|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.13. 21:35 - |
 Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el! |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
*Jövőtváró, kihasználva a teret felállt.*
- Jöttem látogatóba! - *vágta rá.*
- Mivel már ki tudja mióta nem láttalak, úgy gondoltam, épp ideje lenne megejteni egy látogatást.
*Azt technikásan elhallgatta, hogy milyen felfordulást és rumlit csapott a cseppkőbarlangban.* |
 - Én is....én is - suttogta, és ringatni kezdte Jövőtvárót, mintha kicsi csikó lenne.
Aztán lassan megnyugodott, és kicsit hátrébb lépett, hogy felállhasson fia.
- Hogy kerültél ide? |
*Még jobban elmosolyodott, már csaknem fülig ért a szája.*
- Akkor megérte, hogy annyit beszéltem.
*Oldala alól kiszabadította szárnyát és átölelte anyját.*
- Úgy örülök, hogy jobban vagy! - *suttogta.* |
Szeme villant egyet, majd Eve-re borította szárnyait, és a következő pillanatban mindketten semmítődtek.
- Fiam! - mondta könnyekkel megtelő szemmel, és átölelte Jövőtvárót szárnyaival.
- Hallottam a hangod - suttogta könnyek közt neki. |
*Mélyen beszívta a levegőt és benntartotta, majd kis idő elteltével kifújta. Ezt megismételte néhányszor és néhány percen belül úgy érezte, rendben van.
Kinyitotta szemét és anyjával találta magát szembe.
Elmosolyodott.* |
Asylon döbbenten nézte a fiatal lényt, aki elkezdte nekik átadni az erejét. Mikor a kiáltását hallotta kicsit elcsodálkozott, bár már hallott Szerencsecsillag fiáról.
Aztán megriadt, mikor rájött, hogy a fiatal bajban van!
Egy dolgot tehetett: belenyúlt az ifjú teremtmény elméjébe, és egyszerűen lekapcsolta.
Evenion kicsit jobban volt már, és felkelőben volt, mikor a szürke pegazus a födlre rogyott.
Asylon szinte bocsánatkérőn nézett a felugró és fiához siető (már amennyire tántorgó lábaitól telt) Szerencsecsillagra, de úgy tűnt a kanca nem is foglalkozik velük, így Eve-hez lépdelt, és összedugta vele az orrát.
'Eltúloztad!!'
'Tudom.....' |
- Anya! - *mondta szinte kiáltva Jövőtváró és átölelte szárnyaival Szerencsecsillagot.
Fejét a két megmentő felé fordította. Úgy érezte, tennie KELL valamit. Agyában vészesen kutatott tanulmányai után, ahol a varázslásról és az azzal járó következményekről tanult.
Nehezére esett, de elengedte anyját és Asylon meg Evenion közé állt és megérintette szárnyával mindkettejüket.
Szemét lehunyta és hagyta, hogy a számára idegen energia szétáramoljon, majd szárnyain keresztül áthaladjon a két kimerült lénybe.
Egy ideig így állt, majd mikor úgy érezte, hogy magának is szüksége van némi energiára, meg akarta szakítani a kapcsolatot, de nem tudta!
Oldalai vadul mozogtak, lábai remegtek.* |
Utoljára maradt a két legelső: Tennoio és Szerencsecsillag.
Tennoiónál Asylon fakulni kezdett, aztn gyorsan átrohant Szerencsecsillaghoz, közben aggódó pillantást vetve Eve-re, aki szoborszerűen állt, aztán hosszú ideig állt a pegazus kanca felett. Szerencsecsillag hatalmas sóhajjal riadt fel, szinte azonnal felülve, és szinte ugyanebben a pillanatban Asylon derengése kihunyt, Evenion meg összeesett. |
*Döbbenten nézte, hogy mit csinál a pegazus és a furcsaszemű unikornis.
Amikor látta, hogy az anyjához hasonlóan rosszul levő lények felébrednek, legszívesebben ujjongott volna örömében!
Toporogva várta, hogy Szerencsecsillag és magához térjen.* |
A következő pillanatban valami hatalmasat reccsent, az egész barlang megremegett, por kezdett peregni a mennyezetről, és ha ez még nem borzolta volna fel eléggé az idegeket, süvítő jéghideg szél kezdett tombolni a teremben!
Aztán ködfoltok jelentek meg középütt, amik lassan pegazus formát öltöttek.
 Aztán a ködből még egy alak lépett elő, mielőtt még a pegazus megszilárdult, valóssá vált volna.
Evenion körülnézett, és sóhajtott egy nagyot.
- Asylon, ne várjunk tovább! Tegyük meg!
Azzal nagyot sóhajtott, és behunyta a szemeit.
Asylon bólintott, bár társa nem látta, és elindult a küönböző sápadtan, csendben, mozdulatlanul fekvő lények felé.
Ahogy eléjük ért, teste egészen fehér és derengő lett.
Egy pillantást vetett Eve-re, azzal az első lény fölé hajolt, és suttogni kezdett. A lény pedig pár perc múlva felébredt!
Asylon ekkor tovább lépett, és lassan, egyiket a másik után, felébresztette a lényeket! |
- Vagy arra, amikor... - *Jövőtváró lankadatlanul beszélt órákat arról a kevés élményról is, amiket együtt tölthetett anyjával.
Már belefájdult a torka a sok beszédtől. Egy időre elhalgatott és némán nézte anyját.* |
 Nem szólt egy szót sem, csak elfordult, és lassan ellépdelt a barlang másik részébe. |
- Ha így van, akkor addig beszélek hozzá, amíg fel nem ébred.
*Bizakodóan Hakimára nézett, majd visszafordította fejét anyjához.*
- Anya, hallassz? Nem kell válaszolnod végülis, akkor is tovább folytatom. Igaz, megnyugodnék kissé, ha adnál valamiféle jelet, de ha nem, akkor nem.
*Közelebb hajolt anyja füléhez.*
- Emlékszel, amikor kiskoromban az egyik tóparton tanultam repülni? Akkor még veled voltam. Nem nevezném korántsem zökkenőmentesnek azt a kalandot, de az biztos, hogy sosem fogom elfelejteni. |
- Lehet, hogy hall Téged - jegyezte meg - Csak válaszolni nem tud.
- Ezeknél a betegeknél mindig az a baj, hogy a lelkük messzire kerül a testüktől. Azzal meg kevesen boldogulnak. De az tudom, hogy mennyire fontos vagy neki. Gyakran emlegetett Téged. Fájt neki, hogy keveset lehetett Veled. Lehet, hogy a hangod erőt ad neki. |
*Mivel anyja nem válaszolt, orrával megbökte az orrát.
Annyira szeretett volna vele beszélgetni! Olyan régen látta már!*
- Anya... - *próbálkozott újra, immár csak suttogva.* |
Oldalra biccentett fejjel, kétkedő arccal nézte az ifjú lény próbálkozását.
De nem szólt. |
*Jövőtváró szíve összeszorult.
~Egy Árny...~
Letérdelt Szerencsecsillag mellé.*
- Anya, hallassz engem? Én vagyok, Jövőtváró. |
- Mert nincs ilyen kezelésünk - mondta ki a nyilvánvalót.
- Én gygyító vagyok, de az erőm kristályokban, eszközökben, főzetekben van. Nincs olyan mágia és olyan testrész, amit ne ismernék, és nincs olyan baj, amit fel ne ismernék egyből, és ne tudnám mi segíthet. De nekem nincs olyan gyógyerőm, mint sok unikornisnak. Szerencsecsillag baján pedig még ők sem tudnának segíteni. Ez az Árny, ami a csatában fölé kavargott..... |
*Kicsit elszégyellte magát és halkabban folytatta.*
- De hát nem az a lényeg, hogy mihamarabb meggyógyuljon? Miért nem kezelitek egyből azzal, ami biztosan hatna? - *mostmár vigyázott, nem akart okot adni arra, hogy kikülgyék innen.
Eddig Hakimát nézte, most viszont anyjához fordult. nem akarta elhinni, hogy ilye állapotban találja.* |
Hatalmas fekete szemei a fiatal arcára szegeződtek.
- Azt mondtam "megmenthető-e általunk". Általunk, fiatal pegazus! Ha nem, akkor segítség kell! De ha nem tartod magad a szavadhoz, és hangoskodsz, kihurcoltatlak! |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el!
- Én is....én is - suttogta, és ringatni kezdte Jövőtvárót, mintha kicsi csikó lenne.
Aztán a ködből még egy alak lépett elő, mielőtt még a pegazus megszilárdult, valóssá vált volna.
Nem szólt egy szót sem, csak elfordult, és lassan ellépdelt a barlang másik részébe.