|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.01. 22:42 - |
 *Pallas néhány órai repülés után megérkezett társával a pusztaság sziklás részére. Ez volt a legközelebb a tengerparthoz.
zeironra néezz.*
- Na, megérkeztünk. Ez a pusztaság sziklás része, de ezt Te is látod.
*Gyönyörködve végignézett a tájon.* |
[286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
*Felszállt párjával egy magasságba.*
- Mehetnénk gyalog is. iosmerek egy rövid utat. - *mondta repülés közben.* |
 - Akkor menjünk. - mondta beletörődő sóhajjal.
Mostmár elég jól érezet magát, így felemelkedett. |
*Pallas kibontakozott párja öleléséből.*
- Ideje lenne visszamenni a barlangba. Éjszaka sok érdekes meg visszataszító lény jár erre. És hát már lement a nap... |
| Visszacsókolt. |
*Pallas megcsókolta Zeiront..* |
Megölelte Pallast.
- És én csak újra és újra azt mondhatom: a világon mindenki más ostoba! |
*Pallas hozzábújt párjához.*
- Zeiron, te olyan kedves vagy velem, mint eddig senki más a világon. |
- Ez nem bók, ez az igazság! - hajtotta meg a fejét halálosan komoly képpel.
Aztán elmosolyodott.
- És nem hinném, hogy erre igaz lenne a mondás: "Fáj az igazság..." |
*Pallas elpirult.*
- Elég lesz ebből a rengeteg bókból. Még a végén zavarba jövök ! |
Hálásan elmosolyodott.
- Jó, hogy a tökéletesek legtökéletesebbikét vettem el. |
- Gondoltam és meg is értem. - *felelte.* |
Zeiron követte Pallast, és nagyon, nagyon megkönnyebbült, mikor becsukhatta a szárnyait.
- Azt hiszem, én most kicsit ittmaradnék...... |
- Persze, megértem ! - *felelte könnyedén Pallas.
Levitorlázott a legközelebbi sziklára.* |
Kissé szédelgett és egyszer majdnem elhagyta Pallast, így most először pár nagy levegőt vett, csak aztán szólalt meg.
- Örülök! Ha megbocsátod, most szeretnék egy kis szilárd talajt a lábam alá! |
- Rendben.
*Eltüntette maga alól a felhőt, majd elkezdett felfelé repülni.*
- Nem nehéz innét kijutni. Egyszerűen csak addig kell felfelé repülni, amíg megváltozik a táj. - *magyarázta.
5 perces felfelé repülés után egyszer csak elkezdett forogni a táj, majd hirtelen megállt. Pallas körbepillantott.*
- Vissza is értünk. |
| - Akkor menjünk, én követlek! Kissé még mindig furcsán érzem itt magam, jobb lesz, ha te vezetsz! |
*Pallas körbenézett. Már kezdett alkonyodni.*
- Sajnos rossz hírem van. Mennünk kell. Amint a nap lemegy, bezáródik a ki- és bemenet. |
Ő a felhő mellé evezett és mosolygott.
- Egyet értek.... - mondta és ábrándosan nézett végig a tájon. |
- Soha szebbet nem kívánhatnánk !
*Maguk alá varázsolt egy felhőt és arra leszállt.* |
Végül az egyetlen csókból szép hosszú csókáradat lett.
Vonakodva engedte el párját.
- Szép napunk van. - sóhajtotta. |
[286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Pallas néhány órai repülés után megérkezett társával a pusztaság sziklás részére. Ez volt a legközelebb a tengerparthoz.
- Akkor menjünk. - mondta beletörődő sóhajjal.