|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.04. 16:14 - |
| Maszat indult utána!Nagyon jól érezte magát, főleg Szkártó társaságában!-Oké akkor nem adok előnyt!De megfoglak!-Maszat ugrándozott, mint egy kiscsikó, oda-vissza!És azért, mert ilyen kis bolond volt, megbotlott egy kőben és egy nagyon nagyot esett!Nagyon fájt a lába! |
[323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Lothela nagyokat szippantva a friss levegőből sétálgatott a mezőn. Jól érezte magát a csodás virágok közt, igaz, előbb a meleg, majd nemrég egy nagy vihar gyötörte meg őket.
De a virágok erősek: most is ott ragyogott mind körötte!
Néha egyet-egyet a sörényébe igazított, de a nagy többséget csak csillogó szemekkel csodálta.
'Szép ez a nap...' gondolta elmosolyodva. |
 Kyradort maga mellé parancsolva vágtatni kezdett. |
 Gondolta, hogy Kyara nem fog örülni fia szavaira, ezért is mondta először csak azt, hogy küldetésen.
- Minden a legnagyobb rendben volt. - Mondta, és bánta, hogy nem lehetett többet egyedül a fiával.
- Persze, mehetünk. |
 - Én nem vagyok hiú! - tiltakozott, de vigyorgott.
Aztán tiltakozva visított, mikor a virágok közé huppant.
- Neeee! - kiabálta, és feugrott.
De mielőtt apjával igazán elkezdődött volna a játék, finom széllökés haladt végig a mezőn, és Kyara szállt le melléjük.
Azonnal odaszaladt hozzá, és lelkesülten kiabálni kezdett:
- Döntöttem, Anya! Én is nagy harcos leszek, mint Apa! Megkeresem a sötét lények maradékait, és mindet megölöm! Nagy és bátor leszek!
Döbbenten hallgatta fiát, aztán szárnyai közé kapta, és megrázta.
- Ezt verd ki a fejedből! Most azonnal! Hallottad?! Nincs szükség ilyesmire! Ez gonosz és ostoba dolog! - rivallt Kyradorra.
Döbbenten nézte anyját, nagyon nem ezt várta.
Majdnem szipogni kezdett, de akármilyen fiatal volt, megérezte, hogy valahol anyja szavait nagyon-nagyon komolyan kell venni.
- Jó, Anya...... - mondta halkan.
Bólintott, és letette Kyradort. Sejtette, hogy ez még szóba kerül köztük, és nem is egyszer kell ezt megbeszélniük. De most örült annak, hogy fia szavát adta, és örült, hogy kicsit nyugta lehet tőle. Épp elég Eweryn miatt aggódni! Nem akart még egy ilyen hasonlóságot apa és fia közt......Ha csak esetleges hasonóság is, Kyara elhatározta, hogy mindent meg fog tenni ellene, és azt biztosan tudta, hogy Kyrador hallgat rá.
Kissé fáradtan nézett párjára.
- Minden rendben volt? Elmehetnénk a tengerpartra... |
Mosolygott Kyrador buzgóságán. Azon gondolkozott, hogy el-e kellett mondania ezt az egészet.
- Azért ne legyél ennyire hiú. - Nyihogott, majd játékból fellökte kiscsikóját, aki már a szemében óriásit nőtt. |
- Én nem haragszom. Jól vagyok. Anya is jól van.
Bólogatott az intelemre.
- Én egy hatalmas és erős kancát veszek el! Ő is velem jön majd! És nagyon szeretni fogjuk egymást! |
- De baj, hogy nem voltam veletek. Nem tájékoztattalak titeket. - Mondta szomorúan.
- Igen, fontos dolog volt. És ne aggódj: Nagyon erős leszel. Sok ilyenre mehetsz majd. Csak ne kövesd el azt a hibát, mit én: Ne törd össze párod szívét. |
Lenyűgözve hallgatott. Apja nagy harcos! Hisz alig páran vltak vele! És mennyi démont megölt!
- Én is sok nagy dolgot akarok majd megtenni! Le akarok győzni szörnyeket! És egy gyönyörű kanca lesz a párom! Nagyon sok helyet be akarok járni, de biztos, hogy sötét helyeket! - lelkesült, és közben ugra-bugrált, szárnyaival csapkodva.
Annyira feltüzelte apja története, hogy észre sem vette a sérülést, bár annak nem örült, hogy Eweryn nem egyetlen karcolás nélkül tért vissza.
Eddig Kyradort nem érdekelték ennyire a sötét dolgok. Anyjától tudta, hogy a Nagyúr el lett pusztítva, és most békében élhetnek, bár a Birodalom változik. De azt is ugyanígy tudta, hogy maradt még sötét, különben nem kellett volna csapatban menniük az erdőbe, például. Viszont most először Kyradorban megfogant, hogy ha az apja ennyi hatalmas kalandban vett részt, akkor neki is ez kell!!!
- Nem baj, hogy nem voltál velünk. Fontos dolgod volt! Ugye? Ugye nagyon fontos volt? Egy fontos küldetés! Egyszer, ha már erős leszek, én is elmegyek ilyenekre! |
Ewet meglepte a kicsi hangulatváltása.
- Nos, igen démonok voltak. - Kezdi.
- Igen, sokat megöltem; Egy nyugati városban, ahol nagyobb szükség volt hármunkra; Nem, nem a sötétség birodalmába, oda, ahol sok volt a sötét inkább; Nem, nem féltem, én titeket féltettelek. - Borzongva emlékszik vissza azokra a napokra. - Csúnyák voltak. ' Elég ennyi neki '. Igen, azért voltam ilyen sokáig távol. A démonokkal? Elpusztultak a legtöbben. Mások elhagyták ezt a dimenziót. Nem, nem én öltem meg mindet. 1-2 ember, Khori, Danyel, és Én. Igen, megsérültem, de semmi bajom. Nem nagy ügy. - Válaszol a csikó összes kérdésére, majd a lábára néz, ahol volt nemrég a zsák. Egy hosszú, egyenes vágás a lába felett. |
Megállt, és csodálkozva fordult meg.
Ez a dühös mén legalább elárult valamit!
- Démonok? - haragját feledve visszaügetett Ewerynhez, és nagy szemekkel nézett fel rá.
- Sokat megöltél? És hol voltál? Te is a Sötétség Birodalmába mentél? - ejtette ki borzongva a nevet.
- Féltél? Milyenek voltak a démonok? Azért voltál ilyen sokáig távol? Mi lett velük? Mindet Te ölted meg? Megsérültél? |
Bosszúsan nézte csikóját.
- Szivem, most mondjam azt, hogy apuci démonokkal volt harcolni?! Írtani őket?! Az hihetőbb? Mert akkor azt mondom. Egyébként ez az igazság. Küldetés - Démonok gyilkolászása. - Jelentette ki. |
Bosszúsan nézte csikóját.
- Szivem, most mondjam azt, hogy apuci démonokkal volt harcolni?! Írtani őket?! Az hihetőbb, mert akkor azt mondom. Egyébként ez az igazság. Küldetés - Démonok gyilkolászása. - Jelentette ki. |
Durcásan nézett apjára.
Ez nem volt igazi válasz! Miért veszik mindig semmibe? Miért lökik félre?!
Toppantott, majd elindult csak úgy a fűben, keresni valamit, ami érdekes.
Úgy látszik ez a nagy, fehér teremtmény igazából nem is veszi őt komolyan. Nem is volt része az életének eddig. Nem ismerik egymást. Talán Kyrador nem is kell neki. Akkor meg mit próbálkozzon? Majd ha anyja visszajött, lesz valami. Addig meg elfoglalja magát, ahogy kiscsikóként. |
Rámosolygott fiára. Nem akarta azt mondani, hogy nem rá tartozik.
- Küldetésen. - Mondja, és egy hatalmasat mosolyog.
- Ez az igazság. - Mondja gyermekének. |
Eszébe jutott, hogy első és egyetlen emléke apjával miről szól: nagyon örült neki, és játszottak egy hatalmasat.
De Kyrador úgy érezte ő már túl öreg ehhez, és nem is volt hozzá kedve most. Viszont kérdezni akart!
- Hol voltál? |
Ew csak nézte a távozókat, majd a csikójára nézett. Kellemeten volt ez a pillanat neki, hisz aligha találkozott vele. Ő csak két esetre emlékszik : Mielőtt elment, és most. Szarva megcsillant, és ő maga sóhajtott egy nagyot. Reméli, hogy nem lesz rossz vége ennek a dolognak. Majd odament kiscsikójához, és elkezd beszélni hozzá. De előtte megrázta sörényét.
- Kyrador.... Ha most akarsz valamit kérdezni apádtól, most megteheted. - Reméli, hogy nem kérdez valami nagyon komolyat, amiből nem tudja kimagyarázni magát. A legegyszerűbb az lenne, ha Kyrador azt kérdezné:
,, - Játszunk? '' |
Ewerynékre pillantott, majd Danyel után indult.
- Maradjatok itt! - kiáltott le, elsősorban Kyradornak, aki úgy tűnt rögön utánaveti magát!
Aggódón nézett anyja után. Mikor még kisebb, picike csikó volt, rengetegszer megesett, hogy Kyara elvitte valami biztos helyre, ahol nem volt senki, és Kryadornak ott kellett várni anyjára. Ma már tudta a csikó, hogy ez a sötét lények miatt volt. Kyara be akarta bizonyítani, hogy jó anya, így nem vtte el őt Vino iskolájába, hanem így, rejtegetve oldotta meg a nevelését. De aztán, mikor a nagy bajok jöttek, eljött a kiscsikóért,és azóta mindig együtt voltak. Kyrador pedig jobban érezte magát úgy, ha önállóságra is nevelte a korábbi életmód.
Érthető hát, hogy nagyon nem örült anyja távolodásának, de higgadtan elfogadta. Aztán apjára esett a tekintete. Rég....igen, rég találkoztak. És Kyrador tudta jól, hogy anyja a távolmaradás miatt haragudott, még ha ő nagyon is örült a viszontlátásnak. Most is örült....de be kellett vallja: nem ismeri ezt az unikornist szemben. Szereti. Hisz az apja! De mit sem tud róla, azt se tudja mit mondjon. Mindig Kyarával volt.... |
 Danyel szeme enyhén megvillant.
- Ha fontos neked Ew,akkor kérlek kövess. Természetesen nem muszály. - Súgta Danyel, majd a Felhők felé kezdett repülni. |
Komolyan nézett Danyelre, majd bólintott, és ellépett fia mellől.
Odament Danyel elé, alig volt köztük egy félszárny hossznyi távolság.
Elszántan nézett a nevelő arcába.
- Mit kell tudnom? |
- Hát akkor minek szólítsalak? Felnőttnek? - Kérdez vissza Danyel, de a bocsánatkérésre megenyhül. - Semmi baj.
Feleli, majd erőteljesen Kyara szemébe néz. Egy ideig így marad, mintha felmérné ellenfelét.
- Csak neked. - Böki ki végül. |
[323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Lothela nagyokat szippantva a friss levegőből sétálgatott a mezőn. Jól érezte magát a csodás virágok közt, igaz, előbb a meleg, majd nemrég egy nagy vihar gyötörte meg őket.
Kyradort maga mellé parancsolva vágtatni kezdett.
Gondolta, hogy Kyara nem fog örülni fia szavaira, ezért is mondta először csak azt, hogy küldetésen.
- Én nem vagyok hiú! - tiltakozott, de vigyorgott.
Danyel szeme enyhén megvillant.