|
Témaindító hozzászólás
|
2007.04.25. 15:31 - |
 Könnyedén ügetett be az erdőbe.Órákig ment,aztán hirtelen egy erős fényt pillantot meg.Még soha nem látott hozzá hasonlót.Kíváncsiságtól égve az erős fény felé vette irányát.
Egy hatalmas,fénylő kapuhoz ért,amin virágok futottak fel.Szinte barátságosan hívta magához.Közelebb lépkedett hozzá és a kapu kinyílt.
Ami bent fogadta,az minden képzeletét felülmúlta: égig érő fák voltak mindenütt,amik finom kékes árnyalatban úsztak.A fákon takaros kis kunyhók voltak,amik szinte a fákba olvadtak.A faházakon kívül,még rengeteg szökőkút,és különböző méretű házak voltak,bizonyára némelyik templom,árusok helye és még sok sok hasonló volt és mindenütt könnyed,tünde muzsika szólt.Ami mégis a legérdekesebb volt,azok a lakosok voltak.Volt rengetek mágikus lény,de a többségük tünde volt.
A mámoros látványtól egészen elállt a lélegzete.Be is lépett,hogy körülnézzen ezen az új helyen. |
[314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 - Mi tiszteljük a népedet! - mondta komolyan.
A tünde főhajtással felelt.
- Mi is a többi élőt! Benneteket igazán! Ezért megtisztelő megmutatni a városunkat! - mosolyodott el.
- Meg szeretném mutatni egy gyűjteményünk! - invitálta őket hirtelen egy hatalmas fa felé. Széles, erős lépcső vezetett a magasba, egy nagy házhoz, ami onnan lentről alig látszott.
- Én azt hiszem inkább felrepülök - mondta Szerencsecsillag kissé idegesen. A lépcső erősnek tűnt, de akkor sem valószínű, hogy pegazusok súlyára méretezték volna!
A tünde mosolygott.
- Ahogy jónak látod, bár aggodalmad felesleges! De ez esetben odafenn találkozunk!
Szerencsecsillag légiesen röppent fel, csigavonalban követve a lépcsőt, majd ledobbant arra a széles fa alapra, amire a ház épült. Nagyon nagy volt!
A tünde meglepően hamar felért.
- Ez a vezetőtök lakhelye? - kérdezte megilletődve a kanca.
A tünde csilingelőn nevetett.
- Nem! Itt nincs királyunk vagy királynőnk. Ez a könyvtárunk!
Kinyitotta a nagy, kétszárnyú ajtót, és belépett a nagy, levegős terembe. Mindenütt hatalmas polcok álltak....de legtöbbjük üres volt!
A pegazus értetlenül nézett a tündére.
- Városunk nagyon új.... - kezdte az szelíd mosollyal - Az egész erdőnkben egyetlen régibb sincs...Nemrég élünk itt, így még van mivel feltölteni...De már készen állunk a tanulásra és az újjáépítésre, hogy befogadjuk az új életet! A könyvtárunk ennek a jelképe! Büszkék vagyunk rá. A Birodalom most épül újjá...Szimbolikus...De persze megőriztük a múltunkat!
A polcok közt, a nagy tér közepén egyetlen tekercs feküdt egy kő talapzaton.
- Az maradt meg nekünk régi otthonunkból - fejezte be csendesen.
Szerencsecsillag elhűlt.
Sejtette már miért tűntek el a varázserdőből.... |
*Csak bólintott a kérdésre, mert nem akarta megzavarni a mesélő tündét.
Alapvetően nem érdekelték túlzottan a virágok... De ezek annál inkább! Mindegyikből sugárzott az egyediség.
Jövőtváró kíváncsian nézegette őket, de a világ minden kincséért sem ment volna közelebb!* |
Kacsintott, és kérdezett:
- Tetszik itt? Nézd a virágokat! Milyen varázslatosak!
A tünde mosolyogva fordult feléjük.
- Valóban azok! Legtöbbjüket vagy mágiával tartjuk életben itt, mert messzi vidékekről valók, vagy mi magunk hoztuk létre őket. A szépséget keressük, és ezért sokmindenre képesek vagyunk. Ha varzserőnk nem is oly szembetűnő, mint sok más fajé, azért létezik! Zavarbaejtő, mikor valaki ideérkezik, és varázslatot akar látni...Minket áthat a bűbáj, az életünk része, mint másoknak a légzés...Hivalkodni vele nem is szokásunk....Csak használjuk. |
*Jövőtváró csendben haladt anyja mellett-mögött.
Voltak házak, amiket alaposabban szemügyre vett, így kicsit lemaradt, de gyorsan ledolgozta hátrányát.
Elvarázsolta ez a teljesen más életstílus. Sosem gondolta, hogy ennyire másmilyenek is lehetnek élőlények...
Mikor anyja és vezetőjk megálltak a tisztás szélén, épp nagyban nézelődött, így először beleütközött anyjába és csak utána állt meg.*
- Bocsi - *suttogta Szerencsecsillagnak, mikor mellé lépett.* |
Ő is bólintott, hogy velük tart, így a tünde először elkalauzolta őket egy nagy térre, ami fölé olyan sűrűn hajoltak a fák ágai, hogy csarnoknak tűnt, mennyezettel. A fényt is lámpások adták, a napfény nem ért el ide.
Sok tünde ült, feküdt a puha mohaágyon, némelyikük írt valamit, míg mások csendesen énekeltek, amit a legtöbben a messzeségbe révedve halgattak. Egy fiatal tündelány egy húros hangszert pengetett kíséretül. Különös dallamok voltak, különbözők, de mgis harmóniába olvadtak össze, és Szerencsecsillag úgy érezte szinte kihúzzák a lelkét a helyéről, hogy kóbórlásra hívják a tengereken át, erdőkön át, túl a csillagok közti utakon, a világ határain túli békébe és szépségbe, aminek minden evilági szépség csak halvány lenyomata.
Szerencsecsillag gyorsan megrázta a fejét, mert már kezdte eltölteni valamiféle sóvárgás és bánat, a szépség hajszolásának melankolikus vágya, a szépség maga, amivel mindenki egyesülni vágyik.....
- Menjünk tovább - kérte halkan, így a tünde, kissé csalódottan, hogy a csarnok belső falait adó fákba faragott szépséges műveket nem nézik meg, kivezette őket. A csarnok valódi mérete csak akkor derült ki, mikor már negyedórája próbálták megkerülni.
Közben sok-sok fára épített házat láttak, amikhez a fatörzs köré kanyarodó csigalépcsők vezettek fel, ritkább esetben hágcsók, és a kanca megállapította magában, hogy legalább ezek hasonlítanak a világ többi részein élők házaihoz: tetők, ablakok, ajtók, mind kissé más, mint a többi, igaz ragyogóra csiszolva és hihetetlen kecsességgel és természeteséggel ültek az ágakon. Néhány épp magából a fából volt kifaragva, míg mások úgy néztek ki, mintha kristályból lett volna a faluk!
- Nagyon szépek...Mennyi idő egy ilyen ház felépítése?
- Attól függ...Ha maga a fa adja az anyagát nem olyan sok...... - felelte nyugodt vezetőjük.
- Nézzétek!
Egy tisztásra értek ki, ahová beáradt a ragyogó napsugár.....Mindenütt elképesztő virágok nyíltak! Némelyik a szélén, félárnyékban vagy árnyékban, mások a tűző napon ragyogtak olyan formákban és színekben, hogy Szerencsecsillag biztosan tudta: el lettek varázsolva. |
- Örömmel! - *vágta rá gondolkodás nélkül.* |
A tündék is meghajoltak nekik, majd egy magas, ezüsthajú férfi lépett elő, és megszólalt mély, dallamos, kissé távoli hangján:
- Namarie! - kezdte tündéül, de aztán a közösre váltott:
- Öröm itt fogadni máguslényeket! Főleg nemes, égi vándorokat! Miben segíthetünk?
- Namarie! - kezdte a fehér kanca is barátságosan és udvariasan - Csupán látogatóba jöttünk. A fiam még sosem találkozhatott a Szépek népével, így eljöttünk ide. Főleg, hogy a varázserdőben találtunk néhány mallorn-féle fát...Nem értettük hogy kerültek oda.... - hagyta a mondatot elúszni a levegőben.
Üdvözlőjük arca kissé elkomorult.
- A mi fáink voltak - felelte végül - Ott éltünk, elrejtőzve, amíg a költözés mellett nem döntöttünk. Mostmár ez az otthonunk a Birodalomban - mondta komoran, majd lassan újra elmosolyodott.
Szerencsecsillag nem firtatta tovább a témát.
A tünde pedig Jövőtváróhoz fordult, aki eddig csendben nézegette őt és társait.
- Szeretnéd megnézni a városunkat, ifjú lény? |
*Jövőtváró érdeklődve nézegette a tündéket. Még sosem látott hozzájuk hasonló teremtményeket, így okkal szemlélődhetett.
Mikor meglátta, hogy anyja meghajol, gyorsan követte példáját.* |
Sokkal hosszabb volt az ereszkedés volt a messzi talajra, mint várta.
De végre elérték a puha, kevés fűvel és mohával borított árnyas erde talajt.
- Meglepő ez az erdő...Alig van aljnövényzet - nézett körül, majd gondosan becsukta a szrányait , és elindult előre.
Rövid séta volt elérni az egyik települést. Valószínűleg épp egy lakatlan környéken értek talajt....
Felettük, a fákon sok-sok tünde időzött, de lent a talajon is jópár sétált csendesen.
Ahogy észrevették őket, néhányan feléjük indultak.
Szerencsecsillag megállt és meghajolt. |
- Rendben - *válaszolta gyorsan, hogy megnyugtassa anyját.* - Figyelni fogok. - *ígérte.
Az ereszkedés további szakaszát bámészkodással töltötte.* |
Hosszú repülés után értek egy különös varázsú helyre. Valójában fal volt, még a levegőben is. Egy erős varázs, ami egy területet védett. Szerencsecsillag nem kevés ügyességét vetette be, hogy be tudjanak csusszanni, de végül csak sikerült, és megdöbbentő helyre röppentek be!
Alattuk az eddig messze a mélybe vesző fák helyett hatalmas óriások nyúltak az égbe, gyönyörű, sűrűn álló fák.
- Azt hiszem ez lehet a tündék lakhelye! Szálljunk le. De vigyázz! A tündékkel óvatosan kell bánni. Mindig gondold meg mit mondasz, hogy viselkedsz....Különös lények...Kortalanságuk folytán sokmindent megélnek és nem látszik rajtuk a változás....Mindenük az ész és nyugalom, mert a szenvedélyből fakadó heveskedés szerintük csak bajt hozhat, és hosszú életüket megmérgezné a hosszú harag vagy bánat - utóbbi megölheti őket....Úgyhogy ők mindig higgadtak és udvariasak, próbálj meg tanulni tőlük! És ne feledd, hogy amilyen könnyen szégyent hozhatsz magadra valami hirtelen butasággal, úgy hoznád rám is.....Tény, hogy sokan nem szeretik a tündéket, egyenest "halvérűnek" tartják őket, de a Sötétségnek mindig is ők álltak ellent leginkább, és ha néha kelletlenül is, de segítettek baj idején....Különösen más a lelkük, mint sokunknak, de hiba lenne emiatt korai következtetéseket levonni, és nem becsülni őket....Varázslények, akárcsak mi! Csak különbözünk.....Kérlek, légy jó! - oktatta komoran és szigorúan fiát, ahogy lefelé kerengtek. |
A végére kissé berekedt a szavalástól, de egy egyszerű bűbájjal könnyen visszanyerte hangját, és még épp el tudott köszönni a nevelőtől.
Esgaroth csak egy barátságos bólintással köszönt el, utána tekintete az Ireth után maradó füstöt fürkészte. |
 -Nah ez sikerült.-mondta miután a törpe porrá lett.-És most bocsássatok meg, de mennem kell..és ezzel el is tűnt |
A törp eléggé untatta. Szeme sarkából látta, hogy mindenki készen áll.
-Most.-kiáltotta. Ő máris szavalt. |
A törp eléggé untatta. Szeme sarkából látta, hogy mindenki készen áll.
-Most.-kiáltotta. Ő máris szavalt. |
A törp eléggé untatta. Szeme sarkából látta, hogy mindenki készen áll.
-Most.-kiáltotta. Ő máris szavalt. |
| Követte a többieket a bokorba és várt,hogy mi fog történni.Közben erejét kellőképp összeszedte,hogy bármikor tudja használni.Várt,hogy mi sül ki a végén. |
Annúminas csodálva nézte Eqinta elemének megjelenését, majd rámosolygott. |
 A testvérek melett állt és hirtelen egy halvány és vékony jég csík jelent meg a szarva tetején és körkörösen befonta a kanca szarvát és testét. |
Annúminassal bólintottak, és még hátrébb húzódtak. |
[314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén ügetett be az erdőbe.Órákig ment,aztán hirtelen egy erős fényt pillantot meg.Még soha nem látott hozzá hasonlót.Kíváncsiságtól égve az erős fény felé vette irányát.
- Mi tiszteljük a népedet! - mondta komolyan. 
-Nah ez sikerült.-mondta miután a törpe porrá lett.-És most bocsássatok meg, de mennem kell..és ezzel el is tűnt
A testvérek melett állt és hirtelen egy halvány és vékony jég csík jelent meg a szarva tetején és körkörösen befonta a kanca szarvát és testét.