|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
Végignézett társain.
- Talán ebbe nekünk is lehetne beleszólásunk...... - mormogta, miután a kancát hagyták elmenni.
Magában jól szórakozott a megvetőn kimondott jelzőn, de most ez érdekelte a legkevésbé.
- Jobb lenne utánanézni, hogy mit is keresnek!
- Jó ötlet lenne a vorstandiakkal bajt keresni? Hisz lehet, hogy semmi köze a dimenziókhoz! - vetette ellen, de magában ő is jobban örült volna, ha tudják mire készül a másik csapat.
- Van most más bajunk is! A három úrnő mindegyike úgy tűnik bajban van! Mi mindkettőnek segítsünk, míg magunk egy szinte idegen lénytől kapunk csak segítséget?! - nyihogta harciasabban, hogy elérje célját Draugheritnél, és a felelet valóban elégedett szemvillanás lett.
- Én követhetem a főnökségieket! - vetette fel bátortalanul.
- Hisz...úgysem számít hol vagyok......
- Dehogynem! És ez egy jó ötlet! Én is mehetnék!
Aquilar látta alapító társán, hogy már ellenmoranna, de gyorsan közbeszólt:
- Amit a sűrű nem, azt elrejti a köd! Kísértet II és Falinea ötlete jó! Ők kiváló segítők lehetnek ebben a Birodalomban a főnökségieknek és megbízható megfigyelők! Mindenki jól járna úgy!
- Rendben... - adta meg magát.
- Hagyjuk őket...Csak maradjon rajtuk pár szempár! - bólintott mindenkinek.
- Asylonékkal akkor...várunk...A dimenziókban pedig ideje jobban körülnézni...... - morogta, és a többiek komoly pillantásával találkoztak szemei.
Elmosolyodott.
- Hittétek volna, hogy idejutunk a Sötét Nagyúr legyőzésével? - ironizált.
- Nos, akkor most búcsúzom.....És mondjátok a bolond sötét-fénylénynek, hogy tartsa magát távol a perzselő tűztől! - hörrentette, azzal elhagyta a termet és a Várkastélyt magát is.....
 Calundren, aki odakint mindent hallott jól, és aki mellett Pactanento egyszerűen elviharzott, csendben állt tovább a sötét beugróban, majd ő is elhagyta a hatalmas épületet, és lassan nekiindult a kapuk felé vezető útnak.
 Megütközve nézett Nimrodelre, majd szélesen elmosolyodott.
- Dehogynem! Hisz mi nem itt élünk! Bár a mi elemünk is a Sötétség, én az erdőket szeretem, ahol van víz, Cedric pedig a kopár, sziklákat, de a fő, hogy szabad levegőn lehessen. Mindketten rajongunk a csillagfényért, így ide csak a többiek miatt szoktunk jönni, vagy ha valami fontosról hallunk. |
*Pactenanto összehúzott szemmel figyelte az eriszieket. Egyikről a másikra nézett és lelke egyre jobban tiltakozott, ám száját egy szó sem hagyta el. Minek is beszélne? Ők nem érthetik...
Ismét tett néhány lépést tolatva a kijárat felé. Minnél hamarabb szerette volna maga mögött hagyni a termet.
Úgy jött ide be, hogy csöndben marad, nem hívja fel magára a figyelmet. Így visszagondolva, jobbnak látta volna nem is bejönni. Vagy legalább akkor mehetett volna ki, amikor Cal-t kitessékelték.
Draugherit szemébe nézett. Tekintetében elszántság tükröződött.*
- Örülök, hogy megismertelek, félsárkány Draugherit. - * a jelző érdekes hangsúllyal hagyta el ajkait.
Határozottan elfordult a csoporttól, kinyitotta az ajtót és kilépett a teremből, maga mögött hagyva jópár ismeretlen lényt.
Emlékezete tökéletesen vezette végig a folyosókon.
Fellélegzett, amikor kiért a tetőre. Nem a forgalmas kijáratot választotta. Nem... ahoz most nem volt kedve.
Különös átszellemültséggel emelte fejét magasra. Élvezte, ahogy a szél simogatja.* |
 *Jó darabon ügettek egymás mellett némán, mikor végre megszólalt.*
-Mondd csak, Ilianna, Ti sosem hagyjátok el ezt a helyet? -*kérdezte bátortalanul.* -Mármint magát, a Sötétség Birodalmát.
*Bár nem beszélt sokat a kancával, sokkal inkább a bátyjával, ám azt be kellett látnia, hogy már az első percben megkedvelte Iliannát. Kedves volt, vidám és segítőkész, s Nimrodel hamar a szívébe zárta a fiatal unicornist. A gondolat azonban, hogy odakint többé már nem találkozik újdonsült "barátnőjével", elkeserítette.* |
Keserűen, harsányan felnevetett, a többiek is ironikus pillantásokat váltottak.
- Hát abban lehet! |
- Fogságban van - *felelte ismét szűkszavúan.* |
| - És miért keresitek? - hagyta végül rá a furcsa kitérést a szürke lényre. |
*Pactenanto kicsit töprengett. Kereste a megfelelő szavakat.*
- Elég fontos személy. Az Úrnőnkhöz tartozik. - *válaszolta tömören.* |
- Ez esetben elképesztően kíváncsian hallgatunk....- hörögte halkan, miközben izzó szemekkel meredt a lényre, és orruk majdnem összeért. |
*Pactenanto Draugheritet figyelte.*
- Üstökös sokat mesélt Rólad. Szereted a kihívásokat, igaz? Nos... elképzelhetőnek tartom, hogy szükség lenne a segítségetekre. - *beszélt csendesen a félsárkányhoz.* |
Döbbenten hátrafordult, összenézve a többiekkel, és ebben a pillanatban rájött, hogy nagy hibát követett el!
Visszafordult Pactenanto felé, és életében először nem tudta elnyomni kínját.
- Nahát, valóban? - nyögte ki a világ legügyefogyottabb mondatát.
- Na eredj ki! - morogta Calundrennek, és hatalmas szökkenéssel mellé ugrott. Szinte kitolta a döbbent mént az ajtón!
- Kit kerestek? - morrant az unikornisra. |
*Hirtelen ismét nagyon kicsinek érezte magát! A biztonság kedvéért egy lépést hátrált.*
- Ami azt illeti... - *kezdte bizonytalanul* - az meglep, hogy itt vannak a Sötétségben. Arról tudtam, hogy az Emberek Falujához mentek. Keresnek valakit. |
Csodálkozva, értetlenül nézett Pactenantóra, majd lassan összehúzódtak a szemei.
- Tudnál erre nekünk magyarázatot adni? - kérdezte halkan, hisz a teremben már mindenki a szürke kancát figyelte. |
*Pactenanto meglepetten pillantott Calundrenre. Nem gondolta... nem is értette...* |
 Könnyedén felzárkóztak Nimrodel kétoldalára, mint két robosztus árnyék. |
-Dehogy zavar! -*mosolygott őszinte örömmel Nimrodel.* -Boldog vagyok, hogyha veletek tarthatok.
*Búcsút intett Anduryának, rámosolygott egykori társára, majd hátat fordított a városnak. Alig várta, hogy minél messzebbre tudhassa maga mögött...*
Könnyed ügetésre váltott.* |
 Higgadt, laza, lemondó, fáradt arccal nézett társaira.
- Ti úgysem szerettek itt. Menjetek vele nyugodtan! - mondta, és miután tett egy elbocsátó mozdulatot szárnyával, már el is rugaszkodott, hogy visszarepüljön őrhelyére.
Fejet hajtott Nimrodelnek.
- Ha nem zavar a társaságunk, úgy tűnik együtt fogunk utazni - mondta nemesen, ügyet sem vetve Ilianna boldogan csillogó szemeire. |
*Félős volt. Legszívesebben heves bólogatással válaszolt volna a kérdésre, ehelyett azonban csak tisztelettudóan lehajtotta fejét, úgy válaszolt.*
-Ahogy jónak látjátok! -*felelte.* |
Összenézett társaival, de nem szólt semmit, csak vállatvont, és bólintott.
- Kell kíséret? |
*Egy ideig némán állt, majd bátortalanul előrelépett.*
-Szólhatok? -*hangja remegett.* -Szerintem várjunk még. Feleslegesek a futárok, Vanwa bizonyára tudja, mit csinál, s ha Shruikan valóban velük van, egészen biztos, hogy nem esett bajuk.
-Ha három napon belül nem érkezik vissza, s hírt sem kaptok felőle, elkezdjük keresni. Én pedig visszamegyek... ha Vanwa nincs a városban, úgy nekem sincs keresnivalóm itt, s egy fénylény amúgy is csak gondot okoz a Sötétségben... |
- Én úgy tudtam a Sötétség Birodalmába utaztak - nézett csodálkozva a két némán álldogálóra.
- Onnét Shruikan garantáltan nem jön vissza egy ideig.
- Mi úgy tudtuk, a hálón kerestük őket, hogy a tábláknál vannak! - néztek vissza csodálkozva.
Elkomorult, és megrázta sörényét.
- Akkor rejtély.....Reméljük visszajönnek.
- Ne küldjünk ki futárokat? - kérdezte bátortalanul.
- Gyakorlatozni kell!
- Az egész Sötétséghez az összes fiatal sárkányfelderítő sem lenne elég! - horkantott. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Calundren, aki odakint mindent hallott jól, és aki mellett Pactanento egyszerűen elviharzott, csendben állt tovább a sötét beugróban, majd ő is elhagyta a hatalmas épületet, és lassan nekiindult a kapuk felé vezető útnak.
Megütközve nézett Nimrodelre, majd szélesen elmosolyodott.
*Jó darabon ügettek egymás mellett némán, mikor végre megszólalt.*
Könnyedén felzárkóztak Nimrodel kétoldalára, mint két robosztus árnyék.
Higgadt, laza, lemondó, fáradt arccal nézett társaira.