|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.13. 21:35 - |
 Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el! |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Hakima leért végre a termébe.
A harcban, a mágusokkal folytatott küzdelmek során sérült lények feküdtek itt.
Útközben a visszaszivárgó menekültek közül többet is látott, de köztük legföljebb olyanokat látott, akik az itt-ott megindult pergő por, szikladarabkák, kisebb leomlások során sérültek meg. Nem velük kell most törődnie!
Lightflare némán, kihunyt lángolással feküdt.
Hakima hamar belátta, hogy érte semmit sem tehet. Eleonóra Nienna ott állt felette, fagyott, rémült pillantással.
Hakima kényszerítette magát, hogy elforduljon, és ekkor Fejedelmet, Dominus Gloriust és Alagaesiát látta meg.
Fejedelem fején csúnya seb éktelenkedett, de nem volt hajlandó lefeküdni. Dominus Gloriust biztatta erre, aki viszont éppen Fejedelmet akarta pihenésre bírni. Alagaesiát már lefektették, és most tántorogva vitatkoztak felette.
Hakima nagy levegőt vett, odament és beszélni kezdett.
Két pillanat múlva két megszeppent csődör feküdt Alagaesiától nem messze. Fejedelem fejsebét hamar kitisztította, aztán rászorított egy gyógynövénycsomót. Dominus Gloriusnak meg fekvést parancsolt.
Alagaesiánál pedig újra keserű tehetetlenség fogta el.
Elfordult a pegazustól, és odament Árnylovaghoz.
A bordái között, közel a szívéhez, tépett szélű, sötét seb látszott. A farkas homlokán a kereszt kihunyóban volt.....
- Morgul tőr! - szisszent fel, mire a mellette álló Vidoqo, Róen, Surda összerezzentek. A távolabb állók szintén.
Hakima a falhoz rohant, és egy hosszú, hihetetlenül finom tőrrel tért vissza.
Letette, suttogott valamit, majd felemelte, és a sebbe vágta!
Árnylovag összerándult, és keservesen felnyögött.
Aztán Hakima kihúzta a tőrt, és a hegyén ott volt a fekete szilánk!
Nagyot sóhajtott.
Elvitte függönnyel elválasztott hálószobájába a tőrt, majd visszatért a lényekhez.
Scytho volt az utolsó a sorban. Szinte minden csontja eltört....
Hakima középre vitette még korábban, és most fényt küldött a testére. Körberakta féldrágakövekkel, aztán remegve megállt egy sötét szegletben. |
| Csak bólintott, és elhagyta a barlangot. |
*Kis bólintással jelezte, hogy megértette.
Fejét lehajtotta és pihent..* |
| - Megérinted valamelyik nagy és tiszta cseppkőoszlopot. Akkor valaki érted jön és kivezet. - válaszolta könnyedén. |
*Megütközött a hallottakon. Rég volt már, hogy valaki kioktatta.*
- Ha jobban leszek, hogy találok ki innen? |
Visszanézett a pegunira. Aztán megszólalt hideg, kemény hangján:
- Igazán hősies szándék, de ostoba. Gyenge vagy, sérült, kimerült. A szerencsédnek köszönheted, hogy nem Árny vagy immár magad is. Maradj nyugton és pihenj. Gyógyító vagyok, pillanatnyilag felelős érted. Ezt pedig vedd úgy, hogy pihenni fogsz. Rajtad múlik, hogy magadtól, vagy....... - hagyta a mondat végét elúszni a levegőben.
- Persze, ha társaságra vágysz, felvitethetlek a csarnokba. |
*Pallas hallotta amit Hakima mondott, de nem érezte magát elég erősnek, hogy válaszoljon.
Viszont azt sem akarta, hogy jótevője itt hagyja ezen a helyen. Egyáltalán nem is akart itt maradni! El akart menni! El!
Erőt vett remegő izmain és felemelte a fejét.*
- V-Várj.
- Én is megyek.
*Megpróbált felállni, de nem sikerült.* |
Nagyot sóhajtott,és tántorogva talpra kecmergett.
- Sajnálom, hogy ilyen nehezen sikerült...De ha vigasztal: mindez azt jelenti, hogy nagyon kellesz a Sötétségnek.....
Előrángatott egy takarót valahonnan, és ráterítette a pegunira.
- Addig maradsz, ameddig akarsz. - mondta, azzal elindult kifelé. |
*Pallas erőtlenül rogyott össze az emelvényen. Teljesen kifáradt, ereje mindegyszálig elhagyta.
Egész testében remegett.* |
 Hakima tudta, hogy nagy a baj.
'Eris....' gondolta, és behunyta a szemeit.
Mikor szemei felpattantak, ragyogó szürkés fény áradt belőlük, rá az emelvényre, ami felerősítette és Pallasra sugározta, aztán a szürke fény felerősödött és körülölelte a pegunit, egyre erősödött, már Pallas kristálya is átvette, és akkor Hakima felkiáltott:
- Smattugh Glaudrung! - üvöltötte, de mintha harang szólt volna belőle!
A fény pokolian erős lett, már csukott szem mögött is csak a fehérséget lehetett látni.....aztán a tőr szilánkokra robbant Pallas szárnyában, cseppkövek kezdtek ripityára törni....
És mielőtt még az egész összeomolhatott volna, a fény kihunyt, Hakima meg csaknem fekve lihegett Pallas előtt.
Hatalmas erő csapott át rajta, hogy kiűzze a mérget Pallasból, és ez őt, a közvetítőt, a mágiához nem szokottat is megviselte. |
*Pallas csodálkozva fogadta a rengeteg járatot és fordulót. Tudta, hogy a földalatti barlangrendszer hatalmas, de hogy ekkora...
Csendben követte a lóformájú lényt a terembe.
A "parancs"ra felállt az emelvényre és alaposabban szemügyre vette a termet.
Nem igazán értette, hogy most mi fog vele történni. Szerette volna megkérdezni, de minden olyan gyorsan történt!
A "ló" a nyakába dobott egy kristályt, aztán valamit a szárnyába szúrt, aminek hatására borzalmas fájdalom nyilalt először csak a seb helyére, majd máshova is.
Pallas őrjöngött fájdalmában. Toporzékolt, csapkodott szárnyaival, ugrált, fújtatott, de a fájdalom nem szűnt.* |
Bevezette a pegunit a csarnokból kivezető járatok egyikébe, aztán hosszú menetelés, és zűrzavaros fordulók után hirtelen beléptek egy közepes méretű terembe.
Középen egy tökéletesen sima, nagy kőemelvény állt.
A falak mentén mindenféle tárgyak felakasztva, vagy a sima kőre fektetve, rendben és tisztán. Nagy fáklyák ragyogtak fényt, és a néhol különösen növesztett cseppkövek tükrözésének hála a középen elhelyezkedő kőlapra esett a legtöbb fény. Az is visszatükrözte felfelé, így aranyként ragyogott.
- Menj az emelvényre!
A lóforma lény eltűnt egy függöny mögött, ami két széles cseppkő közt nyíló kisebb üreget takart.
Nemsokára vissztért, szájában egy hosszú láncon lógó nagy kristályt hozott. Pallashoz lépett, és a nyakába dobta. A kő szinte ráforrt a peguni melkasára.
- Lehet, hogy fájni fog. A kő majd segít.
Eltávoldott, a barlang falánál kezdett keresgélni, de közben beszélt, és halk hangján ide-oda dobálta a cseppkövek tömege:
- Egy Árny szúrt meg, ugye? Jobb, ha meggyógyítlak, mielőtt még elemészt a mérge. Sokáig küzdhetsz ellene, de... - Pallasra pillantott - a végén Zeiron magára maradna.
Lehajolt, és szájába kapott valamit.
Úgy ment Pallashoz, hogy a fények és a kövek ne engedjék meglátni mit hoz.
Aztán hirtelen Pallashoz ugrott, és egy arany tőrt vágott Pallas fekete foltú szárnyába. A tőrön végesvégig vörös kövek sziporkáztak a fényben, és mikor a peguni szárnyába fúródtak, a markolaton látható kövek mutatták mi történik: ömleni kezdett valami a rubinnak tűnő, ám mégsem rubin kövekből, és az a valami leginkább vérre emlékeztetett.
Hakima hátralépett és várta a hatást. |
 Valami fekete homály borult a kancára, és mire csak a fal árnyéka volt ott, az indián külsejű lény is eltűnt.... |
-Ha így gondolod!
Nem foglalkozott vele sokáig újra kószálni kezdett a labirintusban! |
Visszapillantott még egyszer
- Nem gondolok semmit. Most látlak először. Nem bízom benned. És nem tartozol közénk. |
-Hát akkor menj csak!Ha gondolod hogy annyira semmi vagyok hozzád képest...Én nem bánom!
Mondta ugyanolyan nyugodtan! |
Visszanézett.
- A helyemre megyek, mert a barlangrendszer több szakaszára is felügyelnem kell, és nincs időm egy-egy feladattal sokat foglalkozni.
- Nem tudsz segíteni. - ezt viszont sajnálkozón és lekicsinylőn mondta. |
| -Nem kell úgy nekem esni!...Hova mész most?Mi a dolgod?Talán tudnék segíteni? |
| - Ha majd te is egy csomó lényre ügyelsz, akik az életüket bízták rád, talán megérted a viselkedésem. - mondta nygodtan, és a tömör kőfal felé fordult. |
-Jól van na!Mi ez a nagy felizzotság!-Válaszolta nyugodtan méreg!
"Kancák!" gondolta |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el!
Hakima leért végre a termébe.
Valami fekete homály borult a kancára, és mire csak a fal árnyéka volt ott, az indián külsejű lény is eltűnt....