|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 A színpompás, katedrális és cirkusz ötvözetére hasonlító előcsarnokban igazából nem voltak sokan. De egy dalnok mégis előjött a hangokra, a zsonglőrt követve. Ha valaha a világ teremtett gyönyörű humanoidot, hát ez a lény az volt!! Emberre hasonlított, de teste arányai túl légiesek, tökéletesek voltak, arca vonásairól nem is beszélve. Világos, talán kék szeme minden lélek mélyére fúrt, arcát csak laza, szőke hajának kerete tehette még tökéletesebbé. Önfeledten beszélgetett a rögtön hozzá siető kancával, aki szinte minden mosolyára mosollyal felelt, és majdnem minden mondatán nevetett. Talán valamiféle inkubusz vagy szukkubusz lehetett? Hóremény, úgy tűnt, remekül érzi magát vele.
|
Tátva maradt a szája, ahogy elé tárult a kapu mögött rejtőző látvány! Milyen hatalmas, milyen sokszínű...és milyen szép! Ezek voltak Greywind első gondolatai, ahogy követte az eriszieket be, a Fővárosba.
Beatleshez szóló gratulációja belevegyült a többiekébe, és mikor meglátta a zsonglőrt, végképp ottragadt a csodálkozás az arcán.
Tekintetével a nagy forgatagban Hóreményt kezdte keresni. |
*Követte párját a levegőbe.* |
 Tara meglepetten nézett fiára, de nem válaszolhatott, mert a zsonglőr felnevetett.
- És képzeld el milyen zavarban lehet a kentaur, ha a végtagjairól kérdezik! - viccelt.
- Vagy azok élete milyen mozgalmas lehet, akiknek tizenkét karja van! Habár ők biztos nem bosszakodnak, ha egyszerre kell levelet írni, takarítani, ölelni, gyümölcsöt befőzni és zsonglőrködni! Engem gyakran zavar, hogy csak négy kezem van! |
 Érdeklődve nézett körül, de leginkább az előttük álló zsonglőr kötötte le.
-Fura lehet kézzel élni, és két lábon járni!-csúszott ki a száján egy gondolat menete. |
Felnevetett, és a többi felderült társával együtt a csikó után rohant. Szárnyaiba kapta, és rákacagott.
- Ügyes voltál, kicsim! Nagyon szép ívet repültél! És a kapu szinte kitárult előtted!
A többiek is körbevették a foltos lényeket és szinte ünnepeltek, míg zene nem csendült körülöttük.
- Üdvözlünk a Mágikus Módok Magtárában! - dalolt egy hang, és egy elképesztően színes, cirádás ruhás alak sétált feléjük, de négy kezével egyre kicsiny üveggolyóival zsonglőrködött......
 - Akkor menjünk! Talán rájöhetünk néhány dologra! - nyerítette és hatalmas lendülettel felszállt.
|
-Jó nagy kapu!-nézett fel a tetejére, majd hátrálni kezdett.Nem akarta megvárakoztatni a többieket.
Miután (szerinte) elég messzire került a kaputól, elkezdett nekirohanni.
Nagy csodálkozására, a kapu nemhogy kicsit kinyílt volna, vagy ilyesmi...neeem...kicsapódott, Beatles pedig "berepült" a Palotába.Nem gondolta, hogy ilyen könnyű kinyitni..... |
*Határozottan bólintott.*
- Biztosan. - *halványan elmosolyodott.* - Ne aggódj, nem lesz baj. - *biztosította párját.* |
Elcsodálkozott.
- Szabad nekem odamenni? Fontos lenne.....és nagyon hálás lennék.... |
*Raffaello oldalához simulva hallgatta párját.*
- Ami azt illeti, lenne egy ötletem. - *válaszolta hirtelen.* - Nálunk, a főhadiszálláson, sok tekercs van mindenféle feljegyzésekkel. Esetleg... találhatunk számodra érdekes adatokat is. - *elmélkedett.* |
Nem firtatta mire gondolhat az éjlény. Mélyen meghajolt neki, de szólni nem szólt. Párjába karolt és kilépdelt a toronyból.
- Ez azért jelent valamit.....Démontangó vadlelkű lény, mégis higgadt volt. Nem hiszem, hogy a származása lenne a magyarázat...Talán az átok változik - gondolkozott hangosan, reménykedőn.
- Persze a figyelmeztetése egész másra utal....Ha a városban furcsa dolgok történnek, az tényleg nem feltétlen jó jel....
Büszkeüstökre pillantott.
- Van valami hely a Birodalomban, tudomásod szerint, ami olyasmi, mint egy könyvtár? Főleg ősmágiákra lennék kíváncsi.... |
*Fellélegzett, miután végighallgatták az éjfekete unikornist. Igaz, nem szolgált felemelő hírekkel, mégis, már csak a barátságosabb hozzáállás is sokat számított Büszkeüstöknek.
Raffaellora pillantott. Várta bátor párja válaszát.* |
Raffaello védelmezőn Büszkeüstök elé állt. Sosem volt óriási harcos, de volt néhány trükkje, amikkel bárkinek képes volt kellemetlen meglepetéseket okozni.
- Ki vagy? Akár sötétlény vagy, akár más, nincs jogod rémítgetni minket!
 Démontangó előlépett az árnyékokból. Fejedelmi lény volt, és izzó szemei most valami sötét fénybe vonták izmos testét. Büszkén nézett a párra.
- Én vagyok ezen torony szállásmestere. Nem vagyok az ellenségetek. De nem vagytok szívesen látott vendégek! - mondta komoran, tisztán.
- Ha elfogadtok egy jó tanácsot, nem maradtok itt, ahogy más sem.
- De a Fővárosban rejtélyes dolgok történnek. Bárhová mentek, tartsátok nyitva a szemeiteket! |
*Ő is arra a pontra meredt, ahova párja és még csak elképzelni sem tudta, mi jöhet még...* |
Raffaello, amúgy öreg pegazusokhoz illőn elmosolyodott.
- Kívánom, hogy a próféta beszéljen belőled, Büszkeüstök! Lényeg a lényeg...
Nem tudta folytatni. Egy izzó szempár meredt rájuk egy lépcsőforduló árnyai közül...... |
- Ne mondj ilyeneket! - *szólt lágyan párjára.* - Nem bántam meg a döntésemet és nem is fogom. Egyiket sem, amiket veled kapcsolatban hoztam.
*Kedvese arcához érintette sajátját.*
- Szeretlek, Raffaello, el sem tudom mondani, mennyire! Kérlek, ne roskadj magadba. Minden jóra fog fordulni, érzem... |
Hóremény örült. hogy ők is idejöttek. Szeretett játszani ebben a palotában!
- Sok sikert! - súgta mosolyogva a foltos csikónak. |
Nemsokkal lemaradva ők is odaértek Hóreménnyel, s mikor meglátta a hatalmas kaput, és meghallotta, mit két Tara Beatlestől, enyhén szólva csodálkozott.
Egy csikó hogy birkózik meg egy ekkora kapuval? De nem becsülte le őt, és figyelmesen várt a fehér kanca mellett... |
Tara erre elnevette magát.
- Nézz az orrod elé! - kacagott. Egyetlen hatalmas homokvárra emlékeztetett az épület előttük. Ragyogóan fénylett vagy ezer színben, anyagáról nem lehetett eldönteni, hogy kő, homok, üveg vagy esetleg csak sűrű levegő!
- Íme! Idejöttünk!
Odabentről kisebb-nagyobb robbanások, zene és nevetés hallatszott ki így elsőre.
- Kinyitod a kaput? Állítólag szerencsét hoz, ha először jársz itt! - nézett Beatlesre kedvesen, majd a csaknem négysárkány magas, meglepő mód egyszerű fehér kapura. |
-Jójóóóó....csak érjünk már oda!-türelmetlenkedett. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
A színpompás, katedrális és cirkusz ötvözetére hasonlító előcsarnokban igazából nem voltak sokan. De egy dalnok mégis előjött a hangokra, a zsonglőrt követve. Ha valaha a világ teremtett gyönyörű humanoidot, hát ez a lény az volt!! Emberre hasonlított, de teste arányai túl légiesek, tökéletesek voltak, arca vonásairól nem is beszélve. Világos, talán kék szeme minden lélek mélyére fúrt, arcát csak laza, szőke hajának kerete tehette még tökéletesebbé. Önfeledten beszélgetett a rögtön hozzá siető kancával, aki szinte minden mosolyára mosollyal felelt, és majdnem minden mondatán nevetett. Talán valamiféle inkubusz vagy szukkubusz lehetett? Hóremény, úgy tűnt, remekül érzi magát vele.
Tara meglepetten nézett fiára, de nem válaszolhatott, mert a zsonglőr felnevetett.
Érdeklődve nézett körül, de leginkább az előttük álló zsonglőr kötötte le.
- Akkor menjünk! Talán rájöhetünk néhány dologra! - nyerítette és hatalmas lendülettel felszállt.
Démontangó előlépett az árnyékokból. Fejedelmi lény volt, és izzó szemei most valami sötét fénybe vonták izmos testét. Büszkén nézett a párra.