|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 21:33 - |
 *Szabadesés könnyedén ereszkedett le a tópartra, lazán összecsukta szárnyait, majd a vízhez sétált, és lehajolt, hogy csillapíthassa szomját.* |
[183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
*Szkártó felébredt párja ébresztésére.
Ő is hallotta a furcsa zajokat. Gyorsan felált. Egyik szárnyával átölelte Altinájt és a hátára tette.*
- Altináj, maradj szépen itt.
*Altináj jobbra, majd balra döntötte a fejét, de végül bólintott.*
*Szkártó a földből előtörő lényre meredt. Még sose látott ehhez hasonló lényt.
Ereiben megfagyott a vér. Legszívesebben Maszat mellé húzódott volna, csakhogy egy lépést sem tudott megtenni egyik irányba sem.* |
 Maszat felébredt egy pár óra múlva.Kifurakodott
Altináj és Szkártó mellől, és mivel látta, hogy ők még egy darabig aludni fognak, lement a tópartra, kortyolt belőle és ezután legelni kezdett!
Egy-két óra múlva Maszat lépteket hallott az erdőből.Gyorsan odaszaladt párja és a sárkány mellé, de a lépések zaja elhalkult.Maszat nyugtalan volt.A lépések lassan dübörgéssé váltak, de megint zajtalanná vált a vidék.Aztán egyre handosodott és már itt lehetett hallani, a tó is reszketett.Maszat Elkezte felébreszteni Szkártót:
-Szkártó, Altináj ébresztő!Menjünk innen gyorsan!
Amíg Szkártóék ébredeztek, Maszat kiutat prübált keresni, hogy merre menjenek, de már késő volt!A földből előtört egy kígyószerű lény!
 Maszat egyenlőre mozdulatlan volt, várta, hogy szkártóék talpra álljanak, csak utána akart támadni.
-Szkártó!A sötétség...újra támadni készül! |
*Szkártó viszonozta a jó éjt puszit.
Maszathoz lépkedett és lefeküdt párja mellé.*
*Altináj befurakodott Maszat és Szkártó közé.
A két lény között pillanatokon belül el is aludt.* |
-Tetszik, nagyon tetszik!
Mondta majdnem felkiáltva, de aztán lejjebb vette a hangerőt!
-Bocsánat!Akkor legyen Altináj!
azzal kimászott a vízből, odament Altinájhoz, adott neki és Szkártónak egy jóéjt puszit, aztán lefeküdt egy fa tövébe!
-Jóéjt! |
- Mondjuk Altináj? - *folytatta a találgatást.
Hátrafordult és szemügyre vette a hátán alvó kissárkányt.*
- Talán még illene is rá ez a név. |
-Háááááát!...Max, vagy Maxy?
Mondta csöndesen.
-szerintem nem rossz név!De neked van ötleted? |
*Szkártó útközben két szárnytöve közé helyezte a kissárkányt, aki nyomban el is szenderült.
Megállt a tó partjánál és elgondolkozott.*
- Nem is tudom... Neked van ötleted? |
-Na itt vagyunk!Szép hely!
Ezekkel a szavakkal belecsobbant a vízbe és még bele is kortyolt!
-Hogy nevezzük el a sárkányt?
Kérdezte gondolkodóan! |
 Hallotta a pegazus szavait. A szél épp elhozta őket neki. A lelke egy pillanatra üres lett és hideg, majd újra megtelt az akaratos, dacos tűzzel.
'Nincs.....Nincs sok barátom...És jobb is így......'
Még nagyobb tempóra ösztökélte magát. Messze volt a Hegy keresett oldala, és ő most nem akart sem érezni, sem gondokodni. |
| -Sajnálom, de nem hallottam. -*felelte színtelenül Szabadesés.* -Ilyen modorral nem lehet túl sok barátod... -*tette hozzá szúrós szemekkel nézve a csődörre, majd tett egy utolsó fordulatot és végleg elrepült, megkeresni a sérült pegazust.* |
- Hrgh, azt hittem hallottad, mikor az a fára való tyúk elkotyogta! Rauco vagyok!
Aztán még jobban gyorsított és a felfelé vezető ösvény lassan, de biztosan engedett az akaratának, és ő valósággal száguldott rajta! |
*Szabadesés nem akarta erőltetni a dolgot. Amúgy sem szeretett túlzottan harcolni, de szeret vagy sem, a Sötétség lényeit ott irtotta, ahol érte. Mindenesetre ha ez a csődör nem akar társaságot, legalább a pegazuson segíteni fog. Egy kecses, íves kanyarral megfordult, hogy elszálljon az ellenkező irányba, de még egyszer azért visszafordult a lényhez:
-Elárulod a nevedet, mielőtt elválnánk? Talán később, a csatád után szükséged lesz segítségre. Ha nem is az enyémre, de esetleg egy erisziére... Könnyítené mindkettőnk dolgát, ha tudom, ki vagy. |
- Akkor vigyázz a barna lényre! - mondta csattanósan. Valahol a fehér pegazusnak igaza volt.....És ez nem tetszett neki!
- Ő súlyosan sérült, menekülni sem tud rendesen! És végképp nem tud vigyázni magára! Én tudok. A sebem pedig rondább, mint amilyen valójában! - sorolta az érveket.
- De ha harcolni akarsz, felőlem aztán....
- Nekem ezek nem komoly akadályok.....Semmi esetre sem! - bökött a sebeire, majd újra vágtába ugrott.
A fehér lény és a barna is döntsön maga! Ha meg akarnak halni, ő nem fog miatta bűntudatot érezni! Ő megpróbálta.... |
*Szabadesés komoran bólintott, és újra megemelte a magasságot.*
-Rendben. -*bólintott.* -De... nos, nem szeretnék udvariatlannak, vagy bármi egyébnek tűnni, de kénytelen vagyok felhívni rá szíves figyelmedet, hogy te magad is sértül és sebesült vagy, még ha most nem is érzel fájdalmat. Ilyen állapotban harcolni nem kifejezetten bölcs dolog. Hidd el, a csatában akadályozni fognak ezek a sebek. Felajánlanám a segítségemet, vagy hogy legalább elkísérlek, de gyanítom, hogy úgyis elutasítanád. Nem annak a fajta lénynek nézlek, aki bárkitől bármiféle segítséget is szívesen elfogadna, hacsak nem viszi rá a szükség... Mindenesetre azért teszek egy próbát! |
- Értem. Köszönöm.
- Ha akarsz valami jót tenni még a mai nap, azon kívül, hogy nekem egy igen értékes információt adtál, tartsd fel a barna pegazust, hogy lerázzam. Nem lenne szép savban fetrengve! És én a helyedben inkább lelépnék innét. Akár egyedül is, akár egy barna pegazust vonszolva.....Ez a hely nemsokára igen érdekes lesz..... - mondta sötéten.
|
-Láttam. -*felelte egykedvűen a pegazus, mert érezte a csődör hanglejtéséből, hogy csak kényszerűen állt szóba vele, és ha már ezt teszi, hát igyekszik százszázalékosan kihasználni a dolgot. Szabadesést viszont taszította az ilyesfajta kihasználás. Azért kelletlenül északnyugatra intett a fejével.*
-Arra ment, de valószínűleg sebesült lehetett, mert kissé kábának tűnt, gyakran megállt pihenőt tartani, és úgy tűnik, az irányérzékét is elvesztette, mert kusza kígyóvonalban halad. |
Egyetlen fékezéssel állt meg és míg csúszott (jókora porfelhőt verve fel), megfordult, valóságos poruszályt vonva maga után.
- Nem menekülök. - morogta.
- De utálom a társaságot, mert szinte mindig csak bajjal jár!
Kényelmesen lépve egyet oldalát mutatta a pegazusnak.
- Látod ezt a széles, ronda marásnyomot?
- A Sötétség egy lénye hagyta rajtam, mikor küzdöttem vele, mert épp két másik lénnyel voltam, akik nem hinném, hogy meg tudták volna akadályozi, hogy az a randa csiga feloldja őket a savában. Egyébként azért is kerültem ide, mert annak a dögnek a nyomait űzöm. Láttad már? - ő nem tudott repülni, és úgy gondolta, hogyha már szóbaállt a pegazussal, megpróbál hasznot húzni a beszédből. |
*Szabadesés egy könnyed félfordulattal követte az idegent. Mivel kivételesen éles volt a szeme, suhanás közben volt ideje szemügyre venni a furcsa lényt. Szabadesés az első pillanatban megállapította magában, hogy ez egy nagyon erős, merész és öntörvényű lény lehet, aki nem szereti, ha keresztezik az útját, újat húznak vele vagy esetleg akár csak beleszólnak abba, mit tegyen. Valószínűleg nagy harcos, és csak kevés dolog riasztja, ha egyáltalán valami.*
-Hmm. Érdekes. -*motyogta magában, majd egy laza csavarral lejebb ereszkedett, és közelebről is megszemlélte a lényt. Úgy tűnt, mintha miatta vágtázna ilyen szédítő tempóban.*
-Öhm... -*köszörülte meg a torkát.* -Ha előlem menekülsz, feleslegesen teszed. Nem hiszem, hogy lenne rá okom, hogy bántsalak... Sőt. Talán nem is tudnálak... -*tette hozzá, de ezt már csak félhangosan mondta ki...* |
Rauco rájött, hogy követik. A szél csak egy pillanatra hozta a szagokat az orrába, de ez elég volt.
Vad vágtába ugrott, egy felfelé vezető ösvényen.
Az izmai felpörögtek és ő valósággal süvített! |
*Szabadesés döbbenten figyelte az eseményeket, és többször megfordult a fejében, hogy esetleg megpróbálja észhez téríteni a küzdő feleket, de végülis úgy gondolta, jobb, hogy ha nem avatkozik bele.*
Amikor a két csődör eltűnt, ő is a megasba szökkent, és erőteljes szárnycsapásokkal indult a sebesültek után.* |
[183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Szabadesés könnyedén ereszkedett le a tópartra, lazán összecsukta szárnyait, majd a vízhez sétált, és lehajolt, hogy csillapíthassa szomját.*
Maszat felébredt egy pár óra múlva.Kifurakodott 
Hallotta a pegazus szavait. A szél épp elhozta őket neki. A lelke egy pillanatra üres lett és hideg, majd újra megtelt az akaratos, dacos tűzzel.