|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 18:17 - |
 Charcedon boldogan állt a városfalon és a rettentő eget nézte.
Ez ugyan nem az ő távoli otthona volt, de nem is volt rossz.
Az utóbbi idők történései felbolygatták a lelkét és most a fellegvár csendje nem felelt meg neki.
De itt egyelőre tökéletesen érezte magát.
|
[192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
- Teljesen igazad van.
- De akkor ez nagyon rosszull fog kijönni. Evenion a nyakába akar majd ugrani, Zenit meg meg sem ismeri.
*Nagyon sóhajtott.*
- Persze ! Nagyon kíváncsi vagyok ! |
 Szomorúan nézett a kancára.
- Biztos vagyok benne, hogy Zenit nem emlékszik rá.... - mondta.
- Gondolkodj a Sötét Úr fejével! A csikót meg kellett törnie! Nem az az első, hogy elveszed a reményt? Ha tudta volna, hogy van valahol valakije, akkor küzdött volna. Szerintem éppen ezért a Nagyúrnak első dolga volt kitörölni Őt Zenit emlékei közül....
 - Van itt egy hely valahol (még én is csak hallottam róla), ami szerintem Neked nagyon tetszene! Megmutassam?
|
*Üstökös bólintott.*
- Szerinted Zenit meg fogja ismerni ?
- És igen, had pihenjen csak.
- Igen, az, elképesztő.
- És teljesen megértelek. Én sem akarok ebbe belekeveredni.
- Gyere, sétáljunk inkább ! |
Steel az ájult lény alá túrta magát, akinek megdöbbentően kicsi súlya volt és rózsaillata!
- Egyértelműen tündelény! - mondta, miközben felállt.
- Nem akarom felébreszteni, hadd pihenjen! - mondta még magyarázólag.
Zeiron már egészen eltávolodott a többi lénytől.
- Ez elképesztő.... - mondta végül Pallasnak.
- De bevallhatom: nem akarok belekeveredni! |
*Pallas is kihátrált a körből és követte Zeiront.*
*Üstökös némán hallgatta Eveniont.
Sosem hallott még ilyet.
Nagyon sajnálta a kancát, amiért ennyi mindent kellett túlélnie.* |
Steel vigasztalóan állt Evenion mellett, de az elhatározása szilárd volt: még nem engedi találkozni őket.
- Mondd el kérlek, miért kelletek, vagy kellhettetek Ti olyannyira a Sötétségnek?
Zeiron egy dologban biztos volt: ő nem akar ilyen "nagy dolgokba" belekeveredni. Egyszereűn nem akart. A saját életcélja a szülőföldje megtalálása volt, de a Sötétség és Fény közé beállni nem! Ha Eris utasítja, ha a többi eriszi veszélyne kerül, ha komolyra fordula helyzet persze ő is beszállt volna a harcba, de egyelőre érezte, hogy ez nem az ő útja. Ő csak csatázott, ha kellett, de a békét szerette inkább. Harcol, de kis csatákban, ki sharcokban. Felfogni, hogy néha azon a kis harcon múlik a világ sorsa: ezt nem akarta.
Megkereste a szemeivel Pallas tekintetét, finoman jelzett neki, majd halkan kisétált a körből és lassú léptekkel távolodni kezdett. A sejtése beigazolódott: észre sem vették a távozását. És ő nem is bánta.
Evenion összeszedte magát, és egy nagy levegő vétele után beszélni kezdett.
- Az öcsém és én vagyunk az alakot öltött és a Földre jött fénylények utolsó leszármazottai. Én nem vagyok az igazi testvére. Tudnotok kell, hogy régen nagyon sokan voltunk. Klánnak neveztük, ami családokra tagoldódott. Az ő családja volt az utolsó, ami épen maradt. Az én családomat megölték és hozzájuk menekültem, ők pedig befogadtak és felneveltek. De a Sötétség tudta, hogy mi nagyon veszélyesek vagyunk rá nézve, és így eljött értünk. Ő...az én kicsi öcsém akkor még nagyon kicsi volt, így engem egyedül zavartak el, hogy meneküljek, őt pedig az anyánk vitte magával. A többiek fel akarták tartani....De én a közelben elrejtőztem. És ez mentett meg....Anyánkat elfogták a csikóval! A Sötét Úr elé hurcolták, ő pedig nevetve elmondta anyánknak, hogy a fiába fog költözni és az akarata rabszolgájává teszi! Én akkor közbe akartam lépni..De anyánk az utolsó varázsával megbéklyózott. A fiát nem menthette meg. Tudta és ezért a lelke már akkor meghalt...Saját magát sem menthette meg. Így nekem adta a rettentő örökséget: jegyezzem meg a tudást és mentsem meg az öcsmet. Mert akkor én maradtam az utolsó....
- Végig kellett néznem az egészet. És a béklyó csak hajnalban oszlott el...
- De még felkelni sem maradt időm, mikor elkaptak!!! A mágus odajött és legnagyobb meglepetésére ott talált engem. És saját magának akart. Arra gondolt, hogy legyőzheti a Sötét Nagyurat, ha én vagyok a fegyvere...De én nem engedtem neki. Így gyötört. Mert ő csak úgy szerezheti meg a lényei hatalmát: ha önként lépnek szolgálatába....
- Így bezárt a hegybe....És csak most engedett ki újra, hogy folytassa....De ezek szerint a küldetésemet már más megoldotta. Teljesen mindegy...Az ücsém él és szabad. - sóhajtotta és Steelre ájult. |
*Üstökös tovább fürkészte Evenion arcát.*
*Pallas teljesen meg volt némulva. Egész életében nem volt még része ilyen eseményben. De nem is bánta.
Olyan hülyén érezte magát, ahogy ott áll némán.* |
- Bizonyám! Minden rendben van! Mától Te is eriszi vagy!
Elfúlt a hangja és folyni kezdtek a könnyei.
- Köszönöm! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!! Köszönöm.... - sóhajtotta és sírt is tovább.
- Akkor él? Ugye láthatom?
- Nemsokára. - ígérte.
- Amint elég erős leszel! |
*Üstökös váltott gy pillantást Steelel, aztán válaszolt Evenionnak.*
- Igen, jól van.
- Most biztonságos helyen van egy eriszivel.
- És jól tudod, a Sötétség elrabolta és az Ő testébe költözött. Aztán sikerült a Nagyurat megsemmisíteni és utána maradt az öcséd. Így került hozzánk már vagy 1 hónapja. |
Steel némán figyelt.
'Köszönöm!'
Zeiron hallgatott.
- Jól van??? JÓL VAN?!?!?!
- Hol van? Mi történt??? - szakadtak ki belőle a kérdések.
|
- Evenion... - *szólította meg Üstökös.
Közelebb lépett néhány lépéssel.*
- Szeretnék mondani valamit. - *kezdte.*
- Az öcsédről van szó, - *itt kicsit gyorsított szavain, hogy a kanca ne tudjon beleszólni.* - aki jól van, egészséges és Velünk van.
*Nagyot sóhajtott és várta Evenion reagálását.* |
Steel engedte, hogy az új kanca rátámaszkodjon és felkeltek.
'Meg kell mondanunk neki!!!' zengtek fel szavai Üstökös elméjében.
'MEG KELL MONDANI NEKI!!!'
- Mi is a neved? - kérdezte, hogy megtörje a csendet, ami csupán a kanca kimerültsége miatt nem tűnhetett fel neki.
- Evenion....Eve...- súgta. |
*Pallas továbbra is döbbent arcot vágott és szóhoz sem jutott.*
*Pont akkor érkeztek meg a többiekhez, amikor a kancából kifakadtak a szavak.
Üstökös alig akart hinni a fülének. Nem tudta, higgyen-e a kancának, vagy sem.
Amikor viszont Steelre pillantott, biztos volt benne, hogy igazat mondd.* |
Zeiron épp megszólalt volna, de ekkor Steelék tűntek fel mellettük!
- Ne haragudj...De biztos ez??? - kérdezte a kancától.
- Nem hiszel nekem?!?!?!?!?! Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? Az öcsémet elvitte a Sötét!!! Azt sem tudom képes leszek-e valaha megtalálni és kiszabadítani!!! És egy mágus ki tudja mennyi időre bezárt egy jégtömbbe, egy hegyben, most szabadított ki, hogy megszerezzen! Mert magának akart, nem akarta, hogy én is a Sötété legyek!!!! Van fogalmad mit éltem át?!- üvöltötte, majd a kőre hanyatlott.
Steel leküzdötte elképedését és a kancához lépett.
Hozzáérintette a szarvait a kancához, mire annak elcsitult az elméje, ő csak ekkor szólalt meg.
- Nyugalom! Csak tudnunk kellett mi is történt veled! Tudunk segíteni! Mostmár itt vagy! Minden rendben!
Metsző tekintettel nézett Üstökösre. |
*Pallas kikerekedett szemekkel nézett Zeironra.
Igaz, sok mindenből kimaradt, de tudta, hogy amit a kanca mondd, az mit jelent.
A döbbenettől nem tudott mit mondani...* |
Zeiron is várta.
- Én....köszönöm. - mondta remegő hangon.
- Köszönöm!
Behunyta szemeit, majd újra megszólalt.
- A mágusnak az erőm kellett volna, de csak ha önként csatlakozom, akkor győzött volna. Azért ejtett fogságba, nagyon rég...A hataloméhsége miatt! Mert ő akart engem, hogy a Sötétség ne kaphasson meg úgy, mint ahogy az öcsémet megszerezte! - zokogni kezdett.
- Őt akartam megmenteni!.....
Döbbenten pillantott Pallasra. |
| *Pallas csendben állt Zeiron mellet. Várta, hogy mit fog erre szólni a kanca.* |
Zeiron végül megköszörülte a torkát és lenézett a szédelgő kancára.
- Üdv! Kiszabadítottunk a mágustól! Minden rendben? Mi történt veled? |
*Hamaosan visszaérkeztek a kancához, aki már talpon volt.
Pallas Zeironra nézett.* |
| Zeiron is felzárkózott. |
[192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Charcedon boldogan állt a városfalon és a rettentő eget nézte.
Szomorúan nézett a kancára.
- Van itt egy hely valahol (még én is csak hallottam róla), ami szerintem Neked nagyon tetszene! Megmutassam?