|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.29. 11:01 - |
 - Valóban gyönyörű itt!
- Szeretsz úszni? - kérdezte vidám kihívással a hangjában. |
[255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Komoly, elmélyülő pillantással figyelte a csikót, majd bólintott, mikor az bemutatkozott.
- Én Zeiron vagyok, ez a kis csoda pedig Ameno - mutatta be lányát egy mosoly kíséretében.
Aztán Pallas felé fordult.
- Hadd mutassam be a páromat, Pallast! - mondta újabb mosollyal, és elkomorodott szemei kicsit felragyogtak. |
 -Amikor megszülettem egyből elmentek....egyedül hagytak...szerencsém volt ,hogy megtalált az Úrnőm.-mondta.
-Amúgy Thara vagyok!-mondta. |
Csodálkozva nézte az elébe, a szárnyaiban tartott lányához tolakodó kis idegent.
- Nemsokára - súgta halkan, vidám mosollyal a kis peguninak.
Aztán leengedte fejét az ifjú idegen elé.
- Üdvözöllek! Mondd, hol vannak a szüleid? - kérdezte az ismeretlen csikótól. |
Thara vágtázott végig a parton amikor meglátta a másik csikót.
-Szia!-mondta és szembe lépett a másik csikóval. |
*Pajkosan nézett fel apjára, majd megrázta fejét, hogy sörénye ismét eredeti állapotába rendeződjön.*
- Meddig kell még várnom? - *kérdezte türelmetlenül.
Elkezdte szárnyait esetlenül előre-hátra mozgatni.*
- Mikor megyünk repülni? |
Felkacagott.
- Óh igen! Idővel mesésen fogsz repülni! De előbb kicsit nőnöd kell! - mondta és összeborzolta lánya sörényét.
- Ne aggódj, addig majd velünk repülsz!
Alaposan megnézte Ameno szárnyait. Aztán szélesen elmosolyodott. |
*Felfelé fordította fejét és ámulva nézte az eget.*
- De! - *kiáltotta és szökkent egyet egyhelyben.
Tekintetét a szárnyaira fordította. Most sokkal jobban tetszettek neki, mint azelőtt.
Úgy gondolta, kipróbálja őket.
Óvetosan elemelte az oldalától őket, majd széttárta szárnyait.*
- Váo! |
- Pontosan, ez a nevük! És arra jók, hogy repülj velük az égen! Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogod szeretni! Légy hálás a szárnyaidért, mert ezekkel olyasmit ismerhetsz meg és élhetsz át akkor, amikor csak akarod, amiről mások egész életükben álmodoznak csak!
Felbökött állával a ragyogó kék égre.
- Nem akarod meghódítani? |
- Szárnyaim? Ez a nevük? Mint nekem Ameno? - *kérdezte csodálkozva.
Most még távolságtartóbban szemlélte a szárnyait.*
- Mire jók? |
Nagyot sóhajtott, és megragadta a pillanatot, aztán észrevette lánya ténykedését.
- No mi az, kicsim? Nem tetszenek a szárnyaid? Pedig gyönyörűek! - mondta kedvesen. |
*Ameno megilletődve nézett az aranyszínű pegazusra, aki az apja.*
*Pallas átölelte kis családját.
Nem tudott szólni. Nem talált megfelelő szavakat, így jobbnak látta csöndben maradni.*
*Ameno kis idő múlva megunta az ölelést és szeretett volna szabadulni, ekkor vette észre az oldalán elhelyezett két végtagot.
Furcsán kezdte méregetni őket.* |
Elmosolyodott, és hátralépett egyet lánya felől.
Örömmel a szárnyai közé emelte, és boldogan ragyogó pillantással nézte a kis csodát.
- Ameno - suttogta, aztán megcsókolta a kis lény homlokát, ahol már nőtt a szarva.
Aztán Pallasra nézett azzal a ragyogó tekintettel, ami minden szónál többet mondott. |
*Pallas közelebb lépegetett Zeironhoz és felvette a földről a gyönyörű virágcsokrot.*
- Köszönöm szépen.
*Ameno eddig csöndben maradt, és sorosan anyja mellett maradt.
De most úgy érezte, szüksége van egy kis figyelemre, ezért felnyihogott!*
*Pallas Amenora mosolygott bíztatóan.*
- Na mi lesz? Nem is köszöntöd az apukádat?
*Amenonak nem is kellett több, megrohamozta apját. Esetlenül kapkodta lábait, amik folyton össze akartak gabalyodni!
Végül az utolsó pár lépést egy nagy ugrással helyettesítette és becsúszatt apja lábai alá.
Onnan mosolygott fel.* |
Hatalmas, hófehér virágfürt lógott a szájában, ahogy visszafelé sétált.
A virág gyakorlatilag elfedte a fejét, így csak a puha talajban megmaradt nyomait nézve alant ment visszafelé párjához.
Aztán hirtelen valami furcsa hang ütötte meg a fülét.
Oldalra tekerte nyakát, hogy lássa Pallast, és kiesett a szájából a virág....
Pallas mellett egy csikó állt.
Felnyögött.
- Pallas....? - kérdezte végül elgyötörten, mikor megtalálta a hangját.
'Lehetséges.....lehetséges.....?' kérdezgette magát, ahogy lelke mélyén, mint valami születő Nap mélyén a ragyogás, elkezdett tombolni a boldogság. |
*Pallas - némi szimatolás után - elfeküdt az egyik bokor mellett. Tudta, hogy itt a nagy pillanat. Próbált nyugodt maradni és összegyűjtötte maradék erejét.
........
Felemelte fejét, oldalára emelkedett és felállt. Boldogan mosolygott arra a teremtésre, aki teljesen meg fogja változtatni az életüket.*
*Ameno nagy erőfeszítések árán, de talpra küzdötte magát. Az egyensúlyozás, meg az egész talpon maradás nem volt egy egyszerű dolog. Amint tudott, anyjának dőlt, hohy knnyebb legyen a helyzete.*
*Pallas magához ölelte kiscsikóját, majd felnézett és várakozón tekintett körbe.* |
- Máris hozom! - mondta örömmel, és elindult az erdő nem olyan távoli lombjaihoz.
Tudta, hogy egy kis torkolat mellett gyönyörű orchidea-félék nőnek. Remélte, hogy talál belőlük. |
*Pallas szeme/pillantása megváltozott.*
- Jól esne egy csokor virág. - *mondta.* |
Átölelte Pallast, és felsegítette.
- Most mit tegyünk? Mihez lenne kedved? |
- Azt megköszönném. - *mondta.* |
Felállt.
- Segíthetek? |
[255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Valóban gyönyörű itt! 
-Amikor megszülettem egyből elmentek....egyedül hagytak...szerencsém volt ,hogy megtalált az Úrnőm.-mondta.
