|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 - Akkor gyerünk! Indulás! - nyerítette tántoríthatatlanul.
|
Döbbenten nézte az unikornist, ahogy felrepül, és úgy zuhan le párjával, mintha világéletében csak repült volna.
Végül a kérdés hallatán egy pillanatra találkozott a tekintete a másik kancáéval, és bólintott. |
 Elkerekedtek a szemei, aztán úgy kezdte magát dobálni a szorításban, hogy félő volt a saját gerincét roppantja szét, a szárnyairól nem is beszélve, és közben magánkívül üvöltött:
- Te átkozott kanca! Hogy térnél vissza oda, ahová tartozol! Te halott világ istene, Te halott hit jelképe, Te elmúlt korok uralkodója! Te rab isten!!!
Ködláng szemei nagyot villantak, és tapasztalatainak hála átlátta a helyzetet. Egy pillanatot sem várt tovább! Pajzsát összehúzta gömb alakúra a teste körül, és minden erejét összeszedve felugrott! Felröppent, mint egy torz madár, és épp a két lény előtt állt meg a levegőben!
Mielőtt bárki bármit szólhatott volna, szarvából kék szikra vágott Névtelen arcába, kék bélyeget égevte a szőrbe és húsba!
Ködláng egy szaltóval Ízisz előtt termett és magával sodorta lefelé, egy forró és szikrázó csókkal szétzilálva párja kontrollját.
Ledobbantak a földre, ahol a hajdani hadúr minden pajzsai legerősebbikével védte magukat a lecsapó irdatlan vihartól! Remegtek a lábai, de egyre Névtelent figyelte, aki még mindig jajgatott a fájdalomtól, ami az egyszarvú jele okozott. Aztán hirtelen szárnyrakelt és eltűnt a lassan oszaldopzó felhők közt.
Még egy ideig szikrázott a levegő a legutolsó villámoktól, aztán Ködláng eltüntette a pajzsot. Komoran, régi, őrülten sötét pillantásával meredt a két kancára.
- Most követnünk kell Névtelent. Megvan ehhez a képességetek? - kérdezte hidegen, tárgyilagosan. |
 -Hm, szóval nem vesszük hasznodat-csóválta meg a fejét csalódottságot színlelve-, mert még te sem ismered ezt a helyet....Mindazon által közveszélyesnek tartalak, s nem engedhetem, hogy élj....Ha csak elő nem rukkolsz valamivel....
|
Unottan és szórakozottan nézte a kancát hosszan-hosszan. Aztán megvetően beszélni kezdett:
- Sohasem jártál még itt korábban, ugye?
|
-Akkor nincs más választásunk, minthogy elvezetsz oda, ahol utoljára találkoztatok....-mondta unotságot színlelve.-Te itteni, dimenzió-lény vagy, csak van annyi ismeretséged, hogy tudd, honnan jöttél. |
- Honnan tudjam?! Ez a Végtelen!!!! Akárki akar eltűnni, megteheti!!! |
Állta a hangot és engedett a szorításon, de még mindig nem engedte el teljesen.-Merre találom? |
- Asylon Shrúvion mondta! - üvöltötte eget és földet rázó erővel a feketeszemű lény arcába!!! |
Amon az idegen kancát hallva valahogy, ő sem tudta miért, de lenyugodott, és nem szólt.
Keményen nézett fel rá és a Névtelennek hitt illetőre, és remélte, hogy végre kiderül az igazság, és a pegazus makacssága alábbhagy. |
Dühre dühvel válaszolt.Csak állt egy helyben, a pegazussal szemben, de valósággal ráordította:-Felelj!Ki mondta, hogy ártottunk neked?
Nem szorított rajta semmit, így is olyan volt, mint egy szárnyánál fogott lepke...
Valamivel finomabban szólt:-Felelj és elengedlek! |
Ködláng döbbenten nézett párja után, de nem szólt. Tűrte, hogy nem tehet többet, és várt. És próbálta leküzdeni rémületét. Ízisz volt odafenn! Aki újra megtanította élni!!! És Asylon a jelek szerint egyre nagyobb bajt tud csinálni, ha akar, kihasználva a bajt a soraikban!!
Felágaskodott, hisz mágiáját nem tudta használni! Őrülten dühös lett immár!
- Hagyj békén!! |
Most, hogy már kissé képben volt, uralta is a helyzetet.Az ő ereje hatalmas volt, igen kis részét használta, tehát a pajzsnak semlett nagy baja, amint a villám érte.A kanca segítsége jó volt, de mellé lépett -a pajzsot fenn tartva Ködlángnak-, szólt hosszá határozottan.-Ha nem érted, halgass.Bízd rám.-hangjában csengett valami bíztató.
Névtelen felé fordult.Mágiájával szépen lefogta a lény mágiáját, jó erősen, hogy ne próbáljon szabadulni."Felröppent" hozzá, jó közel, s megkérdezte.-S mi van, ha ő hazudott neked?Mi van, ha nem is mi vagyunk azok, akik ártottak neked?Személyszerint én még soha életemben nem láttalak, s nem hinném, hogy 3000 éves fogságom alatt egyszer is "árthattam" volna a családodnak. |
Amon némán állt, a villámok mind elkerülték, bár volt olyan, amely csak néhány centiméterrel csapott odébb. Nem értette, mi történik, de látta, hogy a két lény pajzsa kezd gyengülni. Abban nem tudott segíteni...
De másban igen. Csak egy röpke pillanatra csillant fel szarva, majd a következő másodpercben Névtelen villámait valami furcsa köd nyelte el...Amon ködje.
Megpróbálta elfojtani a mén dühét, de az olyan lángolónak, hihetelenül makacsnak és kitartónak bizonyult, hogy Amon nem tehetett többet, mint hogy eltüntette a villámokat.
-Ezzel semmire sem mész!-kiáltotta fel. |
Ködláng összehúzott szemekkel nézte egyre a pegazust fenn.
- Az "Ő" Asylon kellett legyen...Amit elmondott neki.....bizonyára ellenünk hangolta...De Névtelen múltját szinte senki sem ismeri...
Kihúzta magát, és felkiabált:
- Hát igen! Megtettük! És becsaptunk! Szánalmas voltál! És gyenge is.....Ennyiért szenvedni évszázadokon át! Ilyen kis semmiért!
Felhördült, és akkora villám csapott a pajzsba, hogy egy pillanatra fehér fénnyel ragyogott tőle a levegő!!!!
- A családomról beszélsz, te szörnyeteg! Elpusztítottátok őket!!!!! - nyerítette teljesen kifordulva régi, csendes önmagából.
Ködláng fekete szemei elkerekedtek, és nagyot nyelt.
- Szóval ezt tettük volna mi... - nyögte megrendülten, miközben a villámok elkezdtek rájuk záporozni...... |
Tanácstalanul állt.Nem tudott dósemmit, nem is értette párja és...Névtelem szavait.Aztán feleszmélve segített Ködlángnak tartani a pajzsot, hogy ő pihenhessen...neki könnyebben ment.
-Miről beszél?-kérdezte zavartan mindenkitől... |
- Ó, ti ostobák! - nyerítette megvetően, és a szél egyre tombolóbban borult rájuk körös-körül!
- Én vagyok az, aki Névtelen előtt létezett és aki sosem állt bosszút, pedig kellett volna! - nyerítette egetrázón!!!
- Ti tehettek róla! Ti! Aljas mesterkedésetek soká vezetett az orromnál fogva, de ennek most vége!!! Ő elmondta!
- Hát mégis köze van hozzánk - csikorogta, ahogy a pajzsot próbálta tartani. |
Amon megdöbbenését értetlenség váltotta fel. Mi ez az egész? És mi az, hogy Ő tudja?...
A pegazusra pillantott hidegen.
-Te nem vagy Névtelen. Őt már ismerem annyira, hogy tudja, soha nem viselkedne így.
-Nem mondok meg semmit! Mivel nincs is mit! Tűnj innen, és add vissza azt a Névtelent, akit én ismerek!-kiáltotta. Lehet, hogy ostobaság volt...lehet, hogy ezért meg fog fizetni, de úgy érezte, ha Névtelen nincs itt, nem számít...nem számít semmi...
|
Ködláng ijedten és féltőn ugrott párja mellé. Ő is megvetően, utálattal, és félelem nélkül nézett fel a pegazusra!!!
De a pajzs nem fogja átengedni a tombolást......
Kegyetlenül felkacagott, és lenézett a két jelentéktelen bolondra.
- Engem nem szállt meg senki - mondta ridegen.
Aztán Amonra nézett, bele a szemébe.
- Te tudod! Mondd meg nekik! |
Nemcsak Ködláng elméjének tett kárt a hirtelen mágia feszülés.Az ő agyába szinte süketítő sikolyként hatolt be, ahogy a hálón kutatott.Néhány pillanatig szinte kómába esett, majd végre visszatért a valóságba.Ködláng utolsó felkiáltását már tisztán értette, s azt is, hogy mire értette..
A villámokkal mit sem törődbe elindult, haragos fekete szemekkel a csődör felé-vagyis alá.Dühös volt, mostmár végképp!A másik kanca mellé ért, de szinte nem is látta.
-Hát újabb testet választottál, Te félkegyelmű?!Mostmár komolyan feldühítesz, s elfelejted, hogy nem vagyok akárki:csak én volltam képes elviselni szeretett párod lelkét, s ez nem véletlen...-kiáltotta fel hozzá. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
- Akkor gyerünk! Indulás! - nyerítette tántoríthatatlanul.
Elkerekedtek a szemei, aztán úgy kezdte magát dobálni a szorításban, hogy félő volt a saját gerincét roppantja szét, a szárnyairól nem is beszélve, és közben magánkívül üvöltött:
-Hm, szóval nem vesszük hasznodat-csóválta meg a fejét csalódottságot színlelve-, mert még te sem ismered ezt a helyet....Mindazon által közveszélyesnek tartalak, s nem engedhetem, hogy élj....Ha csak elő nem rukkolsz valamivel....