|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 21:00 - |
 *Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 -És nem is nagyon lesz! |
Körülnézett.
-Hát, itt nem is nagyon számítottam társaságra...-mosolygott, ahogy a tájat kémlelte. |
Kilépett a szirt szélére és beleszagolt a lavagőbe.
-Egyedül vagyunk.-mondta. |
Mancsait óvatosan lerakva egy Cserokihoz közel eső szirtre, becsukta szárnyait, s azok eltűntek.
Körülnézett. Hideg volt, de Endless nem fázott...nemcsak a bundája, megannyi varázslat is elősegítette, hogy ne fázzon. |
| Irdatlan tempóban repült majd leszállt az egyik szírten és várta mikor jelenik meg a nőstény. |
*Míryel a hóban feküdt, és kábán pislogott. Csak lassan kezdett magához térni. Reszketett, és fogalma sem volt róla, hogy mióta fekhet itt a hóban.
~Mi történt velem?~*töprengett döbbenten magában, miközben lassan feltápászkodott és megrázta magát. Teljesen össze volt zavarodva, ráadásul még kissé szédelgett is, így eléggé bizonytalanul állt a lábán, de igyekezett minél előbb összeszedni magát.
~Talán elájultam...~*merengett magában, és körülnézett, hogy vajon merre lehet Lyan. Sehol sem látta a csődört. Értetlenül állt és meredt maga elé. Nem tudta mire vélni a helyzetet. Aztán hirtelen felcsendült egy hang az elméjében...
~Míryel! Míryel, manen nalyë? Heniach nín? Míryel!! ~a kanca döbbenten hallotta, ahogy tünde nyelven szólongatják. A hang egyértelműen Eledhwené volt, aki azt tudakolta, hogy jól van-e. A Szilnoriak egyik különleges képessége volt ez, hogy bárhol, bármikor képesek voltak megérinteni egymást: szólíthatták a másikat gondolatokkal, és elméjük érintésével.
~Eledhwen? Jól vagyok! Dehát mi történt? Mi ez az egész? ~*üzent vissza a hófehér kanca, elméjével hangtalanul kiáltva a kétségbeesett kérdéseket.*
~Sedho, mellon nín! Hallgass, barátom! Elvesztetted az eszméletedet... egy időre mind elvesztettük. Ám a Valák kegyelme megóvott minket. Most Lúthien, Esteleth és én próbáljuk elérni az összes Szilnori elméjét. Lasto, mellon! No dhínen! Figyelj rám jól, Míryel! Niphredillie úrnő eltűnt... Manwë, Esteleth, Lúthien és Thilanna minden igyekezetük ellenére hiába próbálnak a nyomára akadni... Elragadták őt, Míryel... Talán a Sötétség volt, talán más, ezt sajnos nem tudom... és egyikünk se tudja... De eltűnése óta az Úrnőnk hatalma egyre fogyatkozik, lelkének ereje és akarata gyengül... Ezért veszítetted el az eszméletedet, ezért veszítettük el mindannyian... Lelki erőnk sokszor az ő erejétől is függ... ez az erő köt össze bennünket, ezért tudunk gondolati úton érintkezni... s Niphredillie ezt a köteléket használta, hogy tudathassa velünk... hogy értesítsen minket... Akaratlanul is oly hatalmas energiát szabadított fel, amely mindannyiunkat elért... s ebbe annyi kétségbeesést és nyugalmat, annyi félelmet és bátorságot, gyengeséget és kitartást öntött a lelke... annyi sok ellentétes érzelmet, hogy önkívületi állapotba került... és mi úgyszintén. Nem tudom, hogy miért, talán lelkeink egyszerűen csak akaratlanul követték Úrnőnk lelkét... De annyi bizonyos, hogy nincs sok időnk, Míryiel! Sietnünk kell! Jöjj az Erdőbe, amilyen sebesen csak tudsz! No diriel, avo 'osto! Légy óvatos és ne félj! Hebo estel, Míryel!
~Jól van, Eledhwen! Sietek, ne aggódj!~*üzente Míryel,és megfordult, hogy visszainduljon. Egy pillanatra még visszanézett.*
'Ég veled, Lyan, bárhol jársz is!' -*majd lehajolt, szarvával megérintette a földet, és azon a helyen színtiszta jégből lassan kinőtt egy ifjú rózsa. A jég-virág lassan kibontotta leveleit, majd finom jég-szirmai is kinyílottak, s ezzel Míryel nekirugaszkodott, és levágtatott a hegyról, egyenesen az erdő felé.* |
 Ledobbant a földre, kicsit nézte az unikornist, aztán megpördült, és hihetetlen sebességgel bevágtázott a járatokba! |
 Lyan is megállt.Várt míg a kanca elindul a járatok felé.Hisz neki volt itt dolga.Lyan csak jött utána.Az csak váletlen, hogy ő eleve ide akart jönni. |
Sacra fékezett.
Előttük terült el a barlangrendszer bejárata előtti lapály. A túloldalon meg a sötét bejárat ásított. |
| Lyan csak követte.Nevetett mikor látta a kancát forogni, és végre legalább nyeríteni.egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy lehet, hogy nem tud beszélni.De ááááá, az nem lehet.És ha igen, akkor meg nem érdekel.Rögtön elfelejtette a kis gondolatmenetet és vágtázott tovább. |
Sacra egyszer hirtelen visszapillantott, és szélesen elmosolyodott.
Aztán csengő, vidám hangon felnyerített, forgott egy egy sort, és repült tovább. |
| Lyan egyre jobban begyorsított és már úgy száguldott, mint a viharos szél.Lemaradt, de tudta követni a pegunit,Igaz a hegyről néha gurulva folytatta lefelé vezető útját, de utána talpra állt és tovább vágtatott.Látta, hogy a kanca a barlangok felé megy.Ő is odaakart menni eleve, és nem is akarta elválni ettől az útitárstól. |
Sacra valósággal lezuhant a hegyek lábához, aztán suhanni kezdett a barlangokhoz.
Vissza sem nézett! |
| Lyan megállt, mert nem értette mi történik!De aztán úgy döntött, hogy utána megy.Vágtába ugrott és követte. |
Sacra az unikornis után nézett, és elszomorodott.
Úgy érezte maradnia kellene....
Aztán a távolba pillantott, és hirtelen előre lendült.
A Meghívás minden eriszinek szólt....
Hamarosan már az unikornis előtt suhant. |
| Lyan még egy percet várt.Máshova húzta a szíve vágya.Megfordult és vágtába ugrott.Újra száguldani kezdett, de most sokkal gyorsabban.Most ő irányított, és a barlangrendszerek felé vette az irányt. |
Észrevette, hogy nem jön már utána az unikornis.
Kicsit visszasuhant, és lebegett egy helyben, a teremtményt nézve. |
Lan imádta ezt a száguldást, de most valamiért a szíve azt súgta, elég!
Megállt és a kanca távolodását nézte.
Megállt és várt... |
Sacra maga sem tudta, hogy miért repült végül mégis az út felett tovább, miért nem tartotta az irányt, vissza a veszélyes jégvermek feletti léghez.
De mégis: az ösvény felett száguldott, a csúcs felé.
A "nyomában" pedig ott futott az unikornis. |
| Lyannnak oltárian tetszett ez a titokzatosság a kanca részéről.Ezért is követte.Érezte, hogy nem csapdába vezeti, nem szórakozik vele, hanem vele együtt száguld.És ez fogta meg nagyon Lyant.A fehér kanca otthagyása nem zavarta, mert nem jött utána, és nem úgy nézett ki mintha jönni akarna.Egyszerűen tovább száguldott a pegunival és még mindig nem szólt egy szót sem! |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-És nem is nagyon lesz!
Ledobbant a földre, kicsit nézte az unikornist, aztán megpördült, és hihetetlen sebességgel bevágtázott a járatokba!
Lyan is megállt.Várt míg a kanca elindul a járatok felé.Hisz neki volt itt dolga.Lyan csak jött utána.Az csak váletlen, hogy ő eleve ide akart jönni.