|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.11. 17:23 - |
 *Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
*Elena lejebb ereszkedett, hogy lásson is valamit a felhőfüggönyön át, majd végül teljesen leszállt. Csöndesen, kecses léptekkel ügetett. Hangokat hallott, kiáltásokat, döbbent nyögéseket, de nem törődött semmivel: Szauront kereste! Aztán minden megváltozott: valami feszeset érzett a nyakán. Ijedten pillantott le, s megrémült attól, amit látott: egy sodrott kötél feszült a nyakán. Az emberek faluja közelébe tévedt, miközben Szauront kereste, és nem figyelt fel a hangokra sem. Az emberek voltak, akik döbbenten felkiáltottak, mikor Elena elsétált a falujuk mellett. Elvégre nem mindennap lát az ember pegazust!*
*Elena mindenesetre komoly bajban volt... és úgy tűnt, segítséget se nagyon kaphat. Ott állt egyedül, egymaga, és farkasszemet nézett 15-20 erős, markos, felnőtt férfival, miközben egy szoros kötél feszült kecses nyakán, és néhányan fegyvert szegeztek rá, arra az esetre, ha - ahogy az emberek mondták - esetleg "megbokrosodna" és rátámadna valakire. Nem túl kecsegtető kilátások...*
-Segítség... -*motyogta magában Elena.* |
[167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
| -Köszönöm, már jól vagyok. -*biccentett Elena.* -És azt hiszem, egyedül is sikerül hazamenni, bár egyenlőre más terveim vannak. El kéne még intéznem pár dolgot... a havavitelemmel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy valószínűleg meglehetősen nagy problémát okozna neked. A Nagy Sziklák csúcsán lakom, ahová gyalog semmiképp sem lehet följutni. Kizárólag a levegőből, repülve lehet megközelíteni, és még így is elég kockázatos. De hát így legalább biztonságban tudhatom magam. -*felelte Elenarya.* -De azért mindenesetre nagyon szépen köszönöm. |
 Steel mosolyogva nézett le a pegazusra.
'Érdekes...bírja a hidegemet és nem zavarja sem a színem, sem a furcsaságom..Sőt...a hangom sem zavarta.....'
- Jobban vagy? Mondanám, hogy hazaviszlek, de nem tudom Neked hol is van az a "haza"... |
| *Elena igyekezett szót fogani az idegennek. Behunyta a szemét, teljesen ellazult, még szárnyait is leeresztette így azok most az oldala mellett lógtak, és nekitámaszkodott megmentőjének. alig volt súlya, Steel nem érezhette nehéznek, de még így sem mert eleinte teljesen ránehezedni. Lassan megnyugodott, és egyáltalán nem bánta a hideget, sőt, még jól is esett zúgó fejének a hűvös. Szép lassan kezdett helyreállni körülötte minden. Végül már teljes súlyávan nehezedett Steelre, de így sem volt sokkal nehezebb. Csillapodott a szédülése is. Végül kinyitotta a szemét, és felpillantott a csődörre, de továbbra is nekidőlt. Tudta, hogy most már a saját lábán kéne állnia, de olyan jól esett neki ez a kis pihenő.* |
Steel a maga hideg módján elmosolyodott.
Aztán odasétált a fehér teremtmény mellé és nekitámmaszkodott az oldalának.
- Még mielőtt összeesnél, nyugodtan támaszkodj rám!
Azzal kinyújtotta a nyakát és ráfújt a másik homlokára.
- Ezzel kicsit lenyugtatom a gondolataidat. Ne ijedj meg a hidegtől! Hunyd be a szemed és támaszkodj rám, vegyél mély levegőket! Mindjárt jobban leszel! |
| -Azt hiszem... Köszönöm! -*mondta kissé kábultan Elena. Szédült, és forgott vele a világ, de igyekezett talpon maradni. Kirázta sörényéből a kötél szilánkjait, de közben kicsit meginogott, és alig bírta visszanyerni egyensúlyát.* -Csak... -*mégsem volt minden rendben. Nem érzte magát valami fényesen... de most mondja is meg? Azt már nem! * -Csak kicsit szédülök, de mindjárt jobban leszek! |
Steel összerezzent a gondolattól, ami elérte.
- Majd jövök! - kiáltotta társainak, majd átolvadt a téren és ottermett a segélykérés helyszínén, az emberek falujának határán. Előtte egy ragyogó pegazust fogtak el az emberek.
'Na ezt nem, emberkék!!!'
Haragra lobbant! Az emberek túl sokat ártottak a már sokak számára elfelejtett múltban a mágikus lényeknek!
A dühe kitört. Az emberek térdre zuhantak a pegazus körül, miközben a kötél jéggé dermedt, majd apró szilánokra tört és így szabadjára engedte a pegazust.
De ez nem volt elég. Behatolt az emberek tudatába és óriási tombolásba kezdett. Az emberek már a térdükön sem tudtak megmaradni, az arcukra estek és görcsösen összerándultak.
Aztán Steel mmegállt.
'Nem, nem pusztítalak el benneteket. Nem mocskolom be mmagam veletek'
Megvetéssel elfordult és odaszólt a ppegazusnak:
- Minden rendben??? |
*Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
*Elena lejebb ereszkedett, hogy lásson is valamit a felhőfüggönyön át, majd végül teljesen leszállt. Csöndesen, kecses léptekkel ügetett. Hangokat hallott, kiáltásokat, döbbent nyögéseket, de nem törődött semmivel: Szauront kereste! Aztán minden megváltozott: valami feszeset érzett a nyakán. Ijedten pillantott le, s megrémült attól, amit látott: egy sodrott kötél feszült a nyakán. Az emberek faluja közelébe tévedt, miközben Szauront kereste, és nem figyelt fel a hangokra sem. Az emberek voltak, akik döbbenten felkiáltottak, mikor Elena elsétált a falujuk mellett. Elvégre nem mindennap lát az ember pegazust!*
*Elena mindenesetre komoly bajban volt... és úgy tűnt, segítséget se nagyon kaphat. Ott állt egyedül, egymaga, és farkasszemet nézett 15-20 erős, markos, felnőtt férfival, miközben egy szoros kötél feszült kecses nyakán, és néhányan fegyvert szegeztek rá, arra az esetre, ha - ahogy az emberek mondták - esetleg "megbokrosodna" és rátámadna valakire. Nem túl kecsegtető kilátások...*
-Segítség... -*motyogta magában Elena.* |
[167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
Steel mosolyogva nézett le a pegazusra.