|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.03. 21:50 - |
*Nenya gyorsan haladt a víz felszínén.
Nemsokára ki is ért a partra.
Könnyedén lelépett a víz felszínéről a szilárd talajra.* |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Örömmel hallgatta Nenyát, majd kérdőn nézett Naryára.
- Valóban...nem érzed magad egyedül?
 - Nem hát! Nem, köszönöm, jól vagyok itt! És ti is kijöhetnétek, ha akartok egy kis társaságot! - felelte harciasan kiabálva.
- Még mindig tart a víztől - állapította meg. |
- Egész jól - *válaszolta gyorsan.* - Vagyis, nagyon is jól - *helyesbített mosolyogva.
Ő is kinézett a partra Naryához.*
- Nem jössz ide? |
Gyors csókot nyomott Nenya homlokára, majd csillogó szemekkel végignézett rajta.
- Csodás vagy! Hogy haladsz a hatalmaddal? - kérdezte kedvesen, és közben kitévedt a pillantása a partra.
- Óh, látom nem egyedül jöttél - mondta még halkan, és mosolyogva biccentett a bosszús pegazusnak.
Horkantva visszaintett, és a világért sem ment volna közelebb! |
- Therus! - *kiáltotta boldogan.*
- Örülök, hogy látlak! |
Narya türelmesen, de néha kissé toporzékolva várt messzebb a víztől.
Csakazértse használja a hálót!
Hirtelen a víz fodrozódni kezdett, majd teljesen kisimult Nenya előtt.
Aztán örvény nyílt benne! És az örvényből, mintha lépcsőn lépdelne felfelé, előlépett Therus!
- Nenya! - zengte örömmel, és unokahúga felé indult. |
*Gyorsan elérték a partot.*
- Hát itt lennénk. - *mondta.
Izgult. Maga sem tudta miért, de mégis.
Csánkig belesétált a vízbe és csak egy gondolatba került, hogy a víz a mélyben azt zengje Therusnak, a parton várnak rá Naryával.* |
 Szeme elég jó ahhoz, hogy még lássa Marrannáékat. Mikor látja, hogy elszállnak, magába roskad, és zokog, sír a számára végtelen időkig. |
 Megállt.
Mögötte ott terült el a part. Előtte pedig egy út, ami a pusztaság és a sziklák határán vezetett.
Egy pillanatra visszanézett, de nem látta Khorallt.
- Hát csak ennyire kellek? Kellünk... - suttogta, és két hatalmas könnycsepp csorgott végig az arcán. Füstölve zuhantak a talajra, és ahogy eltűntek, Maranna megrázta a fejét, és letette a talajra lányát.
Nézte a kiscsikót, aki félelmetesen komoly arccal nézett vissza rá.
- Gyere kicsim! Kis hercegnőm....Elmegyünk most.
A csikó mosolygott, nyihogott, és Maranna megnyugodott.
Gyorsan a hátára emelte a csikót, és a magasba lendült.
Hamarosan egy nyugodt, nagy fuvallaton suhant a sziklák felé. |
| Elege van a világból. Legszívesebben elrepülne a világ végére, ha nem lenne Maranna. De tudja, hogy nem teheti meg: Talán Maranna bele is pusztulna. Nem tud mit csinálni. Csak néz bambán, s várja, hogy elsodorja valami rettenetes hullám, elnyelve őt és az életét. |
Tovább rohant, lassan elhagyva a tengerpartot.
|
Maranna! Várj! * Kiáltja utána, majd bevallja magának:
Ezért én vagyok a felelős.
Nem vágtáz Maranna után, csak ott áll a semmiben, félájultan. |
Meghökkent, és szorosan magához húzta a csikót.
Szárnyaival szinte eltakarta!
- Kryanna a neve. Nem olyan rég született, de őt is érintette a Sötétség......Kanca....Jól van, nagyon aranyos, és nagyon nemes! Igazi kis hercegnő. Nehezen viseltem, mert nem voltál velem! És ami azt a kérdést illeti, hogy a Tiéd-e, hát nem én hagytam el a páromat!!! Nem én tűntem el! Én sosem tettem volna ilyet! Már a feltételezésed is nagyon bántó, főleg, hogy tudtál róla! Azután tűntél el, hogy megbeszéltük a nevét! - ordította a mondandója végét szinte magából kikelve, de a jeges harag elborította! Annyit várt Khorallra! És ő elfelejtette a csikójukat! Elfelejtette!!!!! Őróla meg olyasmit gondolt......ami összetörte Maranna szívét!
 Kryanna reszketve simult anyjához. Az ő anyukja sosem kelt ki magából! Mindig nyugodt volt!!!
A kiscsikó nagyon összezavarodott, de abban biztos volt, hogy ezért a rosszért az a nagy lény felelős!
Haragudni kezdett.
Maranna ezalatt a könnyeivel küszködött, de végül csak megpördült, és vágtázni kezdett, mint a szél! |
- Lá.... - Elakad a szava. Van egy csikója?
- Hát... ez.. csodálatos!! - Tör ki ujjongva, majd ugrálva a kicsi felé siet.
- Mi a neve? Mikor született? Mi a neme? Jól van? Biztos hogy az enyém? És te jól viselted? Jó vagy rossz? Csínytevő vagy kisangyal?
Kérdezgeti Marannát, nyakába zúdítva a kérdéseket. |
Boldogan mosolyogott, hogy Khorall végre vele van.
Bólogatva hallgatta, majd válaszolt:
- Láttam Ewerynt, még az erdőben. A gazdádat nem....
Aztán követte párja pillantását, és vad, éteri boldogság öntötte el a lelkét.
- Gyönyörű a lányunk, ugye?
Odavonta a kicsi csikót magához.
- Kryanna, ő az apukád!
Félénken nézte az új lényt anyja szárnyaiból. |
- Semmi... Hiányoztál. Mondja, és szintén azt csinálta, amit a kanca az előbb.
- Nem teszek ilyet. De Danyelnek szüksége volt rám. - Mondja, azzal megcsókolja kedvesét.
- Danyelt láttad? Esetleg a tesóm? - Kérdezi Khorall. Tudja, hogy Ew fájdalmasan érezte meg, hogy ő megérkezett. Az ereje átalakult. Erősebb lett. Talán erősebb, mint Khorall. Majd megfordult, és a kis csöpséget nézte. |
- Khorall! - sikoltotta, és a mén nyakába ugrott.
Zokogott, csókolgatta kedvese arcát, sóhajtozott, szorosan hozzásimult, és szárnyaival ölelte a lényt, mert soha többé nem akart tőle elválni!
- Azt hittem sosem látlak többé! Úgy féltem! Khorall ne tégy velem ilyet többé! - mondta szenvedélyesen, és belebámult a hatalmas csődör szemeibe.
- Mi baj? - riadt meg.
Megilletődve hallgatott hátul.....Sosem látta korábban ezt az idegent! |
| * Khorall hangtalanul közlekedett a Tenger partján. Mikor meglátta szerelmét, szive hevesen elkezdett verni: Oadosont a párjához, majd melléált. Odasimult hozzá. Szótlanul könnyezett bal szemére, s ezt Maranna nem láthatta. Pont úgy állt neki. * |
Maranna megállt a parton, és bánatosan nyerített egy nagyot a semmibe.
Miután Eweryn előkerült, nem volt nyugta. Azt várta, hogy minden pillanatban feltűnik Khorall, de nem így lett! Nem tudott a többiekkel maradni, bocsánatot kérve tőlük eljött ide. Tudta, hogy nem örülnek távozásának, de egyszerűen gyötrődött a lelke!
Most is, ahogy ott állt a vízben, ami a bokáját nyaldosta, egyre az járt a fejében, hogy mi történhetett párjával.
Kryanna a vízben pancsolt, vagy a hullámokkal játszott: bemerészkedett utánuk, majd kiszaladt előlük, és miközben pompásan érezte magát ezen a fura helyen, nem vette észre, hogy anyukája szomorú. |
| Bólintott, és tovább lépdelt a vízen, mélyen elmerengve. |
 *Caline elfogadta, hogy Therus befejezettnek látja a beszélgetésüket.*
- Örülök, hogy találkoztunk és remélem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom! - *kiáltotta, majd a parton tovább haladt.* |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Örömmel hallgatta Nenyát, majd kérdőn nézett Naryára.
- Nem hát! Nem, köszönöm, jól vagyok itt! És ti is kijöhetnétek, ha akartok egy kis társaságot! - felelte harciasan kiabálva.
Szeme elég jó ahhoz, hogy még lássa Marrannáékat. Mikor látja, hogy elszállnak, magába roskad, és zokog, sír a számára végtelen időkig.
Megállt.
Kryanna reszketve simult anyjához. Az ő anyukja sosem kelt ki magából! Mindig nyugodt volt!!!
*Caline elfogadta, hogy Therus befejezettnek látja a beszélgetésüket.*