|
Témaindító hozzászólás
|
2007.10.04. 22:18 - |
 Álmélkodó arccal lépdelt a fák közé.
Olyan gyönyörű és varázslatos volt itt minden! |
[162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Szeme bizonytalanná vált, akárcsak az arca.
- Miszitkumok Kertje? Nem is tudtam, hogy van ilyan hely.....
Körülnézett. Valóban sosen látott még ilyen helyet!
- Nem értem....Talán ez rejtett hely? |
-Ez a Misztikumok Kertje, az Örök Nappal Gyümölcsöse.-felelte elmosolyodva.
Mostmár kifejezetten örült, hogy ide került...nem is akart rágondolni mi lett volna akkor, ha Melwalussal már itthagyják a helyet, mire Aria ideér.
|
- Én Aria vagyok - mondta kissé még gyengén, de azért biccentett egy kicsit.
- Meg tudnátok mondani hol vagyok? |
Megkönnyebbülve sóhajtott, mikor látta, hogy az unikornis tekintete ellazul, a feszültség eltűnik róla. Bár minden alkalommal, mikor sörényéből kitépi ezeket a szálakat, egy kissé legyengül, Shira most megpróbálta ezt a kimerültséget elrejteni a két lény elől.
-Egyébként...a nevem Shira.-mutatkozott be kicsit megkésve.
-Ő pedig Melwalus.-biccentett hátra a ménre. |
Elkerekedett szemekkel, döbbent mozdulatlanságban bámulta és tűrte a hihetetlen varázst. Nem is tudta mi történik vele, de egyszeriben úgy érezte mintha teste-lelke könnyebbé válna, és vett egy nagy, mély levegőt. Amikor pedig kifújta, a rettentő sokk, ami megrázta a lényét, eltűnt belőle!
Olyan csodálkozva nézett körül, mint egy maszületett csikó! |
-Nyugodj meg.-mondta halkan, megnyugtatóan a kancának.
-Együtt kitlálhatjuk, mi történt, és biztosan tudunk segíteni is.-nézett egy pillanatra a mögötte álló Melwalusra.
Úgy gondolta, mostmár fölösleges tovább titkolóznia, hát sörényéből kitépett pár szálat ( ami, bármilyen furcsának is nézett ki, neki nem fájt ) , majd a fogai között a sörényszálak valamiféle növénnyé alakultak át.
-Kérlek, ne ijedj meg, a gyógynövényeimtől nem lesz semmi bajod. Segítenek ellazulni.-modta továbbra is nyugtatón, és elkezdte bedörzsöli a kanca szívtájékára és nyakára.
-Segítenek emlékezni...-ezzel egy másik fajta növényt a homlokába dörzsölt be.
-...és gyógyulni.-mondta, és befejezésül a harmadik, enyhén kékes n9vényt a kanca mellső lábaiba dörzsölte. |
Aria vadul és zaklatottan nézett a ménre, azután rájött, hogy nem fog neki ártani, és nem akar semmit többet, vagy mást, mint segíteni. Egy ideig még hallgatott, maga elé meredve, és próbálta összeszedni magát és gondolatait. Aztán óvatosan (bele is szédült) megrázta ködös-homályos lángféle sörényét, és halkan, nagy szünetekkel, beszélni kezdett:
- Nem támadtak meg, legalábbis...én...nem.....nem tudom..... - kezdett zavarossá válni a beszéde!
- A sivatag....a határ......Nem emlékszem - motyogta, és becsukta szemeit, de nem tudott tisztán gondolkozni.
- Én....én csak.....nem megy.... - vált teljesen bizonytalanná és kétségbeesetté. Sosem szokott ilyen lenni, és épp ezért volt még jobban megrémülve! Tüzes lélek volt, és kissé érzékeny is saját tökéletlenségére! |
 Odaügetett a többiekhez.Melwalus összeszorult szívvel nézte a történteket.Szeretett volna segíteni.Esetleg támaszt nyújthatott volna erős testével a sebesültnek,hogy rátámaszkodva lábra tudjon állni.Hol Shirára,hol az idegenre pillantott.
- Mi történt? Bántott valaki? |
- Azt hiszem - mondta bizonytalanul, elhaló hangon. Arca komor volt, szeme befelé figyelt, távoli volt és üres.
Megrázta a fejét, és megpróbált feltámaszkodni, de azonnal visszarogyott a földre. Nagy sóhajjal kinyúlt a talajon, és próbált lazítani. |
Melegen rámosolygott a kancára.
-Ugyan, semmiség...-mondta.-Jól vagy?-kérdezte még mindig kicsit aggódón. |
Aria kristályos szarvában energia tombolt, lassan feltöltve őt magát.
Kinyitotta szemeit, és riadtan felkiáltott egy közeli arcot látva. De a lény nem akarta bántani, és ahogy látása kitisztult, rájött, hogy egy unikornis segített rajta.
- Köszönöm - mondta zavartan, nagyon halkan. |
Shira ijedten fékezett le,.
-Állj!-kiáltotta Melwalusnak, s fülelt. Hangjában még visszhangzott az az erőtlen nyerítés...erőltetve fülét valami gyenge zihálást hallott egy közeli facsoport felől.
-Van ott valaki?-kérdezte, de érezte, hogy fölöslegesen, ugyanis választ nem kapott, de tudta, hogy valaki mégis van ott.
Végül hirtelen beugrott a fa mögé, és elképedt a látványon! Egy unikornis feküdt aláltan a lábai előtt. Mi történhetett?...
Letérdelt mellé, s közben egy aggódó pillantást vetett hátra, hátha elhagyta Melwalust. De az unikornis most fontosabb volt. Fürkészőn kutatta végig, majd végül szemét lehunyva szarvát a lény szarvához érintette, mire egy kis fényszikra után Shira érezte, hogy az idegen szíve nagyot dobban. |
Aria fáradtan, egyik lábát vonszolva, szédelgőn, alig látva kószált a fák közt. Alig tudott magáról!
Utoljára még kétségbeesetten felnyerített, aztán lerogyott egy fa alá, és elalélt. |
-Persze!-bólintott rá jókedvűen. Imádta a vizet! Első állomásként tökéletes hely lesz.
-Akkor...mire várunk?-kérdezte, és energikusan vágtába ugrott, de még nem gyorsult be túlságosan, hogy Melwalus beérhesse. |
Ő is lágyan felnevetett.
- Ugyan!Már miért lenne nyomasztó?Nagy öröm nekem,hogy velem tartasz - mosolygott - Épp a Tengerparthoz készülődtem.Sokan dicsérték,és úgy gondoltam a saját szememmel is látnom kell.Megfelel számodra is? |
Nevetnie kellett a szimpatikus ménen.
-Nos, mivel én is csak vándorlok, és konkrét célom nincs, szívesen veled tartanék.-egyezett bele.
-Bár őszintén remélem, hogy a társaságom nem lesz nyomasztó számodra.-tette hozzá sietve. |
Kikerekedett szemekkel nézte,hogy az út valóban kivezet.
- Nahát!Tényleg! - szökkent csodált mosoly arcára - Mond csak,tartasz éppen valahova? Olyan szivesen megismerném a Birodalom eddig kihagyott részeit.De egyedül semmiképp sem.Esetleg velem tartanál vagy ha nem zavarlak veled tarthatok utad során?
Szemében egy kis vicces,könyörgő szikra csillant,persze abszolute mókázós stílusban. |
Elmosolyodott, látva Melwalus elégedettségét és örömét látva.
-Ennek örülök.-szólalt meg.- Mert nem Te vagy az egyedüli, aki kezdetben tartózkodott elhagyni otthonát, és felfedezni a Birodalmat.
-Először én is kissé vonakodtam, féltem, hogy eltévedek, vagy nem tetszik a környezet. De...-itt körbenézett-rájöttem, hogy itt nem lehet eltévedni, hisz minden út a Birodalomba vezet, s egyúttal ki innen.
Az előttük levő útra mutatott, melynek végén máris fogyatkozni kezdett a sűrű bokrok és fák alkotta kerítés.
-Látod?-mosolyodott el. |
| - Hát... nem is tudom... - gondolkozott el - Végülis már régóta itt élek.Mikor Elektra először látogatott el Simbelmyne-re, Én azok közt a lények közt szerepeltem, akik először taposták e földet az ő szárnyai alatt.Szóval rég élek itt,de eddig nem igazán indultam így felfedezőútra.Egy kicsit idegen volt átköltözni a megszokott helyről,de mindenképp jobb.Persze,könnyebb dolguk volt azoknak,akik már e Birodalomban csatlakoztak hozzánk.Én persze makacs voltam és nem szivesen dugtam ki az orrom.Egy jó idő után aztán mégis vándorlásra indultam,hogy megbarátkozzak az új otthonommal,de eddig még csak az Erdőbe volt szerencsém ellátogatni.De egész jó!Nagyot tévedtem akkoriban.Itt aztán száguldhatsz amíg a lábad bírja!Ez tetszett.És az itteniek is roppant kedvesek.Szóval nem panaszkodhatok. - mondta, a végére már nagy beleéléssel. |
Kecsesen rázta meg fejét.
-Nem annyira.-felelte kissé elgondolkodva.
-No és te? |
[162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Álmélkodó arccal lépdelt a fák közé.
Szeme bizonytalanná vált, akárcsak az arca.
Odaügetett a többiekhez.Melwalus összeszorult szívvel nézte a történteket.Szeretett volna segíteni.Esetleg támaszt nyújthatott volna erős testével a sebesültnek,hogy rátámaszkodva lábra tudjon állni.Hol Shirára,hol az idegenre pillantott.