|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Bólintott. |
 Ködláng végre odért a társasághoz.
- Sárkányvarázs! - kiáltotta.
- Azért idegen! Azért vonzotta Draugheritet! Vigyázzunk!
A lények elugrottak a kínnal kialakítot gödör mellől.
Aztán öszenéztek, és mind szó nélkül visszamentek a táborba.
- Gond lesz... - mondta komoran a mén, ahogy visszaértek. |
| Tanástalanul állt.Vajon közülük való, és fontos, hogy jön, vagy pedig fenyegetés?Mindenesetre ő az ittenilyeket figyelmeztette. |
- Sárkány - suttogta kimeredt szemekkel, meg sem hallva Íziszt.
Aztán elüvöltötte magát:
- SÁRKÁÁÁNY!
És szédítő tempóban rohanni kezdett vissza az ásatásra! |
| -Mi a baj?Találtak valamit? |
| Ahogy kiért a sátorból, megtorpant, és döbbenten nézett egy irányba. |
| Csak bólogatott és mosolygott, és követte... |
- Én sem tudom! - nevette el magát, de folytatta a rendrakást, míg a sátor fele el nem készült.
- Nézzük meg Wryne a többi táborban maradóval mit kezdett! Ezeket a ponyvákat már más is elrakhatja! - bökött fejével a megmaradt rendetlen kupacra.
- Kezdem ezt hinni, hogy a történelem kutatása csak a leletek megtalálása után lelkesítő! Addig az ellátók...szenvednek! - vgyorodott el, és kilépett. |
| Tanácstalanul vont vállat. |
Beért a raktárba, és elkezdett pakolni. Hatalmas volt a rumli! Minden egymás hegyén-hátán feküdt, a takarításról szó sem lehetett!
- Ízisz, Te tudod mit lehet takarítani egy pusztaság kellős közepén, sátrakban? - kérdezte végül nagyon-nagyon komoly arccal. |
| Követte... |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Bólintott.
Ködláng végre odért a társasághoz.