|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.19. 12:02 - |
| Berkenye leszállt a vízeséshez és visszanézett hogy árje tudta-e követni!Ivott a folyóból és beleugrott a vízbe.-Gyere te is! |
[346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Nagyon élvezte a pihenést.Szinte már lefeküdt a vízben... |
 Neeka érdeklődve, de kissé értetlenül nézte mit művel a mén. |
A Forrás mellett akart megpihenni, ám látógatója támadt.Az unikornis annyira elmerült az ivásban, hogy nem vette észre a túl parton áldogáló lányt.Testén sebek voltak, s a megiseltség jelei.
 Hirtelen felkapta a fejét, s mivel már elmenekülni sem tudott, leszegte fejét s sunyított.Idegesen fújtatott, mint sarokba szorult kígyó.Noha egy patak választotta el őket egymástól, megszokta, hogy az ellenség át tudja ugorni.
Lassan hátrálni kezdett az unikornis, itt-ott idegesen horkantva.
-Mi történt veled?!-kérdezte oni elborzadva a viselkedése és kinézete láttán."Egy újabb elhagyott unikornis. ...Ezek a futó nevelők, soha nem tudják, micsoda felelőség egy ilyen szépség!"gondolta komoran.
-Elhagyott a gazdád?Ez szőrnyű!-mondta együtt érzéssel, ám a kanca vadul megszólalt.
-Nekem nincs gazdám!Gyűlölöm az összeset!
-Megérelek!Aki ilyenre képes, az meg se érdelmi, hogy éjen!De már vége, ő elment.S minden vad, ami megtámadott.
-Persze!-horkantott az unikornis-Vagy te is közéjük tartozol!
Erre Koni felnevetett-Hát igen, külsőm bizonyára húsevő mivoltomról árulkodik, pláne a kilógó agyaraim az arcomból!Nem kell félned, nem foglak megenni, se bántani!-mosolygott szelíden.Az unikornist a mosoly szinte megbabonázta, ki is egynesedett egy pillanatra.Nem tudott félni Konitól!A mosolya szinte szívig hatolt.-Ki vagy te?-kérdezte ámélkodva.
-A nevem, Koni.És a tiéd?
Felocsúdott a lény, s ismét védekező állást vett fel, de valahogy koránsem fenyegetőt.Egy ideig nem válaszolt, de egyre jobban kezdett kiegyensedni, s amikor már biztonságban érezte magát, így sólt.-Sitandrascal.
-Rendben, Sitandrascal!Nem is zavarok tovább.Remélem, még találkozunk!-mosolygott rá, s eltűnt a fák közt.A kanca egy ideig topogott, majd átugorta a vizesést és Koni után eredt.
Talán még sem olyan vad, mint mutatta magát!...Ahogy megismerte Konit, egyre jobban kezdte kimutatni valódi énjét, még "megnevelni" sem kellett.Visszatért újra a régi, vidám állapoába, ahogy előző gazája megismerte.És ő is-ár megint-angelid lett!:) |
| A mén kissé elfáradt,így ellazult.Túlságosan is.Szarva már a vízalatt volt,de még mindíg kapott levegőt.Sejtelme sem volt arról,hogy most hol van.Becsukta szemét és pihent a víz alatt. |
| Vidáman úszkált tovább. |
| -Elviselem,de olykor rendesen undorodom tőle.-válaszolta a mén majd elkezdett előre ugrani a vízben,kisebb-nagyobb sikerekkel. |
Nagyon megörült Bitorló csatlakozásának.
Odaúszott hozzá, és körbetempózta!
- Te is szereted a vizet? Nekem most nagyon tetszik! Ez a hely....ez a nap...csodás! - mosolygott mindenfelé, teljesen ellazulva. |
| A mén kissé megijedt,hogy valami baja lesz a kancának,így utánaugrott a vízbe és majdnem a fele víz kijött a mederből. |
| Neeka felnevetett, majd hatalmas csobbanássalés fröcsköléssel a vízbe vetette magát! Nagyon csodás volt a víz! Kicsit ivott belőle, majd lemerült, és játszadozni kezdett a vízesés robajával. |
| -Valóban.Jobb lenne előbb megismerni ezt a környéket mielőtt továbbmennénk.-szólt kissé féltő hangon a mén. |
- De gyönyörű! - sóhajtott fel, ahogy kiért a fák közül.
A vízesés meseszépen terült el előttük! |
*Csendben követte Szerencsecsillagot.* |
 Elrúgta magát a talajtól, és a vízesés mellett felhúzva, repülni kezdett a fák felett.
Csak a legsűrűbb részen fékezett. |
- Rendben - *vágta rá és felszálláshoz készülődött.* |
Valami melankólikus, édes-bús kifejezés jelent meg az arcán.
- Elmehetnénk az erdő mélyére. |
- Szerintem most inkább válassz Te. - *mondta mosolyogva.* |
| - Merre szeretnél? Hagyatkozzunk újra a megérzésedre? Most is jól jártunk vele! |
*Megértően nézett az unikornis után.*
- És most? Merre megyünk? - *kérdezte izgatottan.* |
Ő is megölelte fiát, és szemét elöntötték a könnyek. Milyen régen ölelte meg utoljára! Újra eszébe ötlött, hogy mennyi időt vesztettek, ezért tette olyan boldoggá fia gesztusa.
Gyorsan letörölte arcát, és Mara után nézett.
- Ő érzékenyebb, mint amilyennek látszik....Azt hiszem megviselte, hogy egy ilyen fiatal lény lefőzte, mint Te! Akármennyire is vagy Te különleges, Ő pedig sokat megélt.....és szintén fiatal.....csalódott magában - mondta halkan, kissé találgatva. |
*Régóta nem örült úgy, mint eppen a percben. Egy hirtelen jött ötlettől vezetve anyja mellé ugrott és megölelte.
Olyan boldognak érezte magát. A sikertől végtelenül fellelkesült.*
- Most hova megy? - *kérdezte óvatosan és Mara felé bökött.* |
[346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nagyon élvezte a pihenést.Szinte már lefeküdt a vízben...
Neeka érdeklődve, de kissé értetlenül nézte mit művel a mén.
Elrúgta magát a talajtól, és a vízesés mellett felhúzva, repülni kezdett a fák felett.