Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
- Rendben - mondta kicsit letörten, de végül csak újra fellelkesült.
- Akkor folytatjuk?
|
*Büszkesütök tágranyílt szemekkel nézett Raffaello-ra. Nem értette, mi ütött párjába!*
- Nem, nem szeretném! - *válaszolta gyorsan. Tudta, hogy ha igent mondott volna, párja most rögtön belekezd az erdő átalakításába.* |
- Ugyan! - iáltott, és szélesen intett az erdő felé.
- Mi ez nekem, ha Te az átalakítását óhajtod? Semmi! Mire ne lennék én képes Érted? Ha szeretnéd, este a patáid elé terítem a csillagos ég bársonyát! |
*Büszkeüstök elpirult.*
- Ezt nem gondolhatod komolyan... Túlségosan megerőltető lenne. Márpedig nekem Te vagy a legfontosabb! |
Szélesen elmosolyodott, és átkarolta szárnyával Büszkeüstököt.
- Örülök! - mondta ragyogó pillantással, és hatalmas csókot nyomott párja arcára.
- Lehet belőle egy egész erdőd, ha szeretnéd! |
*Párja mellé lépkedett, miközben alaposabban szemügyre vette a fát.*
- Nekem tetszik - *mondta.* - úgy, ahogy van. - *folytatta.* |
Egy pillanatra összedörzsölte két szárnyát az újonnan nőtt kis fa felett, majd aprót tapsolt összevágva kék tollú tagjait.
A fa mintha dagadozni kezdett volna, levelei egyre erőtelibbek lettek, majd a talaj megremegett, és a fa kirobbant a talajból!!!!!
Olyan gyorsan nőtt, hogy a föld apró rögökben zuhant le az előtörő törzsről, kis talajzáport hullatva a környékre!
Raffaello hátraszökkent, és elégedett mosollyal nézte az elemi erejű növést.
- Hurrráááá! - kiáltotta ágaskodva, mikor a fa végül megállapodott.
Tagadhatatlanul egyedi lett: vagy hatféle színben pompáztak ökölnyi virágai, törzse több törzs összefonódásának tetszett, méghozzá gyönyörű, művészi formában, és körülbelül háromszor akkora lett, mint a többi fa.
- Talán....egy kicsit visszafogottabbra kellett volna - motyogta, miután belátta alkotását. |
*Abba az irányba fordult, ahonnan jött.*
- Azon a részen már jártam, úgyhogy...
*A másik irányba fordult.*
- ...arra kellene mennünk. Nem hiszem, hogy sokái tartana. Már így is elég kimerült vagyok... - *mondta, majd elindult.
Nem sokkal késöbb megállt egy nagyobb üres részen és egy fiatal fácskát növesztett.* |
Bólintott.
- Rendben! Segítek, ahogy csak tudok! |
*Körbenézett.*
- Egy kis "foltozgatás" nem ártana. |
- Jó, jó! - mondta megnyugodva.
Mosolyogva nézte Büszkeüstököt.
- Most pedig? Újrateremtjük az erdőt, szerelmem? |
*Párjával egytt nevetett.*
- Csak át ne ess a ló túloldalára! |
Felkacagott.
- Kedvesem, ne hízelegj! Az igazság nem rossz! A koromnak hála vagyok ilyen okos és bölcs! - mondta felkelve és kihúzva magát, nagyon-nagyon tudálékos képpel.
Aztán nevetni kezdett, hogy a könnye is csorgott tőle! |
*Párjához ügetett.*
- De még igazán öreg sem! |
- Varázslat! - nyerítette hatalmasan, és szilajul felágaskodott, szárnyaival valóságos kis vihart kavarva!
Aztán vágtázni kezdett, körös-körül a fákat kerülgetve, majd levágta magát a porba, és hatalmas hempergést csapott!
Mikor nem bírta tovább, kinyúlt a talajon, és némi lihegés után feltápászkodott.
- Hát....nem vagyok már igazán fiatal...... |
*Elnevette magát.*
- Visszatért a hangod! |
Mintha áram rázta volna meg kedvese csókjától!
Nagyot szökkent, és felkiáltott:
- Ohóóóó! Mi volt ez?!
Aztán döbbenten meredt Büszkeüstökre. |
*Elnevette magát.*
- Úgy szeretlek drága Raffaellom! - *kiáltotta és megcsókolta párját.* |
Rámosolygott párjára, bár majd megszakadt a szíve.
Aztán hirtelen felkapta a fejét, és elmosolyodott.
Magával vonta Büszkeüstököt egy fa alá.
Az év tán utolsó ibolyái virítottak a hűvös árnyékban.
Raffaello széles mozdulattal feléjük intett, majd szívére tette szárnyát, aztán Büszkeüstökre mutatott, elmosolyodott, és meghajolt.
'Te vagy a szívem virágos pontja....' gondolta közben. |
*Vidámságot erőltetett magára.*
- Nem baj, majd Én beszélek! Igaz, Neked van több mondanivalód... - *mondta és kibontakozott párja öleléséből.* |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|