|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.31. 21:01 - |
 Illu félelemmel eltelve vezett a karavánt. Érezte a többiek kínjait, a harc hevét és tudta, hogy magát is fétenie kell, hiszen a sötétség lényei idekinnvoltak.
Ezidáig nem történt semmi, de jobb volt az óvatosság.
Még csak a hegyek lábánál jártak, a kanyonhoz pedig hosszú az út!Ki tudja addig mi éri őket. Lilinára nézett maga melett és kicsit jobban lett.
'Nem vagyok egyedül. Nem vagyok egydül...' |
[265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 Bíztató pillantást vetett Icekrystalra, és megindult. |
 Mielőtt szólhatott volna, Kihívás megiramodott a felfelé vezető, kacskaringós úton, így a kanca reményvesztetten felnyögött, és utána vetette magát. |
| -Én benne vagyok. |
- Van valakinek ötlete merre menjünk tovább?
 - Továbbmehetnénk fel! Itt semmi nincs!
|
| -Valóban!-nézett végig most a tájon.-Megérte eljönni. |
Hatalmas ugrásokkal eredt Kihívás nyomába, és hamarosan életveszélyes száguldozásba fogtak ők hárman, de legalább gyorsan haladtak.
Nevetve és kifulladva ugrott le az utlsó szikláról, és körülnézett az úton, ahova kilyukadtak.
- Jó kis hely ez valóban! - nevette. |
Bólintott.
-Mi farkasok, szívós teremtmények vagyunk!-kacsintott, s megvárta, hogy a kanca előtte induljon és követte. |
- Rendben! Mi baj, Kihívás? - nézett hirtelen megtorpant társára.
- Mi az? - riadt meg kicsit.
- Elágazik az út! - morogta hátra megnyugtatólag.
- Az egyik szűk és egyenesen visz valahova....a másik tiszta omladék, de felfelé visz. Én inkább ezt választom!
Azzal nem várva meg a többiek válaszát, irdatlan szökkenésekel elindult a régi omlás nyomain! Akkorákat ugrott, hogy haladjon, mint valami zerge!
Nézte egy darabig, ahogy a vörös lény szikláról sziklára szökken.
- Mindig meg tud lepni - jegyezte meg.
- Te tudod tartani a tempót? - kérdezte Azúr Szikrától komoran, és elkezdte hajlítgatni lábait, hogy bemelegedjen az ugrásokhoz. Kihívásnak igaza volt: itt úgy lehetett könnyebben haladni!
Aztán elkezdte keresni szemeivel már igencsak messze jutott partnerét. Csak el ne hagyja!
'Végül is....mi akartunk kalandozni......' sóhajtott magában. |
| -Nem!Az ilyen helyeken mindig kicsit alélt vagyok.Hozzá vagyok szokva a sok színű tájhoz, és akkor nem az útra koncentrálok.Ennyi fehért még életmben nem láttam, majd, ha felérünk gyönyörködöm benne!-mosolygott. |
Megnyugodva lépdelt a már lehiggadt és lelassult Kihívás mögött.
Úgy tűnt a csődör megenyhült a szavaira, és szép kényelmesen is hajlandó menni.
A kanca őszintén hálásan lihegett ezért.
Aztán hátrapillantott.
- Óh....Azúr....ne haragudj! Jól vagy? Vagy szeretnél pihenni?
Dühösen pördült meg.
Nagyon fáradt volt, de ő úgy működött, hogy ilyenkor kezdett csak igazán keményen dolgozni önmagán. Akármilyen fáradt volt, könyörtelenül küzdött a "gyengesége" ellen.
Most igazán nem akart megállni, mikor még annyit kéne menni!
És szokás szerint megfeledkezett Liliáról, aki sosem panaszkodott...... |
| Csendben baktatott hátul, bár a tempóban már a nyelve is kilógott.A káromkodásra kicsit megijedt, füleit előre csapta,fáradt fejét felkapta, de megnyugodott, hogy nincs nagy baj.De nem egészen múlott el félelme, a káromkodás még egy darabig viszhangzott a hegyek közt, tartott attól, hogy megragad egy lavinát. |
Eleinte az út kifejezetten kellemes és szép volt. Gyönyörű volt a kilátás!
De ahogy túlértek a lankákon, Icekrystal be kellett lássa, hogy itt bizony valódi erőpróba elé néz.
Másodszor csúszott már meg, pedig még az alacosnyabb részen jártak, így engedett szenvedélyének és csúnyán elkáromkodta magát.
Társai pillantását kerülve visszanyerte egyensúlyát, és tovább kocogott.
Csakazértsem fogják legyűrni a hegyek! Igenis ügetésben fog felmenni!
- Kihívás, lassíts kérlek! - kiáltotta gyorsan.
A csődör dühösen pördült meg, csaknem újra elesve, de a kanca gyorsan és kérlelőn vágott a hörgés elébe:
- Én nem bírok sietni így! És veszélyes ilyen úton rohanni...... |
 -Hát, nem is tudom. A hegyek általában magasak.-mosolygott. |
 - Ó, dehogy! Örülök, hogy nem kell egyedül caplatnom. Ezek a hegyek.....magasak! - nevette el magát az utolsó szónál.
Elindult az úton. |
| -Nem ismerem őket. Megyek veled, ha nem zavarok. |
- Akkor jó. Nekünk is volt már okunk aggódni a háló miatt, de eddig mindig megúsztuk a bajt.
Közben felfelé pillantott.
- Lassan továbbmennék felfelé. Igazából van egy dolog, amit el kell intéznem....Nem érdekelnek a hegyek? Vagy már ismered őket? |
| -Nem hasznáálhatja általában rossz. Bár már volt rá példa, de megoldotuk! |
Biccentett.
- Jó! Sokan az erisziek közül sem értik. Igazából újabban már nem nagyon használjuk....Lehet, hogy az újoncok közül például lenne, aki ódzkodna tőle, pedig egyáltalán nem nyírbálja meg a szabadságunkat. A medálos verzió okos ötlet! De nem féltek, hogy valaki esetleg ellop egyet és rosszra használja? |
| -Nagyjából értem! |
Bólintott.
- Hogyne! Nem titok, hisz semmire sem megy senki azzal, hogy ismeri. Mi, erisziek mind össze vagyunk kötve varázzsal. Ez egy nagyon erős varázslat, de nem avatkozk be a mi saját erőnkbe, attól olyan különleges. Ez a mágia összeköt minket, tudjuk, ha valakinek baja van, és bárki bárkit meg tud találni a segítségével....Üzenni is tudunk vele. De nem zavarjuk egymást, például én sem érzem most, hogy rajtam kívül félezer lény mit csinál vagy gondol. Ha el akarom képzelni, olyan, mint egy nagyon bonyolult pókháló. Ezért "eriszi háló" a neve. Ha van is központja, az Eris. És nagyon egyedi bűbáj. Mi használtunk ilyesmit először, és azóta sem próbálta senki. A főnökségiek megtalálják egymást, a szilnoriak közül akik bíznak egymásban valami hasonlóval vannak összekötve......de mi hiába nőttünk a legnagyobb csoporttá, mégis mind testvérek vagyunk akár akarjuk, akár nem.....és senki sem érti hogy is működik pontosan! De meglepő, hogy micsoda csodának minősül, ha valakit nem találunk....Kevés olyan erős lény van, aki elrejtőzhetne előlünk. |
[265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu félelemmel eltelve vezett a karavánt. Érezte a többiek kínjait, a harc hevét és tudta, hogy magát is fétenie kell, hiszen a sötétség lényei idekinnvoltak.
Bíztató pillantást vetett Icekrystalra, és megindult.
Mielőtt szólhatott volna, Kihívás megiramodott a felfelé vezető, kacskaringós úton, így a kanca reményvesztetten felnyögött, és utána vetette magát.
- Továbbmehetnénk fel! Itt semmi nincs!
-Hát, nem is tudom. A hegyek általában magasak.-mosolygott.
- Ó, dehogy! Örülök, hogy nem kell egyedül caplatnom. Ezek a hegyek.....magasak! - nevette el magát az utolsó szónál.