|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:38 - |
 *Logos elsétált a rétre, miután Machos letette a Sötétségen kívül.
A rét mellett megpillantott egy kis tavat. Szörnyen szomjas volt, ezért odaügetett a tó partjára, és mohón inni kezdett vizéből. Mikor már teleitta magát, magára pillantott. Egész teste tiszta vér volt, jobb szárnya pedig élettelenül lógott oldalán.*
- Mitszólna Crystal, ha így látna ? - *kérdezte fennhangon, de csak úgy magától.* |
[348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 *Wílya óvatosan megmozdította szárnyait, és lassanként fel-le mozgatta, mintha csak evezne. Az első pár mozdulat után "elveszítette" a szelet.
-A fene vigye el... -*szitkozódott halkan, majd gyorsan újra felvette az "alap-pozíciót", ellazult és várt, hogy érezze a szelet. Szinte azonnal elkapta, sokkal gyorsabban sikerült, mint eddig bármikor.
Mikor megvolt, ismét megpróbált versedni szárnyaival, ám ezúttal gondosan ügyelt rá, hogy nehogy elvétse a gyakorlatot.*
-És most? -*suttogta apjának* |
*Mosolyogva figyelte Wílyát.*
- Ezt Én nem tudhatom. Nem érzem amit Te, így ebben nem tudok segíteni.
- Viszont néhány gyakorlattal elősegíthetjük a sikerült.
*Ellépett lánya mellől, hogy ne legyen útban.*
- Most kezd el kicsit mozgatni a szárnyaidat. Fel-le. Mintha a levegőben repülnél, utánozd azt a mozgást. - *adta ki a következő feladatot.* |
*Wílya lassan elengedte magát, és fokozatosan ellazított testét, amíg végül egészen feloldódott és nyoma sem volt már benne görcsösségnek.
Most, immár tiszta fejjel ismét csak a tollait borzoló szélre figyelt. Halványan érezte csak, hogy simogatják a fuvallatok a szárnyait, a környező dolgok ugyanis rendre elvonták a figyelmét.
Így végül - jobb ötlete nem lévén - egyszerűen lehunyta a szemét, és csak vakon figyelte a szellőt. Egyszer-egyszer ráérzett a dologra, de ezek csak pillanatnyi sikerek voltak. Wílya érezte, hogy megint kezd görcsösen koncentrálni, és így csak ront a helyzeten.
Hogy ne essen korábbi hibájába, gyorsan ismét ellazította magát, és hagyta, hogy csak a szél ringassa-lengesse szárnyait ide-oda, ahogy csak kedve tartja. Csak állt, és nem tett semmi mást, mint hogy ádtengedte magát a szélnek. És akkor... akkor ráérzett végre! Sikerült elkapnia!
-Apu! Apu, azt hiszem, megcsináltam! -suttogta a kanca alig hallhatóan, még mindig behunyt szemmel, kissé merengve, mert félt, hogy ha abbahagyja a lazítást, vagy akár csak a szemét kinyitja és újra másfelé figyel, akkor elvész az eddigi gyötrelmes munkájának eredménye.* -Érzem a szelet! Minden egyes tollam között érzem a levegő mozgását, a süvítést. Érzem, ahogy változik az iránya, ahogy fordul. Ez már elég így az irányításhoz? -*suttogta tovább.* |
*Logos szárnyait lánya szárnyaira rakta és az utolsó tollakkal megfogta.*
- Próbáld lazábban, ne görcsösen.
*Wílyát figyelte.*
- Lazítsd el teljesen a szárnyaidat, hagyd, hogy Én tartsam őket. Jól van, így jó lesz. Most próbáld a tollaid között érezni a szelet. Ez nagyon fontos, mert majd ezzel fogod tudni magadat irányítani a levegőben - a tollaid állásával.
- Ne görcsösen próbáld, csak könnyedén, lazán. Nem baj, ha nem megy elsőre. - *bíztatta csikóját.* |
*Wílya keményen koncentrált, hogy mindent észben tartson, amit apja magyarázott neki, és csak a szárnyaira figyelt. Meg a szélre. Meg a légmozgásra. Meg a tollaira. Meg újra a szárnyaira. Nem, nem is, hanem a szélre. De a légmozgást is figyelnie kell. Meg a tollait! Igen, a tollai, azok nagyon fontosak. Meg a szél. Meg a légmozgás. Meg... meg, meg, meg...*
-Jaj nekem, apu, ennyi mindent egyszerűen képtelenség egyszerre észben tartani! -*nyögte, de közben továbbra is homlokráncolva állt, szárnyait szélesre tárva, és igyekezett összpontosítani.* |
- Igen. - *mondta és bólintott.*
- Ez a hely tökéletes lesz... - *mormolta.
Szétbontotta szárnyait, gyengéden megfogta lánya szárnyvégeit és azokat is szétnyitotta.*
- Tarts magad mellett, vízszintesen a szárnyaidat. - *mondta Wílyának.*
- Amikor megvan, próbáld érezni a légmozgást a szárnyaid mentén. Összpontosíts. Ez elsőre talán nehezebben fog menni, de egy kis gyakorlás után könnyű lesz.
*Kicsit hallgatott, hagyta, hagy barátkozzon a levegővel a lánya.*
- Próbáld azt is érezni, ahogy minden egyes tollad között süvít a szél. |
*Wílya kézségesen mellé lépett, és megállt apja oldalán. Érdeklődve nézett körül.*
-Itt kezdjük? -*kérdezte izgatottan.* |
*Logos felnevetett.*
- Ez a beszéd!
*Körbe nézett, a megfelelő helyet keresve. Odébb lépdelt néhány métert, majd maga mellé szólította Wílyát.*
- Gyere ide, Wílya. Itt kezdjük.
*Ahol megállt, egy légáramlat suhant át a réten és a tavon.* |
| -Most azonnal! -lelkendezett. -Vagy... amikor jónak látod, apu! -nézett fel gyorsan engedelmes pillantással, és szerényen a csődörre. |
*Logos nagyot mosolygott Wílya boldogságán.*
- Mikor akarod kezdeni a "tanulást"? |
*Wílya döbbenten mered apjára. Nem akart hinni a fülének! El se merte gondolni, hogy valóban megtanulhatja a repülés fortélyait.
Mikor végre magához tért, boldogan ugrott újra apja nyakába.*
-Hát persze! Amióta csak megszülettem, felkészültnek érzem magam! Hiszen hányszór nógattalak már emiatt? -nevetett boldogan.*
Komolyságot erőltetett magára.
-Ígérem, hogy nagyon fogok igyekezni. A legszorgalmasabb tanítvány leszek, akivel csak valaha dolgod akadt. |
*Logos mosolyogva nézte Wílyát.*
- Úgy vélem, éppen itt van ennek az ideje. - *mondta.*
- De nehogy azt hidd, hogy egyszerű lesz! Kitartást, elszántságot és precízséget követel a repülés. Te valószínűleg jóval hamarabb fogod elsajátítani a leckéket, mint az átlagos pegazusok, de ez nem zárja azt ki, hogy lesznek nehézségeid.
*Csikója szemeit fürkészte.*
- Felkészültnek érzed magadat? |
*Wílya zavartan mosolygott, sőt, kissé még el is pirtul apja dicséretétől.
Aztán kissé óvatosan folytatta, bár szemei izgatottan csillogtak.
-Apu, én arra gondoltam, hogy mivel most már elég nagy vagyok... nem lehetne, hogy... nem tanítanál meg repülni? -kérdezte. -Mármint úgy rendesen. A szárnyaimmal, meg minden. Tudod. -nézett fel pirulva, de pajkos mosollyal Logosra. -Hiszen lebegni meg suhanni jóformán születésem óta tudok az elemem miatt. De úgy igaziból repülni... kecsesen, könnyedén, szárnyakkal... úgy, ahogy te csinálod... úgy nem.
*Behunyta szemét, várta apja ellentmondó, tiltakozó szavait, ahogy azt már kiskora óta mindig magkapott, ahányszor csak előjött ezzel a témával.
Ám eddig még mindig a kifejletlen izmai, a még növésben lévő szárnyai és a túlzott megerőltetés volt a kifogás. Ezekbe viszont többé már apja sem tudott belekötni. Wílya várta tehát a választ.
|
*Nehezére esett elengednie lányát, de nem volt más választása, meg kellett tennie.*
- Így van. Szép nagyra nőttél, mióta nem láttalak! Kész hölgy vagy! - *dícsérte lányát.* |
-Apu! -kiáltott fel boldogan a fiatal kanca, és kacagva, szélsebesen apjához vágtatott, hogy szárnyaiba ugorjon, pontosan ugyanúgy, mint kiskorában.
Vidáman nevetve bújt hozzá Logoshoz, majd egy kicsivel később még mindig mosolyogva ellépett tőle.
-Apu, annyira örülök neked! Anyu mondta, hogy nemsokára eljössz! |
*Logos a levegőt szelte irdatlan tempóban. Az erdő felett repült, jónéhány madarat felriasztva, aztán kiért a rétre. Szemével már látta a tó felcsillanó víztükrét és... Igen! Azt, akit már oly rég óta várt!
Végigrepült a tó víztükre felett és Wílya mellett ért földet.
Széttárta szárnyait és ezt mondta:*
- Wílya, nagylányom! |
*Wílya a tó partján állt, és elmélyülten nézegette magát a rezdületlen víztükörben. Figyelte hosszúra nőtt, selymes szálú sörényét, megnyúlt testét, megerősödött izmait, melyek kidomborodtak mellkasán. Lassan kibontotta erős, hófehér tollakkal borított szárnyait, figyelte őket a víz tükrében, aztán újra összehajtogatta és szorosan az oldalához simította őket, majd ismét kitárta mindkettőt és csodálattal nézte.
~Most már... most már talán elég erős vagyok hozzá! ~*gondolta magában büszke elégedettséggel. Lassan elfordította tekintetét tükörképéről, és körülnézett.
Az édesapját, Logost kereste. Ebben ugyanis most csak ő segíthet neki... |
 -Mi is!Viszlát!-kiáltotta utánuk.Bátorral még sokáig beszélgettek, majd az alkonyat beáltával a csikó is útnak eredt a szaturnus felé.... |
 Mosolygott.
-Való igaz...vannak akik viszont ezt nem hiszik el...
-Kicsim...-szólt fiához.-sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de mennünk kell.-azzal biccentett a többieknek, és ügetett pár métert, majd bevárta fiát.
Sóhajtott.
-Rendben...-és a két pegfazusra nézett.
-Bátor, Szellő... nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket. Remélem még találkozunk-majd megfordult, és odament Starshine-hoz. Még egyszer visszafordult éás szárnyával intett.
-Ég veletek!-kiáltotta. |
 Bólintott.
-Véletlenek pedig nincsenek!-mondta hangosan.(ezzel arra célzott, hogy nem véletlenül találkoztak.) |
[348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Logos elsétált a rétre, miután Machos letette a Sötétségen kívül.
*Wílya óvatosan megmozdította szárnyait, és lassanként fel-le mozgatta, mintha csak evezne. Az első pár mozdulat után "elveszítette" a szelet.
-Mi is!Viszlát!-kiáltotta utánuk.Bátorral még sokáig beszélgettek, majd az alkonyat beáltával a csikó is útnak eredt a szaturnus felé....
Mosolygott.
Bólintott.