|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.09. 23:11 - |
 Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Ezért állt most egyedül a tó partján. Fájt ez a mostani, újabb bizonyíték, ami miatt most például nem játszott a többi eriszivel a cseppkőbarlangban. Ide hallotta őket. De nem érdekelte.
'Közülük vajon hányan fogadtak el igazán?' kesergett. Itt, egyedül, megtehette, másnak sosem mutatta volna ki ezeket a gondolatait. A sötétségben volt egyedül igazán őszinte. Máshol kemény és zárkózott. Bár a gazdája is így talált rá és valósággal kirobbantotta abból az életéből, ami korábban az övé volt, hogy helyette egy őrjítő örvénybe lökje. És az is igaz, hogy akkor és ott, szinte rögtön kapott két barátot, akik azóta is mindig vele voltak, ha kellett.
Felkapta a fejét.
'No igen..Innen nézve már nem is olyan rossz.' Visszanézett a tükörbe.
'Ha ők elfogadtak így, akkor nem lehet akkora baj. És Eris is rajong értem. Így.'
Hátat fordított a tónak és ügetni kezdett a vidám zsivaj felé.
- Kösz. - szólt hátra elmentében. - Még jó, hogy van valaki, aki mindig a megfelelő irányba tereli a gondolataim!
- Szívesen - válaszolta a sötétből egy testnélküli hang.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 - Fogjuk rá. Én, mint már mondtam, el tudom kerülni az észrevételt....Bem volt komoly baj. - válaszolta vállvonogatva. |
- Üdv.
- Igen, minden oké. Sima utad volt? |
 'Köszönöm.....' üzente.
Felkelt, kipróbálta a lábát, és bár érezte, hogy még munkál benne a baj, azért már tudott vele normálisan mozogni.
Odalépett Despotához, meg a két másik lényhez.
- Üdv! Itt minden rendben? |
*Despota, Pallas és Triopo meglepetten néztek össze.* |
 Meglátta Brünhildét és a többiek arcát, és végül odament mellé, leengedte oda Draugheritet, és látta, hog yDrongun is odatart.
- Hol vannak a gyógyítók? Hol van, aki segít? - nézett körbe.
 Antulorian nem szólt, csak odament a letelepedőkhöz, és végigmérte őket.
Drongun lábát meg tudta gyógyítani, aztán így szólt:
- Draugheriten egyébként sem tudtam volna segíteni....Ahhoz nem én kellek.....Drongun lábának meggyógyítása pedig minden erőm elszívta most......Bocsássatok meg, kicsit pihennem kell.
A vak csődör kilépdelt a csarnokból, és a tavat is elhagyta.
Körülnézett, és megzendült az elméje.
'Segítség.'
Kilépett a semmiből, és a két fekvő szárnyas lény fölé hajolt.
Megérintette az elméiket, és kissé beléjük avatkozott.
Aztán körbenézett a többi lényen, akik mind lesütötték a szemeiket.
Steel egy szót sem szólt, csupán újra semmítődött, és a csarnok különös csendje lassan újra feloldódott. Steel mindig mindenkire így hatott...... |
*Triopo követte Ulmot egészen addig, amíg be nem értek. Ott egy kicsit odébb ment, hogy ne legyen útban.
Körbepillantott és meglátta Pallast, nem messze tőle pedig Despotát.
Odaügetett a csődörhöz és kinyújtotta felé egyik tollas (!!!) szárnyát.*
- Jól vagy pajtás?
*Despota felállt.*
- Látod, nemde? - *kérdezett vissza kissé jobbkedvűen.
Felemelte egyik szárnyát és belecsapott a feléje nyújtott szárnyba.*
|
- Nahát.....üdv mindnekinek! Látom nem csak mi jutottunk bajba, de segítség kell!
- Igen.... - morogta.
 - Gyerünk befelé! - kiáltotta, és már el is tüntette az álcát.
Maud csendben figyelte, ahogy mind besorjáztak a csarnokba, végig fel sem tűnve, csendben maradva. |
 'Valami jön....' érzékelte és be is üzente.
Otthagyta a pegazust, és könnyeivel küzdve kirontott ő is.
- Ki jön?! |
*Tekintetét a pegazusra emelte, de nem szólt semmit.* |
Elkeseredetten elhagyta a csarnokot, és újra beolvadt a Sötétbe a kövek közt a tó partján.
- Igen.....Remélem....Csak a harcostársa vajon miért nem segít?
Hirtelen dac fogat el.
Odarontott a fekvő Despotához.
- Mondd meg miért nem teszel semmit! |
*Szomorúan nézett Brünhilde felé.*
- Minden rendben lesz - *próbálta megnyugtatni Jaddist Pallas.* |
Csalódottan nézett a pegazus után...
'Nem segít.....'
Antulorian szomorúan intett a fejével, és a többiek félresiettek Brünhildével és lefektették.
'Nem kell csalódást éreznetek....Brünhilde erős....Megmenekül......' üzente a csalódott eriszieknek.
Visszament Pallashoz, és keserűen így szólt:
- Brünhildét elkapta a Sötétség.....Nem tudjuk megmenteni.....Egyedül kell kiszabadulnia a lelkének.....Mi csak annyit tehetünk, hogy itt tartjuk és várunk.... |
*Despota egy ideig állta Antulorian pillantását.
Utána odébblépdelt. Keresett magának egy csendes sarkot, ahol lefeküdt. Onnan figyelte Brünhildét.*
*Pallas tekintete találkozott Despotáéval.* |
Berontott a rejtett csarnokba, és fura hangon, fura szavakat kezdett kiáltozni.
És hihetetlen dolog történt: mindenünnen különös lények jöttek elő, nem sokan, de körülállták Despotát úgy, hogy moccani sem bírt.
Ők állták körbe a két pegazust, és gyorsan leemelték Brünhildét.
- Tudsz segíteni? - fordult hátra Eleonóra Nienna.
A vak lény végig ezalatt hozzájuk közeledett, lassan lépdelt, és Brünhildét nézte.
- Meg lehet gyógyítani. - bólintott rekedt, susogó, hatalmas hangján szólva.
A többi lény fellélegzett, és nézték, ahogy Antulorian Brünhilde fölé hajol, és nagyot sóhajt felette. A levegő, ahogy kifújta, mintha nem is levegő levegő lett volna, hanem tiszta mágia.
Brünhilde eddig csak feküdt a kövön, de most hatalmasat emelkedett az oldala, ahogy nagy levegőt vett.
- Megmarad....Bár hosszú út vár rá a Sötétségen át....Onnan mi nem tudjuk kihozni...Maga lesz....
Ekkor világtalan szeme hirtelen a csapatuk mögé került, és Despotára szegeződött.
- Mi nem..... - mondta halkan újra. |
*Némán követte a fekete egyszarvút.*
- Rendben. - *felelte, azzal az ennivaló felé fordult.* |
 Nagyon-nagyon csendben feküdt Despota hátán, és már csak nagyon-nagyon felületesen kapkodta a levegőt.
Maud felkapta a fejét, és kirontott a rejtett résen.
- Brünhilde! Brünhilde! - kiáltotta, és addig vágtázott, míg szembetalálta magát Despotával.
- Kövess! - kiáltotta a pegazus csődörre, és már fordult is vissza.
- Pedig ez nagyon fontos lehet! - mondta nyomatékosan.
Aztán a fejét oldalra kapta.
- Maud valami fontosat vehetett észre! Jobb, ha megnézem.... |
*Despota bevágtatott a barlangrendszerbe. Sehol sem talált senkit. Végül a tó partán megállt.
Szintkozódni lett volna kedve, de már arra se maradt ereje.*
- Azt sajnos nem tudom. Nem informált senki. Akkor épp nem voltam a helyszínen és nem sokat beszélnek róla... - *felelte Jaddisnak.* |
- Üstökös? - visszhangozta komoly, döbbent arccal.
- Tudott mondani valamit? Bármit? Kik támadták meg? Miért? |
- Érdekes. Nálunk ez nem így történt.
- Valamilyen szinten felügyeljük a Sötétség Birodalmát és akik oda mennem ügyelni a békére, rendszerint eltűnnek. Csak 1 lény tudott visszajönni, iga, elég rossz állapotban: Üstökös. |
| - Nem hol....hanem kik! Tőlünk szinte csak a fény lényei, főleg viszonylag békés és szelíd, harcra nem képes lények tűntek el! Tündelények! Vagy azok, akik inkább fizikailag hatalmasak, vagy a varázsuk is ebben áll....Az egyetlen aki közülük a külső birodalomba jött és meg is maradt, az Razor.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
- Fogjuk rá. Én, mint már mondtam, el tudom kerülni az észrevételt....Bem volt komoly baj. - válaszolta vállvonogatva.
'Köszönöm.....' üzente.
Meglátta Brünhildét és a többiek arcát, és végül odament mellé, leengedte oda Draugheritet, és látta, hog yDrongun is odatart.
Antulorian nem szólt, csak odament a letelepedőkhöz, és végigmérte őket.
- Gyerünk befelé! - kiáltotta, és már el is tüntette az álcát.
'Valami jön....' érzékelte és be is üzente.
Nagyon-nagyon csendben feküdt Despota hátán, és már csak nagyon-nagyon felületesen kapkodta a levegőt.