|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 21:00 - |
 *Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Meghajtotta fejét, és lecsusszant a szikláról. Becsukta szárnyait, és úgy mutatkozott be:
- Az én nevem Whisperwind. Örvendek - mondta udvariasan, kissé mély, dallamos hangján. |
Egy pillanatra elcsodálkozva a hirtelen beállt szélcsenden, a pegazusra pillantott, de ekkor egy pillanatra megállt a szívverése.
Ahogy a szemébe nézett, mintha a tükörképét látta volna önmagának...bár a szempár mélységébe nem tudott annyira lemerülni. Ahhoz túl mély volt.
-Agrenost vagyok.-mutatkozott be pillanatnyi zavarán túllépve. |
Lassan a lény felé fordult az arca. Némi csendet követően hihetetlen dolog történt: körülöttük, éppcsak pár méteres körben, elült a süvítő szél! Másutt a vihar tombolt tovább, így olyan érzése lehetett a lénynek, mintha üvegfal mögött állna, vagy a vihar szívébe jutott volna.
- Üdv - köszönt vissza higgadtan. |
Nagyot dobbantott, ahogy egy magasabb szirtről leugrott egy biztonságosabban kinézőre. Körülnézett, közben a szél kitartóan süvített a fülébe. Ez nem igazán izgatta. De valami más viszont igen...
A nagy fehérségből kitűnt nem messze egy fekete folt...mi lehet az? Vagy inkább Ki?
Erőltetve szemét közelebb gázolt a feketeséghez. Ekkor rajzolódott ki előtte pegazus alakja, s örülve, hogy nem valami rém, közelebb araszolt.
-Üdv!-kiáltotta hangosan, hogy az üvöltő széltől hallatszon. |
A hóvihar tombolt körülötte, tépte sörényét, de ő kinyitott szárnyakkal egyensúlyozott egy sziklán, hallgatta az üvöltő süvítést, és figyelt minden rezzenést a kissé kihaltnak tűnő, üres tájban. A messzeség se rezzent a homályos kavargásban........
Whisperwind egyedül volt.......Emlékei pedig még mindig gyötörték... |
Egyetértően bólintott Cserokinak, majd utána ugrott.
-De merre menjünk? Valami ötlet?
Elmosolyodott, majd ő is elrugaszkodott kecsesen a hófödte talajról.
|
 -Ahogy akarod, Hercegnőm!-és a légben megvárta Riát. |
 -Gyere kislány menjünk tovább!-mondta Endlessnek és indulásra készen széttárta szárnyát és a magasba ugrott.Még nem indult.Megvárja amíg Endless is indul. |
-Nos, akkor elkalauzolsz mélyebben is ebbe a csodás vidékbe?-nézett mosolyogva kedvesére. |
| -Tudom!-csókolt vissza. |
Elmosolyodott.
-Te kis öntelt!-nevetett, és egy csókot nyomott párja ajkára. |
-Igen!na, látod, milyen jó Simbelmyne ismerő a férjed?Igazi útikalauz!-húzta ki magát szórakozottan. |
Óvatosan ledobbant ő is az egyik biztosabb földdarabra kedvese mellett.
Kellemesen hűvös volt a levegő számára, és hamar meg is szokta a hőmérsékletváltozást.
Körülnézett.
-Nahát, milyen szép!-pillantott a hósipkás csúcsokra a távolban. |
| Ledobbant az egyik hegy oldalán, ahol épp nem volt hó!Őmaga fázott, de a Nap érte a helyet, s hamarosan felmelgedett. |
 Erre inkább csak elhúzta a száját. |
 -Nem látsz semmit, csak családokat, meg csodálkozó gyerekeket.
(Oda is reag) |
Késként hasított a nép említésének hallatára a vágyakozás.
- Jó, legyen - adta meg magát egy sóhajjal.
- De ha bármi furcsát látok, nem megyek! |
| -Ne hülyéskedj!Ott van a társam és semmi rosszat nem tettek vele!Ő tudja csak megmondani merre vannak a tündék! |
- Én nem bízom az emberekben! A faluban volt a helyük! Mit kerestek a hegyek közt? - mutatott rá.
- Itt annak idején tombolt a Sötét Nagyúr hatalmából táplálkozó lények csoportja!
Az égre nézett.
- Talán közeledik.....De inkább egy vihar, mint valami szörnyűség! - jelentette ki félelmében kőkemény határozottsággal.
- És biztosan van más menedék is erre! |
| -Inkák!És igen!Muszály volt megtelepedniük valahol!És eddig Én sem tudtam!Egy odatartozó kanca vezette el egyik társamat oda!Akkor tudtam meg Én is!De mennünk kéne!A vihar nagyon közeledik! |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
Meghajtotta fejét, és lecsusszant a szikláról. Becsukta szárnyait, és úgy mutatkozott be:
-Ahogy akarod, Hercegnőm!-és a légben megvárta Riát.
-Gyere kislány menjünk tovább!-mondta Endlessnek és indulásra készen széttárta szárnyát és a magasba ugrott.Még nem indult.Megvárja amíg Endless is indul.
Erre inkább csak elhúzta a száját.
-Nem látsz semmit, csak családokat, meg csodálkozó gyerekeket.