|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.05. 21:27 - |
 *Büszkeüstök vidáman sétálgatott az esőerdő mellett. Gondolt egyet, és bevetette magát a sűrűjébe.
Az ösvényen haladva rácsodálkozott minden egyes ismeretlen növényre. Alaposan szemügyre vette, aztán ment tovább.
Messziről sok ismeretlen állatot is látott. A közelébe viszont egyik sem engedte. Így amikor megpillantott egy állatot, akkor gyorsan megállt, lelapult és úgy figyelte a kiszemeltet. Amikor meg tovatűnt, felállt, és folytatta útját az ösvényen.
Egészen addig sétált boldogan, amíg furcsa zajokat nem hallott. Megtorpant, és körbenézett. Sehol sem látott semmit, de a zaj egyre hangosabb lett, és egyre sűrűbben lehetett hallani.* |
[336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Dreneyus és Dronyus még csak most vették észre a kancát.
-Üdv!
-Üdv!
Mindketten kihúzták magukat és végigmérték a kancát. |
 Ott állt, alig pár méterre a két lénytől, és hidegen méregette őket. |
Dreneyus és Dronyus birkózva érkeztek az esőerdő szélére.Aztán meglátták, hogy hova kerültek és befejezték a harcot.
-Tyűha!Itt még sosem jártam.-Mondta Dronyus.
El is kerülte figyelmüket, hogy nincsenek egyedül. |
| Az esőerdő szélén sétált, vad mosollyal, ki-kinyújtózva, és hatalmasakat szippantva a buja illatú levegőből. |
 Aprót sóhajtott, majd lemondó mosollyal Ízisz után vetette magát. |
 -Mi az hogy?-aztán elkezdett vágtázni majd pármétert, azát hivogató szemeket vett a két csődörre, majd elkiáltotta.
-Ki ér előbb oda? |
Hosszú, fullasztó gyaloglás után végre elérték az esőerdő szélét.
Kihúzta magát, és szippantott a levegőből.
- Nos? Megyünk? |
 Nem szólt semmit.
De amint a lény eltűnt, a különös peguni szemei felizzottak, és hirtelen bevágtatott a sűrűbe. |
 Bólintott.Kisidő múlva nyújtózott egyet:-Most mennem kell!...Estére jár!Szia!-azzal eltűnt a fák között. |
| - Arra rögtön rájöttem. - mondt kissé szárazon és gúnyosan. Aztán megrázta a fejét, és gyorsan újra enni kezdett. |
| Bólintott:-Én Göncöl vagyok.És megnyugodhatsz, nem tartozom a Sötétséghez!-viccelődött. |
Felemelkedett.
- Vörös Napangyal a nevem. Erishez tartozom, így se rossz, se jó nem vagyok. |
| Ő is elkezdett legelni.Amikor jól lakott megkérdezte:-És mia neved?Igaz még nem tudunk annyit, hogy megbízzunk egymásban, de nem tartalaknegatív lénynek.-mosolygott. |
Napangyal örült, hogy a pegazus megérti, így nem kell további gondoktól tartania.
Visszatért a legeléshez. |
| Mélyen bólintott annak jeléül, hogy megérti; bizony nem mindenki szereti az űrt-még a kalandvágyók is egy idő után megunyják és új kalandot keresnek.Akik életük végéig ott kint maradnak, azokat odafűzi valami relytéjes szál.Göncöl a végtelenség szülötte, egy csillag keletkezésekor született, úgyis mondhatnánk ő maga egy csillag.De őt nem kötötte meg az univerzum:bármikor és bárhol tudott élni és nem vágyott annyira ki a messzeségbe. |
- Nem. Én ide tartozom. - mondta nagyon határozottan, és kicsit megborzongott.
Ő szélsőségesen a Földet rajongta. A szellemét, amitől az erejét kapta, az Életet, aminek otthont ad......a csodáit....
Tudta jól, hogy vannak, akiknek az űr vágyott kaland, mindennapi utazás vagy biztonságos otthon, de ő borzongott a hidegétől és végtelenségétől. Tudta, hogy csodás lehet, de félte az ürességét.
- Én ide tartozom, és ide is vágyom. - mondta halkan, távoli pillantással. |
| -Hát, igen,-nevetett-de olyan kicsi lenne, hogy nem látszana!Jártál már fenn a csillagok közt? |
Hátralépett.
- Szép....De fenn lenne a helye! - mondta összehúzott szemekkel, és fejével az ég felé inett. |
| -Ejha!-mondta csodálkozva-Látom neked sekis erőd van. ...Nézd csak!-azzal maga elé nézett, koncentrált kicsit, majd egy csillagot varázsolt maga elé. |
- Köszönöm. - mondta a pegazusra nézve, és még mindig rajta tartotta a szemét, miközben hanyagul a növényre bökött a szarvával. Az pedig, a laza mozdulat nyomán, kirobbant földből, és elrepült a sűrű bozótba!!!!!
Kicsit még a talajfoltra meredt ahonnan kiszakadtak a növény gyökerei, aztán hirtelen, mintha mi sem történt volna, folytatta a legelést. |
[336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Büszkeüstök vidáman sétálgatott az esőerdő mellett. Gondolt egyet, és bevetette magát a sűrűjébe.
Dreneyus és Dronyus még csak most vették észre a kancát.
Ott állt, alig pár méterre a két lénytől, és hidegen méregette őket.
Aprót sóhajtott, majd lemondó mosollyal Ízisz után vetette magát. 
-Mi az hogy?-aztán elkezdett vágtázni majd pármétert, azát hivogató szemeket vett a két csődörre, majd elkiáltotta.
Nem szólt semmit.
Bólintott.Kisidő múlva nyújtózott egyet:-Most mennem kell!...Estére jár!Szia!-azzal eltűnt a fák között.