|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.11. 17:23 - |
 *Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
*Elena lejebb ereszkedett, hogy lásson is valamit a felhőfüggönyön át, majd végül teljesen leszállt. Csöndesen, kecses léptekkel ügetett. Hangokat hallott, kiáltásokat, döbbent nyögéseket, de nem törődött semmivel: Szauront kereste! Aztán minden megváltozott: valami feszeset érzett a nyakán. Ijedten pillantott le, s megrémült attól, amit látott: egy sodrott kötél feszült a nyakán. Az emberek faluja közelébe tévedt, miközben Szauront kereste, és nem figyelt fel a hangokra sem. Az emberek voltak, akik döbbenten felkiáltottak, mikor Elena elsétált a falujuk mellett. Elvégre nem mindennap lát az ember pegazust!*
*Elena mindenesetre komoly bajban volt... és úgy tűnt, segítséget se nagyon kaphat. Ott állt egyedül, egymaga, és farkasszemet nézett 15-20 erős, markos, felnőtt férfival, miközben egy szoros kötél feszült kecses nyakán, és néhányan fegyvert szegeztek rá, arra az esetre, ha - ahogy az emberek mondták - esetleg "megbokrosodna" és rátámadna valakire. Nem túl kecsegtető kilátások...*
-Segítség... -*motyogta magában Elena.* |
[167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 Brünhilde elégedetten és mégis elégedetlenül nézte a kocsma leégését és az emberek küzdelmét a lángokkal.
Aztán meglepődött: mindenki felfelé bámult és őt nézte!
'Nahát, nahát....Tudják, hogy én tettem. Vajon most mi lesz?'
Az emberek meredten és nem is kicsit rémülten nézték, de jópáran láthatóan kezdtek elborulni. És ekkor jónéhány elrohant egy irányba! Azonnal utánuk vetődött. A falu egyik legszélső, legromosabb háza elé rohantak. Pontosabban mellé. Egész pontosan egy szalmával eldugott csapóajtóhoz!
Berontottak...
És a következő pillanatban mindenféle érthetetlen fegyverrel a kezükben rontottak ki!!!!!
'Ohó!!!'
Gyorsan emelkedni kezdett, mert már elkezdtek felé lőni!
'Na most mit tegyek!? Eris elveti az öldöklést...De nem is akarom itthagyni ezt az egészet! Hátha legközelebb már nem itt lesz a központ!!!' |
*Despotát egy nagy pukkanás zökkentette ki mélázásából. Oldalra pillantott és látta, hogy egy kunyhó fel van gyulladva.
Ennek ellenére nem sietett oda és segített Neki. Az erdőjén kívül nem érdekelték az emberek. Visszaszolgáltatta nekik a csapdákat, ezzel meg is tette a dolgát.
~Így legalább nem fognak észrevenni~ - tűnődött magában.
Felnézett a csillagos égre. Egy kicsit gyönyörködni akart bennük.
Amikor azonban felpillantott a csillagokra, észrevette a flötte repkedő Brünhildét.
~Gondolhattam volna, hogy nem magától gyulladt ki az a kunyhó...~
Nem akart a kancával találkozni, ezért átváltotta színét feketére.
~A sötétben a fekete úgyis kevésbé látszik, mint a tűzpiros...~* |
Brünhilde elunta a körözést. Egy kisebb, koszos épület erős alkoholszagot árasztott, így arra fordult.
'Hogy is mondta Eris? Az alkohol gyúlékony, mint az olaj...Hát akkor..'
Sötéten elmosolyodott és leszállt a kocsma elé. Az emberek elképedtek odabenn, mikor berúgta az ajtót és egy óriási nyerítés kíséretében a pult mögé vágta a fáklyát!
Aztán egy ugrás ki és még egy fel.....és máris páholyból nézhette a rémült emberek menekülését, sikoltozását.
'Vicces...Csak pár pörkölődött meg..És azok is hogy rettegnek!!!Minek akarják azt eloltani???' |
*Despota mindennapi dolgát végezte az emberek falujában.
Az aznap letett csapdákat szolgáltatta épp vissza. A falu határához ügetett. Megállt egy már ismerős ház ellőt, letette a csapdákat.
Körbenézett.
Szeretett itt elidőzni. A szokásos kis nyüzsgés volt a faluban, mint mindig.
Ahogy a kapuban állt, elmerengett sok dolgon. El is felejtett odébb menni, nehogy észrevegyék az emberek.* |
Az est leple alatt érkezett.
A szél a falu fölé sodorta, nem is kellett csapnia.
'Ezek tényleg készülnek valamire. Celyaryon nem hiába jelentett bajt...és lépett le...Ez már nem az ő dolga....'
Akkor ideje cselekedni!!!!
Levitorlázott egy olyan házhoz, amely a fő út mellett állt és így fáklyák égtek a falaira akasztva....
Kikapni egyet és gyorsan felrepülni: gyerekjáték volt. A kinnlévő emberek nem vették észre, így ő most a falu felett körözött.
'Hol lehet a központ? Oda kellene ledobni! Valami szénába vagy....'
|
 Könnyedén leintette.
- Egyáltalán nem zavar a beszéded. Szerintem Te nagyon kellemes hangú illető vagy és nem is beszélsz sokat...Látnád némelyik barátomat!
- És...tekintve azt, akivel van és aki miatt tudok a helyéről, és azt nézve, amit Te mondtál, hát csoda ha találunk valakit és valamit azon a környéken...nos, egy darabban.... Na, lássuk.
Azzal felállt, előredobta magát, újra Elenarya mellé állt, de ezúttal olyan szorosan, amennyire csak bírt.
- Ne zavarjon semmi, fura érzés lesz! És.....bármit látsz is, azzal se törődj!
Azzal semmítette magukat és újra parancsot adott az indulásra: 'Draugherithez!' |
-Ohh, megtennéd? Azt nagyon megköszönném! Repülve is gyorsan haladnék, de... -*itt sejtelmesen rákacsintott Steelre.* -...te biztos gyorsabb vagy, ha nem korlátoznak a térbeli dolgok. Szóval, ha lennél olyan kedves, hogy... Nagyon hálás lennék, ha elvinnél hozzá. -*fejezte be végül egy sóhajjal a kanca.*
-Jól sejted, hogy harcias. Éppenséggel nem tartozik abba a bizonyos "Könnyen Kezelhető és Játszva Féken Tartható Gonosztevők" listájába. Ő igazán gonosz. Vagyis... -*halványan elmosolyodott.* -Igazából nem gonosz... van benne jóság... de erről vagy nem tud, vagy csak nem akar tudni, és mindent elkövet ellene. Szó szerint mindent. Ha kell, önként és dalolva gyilkolni is képes lenne... vagyis csak lett volna... nem hiszem, hogy ma már ilyesmire tudna vetemedni. De akárhogyis, Szauron a Sötétségből született, ezért sötét a szíve is. Nem lehet őt megfékezni, csak Elbereth és én vagyunk képesek rá. A Fény Leányai. -*aztán Elenarya hirtelen észbe kapott.*
-Jajj, mennyit fecsegek. Ne haragudj, Steel. Néha megfedekezem magamról. -*pillantott bocsánatkérően a kancára.* -Nos... akkor valóban el tudnál vinni hozzá? Úgy érzem, már megint épp valami galibát okoz... |
- Azt hiszem megvan Szauron....- sóhajtotta. Feltápászkodott.
- Ugye elég harcias lény? Sejtem merre találjuk... Elvigyelek hozzá? |
| *Elena riadtan nézett Steelre. Odalépett hozzá, és finoman megbökte az orrával.* -Mondd csak, jól vagy? Mi történt? -*kérdezte tőle ijedten. Steel olyan furcsán viselkedett... nem értette. Hogy lehet, hogy ez a hideg, fagyos lény ennyire megrendüljön valamitől? Vajon mi rosszat mondott?* |
| Steel hirtelen ellépett új ismerőse mellől, tántorgott, suttogott, aztán lerogyott a hátsójára. A mellső lábai nagy nehezen megtartották. A tekintete lassan tisztult és közben végig suttogott. |
| -Meg kell talánom valakit. -*felelte Elena.* -Vagyis valakiket, de a sorrend nem olyan fontos. Szauron neve mondd neked valamit? Ő az egyik. A másik pedig Elbereth. Ő is a Fény leánya, mint én. Szauron néha elég... khmm... kezelhetetlen, és szeret pusztítani, rombolni, ijeszgetni. A nagyobb baj, hogy fékezhetetlen, csak Elbereth és én tudjuk néha helyre tenni. Az ő eleme ugyanis a Sötétség. És a Sötétséget csak a Fény űzheti el... |
| - Ühüm.....Mondd Te merre mész ezután? Csak kíváncsiságból kérdem, nem akarok tolakodni! |
| -Ugyan már. Nem a neveken múlik. Mitől lenne a te neved szegényesebb az enyémnél? Aki kukacoskodni akar, az akár még úgy is felfoghatná dolgot, hogy az én nevem túl csicsás és giccses. És akár még az is kiderülhet, hogy én vagyok túl elvont és szegényes, te pedig mégsem vagy olyan hideg, mint amilyennek látszol. -*mosolygott bölcsen Elena, majd pajkosan rákacsintott Steelre.* -A te neved az "acél". Illik hozzád. És sokkal többre mész egy ilyen névvel, ami ennyire jól kiemeli a személyiségedet, mintha egy ennél - a te szavaiddal élve - gazdagabb nevet viselnél, ami csöppet sem tükröz téged. De igazad van, ostobaság ennyi szót pazarolni erre. |
- Háhh- kesernyésen elmosolyodott.
- Te igazán karizmatikus személyiség vagy. Megzavartál. Pedig ez nem szokott előfordulni velem..... Tudod a neveinken merengtem. A tiédhez képest az enyém....olyan.....szegényes.....De ez mégis az én nevem, én kaptam a gazdámtól, aki nem szokott tévedni....Szóval.....Ostobaság ezen gondolkodnom..... |
| *Elena egy éles pillantással észrevette Steel hangulatváltozását.* -Valami gond van? -*kérdezte csöndesen.* |
Steel őszinte elképedéssel hallgatta.
- Értem. Akkor Te igazán rendkívüli lény vagy! Örülök, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy megismerhettelek - a csodálat érezhető volt úgy egyébként üres hangján. Gyorsan eltüntette.
- Az én nevem ehhez képest micsoda semmiség! Acélt jelent.
Azzal kicsit elcsöndesedett és elfordította a tekintetét. Eddig sosem volt baja a nevével....És nem érezte magát kellemetlenül. Sőt, sehogy sem érezte magát. Ez a lény meg nincs vele egy órája és érzelmekkel tölti meg. Kicsit dühös lett.
'Eris kiváló elnevező. A nevem én vagyok. És így jó! |
-Pedig elég egyszerű. Én egyszerre születtem a Holddal és csillagokkal, tőlük kaptam a fényemet. Mondhatni, hogy én is a Fény gyermeke vagyok. És mint ilyen, a lelkem tiszta, és bemocskolni képtelenség. Vagyis, hogy egyszerűbben fogalmazzam a dolgot: képtelen vagyok erőszakhoz folyamodni. És a Fény Gyermeke vagyok, a Tisztaságé, és a természetemtől távol áll minden, ami fájdalmat, haragot, kétségbeesést, erőszakot szül. Semmi olyasmit nem tudok tenni, ami fájdalmat avyg haragot okoz másoknak. Nem tudok ártani senkinek. Még puszta önvédelemből sem. Nem azért, mert nem akarok, nem azért, mert nem szeretném megvédeni magam, hanem mert nem tudok. Nem jókedvemből lakom azon az irdatlan sziklán, elhiheted: hanem mert másként védtelen lennék. A nevem pedig Elenarya, de szólíthatsz Elenának.
/az elen tünde szó. Elen, tündéül annyit tesz: csillag; Elena: az -a női képző, magyarra fordítva tehát "csillagleány" lehet/ |
- Steel vagyok. És csak hogy megmondjam hogy kerültem ide, sok érdekes dologra vagyok képes, többek közt arra, hogy oda megyek, ahova akarok néhány pillanat alatt. Az egyik helyen semmítődöm, másutt feltűnök. A testem nem igazán korlátoz...
Téged hogy hívnak? És hogy-hogy egy ilyen hatalmasnak látszó lény nem tud elbánni pár emberrel? - bökött fejével a még mindig fekvő emberek felé. Őszintén kíváncsi volt, nem akarta a lényt megbántani. |
| -Az az igazság, hogy nem nagyon voltam képes gondolkozni... így azon se gondolkodtam, hogy hogyan kerültél ide. Egyszerűen csak örültem, hogy itt vagy. -*felelte egyszerűen Elena.* -De...ha már nálad tartunk... a nevedet még nem tudom. Ha lennél olyan kedves, és elárulnád... |
-Óh! Rendben, akkor természetesen arra mész, amerre szeretnél, amint elég jól vagy!
De....- itt elmosolyodott-....engem a tér aligha akadályozhat....Mit gondolsz, hogy kerültem ide csakúgy, hirtelen?? |
[167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
Brünhilde elégedetten és mégis elégedetlenül nézte a kocsma leégését és az emberek küzdelmét a lángokkal.
Könnyedén leintette.