|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.15. 22:46 - |
 *Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
 *Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
 -Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
 -Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
| -Ó! -*felelte, kissé lelombozódva.* -Hogy én miért vagyok itt, az hsszú, s szomorú történet, s nem való ilyen vidám találkozáshoz. De gyere, jöjj, bemutatlak Estelethnek. Meséltem már Neked a Reményhozóról, az Elsők egyikéről, ott, a Dombos Erdőben, mikor először hozott össze minket a Sors. Emlékszel-e még? |
 Hatalmas kapálózás közben maradt félbe a mozdulata, ahogy meghallotta a különös hangot.
Aztán teljesen elképedt, ahogy valóban Eledhwen úszott be a látókörébe!
Boldogan nyerített fel, főleg, hogy szabad lett!
- Eledhwen! De örülök Neked! - nyihogta, és mosolyogva, ragyogó szemekkel nézegette a fehér lény arcát.
- Te hogy kerülsz ide?! Én csak meg akartam nézni ezt a tisztást, mert hallottam, hogy szép és különleges. Itt még sosem jártam....Igazából sok helyen nem jártam még...Így alakult - vallotta be szinte szégyenkezőn. |
*Tett pár bizonytalan lépést előre. Esteleth értetlenül nézett utána, de nem szólt, csak nyugodtan figyelte társát. Eledhwen belépett a tisztát körülölelő fák árnyékába és körülnézett. Éles szeme hamar kiszúrta az ágak közé rekedt fiatal kancát. Boldogan felnyerített és sietősen az ifjú lényhez ügetett.*
-Csillagvihar, mellon nín! -*kiáltotta őszinte örömmel.* -Le sulion, im gelir ceni ad lín! Örvend a szívem, hogy ismét láthatlak!
*Szarvával óvatosan félrehajtotta az ágat, és ügyeskedve kiszabadította a villa közül rég nem látott barátja szarvát.*
-Man carel le, mellon? -*kérdezte vidáman.* -Mondd, mi célból sodort erre a Valák kegyelme, barátom? |
Tovább ismételgette a dalt, aztán megállt és elgondolkodott.
Világosan emlékezett rá, hogy az a különleges tisztás, amit keresett, valahol erre van, de nem talált ösvényt!
Elszántan összeráncolta homlokát, és toronyiránt nekiindult a sűrűnek maga előtt! Ő márpedig be fog menni!
Aztán sikeresen beszorult a szarva egy ágvillába..... |
-Namärie, nemes Salvar. I Melain berio le! -*búcsúzott, majd Esteleth felé fordult, de mielőtt még szólásra nyithatta volna száját, meghallott egy hangot. Egy ismerős, rég nem hallott, kedves hangot.*
-Csillagvihar? -*suttogta maga elé.*
|
- "Túl a bércen, túl a völgyön és az égen,
Létezett egy barátság nagyon-nagyon régen!
Mind ki látta megszerette,
Soha el nem feledhette,
Mi a szívnek ereje,
A hősöknek mezeje....
Hol egy napon találkozunk,
Magunkra rá rácsodálkozunk,
Barátunkat megleljük újra,
S együtt rálépünk az új útra....."
Csillagvihar félig-meddig magában dalolgatva lépegetett az ezüstös tisztás felé, élvezve a szép időt, félig-meddig elandalodva mendegélve. |
 *Egyik lábáról a másikra állt.*
- Hát örülök, hogy találkoztunk és remélem, mihamarabb megtaláljátok Úrnőtöket. - *búcsúzott.
Egy éles hátra fordulattal megfordult és hamarosan olyan gyorsan, ahogy jött, el is tűnt a fák között.* |
 *Elmélyülten, szemöldökeit komoran összehúzva hallgatta Salvart, de a következő pillanatban hirtelen furcsa érzése támadt. Olyan érzés, ami csak akkor kerítette hatalmába, ha a közelben ott volt...
-...Éji Táncos! -*suttogta maga elé. Felkapta a fejét, és szembe találta magát Eledhwen kérdő tekintetével. Ekkor rájött, hogy gondolatát hangosan is kimondta, és alig észrevehetően elpirult. Elfordult, újra magára öltötte szigorú, tiszteletet parancsoló álarcát és megköszörülte a torkát.*
-Öhm... -*kaparta meg a földet.* -Köszönjük Salvar! Sokat segítettek a tanácsaid.
*Eledhwenre pillantott.*
-El... khm... el kell intéznem valamit. -*morogta, majd dobbantott a lábával.* -Hamarosan visszatérek.
*Nem várta meg a választ, egyből könnyű vágtába ugrott, és a fák felé vetette magát, ám szeme sarkából észrevette, hogy Eledhwen elmosolyodik. Ettől csak még kényelmetlenebbül érezte magát, de nem lassított tempóján.
Pár pillanat múlva már mélyen az erdő fái között poroszkált, tekintetével egyetlen alakot keresve.* |
- Igen - *válaszolta és bólintott.*
- Valószínűleg az Örök Tél-ben időzik mostanság. |
*Lassan bólintott, ahogy fontolóra vette a hallottakat.*
-Értem. Tehát úgy véled, Frostigast a segítségünkre lenne? -*kérdezte csöndesen, bizakodó pillantást vetve a csődörre.* -Elbereth minden csillagára, valóban sokat könnyítene a sorsunkon egy Lélek elemű lény útmutatása. |
- Velem valószínűleg semmire sem mentek - *kezdte nyugodtan* -, de az egyik társam talán segíthet nektek. A neve Frostigas. Elég furcsa szerzet, de Lélek az eleme és profi abban, hogyan kell elhagyni a saját testét a lelkével. Talán megkönnyítheti az utazást, vagy talán elkísérheti a vállalkozót. - *fejezte be.* |
*Eledhwen halkan felkelt, szemeit az érkezőre függesztve, és reménykedve, ám egy kissé még bizalmatlanul méregette a hirtelen előtoppanó idegen harci lényt. Arcáról semmi mást nem lehetett leolvasni a nyugalom és türelem vonásain kívül, de lénye bizakodást, reményt és félelmet sugallt.*
*Gyanakodva összevonta szemöldökét, és bizalmatlanul méregette a csődört.*
*Csöndesen felállt, pár pillanatig némán figyelte a fekete mént, majd előlépett Eledhwen mögül.*
-Mi is üdvözlünk Téged! -*szólalt meg végül elsőként, viszonozva az idegen üdvözlését.* -Nem ismerünk, s manapság nem biztonságos idegenek szavában bízni, így hát kérlek nézd el társaimnak gyanakvásukat. Ám ha igaz, amit beszélsz, s valóban kész vagy segíteni, máris elnyerted bizalmunkat.
*Nefadar itt megvetően felhorkantott, de nem szólt semmit. Esteleth szigorú pillantást küldött a fekete csődör felé, majd ismét az idegenhez fordult.*
-Áruld el, kérlek, mégis mily módon lehetnél a segítségünkre? |
*Salvar elunta a hallgatást és megfigyelést. Úgy döntött, a tettek mezejére lép.
Ügetésbe fogott és meg sem állt, amíg a hófehér lények között nem állt.*
- Üdv - *köszönt hangosan.*
- Hallottam a problémátokat és elképzelhető, hogy tudok segíteni. - *mondta. Körbenézett és figyelte, hogyan reagálnak a fénylények.* |
-Nä Elbereth veria le, nä elenath dín síla erin räd o chuil lín. -*mondta halkan, szokásos nyugodt-szelíden csengő hangján, s sokáig bámulta még a magas, szálas fákat, melyek között Sagulon eltűnt, mielőtt elfordult volna.*
-Elberethre! -*sóhajtotta.* -Oly keserű a lelke. A megvetésével s maró gúnyolódásával szinte kínozni lehetne. Megkeseredett és magányos...
-A megjegyzéseit viszont megtarthatná magának! -*szólalt meg kissé komoran Nefadar.* -Nem állhatom az efféle modortalan viselkedést!
*Esteleth bánatos tekintettel bicentett.* -Mindenben csak az árnyas oldalt keresi, csak azt veszi észre, s másokat is az árnyak felé terelne, kiölve lelkükből a reményt, a bizakodást. -*susogta halkan, szomorkodva Esteleth.* -Gúnnyal és lesajnáló szavakkal fojtja el mindazt, mit a remény még táplálna. S engem is, a Reményhozót mily megvető hangon emlegetett.
-Magát bölcsnek hiszi, de más érdemeit nem látja meg! -*bólintott Eledhwen, majd visszalépdelt a tisztás közepére, s leheveredett az ugyancsak imént lepihenő Esteleth mellé. Nem volt már más dolguk, mint várni... Várni Vanwát, várni a reményt, várni, hogy mit hoz a jövő...* |
 Korde a füsttöl kcisit megijedt de nm jött elő hanem figyelte az eseményeket |
 - Csak azért emlékeztettem a kis bohót arra, amit átélt, mert ő talán elmesélhette volna, hogy micsoda őrületre készültök. Ő tudja. Te meg, légy akármi, nem.
Horkantott.
- Ő ki sem bírna egy utat a Sötétségbe! Már nem. Nem ezért mondtam. Igaz, rám senki sem kíváncsi komolyabban. A megvetésetek süt!
Elnézte a fehér lényeket.
- Valóban nem tudom mi lenne belőletek. De onnan senki sem tér vissza ugyanúgy..... - mondta szinte suttogva.
- Úgyhogy az menjen, aki kész befejezni eddigi életét és újat kezdeni.
Végignézett még egyszer a társulaton.
- Melyikőtök lenne? Te anya vagy és majdhogynem az első, nemde? Te? Vagy valamelyik másik társad? Szép dolog....Főleg részedről, aki az előbb is szinte utasítottad azt az örökcsend-kancát az indulásra....Szép lesz elmondanod egy csikónak vagy egy párnak, hogy miért is nem néz rá ugyanúgy a szerelme vagy az anyja-apja mostantól soha többé...Ki dönti el ki megy majd?...Bár...ez már a gazdátok és a Te bajod lesz. Az biztos, hogy a tündét szívesen megnézném visszatérte után! De reménykedj, ott áll Melletted a Reményhozód....Még lehet jó vége is.....Hisz a Sötétségnek vége, minden sötét lény csak egy letűnt kor kinevetett és megbámult relikviája marad.....Megnyugodhatsz. Fénylény. Jó idők jönnek, talán ezzel meggyőzheted a gazdád, hogy merjen visszajönni.
Elfordult.
- Minden kor letűnik egyszer, a benne élőkkel együtt. Reméld, hogy a tündétek elég erős kapaszkodót talál Simbelmyne-ban, hogy visszahozza ide önmagát...Hisz még a kiszakadása okát sem tudjátok!
Vállatvont.
- Nekünk már reményünk nem maradt.....Emlékszel még Csillagviharra, Tündefényű?
Vágtába ugrott, és a fák közé suhant. |
*Eledhwen a fejét rázta.*
-Lilinát ne keverd ebbe bele -*felelte, ahogy a fiatal kanca holtra vált tekintetét meglátta.* -Nem ő megy. Fiatal és felelőtlen, bár jóval bölcsebb a koránál. Ám sem hatalma, sem ereje, sem tapasztalata nem elég nagy ehhez, s már így is többet szenvedett eddigi élete során, mint kellett volna. Nem, Lilina itt marad. Ő csak azért kellett, hogy téged idehívjon. De az Elsők közül adja majd valaki a lelkét.
*Szemét továbbra is Sagulonon tartva hátraszólt a válla fölött.*
-Lilina, képes lennél Vanwát is idehívni? -*kérdezte, de Lilina csak a fejét ingatta bizonytalanul.*
-Fogalmam sincs, de megpróbálhatom.
-Nem szükséges. -*intette le Eledhwen.* -Megfogadjuk az eriszi tanácsát. Azt hiszem, igaza van.
*Elhallgatott, pár pillanatig töprengett, majd ismét hátraszólt társaihoz intézve szavait.*
-Nimrodel! Nefadar! Induljatok a Sötétség Birodalmába. Kerítsétek elő Vanwát.
*Nimrodel készségesen bólintott és Nefadar is biccentett egyet, de Manwë közbevágott.*
-Inkább én megyek. Nefadar maradjon.
*Eledhwen tanakodott magában egy pillanatig, ám végül bólintott.*
-Legyen úgy. -*mondta, mire a fehér csődör szárnyra kapott.* -Induljatok. Legyetek óvatosak, de siessetek! -*mondta, majd végignézte, ahogy két társa beront a sűrűbe, és lassan eltűnik szem elől. Visszafordult Sagulonhoz.*
-Miért hiszed, hogy ránk, a Tündeúrnő lényeire, ránk, a Fény szülötteire ugyanúgy hat a lélek kiszakadása, mint egy egyszerű egyszarvúra? Te nem fényelemű voltál, nem tudhatod, mi lenne Lilinából, vagy akár belőlem. |
Megfordult.
- Egyedül Vanwa Vala. Neked tudnod kell mit jelent a neve....Ha a név nem elég, nézz rám. Én unikornis voltam....aztán a Semmi része voltam....most pedig itt vagyok, egy Tőle kapott testben. De hogy Te hogy fogsz majd kinézni...az érdekes lesz......Lilina!
Szinte csattant a hangja.
- Szereted a jelenlegi külsőd? Szereted, hogy élhetsz? Mesélhetnél arról, amit a városunkban éltél át...Emlékszel a suttogásra? Ami óvott és hívott a homályból? Képzeld el mi lett volna, ha a suttogás nemhogy nincs, hanem a mélyére taszít a homálynak...De képzeld el, hogy unikornisként jössz vissza, mondjuk. Soha többé nem lett volna a bajkeverő köved! Csak annyi lett volna az ár, hogy nagyjából olyan leszel, mint én....Ha nem is külsőleg....de bent. És a lényeg nem belül van? Hm, de! Egy öreg pegazus is lehet szerelmes....Micsoda csoda....
Morrantott.
- Keresztülvágni a poklon...egy fénylénynek....szép! Gyakorlatképp akkor keresgéljetek a Sötétség Birodalmában...Kezdésképp. |
| -Alábecsülsz minket, Sagulon. -*felelte halkan.* -A gazdádat pedig sokra tartod. Nem hibáztatlak érte, de amit mondasz, elkeserít. Saját képességeidben sem bízol eléggé? Annyi kell csak, hogy néhány pillanatra élet és halál közé rekedjünk. Ám de legyen óhajod szerint... Ne tégy semmit, ha így látod jónak. Ám felelj; ki tud segíteni hát? |
Jéghideg kacaj hasított át a levegőn, és éji sötét borult a tisztásra.
Sagulon jókedve borzalmasabb volt fájdalmánál!
Aztán hirtelen ott állt Eledhwen előtt. Épp szemben vele, orruk csaknem összeért.
- Ti nem tudjátok - susogta és fehér szemei belefúródtak az unikorniséba.
- Mert nem voltatok a Sötétségben....Eris megfizette az árát annak, hogy ne Zenit vagy bárki más vágja le a Sötét Nagyurat....Ő tette! A Boszorkányúrnő, a lelkeket gyilkoló pengével....A Nagyúr így kiszakadt ebből a valóságból.....És hogy ne térhessen vissza soha, az én felnevelőm igazi lánya, és Steel és Izabó minden erejük felhasználásval kilökték őt a külső Semmibe! Én is majdnem odavesztem, ahogy a Nagyurat odáig taszító három hölgy....és az alakját vesztett gazdánk is, aki elkísérte a rettegett rémet az út végéig.....
Undorral hátralépett a fehér lénytől, és Nefadar elé lépkedett. Szinte vigyorgott.
- Ha bármelyik lény lelke kiszakad a testéből, csak a legerősebbek tarthatják meg. Mert a lélek adott utat kell bejárjon léte során. Ha meghalsz, a lelked tovább kell utazzon. Ti Fénylények vagytok a tipikus példa....Nagyon nehéz benneteket elkapni....Ha bármelyikőtök lelkét kitépném a helyéről, nem tarthatnám meg, és a lelketek túlszállna a Peremen és kész. Lenne egy szép holttestünk...
Horkantott. Köddé vált, és kikavargott a fák közé. Egy fura, pegazus kanca állt ott. Körbekanyarogta.
- Az ő lelkét megtarthatnám.....
Visszatért Nefadar elé.
- De Titeket nem. Én nem. Vanwa Vala a Sötétségben van, a lányát meg úgysem találjátok meg. Nem segíthetek.
Elindult elfelé.
- De nem tudom mit is akartok voltaképp éntőlem. Eris is arrafelé kóborolhat, ahol a Birodalomnak olyan fontos, részét képező nevelőtök van. Majd ő visszahozza. Mellesleg....ha ő nem tudja, nem tudja senki....... - szólt hátra. |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni! 
Hatalmas kapálózás közben maradt félbe a mozdulata, ahogy meghallotta a különös hangot. 
*Egyik lábáról a másikra állt.*
*Elmélyülten, szemöldökeit komoran összehúzva hallgatta Salvart, de a következő pillanatban hirtelen furcsa érzése támadt. Olyan érzés, ami csak akkor kerítette hatalmába, ha a közelben ott volt...
Korde a füsttöl kcisit megijedt de nm jött elő hanem figyelte az eseményeket
- Csak azért emlékeztettem a kis bohót arra, amit átélt, mert ő talán elmesélhette volna, hogy micsoda őrületre készültök. Ő tudja. Te meg, légy akármi, nem.