|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.21. 23:02 - |
 Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
Szép volt itt.....Ha kicsit magányos is...
 - Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett.
- Hm....Elég unalmas itt - jegyezte meg, mert valóban senki sem háborgatta a vidék csendjét. Danahar a kalandokhoz szokott.....meg a veszélyhez.
Mosolyogva hallgatta a másik lényt.
- De szép! - felelte nyugodtan.
Aztán mosolygott. Tetszett neki az itteni béke.
Hirtelen hátracsapta a füleit, és megfeszült. Nagyokat szippantott a levegőből, majd ellazult...
- Jönnek - jegyezte meg nyugodtan.
Vadul fújtatva, dühös tűzzel a szemében vágtatott épp a két kanca felé.
Nyugodt arccal, de félelmetes tempóban vágtatott Fúriot után, szemeiben vad lobogással.
- Üdv! - kiáltott messziről a két ménnek, mire mindkettő csúszva fékezni kezdett. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 Paták hangját hallota.Lassan felemelte a fejét.
-Üdvözletem szép hölgy!-mondta és fejet hajtott. |
 Könnyedén ügetett a völgy felé.Szeretett ott időzni,hisz oda csodálatos volt a napsütés.Ahogy lépkedett,a fák közül kiérve egy fekete mént pillantott meg.Végigmérte verejtékes testét.Nem tűnt veszélyesnek,így gondolta kilépked.Egyenlőre nem szólt semmit,mivel őt sem szólították meg,csak kisétált a fák közül. |
| Gyorsan galoppozott a völgyben majd leállt egy kicsit.Testén csillogott a verejték.Legelni kezdett. |
Fejet hajtott a tűzszín ménnek a levegőben, lenyelve minden bántó szót, legföljebb arca változása mutatta érzéseit.
- Jó szerencsét utadhoz, és bocsáss meg, ha megsértettelek! - mondta szelíden, azzal lefelé kanyarodott, és szép ívvel ledobbant a társai mellé. |
- Semmi közöm a sárkányokhoz - *morogta.* - Azt meg, hogy mit, mikor, hogyan és miért csinálok, hagy maradjon az Én dolgom. - *vetette oda foghegyről.*
- Ha jöttök, ha nem - *fordult társaihoz* -, Én tovább megyek.
*Losse tanácstalanul nézett Mistralra, majd föl, a levegőben lebegő Tyrantra.
Olyan kíváncsi volt az ásatásokra! Oda szeretett volna menni és részt venni az egészben!
Ezzel szemben Tyrant épphogy nem lökdösi tovább...*
*Mistral kézbe vette a dolgot.*
- Nyugodtan elmehetsz. Én is Losse megvárjuk Fuerzát és Causát. |
 - Nem kell aggódni - mondta megnyugtatóan.
Még szélesebb, még békésebb lett a mosolya.
- Teremtmény, önmagamat érzem benned....Te vagy az, akit megmentett Draugherit, ugye? Most meríts a sárkányok békéjéből! Nem kell mindig lobogni, úgy hamar elfogy a láng! Nem kell sietni sem, a követ nem egy pillanat, hanem évezredek alatt formálja át a tűz! Hová sietsz? A Sötétségnek vége, már nem kell rohanni. Társaid boldogok itt, miért jó neked az örömüket elrontani? Ha megmaradt benned egy kicsi is a Tűzből, akkor nem cselekszel oly nemtelen dolgokat, mint mások boldogságának mérgezése....Hová rohansz? |
- Megérdemelné végre. - *prüszkölte.*
- Mistral... - *kezdte csendesen.* - Ezt te sem gondolhatod komolyan...
*Türelmetlenül horkantott.*
- Csíkoska!... Kérdeztem valamit! |
- Ezt nem hiszem - felelte elgondolkodó pillantással.
- De azt hiszem mindenképp jó nevelést kaptál - mondta még, majd felpillantott a magasba.
- Anhar...azt hiszem némiképp el fog bánni a társatokkal.... - jegyezte meg.
Továbbra is nyugodtan nézte a pegazust vízkék szemeivel, és mosolygott nyugodtan, szótlanul, de közben pillantása komoly lett. |
*Zavartan nézett föl Tyrantra, majd Mistralra. Nem értette, miért kellett most ez az egész. Ez olyan... égő volt!*
*Még mindig dühösen pillantott fel Tyrantra a levegőben, akinek persze meg sem fordult a fejében, hogy leszálljon...
Mikor Danahar hozzá szólt, kicsit visszarázódott eredeti lelki hangulatába.*
- Eléggé unalmas, nyugodt, eseménytelen és lényegtelen múlttal. - *válaszolta tömören a kérdésre*
- Mit akarsz? - *förmedt rá a félsárkányra, amikor az a levegőbe szökkent.
Tyrant kicsit messzebb sodródott Anhartól az erőteljes légáramlatok miatt, de ügyesen vitorlázott és tartotta magát egy helyben.* |
Nagyon örült Losse szavainak, de mikor a tűzszín lény lekiabált, valami öröme odalett....
Aztán szélesen elmosolyodott Mistral szavain.
- Majd én - mondta halkan, és egy kedves mosollyal a levegőbe lendült.
Tyrant előtt fékezett le, szüggyel fordulva felé, és hattyúformán begörbített nyakkal, oldalra biccentett fejjel, egy szó nélkül mosolygott rá, miközben kisebb szélvihart kavart szárnycsapásaival.
Vagányul vigyorgott Mistralra.
Nem nézte ki az oly nyugodt ménből ezt a választ!
- Te milyen múlttal büszkélkedhetsz? - kérdezett most ő, ahogy kíváncsisága felébredt. |
- Pfú, nagyon izgalmas! - *lelkesült. teljesen fel lett villanyozva. Már épp tette volna fel a következő kérdést, amikor Tyrant bosszantó hangja szakította félbe még gondolatait is.*
- Elég az álmodozásból Losse! - *kiáltott rá a fehér pegazusra, aki erre összerezzent.*
- Ideje lenne végre tovább indulnunk!
*Mistral most először mutatott ki hevesebb érzelmet a találkozás óta.*
- Tyrant, kicsit vegyél már vissza! - *szólt föl erélyesen a levegőben kőröző pegazushoz.*
- És ha nem? Akkor mi lesz? - *jött a gúnyos vissza-kérdezés Tyranttól.*
- Szállj le és szíves örömest megmutatom! - *hangzott szinte azonnal a dühödt válasz.* |
Leereszkedett társaihoz.
Szelíden elmosolyodott.
- Meg fogsz lepődni: nem hittük, hogy bármit találunk, csak elfoglaltságot kerestünk. Egy lény kitalálta, hogy egy társunk egyedisége miatt, és mert az a lény sokat járt arra a vidékre, kezdjük ott...És legnagyobb meglepetésünkre találtak valamit a kutatók! Csak még nem tudjuk mit......
- Van, akik szerint ez nem volt teljes kiképzés, de én eddig jól boldogultam... |
- Elfogyott az ásnivaló. - *visszhangozta Losse.* - Kerestek valamit konkrétan? - *kérdezte kicsit halkabban.*
*Csöndben hallgatta Danahart és aprókat bólintott.*
*Tyrant nem válaszolt. A fekete pegazus gondolkodása teljesen más, nem érthetik meg egymást.* |
- Az egyik az volt, hogy elvittek egy vad, kietlen tájra, ahol sok kemény vadállat élt, kevés volt a víz és az élelem, és ott kellett töltenünk valamennyi időt. Általában egy hetet vagy többet. A cél a túlélés volt. Egy másikban összeengedtek minket, egykorúakat, és az utolsó talpon maradó lett a győztes, aki pihenhetett és elmehetett szebb tájakra a kiképzésről. A varázserőnket is sokféleképp tették próbára. De azt hiszem a fizikai kiképzés volt a rosszabb - felelte merengőn, lazán, szárazon.
- Örülnél, ha megint halomra halnának a lények? - kérdezte csendesen.
- Ha meg kalandra vágysz, menj a Dimenziókba, a Rémálmok vidékére, a Félelembe vagy a legjobba mind közül: a Vadvidékre. Ott aztán találsz magadnak való "izgalmakat" - felelte kissé lenézőn.
Elcsodálkozva nézett a pegazusra. Ekkora érdeklődést nem várt!
- Nos, úgy harmincan lehetnek, de állandóan változik a létszám, ahogy van, aki elmegy, és vannak érkezők is. Néhány hétnél nem lehetnek ott régebben. Még épp hogy igazán berendezkedtek a táborban, bár azt hiszem lassan továbbmennek. A pusztában elfogyott az ásnivaló.....Miért?...Nem tudom. Azt hiszem nem hittük, hogy ez bárkit érdekelne. |
*Mistralt kezdte érdekelni a dolog.*
- Miféle próbákat kellett magad mögött hagynod? - *érdeklődött.*
- Unalmas ez a nyugalom. Nem történik semmi érdekes. Egy ideig ez még oké, de aztán remélem megváltozik a helyzet...
- Oh... Hányan dolgoztok a dolgon? És mióta? hogyhogy nem jutott ez el mindeddig hozzánk? - *tette fel sorra kérdéseit.* |
Horkantott.
- Hát nem is ment mindenkinek!
Biccentett.
- Értelek. Bár mi nem hasonlítunk egymásra sehogyan sem. Az utóbbi időben nagyon örültem, hogy nem kellett utánuk kutatnom és könyörögnöm nekik - általában hiába! Ha a Sötétség vagy más vész nem tör a Birodalomra újra, én is szabad leszek végre - sóhajtotta komoran.
- Ott hamar rájössz, hogy mennyire vonzanak - kissé elkomorult.
- Több nem várt nehézségbe is beleütközött a csapat! Próbára tették mindenki türelmét.... |
- Hogy másmilyen? - *nevetett fel.* - Úgy hasonlítunk, mint két tojás! És ahogy eddig megvoltam nélküle, úgy most is és a jövőben is tökéletesen meg leszek... Nincs szükségem rá.
- Ez így még sosem fogalmazódott meg bennem - *válaszolta őszintén.* - de elképzelhető, hogy vonzanak az ilyen dolgot...
- Őszintén gratulálok - *szólt Danaharhoz.* |
- Nekem számtalan próbán kellett megfelelnem, teljesen egyedül, hogy kiérdemelhessem az önállóságot! És nem bántam, mert ma tökéletesen tudom, hogy hányadán állok az erőmmel!
Keserűen és szárazon elhúzta a száját.
- Én se magamat. Ifjúkoromban azt hittem lesz két olyan lény, akikkel mindig, minden körülmények közt biztonságban lehetek, akikre mindig számíthatok....Jókora tévedés volt. Mindkettő úgy elmerült a maga vlágába, hogy néhány szót váltani velük már csodának számít...Mindhármunknak olyan ereje van, amivel nem tehetünk meg bármit, de ők inkább semmit sem tesznek.....Nehéz így! Én segítenék azon, aki rászorul, de magam nem vagyok oly erős és én is csak a határaim közt létezhetek.....Ha másmilyen a testvéred - tért vissza a messzeségből szeme Tyrantra - szerintem örülhetsz, főleg, ha él, a közelmúlt eseményei után. Hisz ismered Aya történetét....
Boldogan mosolygott.
- Talán magad is szereted a Múltat kutatni? |
*Losse már jó ideje nem érdeklődött úgy igazán semmi iránt, így most kifejezetten örült, hogy van valami, ami izgatja.*
- Majd szívesen megnézném.
*Tyrant most először lassított szárnycsapásain és fordult Daamenhez.*
- Nem irigyellek...
- Nem, nem bánja. Legalábbis sosem mondta és tudomásom szerint tökéletesen kijönnek Fuerzával. Képességileg meg elég hasonlóak. Ebben is segíthetik egymást. |
- Illetve aki van, az legtöbbször bajt kavar... - tette hozzá.
- Szerintem Daamen úgyis odautazik majd, vele megnézheted mire jutott Ingeitum csapata. Érdekes a történet! Egy viszonylag új eriszi ötlete volt az ásatás, de amikor a megvalósításra került a sor, egyszerűen elvesztette az érdeklődését.....Azóta Ingeitum a tábor vezetője. Tudtommal egész ásatási túrát tervez....
Finoman megrázta a fejét.
- Ez így nem éppen igaz, de a jelenlévők jó példák, valóban! Nekem kettő is van - horkantott keserűen.
- És nem bánja, hogy kísérgetik? Hogy lesz így belőle érett lény? - vágott vissza csak a vita kedvéért.
Tökéletesen értette a kíséret okait, de szeretett visszavágni. Most is kíváncsian várta a választ. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
- Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett. 
Paták hangját hallota.Lassan felemelte a fejét.
Könnyedén ügetett a völgy felé.Szeretett ott időzni,hisz oda csodálatos volt a napsütés.Ahogy lépkedett,a fák közül kiérve egy fekete mént pillantott meg.Végigmérte verejtékes testét.Nem tűnt veszélyesnek,így gondolta kilépked.Egyenlőre nem szólt semmit,mivel őt sem szólították meg,csak kisétált a fák közül.
- Nem kell aggódni - mondta megnyugtatóan.