tennie.
Elöntötte a rémület.
Aztán.....eszébe jutottak a védelmére bízottak, Lidérfény, a többi eriszi, a sok remény, ami ittpusztulhat...és végül egy távoli remény....a saját kicsiny reménye.....a kis remény a jövőnek....akit úgy szeret....
Megkeményedett a pillantása, és bizalmát a három csődörbe helyezve felugrott a levegőbe, és kisuhant a barlang szája elé...aztán fel....
Mögötte összecsapott a láng és a mágia, de Szerencsecsillag elérte, amit akart: nyílt úton haladt az ég felé.
Egyetlen egyszer nézett vissza.
A nyomában lévő fajzatokat akkor égette el egy hatalmas lángoszlop.
Előrefordította a fejét, és repült, repült, miközben a torkában dobogó szíve ritmusa volt az óra, ami az időt mérte.....az időt, hogy meddig élhet még....
Elszántsággal és erővel legyűrte a félelmét, és végül a mágia izzani, ragyogni körötte, ahogy átért a felhőkön.
Repült tovább, tovább és tovább.
Végre!
A csillagok fénye ráragyogott, ő pedig érezte, ahogy eltölti az Erő.
Hatalmasat kiáltott, hanyattvetette magát, majd még tovább, és csukott szárnyakkal, az istenek nyilaként lángolva zuhanni kezdett lefelé...... |
*Amikor a barlangrendszer bejárata fölé érkeztek, nem akartak hinni a szemüknek! Mágusok!
Néhány pillanatig tátott szájjal, elképedve néztek maguk elé.
Oberon tért magához hamarabb.*
- Szólni kell azoknak, akik kinn maradtak közülünk! - *mondta.*
- Rendben, Én maradok, te mennj! - *válaszolta halkan Luna.
Oberon csodálkozva nézett Lunára. A kanca határozott pillantást váltott vele. Ennyi elég volt neki. A főhadiszállás felé irányította magát és sebes tempóban kilőtt.* |
[276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo megállt és visszanézett. Az utolsó útdarabon kicsit előrerohant, lehagyva ezzel Lilinát, de most türelmesen várta, hogy ő is beérjen. 
Draugherit leszállt, és gyors vátában elindult a legsúlyosabb sérültekhez.
Hakima úgy nézett ki, mint egy málhás öszvér, ahogy valami különös terhet cipelve kirontott a barlangból.
Sunny, aki hátrahúzódva figyelte a harcot néha el-eldobva egy tűzlabdát, most előmerészkedett.
Csabzott szárnnyal, véres testtel állt.Letérdelve köpte ki a véres nyálat, ami a harc során gyülemlett fel.Többet nem tudott felállni; lefeküdt, és lehunyta szemeit....
Göncöl, ki csak varázslataival segítette a harcot, pár karcolással megúszta a borzalmat, csak fáradt volt.Nem várt a meg az ünnepi kiáltást, hanem gyorsan felkapta Angelt, és Diadémhoz vitte.....Halál közeli állapotban volt....
Fejedelem döbbenten nézett fel, aztán kiszúrta Isabell-t.
Felon kiugrott a közös pajzs mögül, és elkezdett a tömegben vágátzni.
Honor Sámánnal együtt érkezett.
Surda, bár pegazus volt, a földön maradt, és hatalmas pofonokat osztva küszködött a tömeggel.
Hatalmas, óriási fény ragyogott a magasból a küzdőkre.
Az irdatlan, ragyogó, fémes fényű arany lény a lángok felett tűnt fel a fellegekből alászállva.
Lightflare rég nem tudta hol kezdődik ő és hol végződik mágus.
Scytho három szeméből halálos sugarakat lövellve érkezett, de már nem volt elég tere, hogy Lightflare-t megmentse! A mágus lényeinek java azonnal meghalt, néhány pedig, amiket ő teremtett eloszlott, de a maradék fejvesztett csürhévé alakulva rohanni kezdett..mindenfelé. Hiába volt üvöltés, szúrás, rúgás, halálsugár, gyilkos indák, egyszerűen eltaposták Lightflare-t és a segítségére siető Scythót.
Vidoqo elfáradt! 
Onnan kapott segtséget, ahonnan nem várta: a föld a mágus mögött hullámzani kezdett, majd, mintha vízből mászna a felszínre, Róen kikapaszkodott.
Róen fájdalmas vonyítással elzuhant, és reszketve nézte, ahogy a mágus keze a magasba emelkedik, és mágia kezd benne szikrázni.
Mint arany halál lebegett a varázsló felett....
Lidércfény mikor ideért nem számított arra, hogy egy csata várja őt a bejáratnál!De úgyis csatába indult!Az egész lény tőzzé vállt!Egyfolytába köpködte és lövöldözte a mágusokat tűzlabdákkal és tűzpengékkel, de lehet, hogy ez nem sokat ért!
Szerencsecsillag fényzuhogása, és az irdatlan fényözön, amit lángolón lehozott magával csaknem azonnal megölte a mágusok lényeinek elöl állóit.
Követték Alagaesiát, és beugorva a lények sűrűjébe, irtani kezdték őket.