|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 - Sikerült hát! Üdvözöllek a Boszorkányvidék Fővárosában! - mosolygott Éji Táltosra.
- Tudtam, hogy menni fog!
Szárnyával körbeintett a hihetetlen helyen.
- Remélem elég izgalmasnak látod, mert ha nem, hamarosan nagyon meg fogsz lepődni! - vigyorodott el. |
 Felnevetett. Nemcsak a kérdésnek, de a helyzetnek és az elmúlt riadalomnak is szólt a csengő kacaj, aztén vidáman válaszolt:
- Ahogy mindenki. Megyünk az orrunk után!
Szárnyával körbeintett a színes szobában, aminek egyik falán míves üvegajtó jelent meg és tárult fel. |
 Az örömtől felkiáltva anyja nyakába ugrott.Sokáig szorongatta anyját, míg végül megszólalt.Nem érdekelt, hogy Tara hogyjutott be, inkább, csak, az hogy hogyan jutnak ki.
-Megint eltűnt az ajtó!Itt ragadtunk!Hogy fogunk most kijutni? |
 Elnevette magát, és egy pillanatra Greywindnek dőlve, vidáman szólalt meg:
- Nem is tudod mennyire igazat szóltál! Ha a Mágia mérhető lenne valamilyen értékben, a BoszorkányVidék fővárosa lenne a világ legfelelőtlenebbül és legpazarlóbban felépített városa! Itt bármi megtörténhet! - nézett a pegazus szemeibe egy pillanatra, aztán széles mosollyal visszafordult a dalnokhoz.
- Greywind! Okvetlenül el kell majd mennünk a zeneterembe! Ott olyan dalokat hallhatsz, amiket sehol másutt! |
Ő is meghajolt a finom gesztus láttán, majd bólintott a kérdésre válaszolva.
-Igen, és úgy látom, igazak a mendemondák - ez a hely tényleg varázslatos!-mosolyodott el. |
Tara közben már visszaverekedte magát a nagy, zsúfolt terembe, és azt hitte sikítani fog az örömtől! Hibernius épp középen mutatványozott! Valószínűleg ő volt az egyetlen lény a világegyetemben, akinek teret hagytak a többiek. És ugyanő segíthetett Beatles-nek!
Odarepült hozzá, és ledobbant mellé, de tudta, hogy ki kell várnia a mutatványok végét. Talán ma lehetett a szerencsenapja, mert a mén hamarosan abbahagyta a fényvarázsokat.
- Hibernius - bólintott neki - kérlek segíts! Beatles bement arra a színes, foltos folyosóra, és sajnos egy ajtó beengedte! Elszakadtunk egymástól, és nem tudok utánamenni! Ő még csak egy csikó! Kérlek segíts, hogy megtaláljam! Nagyon megijedhetett már.....
Komolyan nézett a kancára, Láthatóan ő volt igazán megijedve....Sóhajtott egyet, majd higgadtan így felelt:
- A fiad úgyis megkerülne, baja itt nem eshet. De mivel eriszi szabályok szerint egy csikó sem veszhet el, kapsz tőlem egy bűbájt, amivel ráakadhatsz. Igyekezz, nem tart soká! Sok sikert! - mondta, és megérintette a kanca vállát. Arany vízcseppek maradtak hátra a tollai nyomán, amik lassan izzani kezdtek. Nem tűntek komoly varázslatnak, de Hibernius tudta mit tesz.
Biccentett Tarának, majd megfordult, és feldobta magát a levegőbe! De érdekes mód alig használta a szárnyait, miközben ide-oda suhant a levegőben...
Tara is inkább a repülést választotta, de kiderült, hogy Hibernius sürgetése majdhogynem felesleges volt. Minden ajtó előre kitárult neki, és oda vitte, ahová menni akart!
Hamarosan újra a színes folyosón állt, de itt eltanácstalanodott. Kezdje el kinyitni az összes ajtót? És ha egy, az az egy, amit keres, épp nem jelenik meg??
Nagyot szusszantott, ahogy fellobbant benne a düh! Semmi sem állíthatja meg, hogy megkeresse ezen a kerge helyen Beatlest! Dobbantott, és elkiáltotta magát:
- A fiamat akarom!
Ebben a pillanatban kitárult jobb oldalt egy bíbor ajtó.....Tara odelépdelt, és belesett, azutén boldogan felnevetett.
- Megvagy végre! - futott be a foltos csikóért, aki annyira fontos volt neki. Villámgyorsan megölelte, hogy el ne hagyja még egyszer, és miközben elhalványult az építész bűbája, újra nevetni kezdett. Hiszen most mindketten bennragadtak!!! |
Beatles már kétségbeesetten kutatott az ajtó után, mikor nekiment valaminek.
Tudomása szerint nem volt előtte semmilyen tárgy, vagy élőlény, csak a levegő, mégsem lehetett tovább menni.
Nemsok gondolkozás után rá is jött, hogy a jól elrejtett falat találta meg.
-Anyaaaaaaaaa!-kiáltott mégegyszer, hátha a falon keresztül meghallja valaki. |
Tara közben visszaért a nagy csarnokba, és felröppent a levegőbe. Nem volt könnyű kikerülni az elszabadult, kósza varázsokat, de Beatles járt a fejében, és nagyon aggódott.
Csak tudta volna pontosan ki is segíthet neki! Ha Hibernius függetlenítette magától a helyet, akkor semmi más nem segít, csak ha elindul kutatni és remél....Márpedig nem akarta elhagyni a fiát egy ilyen helyen!!!
Hóremény rámosolygott Greywindre, és biccentett a gyönyörű lény felé. Az végigmérte a pegazust, majd meghajolt neki.
- Üdvözlégy! Először jársz itt? - szólalt meg elképesztő, bársonyos, mély hangján. |
Meglepődve fordult hátra Daleonhoz, akibe beleütközött, és csodálkozása csak még nagyobb lett, miután végighallgatta az unikornist.
-Szóval barátok! De..várj!...-mondta zavartan, de addigra a lény már belevegyült a tömegbe. Töprengve idézte fel magában a szavait. Persze, mit is gondolt...
'Ostoba vagy.' torkollta le magát, lezárva a témát, és immár nyugodt szívvel odalépett Hóreményékhez.
-Üdv!-köszönt biccentve az emberszerű idegennek.
|
Először nagy elcsodálkozással nézett végig a piros, kék és lila lomnkoronájú fákon, a néhol zöld, néhol sárga füvön.
Viszont amikor körülnézett, rá kellett jönnie, hogy egyedül van.
-Anyaaaa!-kiáltott, de Tara nem felelt.
Mikor hátrafordult, hogy jobban körülnézzen, hátha vissza tud jutni az ajtón, a néggy fal és vele együtt az ajtó is eltűnt.
Némán és ijedten mervedett le, de egy perc múlva nár elindult valami kiutat keresni. |
Azt ajtó azonnal eltűnt fia mögött, amitől Tara először hatalmas pánikba esett! A falon hiába akart volna varázsolni...
Nagy levegőkkel nyugalmat kényszerített magára. Beatles valahol eriszinek kell számítson, így tehát a városban nem eshet baja...De hogy találja meg?!
'Kell egy lény, aki ért ehhez a folyosóhoz.....' gondolta. |
Elámult a hosszú folyosótól és a mozgó ajtóktól...
-Menjünk be ide!-kiáltott fel egy épp mellette megjelenő ajtóra pillantva, de ahogy kinyitotta az, és indult volna befelé, már csak a falnak rohant.
Felállt és megrázta fejét.
-Nah akkor az jó lesz!-bökött orrával egy tengerkék ajtóra ami már egy jó ideje egy helyben állt.Berohant a szobába, hogy nehogy megint a falnak rohanjon.De ahogy bement az ajtó eltűnt, kizárva Tarát a folyosóra, Beatlest pedig be a szobába.
Beatles még nem vette észre, hogy egyedül van.Tátva maradt a szája a szóbától.
Az egész olyan volt, mitha kiment volna az udvarra ami persze 4 fal közé volt zárva, csak épp különböző színekben pompázott. |
Tara könnyedén kifordult a párkányról, és kilépett az ajtón, amin beléptek. De az most nem a bejárati csarnokba vitt, hanem egy szó szerint végtelennek tűnő folyosóra!! Hihetetlen volt! A sárga legkülönbözőbb árnyalataiban játszó üvegnek tűnt az anyaga, néhol kisebb, kék, kerek mintákkal, a plafonon meg nagyobb, szabálytalan vörös foltokkal. Bájos zene szólt a semmiből, és a falakon két oldalt ajtók látszottak. De nem minden pillanatban! Az egyik épp most rajzolódott ki jobb oldalt, míg kicsit messzebb, bal oldalon egy másik épp felszívódott. Mint víz a homokon!
- Mind egy-egy különleges terembe nyílik. Mindig máshol nyílik az ajtó, mindig máshová visz. Lehet olyan szoba is, ahová még senki sem jutott el! Megpróbáljuk elkapni az egyik ajtót, mielőtt eltűnik? - mosolygott kihívón fiára.
- Ó, igen! És vigyázni kell ám, mert vannak itt harcias szobák is! - tette hozzá figyelmeztetőn. |
-Dehogynem!Már indulhatunk is!-válaszolta vidáman. |
 Gondosan ügyelt rá, hogy a szürke pegazus mögött álljon, aki eddig elég visszahúzódón csak Hóreménnyel időzött leginkább. Így, mikor az farolni kezdett, hogy elszivárogjon, egyenesen beléütközött! Rávigyorgott a lényre.
- Hová, hová? Csak nem szökni készülsz? - nevetett.
- Ejnye! Ez a hely tényleg elég vad, de hogy egy felnőtt pegazus csődörnek inába száljon a bátorsága! - fintorgott ragyogó szikrákkal a szemeiben.
Azután hozzátette:
- Szegény, szegény Hóremény! Szomorú lesz, hogy csak úgy itthagyod!
Megkereste pillantásával a fehér kancát, és szinte rögtön rájött merről fúj a szél. Sokkal komolyabban és szelídebben fordult újra a ménhez:
- Az a dalnok elég......sajátos kapcsolatban áll Hóreménnyel. De a viszontlátás öröme, ami belőlük árad, azért nem kéne elűzzön.....Ők nagyon jó....barátok. Régről. De ez nem jelenti azt, hogy Hóremény nem szeretne újakat. Sokszor volt magányos, hisz a testvérei nagyon szétszéledve élnek. Az a dalnok ezért is fontos neki. Hamarosan hiányoznál neki. És ha kedveled a barátnőmet, ne menj el, mert nem értené. Ha meg ez a hely érdekel, hát ne fogj neki kísérő nélkül! - csillant fel huncutul a neve - És ha nem érted ezt a barátságot, kérdezz rá! - mondta még komolyan, azzal otthagyta a lényt. |
Nevetve kapott fia után, és visszahúzta magához, a párkányra.
- Bizony, hogy el lehet tévedni! Főleg, ha ilyen izgatott vagy, mert akkor a terem elkezd veled játszani! Úgyhogy nem is megyünk el megkeresni a végét! Valószínűleg nem sikerülne....Egyébként bocsáss meg, de nem nagyon szeretnék berepülni oda. A tömegből néha elszabadul egy-két vadabb varázs, és azok szörnyű kellemetlen dolgokat tudnak okozni - húzta el a száját.
Aztán elmosolyodott.
- Ha nagyobb leszel, úgyis találsz majd olyan eriszieket is, akár, akikkel lemehetsz vegyülni a lényekkel! De egyelőre csak meg akartam ezt a termet mutatni. És most gyere! Mert itt bizony rengeteg más terem is van! Vagy talán azokra nem vagy kíváncsi? |
-Tyűha!-ámult el-Mekorra ez a terem?Van vége?El lehet benne tévedni?
-Mit csináljunk először?Ugye jössz velem?-kérdezősködött.
Anyját nem is hagyta szóhoz jutni.Kérdezgetései közben észre sem vette, hogy már a párkány előtt lebeg, mert annyira izgatott volt, hogy már el is akart indulni megkeresni a terem végét.... |
Ahogy a többiek egyre jobban szétszéledtek körülnézni, Greywind hirtelen egyedül maradt. Megszokott tény volt ez neki: szinte egész életét magányosan töltötte.
Végre megtalálta tekintetével Hóreményt, de úgy látszott, a kanca remekül szórakozik azzal a furcsa, emberhez hasonló lénnyel.
Ígyhát úgy döntött, egyedül körülnéz, azután...szokásához illően elrepül valamerre, folytatni útját. |
Barackot nyomott fia fejére.
- A Mesterek Palotájában mindennel találkozhatsz. csak győzd szemmel! - nevetett. Aztán belekarolt fiába, és elsietett vele Hóreményék mellett, fel egy olyan lépcsőn, ami látszólag a színes üveges falhoz vezetett, semmi máshoz. De amint odaértek, a fal egyszeriben teljesen átlátszóvá vált, és ők simán átléptek rajta!
Egy kis erkélyre jutottak, és rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy miért idehozta először fiát: egy akkora termet csodálhattak innen biztonságban, aminek nem látszott a vége!!!!! A hatalmasnál is hatalmasabb volt. Csakis mágiával férhetett be az épületbe, amibe beléptek. Odalenn akkora volt a tömeg, hogy csak hullámzó színkavalkádnak látszott, amiből itt-ott mágia, papírsárkányok, gömbök, tollak, robbanások szállnak fel. Hullámzó, minden lelket felvidító zene szólt valahonnét, és a levegőben vagy a falakon is táncikáló lények a jelek szerint nagyon-nagyon élvezték, hogy itt lehetnek! A terem teljesen szabálytalannak tetszett: színes falaiból itt-ott tornyok nyúltak befelé, de volt, ahol többszintes árkádsorok szakították meg falait, mint beépített oldalfolyosók, ahol még több lény foglalkozott még többféle dologgal. Néha kihajoltak egy-egy árkádon megnézni a nagytermet, aztán folytatták a maguk dolgát. A falak hol festettek voltak, hol csupaszok, hol kőből, hol fémből, hol üvegből készültek őrült zűrzavarban, de még érdekesebb volt, hogy a mennyezet sötétnek, itt-ott láthatatlanul a magasba nyúlónak tetszett, és mégis fényes volt a terem. Az összest fényt nem adhatták a színes, kicsiny fénygömbök, amik össze-vissza úszkáltak a levegőben!
Tara lelkesen bámult két faunféle alakot, akik elkeringőztek előttük a levegőben, valamiféle sálon lebegve.
Furcsa volt, hogy ebben a hatalmas zűrzavarban mégis minden rezzenetben szépség és vidám harmónia bujkált.
- Itt mindenki azt csinál, amit akar. Valóban és teljesen szabadon. Vannak más termek is, de gondoltam először ezt mutatom meg. |
Mosolyogva hallgatta végig a négykarú lényt.
-Én biztos nem tudnék kézzel élni.-jegyezte meg, majd már tovább akart indulni.Hátrafordult anyjához és Daleonhoz:
-Körülnézünk még?Mik vannak még itt? |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Sikerült hát! Üdvözöllek a Boszorkányvidék Fővárosában! - mosolygott Éji Táltosra.
Felnevetett. Nemcsak a kérdésnek, de a helyzetnek és az elmúlt riadalomnak is szólt a csengő kacaj, aztén vidáman válaszolt:
Az örömtől felkiáltva anyja nyakába ugrott.Sokáig szorongatta anyját, míg végül megszólalt.Nem érdekelt, hogy Tara hogyjutott be, inkább, csak, az hogy hogyan jutnak ki.
Elnevette magát, és egy pillanatra Greywindnek dőlve, vidáman szólalt meg:
Gondosan ügyelt rá, hogy a szürke pegazus mögött álljon, aki eddig elég visszahúzódón csak Hóreménnyel időzött leginkább. Így, mikor az farolni kezdett, hogy elszivárogjon, egyenesen beléütközött! Rávigyorgott a lényre.