|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.07. 11:38 - |
 Michaelangelo leszállt és meglepődött. Amit először valami csoda folytán idekeveredett és megmaradt jégdarabnak nézett (óriási jégdarabnak), arról kiderült, hogy nem jég, hanem üveg!
Fogalma sem volt róla, hogy hogyan került ide, de nem is tudott rájönni. A jelenség olyan érdekes volt, hogy órákig vizsgálgatta, aztán hirtelen rájött, hogy ez az üvegdolog pont olyan, mintha jégből volna: sima, csúszós.
Nem is várt többet: korcsolyázni kezdett. Hamar rájött a dolog nyitjára: ha a szárnyaival rásegített, lehetetlenül sokáig csúszhatott egyetlen nekifutásból. Csak a karcolásokkal kellett vigyázni és hogy ki ne törjön valahonnan egy darabot, mert ez mégiscsak üveg volt, ami igenis vághat.
De mindent összevetve remekül szórakozott! |
[171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Nos, igazi becenevem nincs, de van valami olyasmi, amit nagyritkán használok. Csak ígérd meg, hogy soha, senkinek sem mondod el! Kérlek....Khm, Micha.... |
 -Hmm... ez érdekes gondolat! -*szólt a hallottakon tűnődve Lilina.* -Nekem ez eszembe se jutott soha... Így még soha nem is gondoltam végig a dolgot! De talán iagazd van!
*Lilina kezdett felderülni. Ez tetszett neki! A csődörnek minden bizonnyal igaza van, és ennek nagyon örült. Nem a természet undok tréfája, hogy ezt a követ kell a homlokán viselnie szarv helyett, hanem nyílván oka és rendeltetése van. Hát perszem ez nyílvánvaló! Hogy is nem jutott eszébe hamarabb!?*
-Egyébként, ha szabad megkérdeznem... van beceneved? Kicsit nehéz kimondani a Michaelangelót. Beleakad a nyelvem. -*nevetett röstellkedve Lilina.* -Nincs valami rövidebb? |
Kicsit jobban érezte magát, mivel látta, hogy a kanca nem sértődött meg és egyenesen vidáman viseltetik iránta, sőt segíteni próbál, hogy ne érezze olyan kínosan magát.
Végül megszólalt:
- Ezt rendkívül nehéz elhinni. Vagy ostobák, vagy vakok lehettek az eddigi társaid! Minden, ami egyedi, jó kell legyen! Biztos, hogy valami célja van, hogy Te különbözöl a többiektől! Nekem több ismerősöm is van, akikhez még csak hasonlót sem láthattál soha!
|
| *Lilina elmosolyodott. Hát nem csak ő van zavarban! Hanem a csődör is! Ezen mosolyognia kellett!* -Ne aggódj, nem mondtál semmi rosszat. -*mondta gyorsan, és próbált olyan kedvesen és együttérzően beszélni, amennyire csak tudott, de hangjából így is kiérződött mosolygása.* -Csak nem vagyok hozzászokva, hogy bárki is elismeréssel vagy kedves hanggal szóljon hozzám. -*mondta vígasztalóan, a bár lehet, hogy ezzel felderítette a csődört, önmagát viszont csak elszomorította, mert felidéződött benne eddigi élete minden keserűsége. Ám most már korántsem volt olyan borzalmas. A fekete pegazus segített neki, hogy ne törődjön tovább a múlttal. Titokban még egyszer hálás köszönetet mondott az ismeretlen kancának. Megint a zavarban levő csődör felé fordult, most már nyíltan mosolyogva.* -Örülök, ha tetszik a homlokkövem, csak mondom, hogy eddig mindenki gúnyolt érte... Soha nem mondták, hogy lenyűgöző, vagy ilyesmi... ha érted, hogy mire gondolok! De... azt hiszem előbb-utóbb ehhez is hozzá kell szoknom! -*most már kicsit sem volt zavarban, és remélte, hogy a csődör is sikeresen vissza tudja folytani pirulását. Nehéz volt egy lehajtott fejű lénnyel beszélgetnie. Jobban szerette, ha a szemébe nézhet a másiknak.* |
Michaelangelo egyre jobban zavarba jött. Látta, hogy a kanca vagy megrémült, vagy zavarba jött vagy nem is érti a viselkedését.
- Úgy értem, hogy igazán lenyűgözően egyedi a köved, mert hát én még nem láttam ilyesmit, még ha errefelé gyakori is....És tudod én mindent szeretek, ami egyedi! Én már csak ilyen vagyok. Eriszi...
Azzal lehajtotta a fejét, mert úgy érezte, hogy lehetetlenség ide vagy oda, el fog vörösödni.
- Khm....elnézést, ha valami rosszat mondtam volna..... |
| *Lilina döbbenten nézett a csődörre. Nem igazán tudta, hogy mit kéne válaszolnia ezekre a kedves szavakra. Nyílván udvariasan meg kellene köszönnie a bókokat. Csakhogy ő még soha életében nem kapott bókokat senkitől sem... és kimondhatatlanul zavarban volt. El se tudta képzelni, hogy a pegazus mit talál benne, ami lenyűgöző lenyűgöző.* -Öhh... köszönöm, nagyon kedves vagy! -*dadogta zavartan.* |
Michaelangelo, mikor már látta, hogy új ismerőse meg tud állni a lábán, visszahúzta a szárnyát, hiszen már nem volt szükség segítségre. A teremtmény különlegessége: nevezetesen a drágakő a homlokán nagyon meglepte. Ilyesmit még nem látott, de annak örült, hogy megtudta miért nem tűnt egyszarvúnak távolabbról a lény.
- Igazán nincs mit. És kérlek engedd megjegyeznem, hogy te igazán lenyűgöző jelenség vagy. Úgy értem a szó legeslegjobb értelmében véve! - teljesen zavarba jött - Én még sosem láttam hozzád hasonlót, így bocsásd meg a döbbenetemet! Még újonnan érkezett vagyok errefelé, így remélem megérted viselkedésemet! - észre sem vette, de mentegetőzni kezdett. Nem is csoda: Michaelangelo általában mindenkivel lekezelően beszélt, hiszen úgy tartotta mindent tud, amit kell, és nemcsak a teremtmény külsője lepte meg, hanem a saját viselkedése és személyeskedő bókja (legalábbis számára egyenesen indiszkrétnek tűnt és ez egy őszinte bók volt, a többi üressel szemben, amit udvariaskodásból szokott alkalmazni.)
|
| -Öhh... én Lilina vagyok. -*felelte a kanca, miközben a hallottak alkalmazásán fáradozott. Lábakat szépen maga alá, csak kicsiket lépni, sőt inkább csak csúszni. Mikor nagyjából már ment neki a dolog, hálásan mosolyogva nézett a pegazusra.* -Kösz, hogy segítettél. -*biccentett Lilina, s homlokán vidám szikrával felragyogott az égszínkék kő.* |
Michaelangelo a magas, sivító hangokra figyelt fel először, amiket az üveg karcolása szokott okozni, így elrúgta magát a talajtól és méltóságteljes szárnycsapásokkal keresni kezdte a forrását. Aztán a ragyogás tűnt fel neki, amit egy fehér, lószerű teremtmény árasztott magából. Pontosabban annak homlokán valami. Nem tűnt és nem is érződött unikornisnak. Azzal küszködött, hogy lábra tudjon állni a "jégen", de nem nagyon ment neki.
Michaelangelo leszállt mellé, de az észre sem vette, annyira el volt foglalva. Mivel ő már rájött hogyan kell járni, odasétált a kanca mellé, a hasa alá dugta egyik szárnyát és talpra emelte.
- Sokat segít, ha nem engeded szét a lábaidat, hanem egyenesen magad alatt tartod őket. Ne állj terpeszbe! Nem segít. Lépni úgy lépj, hogy hagyod csúszni mind a négy lábad, a többivel ne állj meg, ha már megcsúszol, egyébként meg kicsiket lépj. Úgy mindent összevetve itt inkább csúszkálni érdemes, nem lépni. Mellesleg a nevem Michaelangelo. Benned kit tisztelhetek? |
| *Lilina magában merengve lépkedett a sivatag homokjában. Patáit minden lépésnél elnyelte a homok, és lágyan betemette, ahogy súlyával ránehezedett. De nem törődött vele: még jól is esett neki. Finoman emelte lábait, észre sem véve, merre halad. Lilina elmerült a gondolataiban, miközben sétált. Aztán egyszer csak valami keményen koppant a patája, s a homok nem takarta be puhán, jólesően a lábát... ez a talaj kemény volt, rideg, és... csúszós. De erre Lilina túl későn ébredt rá... akkorra már elvesztette a talajt a lábai alól, patái alól kifutott a szilárd, biztonságot jelentő föld. Lilina megcsúszott... lábai kicsúsztak alóla, ő pedig hasra esett. Egy darabig döbbenten hasalt a hideg, sima felületen, majd gyorsan kirázta szeméből hosszú, szürke sörényét, és megpróbált felállni, de... valahányszor megpróbált talpra kecmeregni és újra felkelni, a talaj mindannyiszor kicsúszott a lábai alól. Sima patáival nem tudott megállni a csúszós talajon.* -Ajjajj... -*sóhajtotta Lilina.* |
Michaelangelo leszállt és meglepődött. Amit először valami csoda folytán idekeveredett és megmaradt jégdarabnak nézett (óriási jégdarabnak), arról kiderült, hogy nem jég, hanem üveg!
Fogalma sem volt róla, hogy hogyan került ide, de nem is tudott rájönni. A jelenség olyan érdekes volt, hogy órákig vizsgálgatta, aztán hirtelen rájött, hogy ez az üvegdolog pont olyan, mintha jégből volna: sima, csúszós.
Nem is várt többet: korcsolyázni kezdett. Hamar rájött a dolog nyitjára: ha a szárnyaival rásegített, lehetetlenül sokáig csúszhatott egyetlen nekifutásból. Csak a karcolásokkal kellett vigyázni és hogy ki ne törjön valahonnan egy darabot, mert ez mégiscsak üveg volt, ami igenis vághat.
De mindent összevetve remekül szórakozott! |
[171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo leszállt és meglepődött. Amit először valami csoda folytán idekeveredett és megmaradt jégdarabnak nézett (óriási jégdarabnak), arról kiderült, hogy nem jég, hanem üveg!
-Hmm... ez érdekes gondolat! -*szólt a hallottakon tűnődve Lilina.* -Nekem ez eszembe se jutott soha... Így még soha nem is gondoltam végig a dolgot! De talán iagazd van!