|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Elgondolkozva vizsgálta egy darabig a várost, majd megvillant a szeme, és kilőtt az egyik alsóbb szint valósággal rémítő építménye felé!
Közelebbről derült csak ki, hogy nem is egyetlen építményről van szó! Megdöbbentően kis helyen, mindenféle fekete kőből faragott szobrot zsúfoltak össze! A legnagyobbak több házat is magukban foglalhattak volna! De azokon, vagy köztük, vagy lábaiknál, kisebbek ezrei vagy akár tízezrei kaptak kaotikus elrendezésben helyet!
Izabó végigmérte a szoborpark szörnyalakjait, majd közéjük szállt. Legtöbbjük igenis gyönyörűen megmunkált, de borzalmakat ábrázoló, vad lényeket megörökítő mű volt. Küzdő sárkányok, óriások, griffek, támadó harcosok, lovagok, banyák, háromfejű kutyák, hárpiák, dendroidok, tündérek és törpök, gnómok és koboldok, elfek és kisebb tündérek elvétve, legtöbbjük harcolt, vagy épp szenvedett, esetleg táncolt.
Izabó nem sokat foglalkozott velük, habár ijesztően bele is simult a sötétszürke vagy fekete színek sivatagába. Elszánt, kemény tekintettel kutatott a szobrok közt. Végül az egyik legnagyobb szoborpár (egy harcoló sárkány és titán) lábfejénél, egy tagbaszakadt sötét alakok gyűrűjében álló tündérleány mellett fékezett. Egy alig észrevehető éjfekete alak állt ott meredten.
Izabó leszállt elé, majd meghajolt. Kicsit várt, majd halkan így szólt:
- Kérlek hallgass meg, és segíts! Nem kérek sokat, nem is tenném. De most szükségem van rád! Minden számít most!
 Az alakon remegés futott végig, ahogy a vízfelszínen szokott borzongató szellőtől.
Azután megmozdult!
Az öreg lény Izabó felé fordította fejét, és hosszú csend után biccentett csak.
Azután feje lassan, alig látható mértékben, felfelé fordult.
- Valóban nem vagyok egyedül - mondta gyorsan, mintha Rodus kérdezett volna.
- Együtt jöttünk a segítséged kérni. Hektor egy vorstandi! Összefogtunk, hogy békét teremtsünk újra a csoportjaink közt. |
 *Értése jeléül bólintott, majd még egyet.*
- Igen, kifogástalanul - *válaszolta.
Csak most esett le neki, hogy voltaképp hol is vannak... Korábban teljesen más érzés volt a Félelemben tartózkodnia. Most meg! Mitha teljesen normális lett volna, hogy itt van.
~Biztos a varázslat hatása.~* |
Rövid ideig nézelődött, csodálta a számára szörnyű és csodás város külsejét. Cardoronék jól viselték gondját. Különös, hogy egy olyan idegen lény így beilleszkedett s ilyen hatalmas lett épp itt!
- A Szoborparkba kell mennünk - mondta végül Hektornak.
- Ott lesz Rodus. Jól vagy? |
 Egy irdatlan, hatalmas szakadék húzódott mellettük a mélybe, mindkét oldalán mindenféle bányászati állvánnyal, csigarendszerekkel, kötelekkel, láncokkal, de Crollion csak ment tovább a párkányon, amire a hosszú járat után ért. Végig az orra után ment, nem fordult le a kisebb járatokba, amik sokszor nyíltak a főjáratból, míg végül ideértek. A farkas nem nézett le, ahogy átugrott egy repedést, majd egy csomó leszakadt gerendát. Érdekes, hogy a bánya igen rendezettnek tűnt, most meg itt ez a szakadék.....Jó lett volna tudni mit ástak itt régen...
A párkány újra sziklába nyíló alagútba vezetett, az öreg farkas meg szemét meresztve belépett.
Ezúttal határozottan kiépített részben állt.
Szabályos utak haladtak egyenesen vagy keresztbe, szinte négyzethálót alkotva.....
Crollion kissé már bizonytalanabbul, de elindult befelé.
- Nagyon furcsa szagok vannak....Vigyázzunk - súgat hátra, behatolva a szabályos, és mégis rémítő labirintusba. |
 *Odalépett a járat elé, és ő is beleszimatolt. Semmit sem érzett, így hát végül vállat vonva követte Crolliont a meredek alagút sötétjébe.* |
Mindkét járat elé beállt néhány pillanatra.
Majd halkan morogva felelt:
- A középső....A szag, ami onnan jön mélyebbről jön, és....vegyül bele...valami.....
Szó nélkül el is indult a lefelé meredeken vezető úton. |
-Hogy a Fekete Vízhez melyik vezet, azt tudom. A mi drága tűzmadarunk ugyanúgy összemaszatolta a térképen a bal szélső járatot jelző csíkot, akárcsak magát a Vizet. Azt tehát élből kizárhatjuk. -*felelte komoran.*
-A másik két járatot azonban nem piszkolta be, így azt hiszem, ebben a kérdésben kénytelenek leszünk az orrodra hagyatkozni. A jobb oldali alagút, vagy a középső? |
- Akkor már nem segíthet, magunknak kell boldogulnunk - mondta lehajtott fejjel bólogatva, komoran.
- Fel kell idézned mindent, emit csak láttál azon a térképen!
Szárnyával előremutatott a már elébük táruló éjfekete labirintusra, ami innen javarészt három fő járatban kezdődött, és nyúlt a mély, vak semmibe....
- Tudnunk kell melyikben induljunk, melyik nem Fekete Vízhez vezet, melyik az, amelyikben haladva ráakadhatunk az ellenségünkre, és közben nem halunk éhen....
Beleszimatolt a járatokba.
- Azt hiszem mindben mozog a levegő....Így megpróbálhatunk még az orrom után menni, de jobb lenne a térképet követni - nézett elgondolkodva, komolyan Szauronra.
- No persze, elkezdhetjük pusztítani is az egész bányát, hátha ezzel kicsalhatunk valami választ a lenti lényekből, de ki tudja nem ezzel járunk-e rosszabbul....Üldözöttünk elmenekülhet, mi meg harcba keveredhetünk valami ősi ocsmánysággal, amit feleslegesen hoztunk magunkra..... |
*Mordult egyet, és szeme sarkából szúrósan meredt a kékes farkasra, de nem felelt. Egy hosszúra nyúlt pillanat után végül behunyta szemét, és emlékeit összeszedve igyekezett maga elé idézni a fent látott térképet.
Emlékképek villantak fel, látta a főnixet, látta amint gondosan összefesti feketére a térképen ábrázolt veszélyes és tiltott vidékeket, látta a fekete vizet, s aztán ismét felderengett előtte a térkép. A fényesen villogó pont, a szikra...*
-A főnix egyetlen pontot jelölt meg a térképen. -*felelte végül.* -Egy helységet, talán barlangot... legalább is azt hiszem. A térképen egy fényesen világító kis jelet hagyott, nyilván oda kell eljutnunk. Az a jel azonban már nincs a térképen; szikrává deformálódott és lesiklott a kőről. Levezetett egy irdatlanul mély csarnokba, egy barlangi járat elé... de amikor visszafelé jöttem, kialudt. |
Pár pillanatig némán nézett a ménre sárgalángú szemeivel.
- Hogy miért élhettem idáig, maradjon az én dolgom. A Te dolgod, hogy most felidézd a fenti térképet, és hogy a főnix halála előtt mit mutatott rajta. Ugyanis csak az alapján maradhatunk idelent életben, és csak az alapján találhatjuk meg Izabó elrablóit.......És nem, nem tervezek több ilyen tervet. De egy pillanatra gondolj bele, hogy mi lett volna, ha a lift fülkéjében vagyunk, és elszakad a kötél....Ott biztosan nem tudtad volna kinyitni a szárnyad, és nem is hiszem, hogy sokra mentél volna vele, ha mondjuk beszorulsz..... |
-Hehh, ugye ezt nem gondoltad komolyan?! -*hőkölt vissza hitetlenkedően felhorkantva.* -Így csak kitöreted velem a nyakamat...!
*Mindenesetre azért meglódult, és belevetette magát a sötéten tátongó mélybe. Szárnyait közel tartotta az oldalához; nem volt elég helye kinyújtani őket. Így azonban vajmi keveset értek, fékezni is csak nagy nehézségek árán volt képes, s a landolást épphogy csak megúszta törött lábcsontok nélkül.*
-Mondd, a többi ötleted is ilyen öngyilkos-jellegű?! Mert akkor nem jósolok hosszú jövőt ennek a kis közös túrának...! -*dohogott, miközben hevesen zakatoló szívét próbálta csitítani.* -Csoda, hogy így megérted ezt a kort. |
Megállt a szétroncsolt liftajtóban, úgy jött idáig, hogy hátra sem nézett a pegazusra, és alaposan megnézte magának a liftet. Talán beférnek ketten, de talán nem....Jobb nem kockáztatni....Sötétkék és arany lángok törtek elő a semmiből körülötte, és előrezúdultak a lift kicsiny felvonójába! Pillanatok alatt pernyévé égett a kötél és a szállítókas java is, és eltűnt a mélyben.
Ekkor, a sötétbe kihajolva, tűnt csak fel neki, hogy Szauron mégis csatlakozni kíván hozzá.
Visszamászott a feketén ásító semmiből, és megfordult, hogy felnézzen a lény arcára.
- Nem erőszak, ha nem akarsz, ne gyere. De én már nem vagyok fiatal, így bevallom, megnyugtató lenne a segítség, ha valami történne velem...Cardoron talán megsértett Téged, tagadhatatlan, hogy nem kedvel, de elnézhetnéd neki, hisz nem tudni hány világot élt már túl és ezzel hány szerettét.....Cardassya megmentésével annak idején sokat kockáztatott, és csoda, hogy sikerült.....Ő sosem fog megenyhülni, s ha jól sejtem Te sem, de Cardassya összeköt benneteket, és az ő érdekében, mivel mindkettőtöket szeret, talán idővel legalább a hozzáálláson változtathattok majd majd..... - mondta értelmesen.
Aztán visszafordult a liftakna felé.
- Szűk lesz, de azt hiszem Te is meg tudod csinálni...
Azzal fejest ugrott a semmibe!
Hosszú, kínosan kifeszített testtel végrehajtott zuhanás következett, hisz ha itt bukfencezni kezd, az akna alján nem tud majd fékezni, és semmi sem menti meg a biztos haláltól.....
Egy lánggömböt röpített maga előtt a vad süvítésben, így épp időben szúrhatott ki egy oldalsó gerendát, ami eltörte volna még behúzott szárnyát is, ha nem égeti el, s ki tudja a pegazus hogy járt volna, egy kötélrendszert, ami fojtogatón utánakapott, de szintén pernye lett belőle, majd épphogy időben fékezve kifeszített szárnyaival, ledobbant a talajra. Felnyögött, és összerogyott, akkor volt a lendülete, de kisomfordált az aknából, és égve hagyta a lánggömböt a talajon bent, hogy Szauronnak is segítségére legyen az öngyilkos ereszkedésben.
Közben előhívott még pár fénylabdát, és körülnézett. Látta a hatalmas alagutat oldalt, és látta az idegborzolóan sötét labirintust is, ami előtte nyílt mindenfelé.....
'Ez nagyon nehéz lesz....Eris, miért csak ketten? Miért épp ő és én?' gondolkozott kissé befelé fordulva.... |
*Dühösen horkant fel. Heves indulatában már a földet kapálta mellső pátájával. Nem tűrte, nem tűrhette, ha lelkileg és érzelmileg zsarolták. Mennyivel könnyebb volt régen... Régen, amikor még nem voltak érzelmei, sem lelke. Azok a fránya érzelmek...! Ó, hogy gyűlölte őket ilyenkor! Régen senki nem tehette volna meg, hogy egyetlen névvel eltéríti őt a céljától. Cardassya. Száz évvel ezelőtt a Pokol minden ereje kevés lett volna ahhoz, hogy akarata ellenére visszafordulásra kényszerítsék. Most pedig egy ilyen szárnyas bolhazsák egy egyszerű névvel megállásra késztette. Cardassya.
Még most is visszhangoztak fülében a farkas szavai. 'Hogy fogsz a szemébe nézni, ha most elmész?' Vissza akart vágni. Csípősen, dühösen, gúnyosan, ahogy régen is mindig tette. Le akarta szólni ezt a bosszantó kis ordast, a fejéhez vágni, hogy "Nem érdekel! Kelletek is ti a fenének! Menj egyedül!". Az arcába akart üvölteni. Ráordítani. Bosszantani valamivel. Odavetni valamit. Akármit. Bármit.
Már a nyelve hegyén volt a válasza. "Hehh! Ostoba! Azt hiszed, nem tudom, miért engem választott az a vén bolond?! Milyen naiv vagy! Hiába hitegetsz, tudom, miért engem küldött! Azért, mert értem nem kár. Én nem vagyok eriszi, ha meghalok, miattam nem fáj a szíve. Sőt, még boldog is lesz, amiért nem rontom tovább a levegőt a húga körül. Egyenesen ünnepelne, ha elpatkolnék! Akkor nem kellene hozzám adnia Cardassyát!" De mégsem mondta ki. Valahol legbelül maga sem hitte, hogy ez igaz lenne. S most a farkas is azt mondta; az erisziek maguk gondoskodtak a védelméről. Nem akarják, hogy elbukjon. Elvégre nekik is érdekük, hogy fény derüljön erre a sötét rejtélyre, már csak Izabó miatt is...
Azt azonban már igazán nem állhatta, ha valaki képességeit firtatva próbálja felébreszteni benne a tüzet, a harci szellemet, bizonyítási vágyat. 'Csalódtam...Többnek hittelek...!' Szíve szerint fejbekólintotta volna ezt a pimasz, szemtelenkedő bundást. Mégis, kinek képzeli ez magát?! Soha senki nem élte eddig túl, ha ehhez hasonló szavakkal csorbította a büszkeségét. Soha! S most mégsem vághat vissza.
Fújtatott a dühtől és a haragtól, de nem szólt semmit. Orrából halvány gőz tört elő, szemei baljósan parázslottak, de néma maradt. Hallgatott.
Gondolatban azonban egetrengetően felüvöltött mérgében.
Megfordult, egy darabig durcás tekintettel méregette a liftet, majd sértődött ábrázattal megindult a farkas után.* |
Hirtelen a kék minden árnyalatában izzó lángok robbantak a semmiből, és amikor kihunytak, egy lenyűgöző, fénylőszemű, jegesen fénylő kontúrú farkas állt a helyükön.
Alaposan körülnézett, hozzászoktatva magát a sötétséghez itt, a pokolban, ahol ő volt az egyetlen igazán fényes dolog, habár alig volt több némi kék feketébe keveredésénél itt-ott fénnyel....
Aztán a farkas szippantott egy nagyot a levegőből, és észrevette a fekete pegazust maga előtt.
- Szauron, nemde? - kérdezte rekedtes, komor, higgadt hangján.
- El akarnál menni, ugye? Eris azért küldött, hogy vagy helyetted elvégezzem a feladatot, vagy segítsek neked.....Habár remélte, hogy utóbbi lesz igaz - morogta ridegen.
Újra végiglegeltette a csődörön izzó szemeit. És folytatta:
- Csalódtam...Többnek hittelek....Némi kényelmetlenségért elfutsz? Vagy félsz? Cardoron azért választott Téged, mert a Sötétség Fia vagy, bizonyára kiválóan boldogulsz idelent....Tévedett...?
Szusszantott.
- A Birodalomban bajok vannak.....Az erisziek egy sötét ügy végére akarnak járni, ami mindenkit érinthet, a vorstandiak is egy életveszélyes játékot űztek, és tudjuk, hogy nektek is megvan a magatok baja, de én is és mások is azt hittük, hogy egy nagy veszéllyel Te, aki nem tudsz tán sokat tenni a gazdádért, szembeszállsz, főleg, ha a kiszemeltedért kell megtenned....Cardoron nem játékból küldött ide. Hanem mert ez egy fontos ügy, több, mint amit elmondott Neked. Hisz ki lehet az, aki idelent él, és megzavarja az ősi, hatalmas lényeket idelent, ami önmagában is hatalmas baj és vész, s a jelek szerint semmi baja nem esik? hiszed vagy sem, Izabó maga nem örült, hogy Cardoron ezt ötölte ki, és végül maga vállalta a védelmed, ha bajba kerülnél, jónéhány nagyhatalmú ráolvasással.....Cardassya meg megvár, hisz mióta beléptél a Félelembe, azóta kiválasztott, és ő mindig megkapja, amit akar......Tehát jó kérdés, hogy miért is hagyod cserben Erist, aki számított Rád, igaz meglepte, hogy egy szilnori segít Izabó gyalázatos megkínzóit elkapni (aki mellesleg félelmetes idegen lény, akiről mit sem tudunk), Izabót magát, aki elhozott ide először, és Cardassyát, akit a párodnak akarsz....Hogy fogsz a szemébe nézni, ha most elmész? Milyen indokkal magyarázod majd, hogy nem tettél meg ennyit érte, Cardoront meg megerősítetted elhatározásában, hogy az ő védelme az egyedüli biztos pont a neveltjének? Vagy talán nem hiszed, hogy Cardassya hű maradna Hozzád?
Megcsóválta a fejét, és a lift felé indult. |
| A szikra, ami lentmaradt, villant még egy utolsót, majd kihunyt...... |
*A lift meglódult fölfelé és nem sokkal később felért az eredeti szintre. Szauron nem várta meg, hogy a felvonó megálljon, menet közben vetette ki magát belőle és törtetett visszafelé a hatalmas oszlopcsarnokokon keresztül. Egyik gigantikus kőkaput hagyta maga mögött a másik után. Sorra galoppozott keresztül a roppant csarnokokon, míg végül vissza nem keveredett a térképhez és a főnix hamvaihoz.
Itt azonban elakadt. A bejutással - ha nem is ment olyan simán - alapjában véve nem volt gond. No de a kijutás? Hogyan tudna visszamenni? Itt nincsenek szobrok. Pláne nem szoborcsoportok. S egy griffeket ábrázoló műalkotás még annyira se.
Elszánt, dühös tekintettel kapkodta ide-oda a fejét, a kijáratot keresve.* |
A szikra, ami a lift előtt lebegett, most nagy-nagy kanyargással libegett össze-vissza a liftben, hisz Szauron viharos megjelenése besodorta ide.
Újra kiröppent a liftből és villogni kezdett. Mintha nem értené a pegazus egyáltalán minek ment el, és most mit akar a lift belsejében. |
-Tőlem! -*vont vállat hetykén, majd megfordult, hogy elinduljon visszafelé, de hirtelen megtorpant és... és felüvöltött. Hangosan, dühösen, rémítően, úgy, ahogy előtte talán még soha. Minden erejét, minden haragját beleadta ebbe az egyetlen kiáltásba.*
-Na, most lett elegem! -*vicsorogta az ordítástól rekedt hangon.* -Nem leszek többé annak a vén bolodnak a csicskája, tőlem aztán kajtasson tovább ebben a nyomorult lyukban egymaga, ha neki úgy tetszik, de hogy én ezután nem ugrálok többet a kedvéért, az holtbiztos! Hallod, Cardoron?! Itt fejeztük be! Engem aztán nem érdekel, mi történt Izabóval az ókorban, nem érdekelnek az idióta utasítgatásaid, nem érdekel semmi, csak Cardassya! És elveszem őt feleségül, ha tetszik neked, ha nem! Nem szaladgálok többet miattad, vén bolond! Jól hegyezd a füledet; most azonnal kimászok ebből a koszos üregből és indulok a feleségemért!
*Dühödt vágtába ugrott, visszagaloppozott a járaton, egyenest a liftig és beugrott a felvonóba.* |
- Fogalmam sincs...Azt sem tudom mit keresel itt és mit akartál tőlem. Meg miért fontos neked annak a régi pegazusnak a vére, akit idehurcoltak akkor, régen....De én nem vagyok azok közül való, akik azt tették.....Én a felzavartjuk vagyok, a mélyről. Nincs nekem dolgom a magadfajtával....
A szörny-lény ezzel a falnak fordult, kőkemény, tüskés hátát gömbölyítve a fekete oktondi felé. |
| -Pff, mégis honnan tudnám, hogy milyen mély ez a mocskos kőlyuk?! -*horkantotta, majd vállat vont.* -Igazság szerint nem is érdekel különösebben. Egy nagy rakás földtúrás az egész, és csak a vakondok kíváncsiak az aljára, meg a törpök, nekem édesmindegy, hogy meddig nyúlik le. Miért, mégis mi dolgom lenne odalent? |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Az alakon remegés futott végig, ahogy a vízfelszínen szokott borzongató szellőtől. 
*Értése jeléül bólintott, majd még egyet.*
Egy irdatlan, hatalmas szakadék húzódott mellettük a mélybe, mindkét oldalán mindenféle bányászati állvánnyal, csigarendszerekkel, kötelekkel, láncokkal, de Crollion csak ment tovább a párkányon, amire a hosszú járat után ért. Végig az orra után ment, nem fordult le a kisebb járatokba, amik sokszor nyíltak a főjáratból, míg végül ideértek. A farkas nem nézett le, ahogy átugrott egy repedést, majd egy csomó leszakadt gerendát. Érdekes, hogy a bánya igen rendezettnek tűnt, most meg itt ez a szakadék.....Jó lett volna tudni mit ástak itt régen...
*Odalépett a járat elé, és ő is beleszimatolt. Semmit sem érzett, így hát végül vállat vonva követte Crolliont a meredek alagút sötétjébe.*