|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.30. 00:40 - |
Megálltak a rét szélén, és körülnéztek.
- Elég kihaltnak tűnik... - mondta halkan.
 - Pedig nem az - szűrte fogai közt, mert nagyon rosszul érezte magát a két csődör miatt. Szinte áthullámzott rajta a fájdalmuk!
- Pihenni szeretnék...Nézz körül! - küldte előre Lamírát. |
[145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
- Sötét világ volt... - mondta válaszul szárazon, komoran.
- Sokminden új ért mióta elmenekültünk onnan, majd idejöttünk.... |
 - Érdekes világ lehetett. |
Meghökkenve nézett a virágra, majd döbbenten Meznoktóra.
- Köszönöm - hebegte zavartan.
Alaposan megnézte a virágot.
- Szokatlanok nekem....A régi világomban nem voltak virágok..... |
*Hirtelen ötlettől vezérelve lehajtotta fejét, leszakított egy virágszálat és Azíra sörényébe biggyesztette.*
- Jól áll. - *állapította meg.* |
| Körülnézett, hogy mihez kezdjen most. |
| *Meznokto megrázta magát és egyik hátsó lábát pihentetve állt Azíra mellett.* |
A mén szavai úgy meglepték, hogy elállt a szava, aztán döbbent rá az utolsó mondat valóságtartalmára.
Döbbenten és riadtan nézett Meznokto mögé, és rájött, hogy igaza van. Lamíra eltűnt!
Elhűlve sóhajtott fel, majd nekikeseredetten hajtotta le a fejét. |
*Jókedve erősebbnek bizonyult sértettségével szemben.*
- Nem azért jöttem, mert vigyázok Rád. Hiszen tudsz Te is magadra, nem? Én úgy vettem észre, hogy nincs szükséged se testőrre, se védőre. Azért jöttem, mert szeretem a társaságodat és jelenleg nem akad kibelezésre váró szörnyeteg. - *válaszolta nyugodtan, de már nem mosolygott.*
- Arról meg nem Én tehetek, hogy Lamíra nem utánad jött, hanem Inkubo után ment. |
Düh csillant meg a szemeiben. Ez az érzelem nagyon idegen volt tőle, nem is tartott nála soha ki igazán, de most belekapaszkodott teljes erejével, elsöpörve a fájdalmat, ami mindig ott sajgott a lénye egyik zugában, és hidegen így szólt:
- Miért jöttél utánam? Vége a küldetésnek....Mostmár nem kell kísérgetned és vigyáznod, megtudtad, amit akartál, én is elintéztem, amit kellett, nem kell eltűrnöd és szánakoznod! |
*Meznokto alig bírta megállni, hogy ne nevessen fel Azíra ijedtségén. Belül fetrengett a röhögéstől, de kívülről csak szélesen mosolygott.*
- Ez... szép volt! - *mondta elismerően az ugrásra.* - Még Én is irigykedhetnék! |
Hatalmasat ugrott ijedtében, és hatalmasra tágult szemekkel nézett a ménre! Nem Lamíra volt! Rémülten gondolt szavaira......
- Miben? - kérdezte végül suttogva. |
*Meznokto vízszintesen előre tartotta fejét, így haladt.*
- Végig igazatok volt - *mondta némi csalódottsággal a hangjában.
Inkubo eltűnt a sziklák között.* |
Azíra ment tovább megállás nélkül, hátra sem pillantva, örülve, hogy lassan elhagyja a rétet....Észre sem vette, hogy nem az követi, akitől várta volna....
- Ez furcsa volt, nemde? Tudom, hogy így alakult a legjobban, mert mostmár tudjuk, hogy igaz, Anoris apja valóban Inkubo, és a csikó jó helyen marad.....de mégis érzem a szívét.....Még mindig....Vagy talán hibáztunk? - szólt hátra Lamírának.
Egy ideig csak ácsorgott ugyanott, töprengve, hol erre, hol arra nézve értetlenül. Aztán látta, hogy Azíra lassan elmegy, Meznoktóval a nyomában, így vállatvont, és kilőtt Inkubo után. |
*Meznokto Azíra után lépett.
Inkubo "nem"-et intett a fejével és elvágtázott a sziklák irányába. Arra, emerről jöttek...* |
Mérhetetlenül csalódottan nézett Inkubóra, és lassan könnyek lepték el a szemét. Egyáltalán nem értett egyet a lénnyel, egyetlen szavával sem, de azt már tudta, hogy nem kér belőle az apja......
- Nem is fogsz visszajönni - motyogta lehajtva a fejét, majd hirtelen vágtába ugrott, és elviharzott a fűben! Nemsokára már nem hallatszott sem szipogása, sem gyors, pergő patadobogása.
Csendben nézett a csikó után.
'Talán így volt a legjobb' gondolta magában semmitmondón, és közben mégis furcsán érezte magát....
Ezúttal nem akart ezen gondolkozni, hanem elfordult a réttől, és elindult.
Inkubo elé lépett, sötét szemét a mén arcára szegezve, méregető, furcsálló pillantással.
- Valóban nem fogsz visszajönni? - kérdezte komolyan, halkan, fojtott hangon. |
*Inkubo megrázta a fejét.*
- Nem lehet, Anoris, nem. Te magad sem akarnád, ha jobban ismernél. Most az a feladatod, hogy nőjj, erősödj, tanulj és fejlődj. Ha majd kicsit megnőttél, akkor más lesz...
- Itt biztonságban vagy. Kecses vigyáz Rád. |
Egyik fele mélyen elszomorodott ezt hallva, a másik viszont megkönnyebbült.
- Anoris - kezdte szelíden - a dolgok néha nagyon bonyolultak...A felnőttek számára nehéz az élet. Neked most ez a legjobb! Nem akarunk, egyikünk sem bajba sodorni.
- Azt mondtátok már vége a rossz dolgoknak! Akkor miért nem mehetek az apámmal? - dacolt.
- A mama meghalt.....Te miért nem viszel magaddal? - nézett ezúttal nagyon szomorúan, ijedten és kicsit vádlón Inkubóra.
- Jó leszek! Nem csinálok bajt! Gyors vagyok és erős! - fogadkozott.
- Anoris.... - nyögött fel.
- Itt az óvodában jobb helyed van! Tanulhatsz, játszhatsz, vigyáznak rád, kényelmesen élhetsz, és biztosan meglátogat majd Inkubo! |
*Meznokto izgatottan várta a folytatást.
Inkubo nagyot nyelt és lenézett a közvetlenül előtte álló csikóra.*
- Anoris, itt kell maradnod, a többi csikóval. Ők a barátaid. - *mondta határozottan.* - Így lesz a legjobb. |
Nagy szerencse volt, hogy Lamíra és Meznokto is eléje került, így senki sem látta a döbbenetet, ami végigsöpört egész lényén....Nem hitte, hogy Inkubo kimondja ezt!
Bár az igazság tagadhatatlan volt, ahogy egyszerre láthatták a két lényt.
Boldogan felnyerített.
Aztán szélesen mosolygott a meglepett csikónak.
- Úgy örülök! Mégsem vesztettél el mindenkit!
Szinte már a nyerítés pillanatában fordult vissza az apja felé...El ne tűnjön, biztosan legyen valóság!...Hihetetlen volt ez a gondolat! De ahogy egy szőkőár, előbbi visszahúzódása kezdet átmenni kitörő örömbe, főleg Lamíra szavaira. Épp azt mondta ki, amire ő is gondolt! Nincs egyedül!
- És hol voltál idáig? Ugye velem maradsz? Mit csináltál? Mit csinálsz most? Miért nem voltál a mamával? Mi volt a dolgod? Harcos vagy? Láttál engem, mikor kicsi voltam? - áradtak elő belőle a kérdések.
Megállt benne az ütő.
- Anoris! - kiáltotta gyorsan, és előlépett, el a döbbent-riadt Lamíra mellett.
- Nem kéne ennyit kérdezgetned - mondta szelíd mosollyal a csikónak.
- Légy jó!
Nem tudta hogyan folytassa, így körbenézett.
- Nem akarod inkább megmutatni hová dugott el benneteket Kecses? Aki egyébként lehet, hogy már aggódik érted!
- De itt van az apukám! - tiltakozott hevesen, és gyoran Inkubo felé lépett.
Nem engedte meg magának a kimerült sóhajt.
- Igen, tudom, de még az óvodába tartozol! A sok pajtásodhoz! És Inkubo nagyon elfoglalt csődör! Nem szeretnél elmenni az erisziektől, nem? - próbálta kínosan meggyőzni a csikót.
- Miért ne mehetnék veled? - nézett fel könyörgően nagy, idős tükörképére, akinek már majdnem a szügyénél állt. |
*Meznokto annyira kíváncsi volt! Vajon hogy fog reagálni Inkubo? Mit fog tenni? Mit fog szólni? Majd belepusztult a várakozásba. Izmai először megkeményedtek, majd elernyedtek.
Inkubo totál lemerevedett, amint meglátta a csikót. A vonásai, a mozgása, a hangja... minden kétség eloszlott belőle.
Egy ideig hallgatott. Nem tudta, melyik a jobb választás: ha igent, vagy ha nemet mondd... Mély lélegzetet vett és belevágott.*
- Igen Anoris, Én vagyok az apukád... - *válaszolta halkan.* |
[145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Pedig nem az - szűrte fogai közt, mert nagyon rosszul érezte magát a két csődör miatt. Szinte áthullámzott rajta a fájdalmuk!
- Érdekes világ lehetett.
