|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.01. 19:39 - |
 Michaelangelo elfáradt. Hosszú út vár még rá, minek szenvedjen? Ha siet, véthet egy ostoba, felesleges hibát és megsérül és sosem ér célba. Jobb, ha lassabban jár és tovább él. Jobb, ha vigyáz magára és minden rendben lesz. Annyira nem sietős a dolga.
Kényelmesen leszállt, a maga feszes, örökké elegáns és hatalmas-terjengős módján, majd behúzta a szárnyait és körülnézett.
'Szép, virágos, tavaszi mező, friss fűvel. Sehol senki és semmi. Jó!'
Azzal élvezettel legelészni kezdett, nem kímélve füvet és virágot. Elvégre ínyenc volt!
|
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 -Ne aggódj,vissza fogunk jönni.-mosolygott a csikóra,majd felröppent.Nemsokáig kellett erőlködnie,hamarosan megtalálta Arwent és Csodaszarvat.Lenyerített nekik,legalább olyan hangosan,hogy meghallják őt.Azzal visszafordult.
A lyuknál leszállt és bekukkantott.Még ott voltak a csikók.
-Megvannak.-mosolgyott rájuk.
|
 Arwen, mintha álomból ébredne, hirtelen azt látta, hogy csúszik valahol! Riadtan nyerített egyet, de aztán teljesen magához tért a rémületből (vagy a nazgul bűbájából?) és rájött, hogy jégen csúszik és nem is egyedül!
Így, mielőtt fékezett volna és mindent tönkretett volna, oldalra pillantott és döbbenten felnyerített:
- Csodaszarv! Csodaszarv, egy nazgul! Nazgul volt a viharban!
A hátulról érkező velőtrázó hang tudatta vele, hogy párja már bizonyára észrevette a lényt....... |
*Vészjósló csilingelést hallott elméjében. Baj van! Nagy baj!
Még nem látta párját, de érezte, hogy mindjárt felbukkan. Mágiájához nyúlva háromszoros sebességgel közeledett és pár pillanaton belül, amikor meglátta a hihetetlen látványt, arcából kifutott a vér. Alig bírt hinni a szemének! Ha nem maga látja, el sem hinné!
Nem volt hosszab néhány másodpercnél a sokk, amit a nazgúl okozott, mégis arra eszmélt fel, hogy párja vészesen közel van a förtelmes lényhez!
Agya hangosan zakatolt... csak egy megoldás kellett neki!
~Mit nem bírnak a lidércek? Mi űzheti el a nazgúlokat?!... Homály... amibe Fényt hoz... Igen! Megvan! Fény kell!~
De honnan szerezzen Fényt? Semmi köze ahoz az elemhez! Mégis... valahogyan meg kell oldania!
Szikraként pattant ki egy megvalósítható ötlet elméjéből, amikor a háta mögül erős fénysugár bújt elő. Csak a nazgúlra kell irányítania a Nap fényét!
Sebes vágátjából elvonta mágiáját és néhány halk mormogás közepette létrehozott a levegőben egy kör alakú, fél méter vastagságú jég-tükör lapot és egy mozdulattal beállította a megfelelő dölésszögbe. A rögtönzött tükrön megtört a fény és egyenesen a lidércre és hátasára vetődött.
Csodaszarv a biztos hatás eléréséért még 3 jéh-tükröt hozott létre, mindegyiket más-más oldalára a lénynek, de biztos távolba, hogy kárt ne tehessen bennük.
Eközben elérte párját, az ellenkező irányba fordította és egy pillanatok alatt összehozott jégsávon csúsztak is tovább...* |
 Bizonytalankodva állt egy ideig, aztán végül csak bemászott húgával. Ott legalább nem csap beléjük semmilyen villám......
- De mi lesz, ha nem jöttök? - kérdezte még gyorsan, követelőn, rettegve. |
Egy hatalmas lyuk felé közeledtek.A mén gondolkozott.Kitervelt egy gyönyörű ötletet.
-Sajnos nem láttam őket.Tíl,Figyelj.Látjátok azt a nagy lyukat?Oda bújjatok el.Én megkeresem anyátokat és apátokat.Mihelyt megtaláltam őket visszajövök értetek.Nem lesz lassú menet.3 perc és itt vagyok.-mondta a csikónak.Még nem ment el mellőlük,előbb megvárta míg bebújnak a lyukba. |
Mikor Enfatnum melléjük ért és megnyugtató hangján hozzájuk szólt, teljesen elképedt! És mennyire örült!
- Enfatnum! - kiáltotta örömmel, és azonnal elmondta bajukat a nagy pegazusnak:
- Egy hatalmas vihar tört ránk! Anyára záporoztak a villámok! Elfutott, apa meg utána! A vihar velük ment.....Enfatnum, Te sem láttad őket? |
Még a felhők felett repült,ott,ahol nem érte sem víz,sem villám.Lenézett.Szemei tágra nyíltak.
-Mi a fene?-Tílt és testvérét látta vágtatni a vihar elől.De hol van Csodaszarv és Arwen?Sehol nem látta őket.
-Ha bele gebedek,akkor is vigyázok rájuk.-dörmögte orra alatt és zuhanórepülést vett.Könnyedén elérte a talajt.Innentől már nem repült,vágtázott.Odament Tíl mellé és feléjük emelte a szárnyait.
-Ne féljetek.Nem lesz semmi baj!-nyugtatta a kicsiket.Bár nem az ő csikói és Arwenbe sem volt szerelmes,mégis erre a két csikóra úgy tekintett,mintha sajátjai lennének. |
Arwen szélviharként söpört végig a réten, de a villámok egyre őt érték, meg a hártyának tetsző pajzsát!!!!
Megpróbált felfelé nézni néha, de aztán inkább csak rohant tovább, előre nézve, hogy ne essen el. Nem tudta mikor érhet ki a felhők alól, de remélte, hogy azelőtt, mielőtt kimerült valója feladja a küzdelmet.....
Mert vadul dobogó szíve, zúgón áramló vére, ziháló és égő tüdeje mind-mind arról árulkodtak, hogy korábbi könnyedsége odalett valahol az időben..........
Vagy más ártott volna meg? De mi? A szülés? Hisz meg sem látszik rajta, hogy anya!!! A harcok elkerülték őt, hisz a kicsikre vigyázott! Mitől változhatott meg?
Hirtelen elkerekedtek a szemei és majdnem elesett, úgy megcsúszott! Nagy szökkenéssel kerülte el az iménti helyére bevágó villámot, és futott tovább. 'A Lelkek Köve!' sikoltotta a tudatába egy hang. Csak az lehet!!! A varázsa alá került! És nemcsak ő! Csodaszarv, Fátum, Steel mind veszélyben lehetnek!!! De miért?! Miért most?! Mi ez a vad vihar? Honnét jöhetett? Miért támad így a...a mi is? Honnét jött ez a varázs attól a borzalmas kőtől???? Mi az összefüggés????
Csodaszarv......Drága, drága Csodaszarv.....Olyan soká várt rá, annyira erős támasza volt mindvégig, még akkor is amikor neki kellett volna a mént támogatni, és most azt sem tudja él-e még a kedvese!!!! Gyűlölettel gondolt a Lelkek Kövére, amit valami bolond lény alkotott régen, és vadul rettegett a lányaiért és a szeretett egyszarvúért, aki várt rá, aki szerette, és aki azzal a két gyönyörű csikóval ajándékozta meg! 'Csak ő maradjon életben! Csak kímélje meg ez a gonosz varázslat! Csak ennyit adj nekem!!!' Ezért szerették egymást olyan szelíd és mégis őserejű szerelemmel? Ezért küzdöttek annyit? Hogy így érje őket a vég, egy ilyen szörnyű dolog miatt????
Hirtelen olyan hang süvöltött rá valahonnét fentről, amitől megfagyott ereiben a vér!!! Egy lidérc lényének a hangja!!! Egy valódi nazgul-gyík!!! Felnézett, ezúttal már nem érdekelte mi csap belé a figyelmetlensége miatt, és rámeredt a hatalmas, felé zuhanó szürke dögre!
Meg is állt.....
Nincs értelme tovább futni.....
Ekkor jött a döbbenet és vak rémület új rohama! Egy csuklyás lovas ült a hatalmas lényen!!! Lovasa volt a lidérc-lénynek!!!
Arwen csak nézte és nézte, és már meg sem lepődött azon, hogy egyetlen villámot sem lát......
A lába meg egyszerűen nem moccant......
Tíl a húga mellé lapult és villogó szemekkel nézett a szüleik után........
Aztán Csodaszarv is eltűnt arra, amerre anyjuk csalta a hatalmas vihart.......
- Tin, gyere! - állt fel.
- Menjünk utánuk! Itt nem maradhatunk! |
*Eléggé elmerengett, így meglepetten érte az első villám, ami nem sokkal párja előtt fúródott a talajba.
Gyorsan felkapta fejét, fülei ide-oda jártak és Arwen kiáltásával egyidőben oldalra vetette magát, Tint is elsodorva.
Földetéréskor felnyögött és körbenézett. Elsősorban a felhőket pásztázta. A vihar, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment... A Nap már előbújóban volt, fénye hamar bevilágította a virágos rétet.*
- Gyere gyorsan! - *hadarta lányának és felpattant.
Gyors vágtában hamar elérték Tílt. Csodaszarv a földre nyomta Tint, testvére mellé.*
- El ne mozduljatok innen! - *szólt szigorúan lányaihoz, majd sarkon fordult és párja után iramodott.*
- De... - *próbált tiltakozni, de apja szigorú tekintete hallgatásra intette.
Nem akarta elhinni, hogy apjuk is itthagyja őket! Most mi lesz velük?
Rémülten pillantott nővérére.*
*Miközben egyre csak vágtatott, szíve őrülten kalapált. Ezek a hirtelen történések, párja veszélyben tudása aggasztotta! Nem viselte jól... sosem viselte túl jól az efféle dolgokat, de most olyat érzett, amit még soha: öregséget.
Ahogy patái talajt értek, jéglenyomatokat hagyott maga után, amik pár perc alatt elolvadtak. Egyre közelebb került a felhőkhöz, igaz, párját még nem látta.*
- Arweeen!!! - *kiáltotta torkaszakadtából és rohant tovább.* |
- Jaj! - kiáltott fel, és hátraszökkent.
Éppen előtte vágott a földbe egy villám! A következő is közel volt, épphogy félre tudott ugrani előle, magával rántva Tílt.
- Csodaszarv! Vigyázz! - sikoltotta a földre lapulva. Éppen feléje zúgott egy villám!!! A következő pillanatban viszont nem tudott tovább figyelni a ménre, mert őt is céltáblának kezdték tekinteni a villámok! De csak őt!
Pajzsot emelt maga elé, de úgy érezte az őt célzó villámok ellen nem lesz elég! Nem tudta miért érzi így, de valósnak gondolta minden sejtjével a veszélyt!
Futni kezdett, el lányaitól, hogy legalább őket ne sodorja veszélye.
'Mi lehet ez az őrült átok?!'
- Anya! - kiáltotta Arwen után, de anyja olyan gyorsan futott, villámok gyűrűjében, hogy képtelen volt moccani is!
A döbbenet és a rémület egyszerűen letaglózta! Mi történik velük?! |
*Tin a hatalmas égzengésre felsikoltott és szorosan apja mellé ugrott.*
*Csodaszarv meggyorsította ügetését.* |
Sebesen ügetett a közeli erdőszél felé. Ott remélte, hogy átvészelik a vihart.
- Siessünk! - nyerítette, mert az égzengés elnyomta volna halkabb szavait. Enfatnumot sem hallotta már......
Apja szavaiból némi erőt merített, és sikerült mosolyt erőltetnie az arcára, de nem egykönnyen tette túl magát a tényen, hogy a csodás lény egyik pillanatról a másikra eltűnt....
Ő sem látta felszállását, és nem hallotta köszönését. Csak kapkodta a lábait anyja nyomában. |
,,Akkor hát,én is iszkolok innen,de mihamarabb''-merült el magában,majd pár hatalmas szárnycsapással felrepült a felhőkhöz és sebesen elkezdett repülni.De még mielőtt ezt megtette volna,felébredt benne az udvariasság.
-A viszont látásra!-ezután már nem hallott utánnuk semmit,csak apró foltjaikat látta. |
*Mikor már odébb jártak, Tílhez fordult.*
- Ne aggódj, Tíl, nem Enfatnum volt az első és utolsó lény, akivel a Birodalomban találkoztál. - *szólt bátorítóan.* |
Arwen hálásan és szerelmesen nézett párjára. Elfojtotta mosolyát, hisz tudta, hogy Tíl mennyire nem örül, hogy szót kell fogadnia, de ő is terelgetni kezdte a lányokat elfelé, és úgy érezte: pontosan tudja miért Csodaszarv az ő szeretett párja!
Amint apja rászólt, szó nélkül, engedelmesen kezdett ügetni anyja felé, majd utána. |
*Tin már jó ideje nem legelt, hanem kíváncsian fülelt és méregette Enfatnumot.
Amint kicsit közelebb araszolt volna, apja pillantását érezte magán, így inkább kaparászni kezdett zavarában.*
*Unta már a dolgot és magában nem értette, miért csinálja ezt a pegazus mén. A helyzet véleménye szerint már teljességgel nyilvánvaló volt.
Tíl mellé léptetett és oldalról kissé megtaszította lányát.*
- Fogadj szót anyádnak.
*Mikor elhaladt Enfatnum mellett, aprót biccentett* |
Elképedten nézett a lényre, miközben düh kezdte belepni elméjét! Felháborodásában csak hápogott jónéhány percig!!!! Tényleg nem tudta mit mondjon!
Aztán nagyot dobbantott, és szinte csattanó hangon válaszolt:
- Köszönöm, de ha valaha is arra gondolnék, hogy a lányaimnak harcot kell tanulni, én kezdenék hozzá, nem kérnék segítséget!
Ő is az égre nézett.
- Valóban. Köszönöm - mondta még biccentve, aztán megpördült, és családjához sietett.
- Menjünk innen! - mondta nagyon határozottan.
Tíl elképedt, és szinte kétségbeesetten nézett anyjára, majd Enfatnumra. Csak úgy elmennek? És mi lesz Enfatnummal? Itthagyják?
Ezt nem akarta! Ha már nem beszélgethetett a nagy pegazussal, legalább maradjanak hozzá közel! |
-Tudom....Ezért is ajánlom fel segítségem a kiképzésben,ha itt az ideje és ha te is akarod.-mondta majd fejet hajtott és megborzolta sörényét.Kapart egyet lábával,majd egész testét összerázta újból,hogy szervei ne zsibbadjanak el.Felpillantott az égre.-Hát...Nem akarok vészjósló lenni,de egy viharfelhő van felettünk.Méghozzá eléggé nagy és gyorsan közeledik. |
Arwen csodálkozva nézett a lényre.
- Érdekes történet - mondta őszintén.
- Szerencsétek volt azokkal a griffekkel és a gazdátokkal!
Sörényét rázva lányára és családja tagjaira nézett.
- Talán majd egyszer, ha valóban kell, megtanítom nekik....Most nem szeretnék erre gondolni! |
-Megértem aggodalmad,de egyszer valamire még megkell tanítanod(persze ha itt az ideje),hogy megtudja magát védeni.
Hol is kezdjem?-merengett el és felidézte emlékeit-Mielőtt még befogtak volna,egy Rét közelében éltem.Csikók fickándoztak a örömtől és mindenki békésen legelészet,nem zavarva egymást.Jól megvoltunk.Aztán,hirtelen,egy nap griffek csapata támadott meg minket.Itt karmolt meg az az átkozott,akiről nemsokkal ezelőtt még meséltem nektek.Egy párat legyőztünk,szinte a háromnegyed griff-klánt,de ők beüldöztek minket egy óriási ketrecbe és elvittek minket.Egy olyan helyre,amit A Bronz Fák Erdejének emlegetnek.Ide letettek minket és még csak eszükbe sem jutott kiengedni engem és a csapatomat.Viszont jött Entalaj.Akkoriban még rosszakarónak hittem,mert csak állt és nem csinált semmit.Végül kinyitotta a ketrecet és én hozzászegődtem,jópár társammal együtt.A többiek még mindíg ott vannak az erdőben.Remélem nem esett bajuk... |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo elfáradt. Hosszú út vár még rá, minek szenvedjen? Ha siet, véthet egy ostoba, felesleges hibát és megsérül és sosem ér célba. Jobb, ha lassabban jár és tovább él. Jobb, ha vigyáz magára és minden rendben lesz. Annyira nem sietős a dolga.
-Ne aggódj,vissza fogunk jönni.-mosolygott a csikóra,majd felröppent.Nemsokáig kellett erőlködnie,hamarosan megtalálta Arwent és Csodaszarvat.Lenyerített nekik,legalább olyan hangosan,hogy meghallják őt.Azzal visszafordult.
Arwen, mintha álomból ébredne, hirtelen azt látta, hogy csúszik valahol! Riadtan nyerített egyet, de aztán teljesen magához tért a rémületből (vagy a nazgul bűbájából?) és rájött, hogy jégen csúszik és nem is egyedül!
Bizonytalankodva állt egy ideig, aztán végül csak bemászott húgával. Ott legalább nem csap beléjük semmilyen villám......