|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 21:36 - |
 *Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
|
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 - Emlékek..... - sóhajtotta válaszul, és gyorsított, hátha így Meznokto majd elfelejti a dolgot. |
 *Meznokto előreszaladt, majd bevágta a féket és hátra nézett, hogy Azíra merre jár.
Alaposan végignézett a kancán, majd amikor beérte, megkérdezte tőle.*
- Mi a gond? |
| Követte a csődört, de lesütött tekintettel, úgy, mint aki csak félig van magánál. |
*Meznokto megrázta fejét, majd prüszkölt egyet.*
- Hagyjuk a múltat, éljünk a jövőnek!
*Mély hangján felnyihított és ügetésre kapcsolt.*
- Gyere! |
Kirázta a hideg, és hirtelen nagyon nagynak és érzéketlennek látta a világot.
Saját magát meg kicsinek és jelentéktelennek, elsöpörhetőnek.
'Ilyen messzire nyúlna a Sötétség hatalma?' reszkette a lelke.
Nem szólt semmit, csak fázni kezdett nagyon. |
*Csak egy morgással fejezte ki "igen"lését.*
- Szerencsém volt és kaptam segítséget.
*Magasra emelte a fejét és mélyet szippantott a levegőből.*
- Ha rám hallgatsz, megbecsülöd, hogy csak magad vagy a testedben. Közel sem jó érzés osztozkodni. |
- Többször is megszálltak? - kérdezte borzadva és rémülettel eltelve.
- Hogyhogy még egyáltalán élsz? Én rettegek az idegen lelkektől....... |
*Az unikornis kanca szemébe nézett.*
- Túl messzire mentem. - *folytatta.* - Nem betegség és nem is átok. Ha szükség volt valakire, akinek a Sötétbe kellett mennie, vállalkoztam rá. Mindig ott voltam, ahol a nehézségek és a baj, amíg egyszer túl óvatlan voltam és megszállt egy lélek. Ezt Steel hamar eltüntette belőlem, de hagyott maga után nyomokat. Ezekután ez többször is megtörtént, persze mind a Sötétben és a Félelemben. A többit magad is kitalálhatod. |
- Mi ez? - kérdezte furcsállón.
- Egy betegség? Egy átok? |
*Mély, rekedtes hangon felnevetett.*
- Sokan próbálkoztak vele, és egész jól is végezték a dolgukat. Az eredeti sokkal rosszabb volt, ez már csak egy legyengült változat, amit láttál. Idővel, talán... talán végleg eltűnik, de erre végtelenül kicsi az esély. Én még örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. |
Értetlenül nézte a fekete lényt. Azonnal átlátta, hogy szégyelli az imént történteket, de Azíra úgy gondolta, hogy mivel semmit sem tud erről a különös rohamról, erre igazán semmi szükség. Egy ideig nem akarta feszegetni a dolgot, de végül csak megkérdezte:
- Nem lehet ezt megszüntetni? - kérdezte halkan, a csődör arcát figyelve. |
*Meznokto előre nyújtotta nyakát, kinyújtóztatta tagjait, majd ismét felvette büszke tartását.*
- Semmi. Csak a szokásos. - *felelte.
Nem örült neki, hogy Azíra tanúja volt gyengeségének, de ezen már nem tudodt változtatni.* |
Értetlenül, majd riadtan állt a csődör mellett.
- Mi baj van? Mi történt? - kérdezte ijedten, mikor úgy látta, hogy Meznokto nagyjából rendbe jött. |
*Meznokto megállt és megmerevedett.
Izmai megfeszültek, majd elernyedtek. Szemeit becsukta, de a szemhéj alatt vadul mozogtak a szemgolyói.
Néhány perc elteltével a görcs enyhült és Meznokto ellazult.* |
| Azíra szótlanul, könnyed léptekkel követte, az erdőre figyelve. |
*Fejét kicsit oldalra döntötte.*
- Köszönöm.
*Azzal ment tovább.* |
Azíra két pillanattal később a legsűrűbb részből lépett ki nyugodtan.
- Szép ugrás volt - jegyezte meg. |
| *Meznokto folytatta vicces jármódját, majd amikor lérte a bozótost, elrugaszkodott és könnyedén átugrotta az egészet. A másik oldalról visszapillantva várta a kancát.* |
- Igen...Bár van szépség, ami örökre elveszett... - mondta alig hallhatóan.
A fekete lényre pillantott, és valami halvány mosolyféle jelent meg az arcán.
Könnyedén gyorsított, és elindult keresztül egy sötétebb bozótoson. |
- Mindenki örül, hogy vége és úgy gondolom, sokkal jobban meg tudjuk már becsülni a békés időket.
*Kicsit feszengett, majd lebegtetve, lépés tempóban pattogni kezdett* |
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
- Emlékek..... - sóhajtotta válaszul, és gyorsított, hátha így Meznokto majd elfelejti a dolgot.
*Meznokto előreszaladt, majd bevágta a féket és hátra nézett, hogy Azíra merre jár.