|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.18. 21:40 - |
 *Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
-Nahát! -suttogta megrendülten. Eddigi rövid élete alatt nem sok telet látott, s őszinte csodálattal töltötte el ez a hólepte táj. Pár pillanatig még gyönyörködött a tájban, de azután eszébe jutott apja, Szabadesés intelme: Keresd meg Vinót! Bármi történjék is, keresd meg őt, lányom! Ő majd befejezi, amit mi elkezdtünk! Nagyszerű mentor! A legjobb nevelést kapod majd tőle.
Tünde tehát elfordította tekintetét, és beljebb merészkedett a havas birodalom mélye felé, hogy ráleljen a tapasztalt mesterre. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Majdnem elnevette magát.
- Miért kellene vele bármit tennünk? Ha itt van, az azt jelenti, hogy egy ártalmatlan lény. Nagy test, tuskó értelemmel. Ha éppen valamit akarna tőlünk, elég, ha hirtelen kitárod a szárnyad.
Vino ezzel el is fordult, és elindult tovább. A troll meg állt egyhelyben, és bámult utánuk. |
*Tünde nem mozdult, sőt, még csak össze se rezzent, habár szíve szerint most azonnal, ebben a pillanatban szárnyra kapott volna.*
-Én... én még soha nem... öltem. -vallotta meg félénken, majd halkan hozzátette.* -De... de nem is szeretnék. Nem lehetne... nem lehetne csak úgy elzavarni? |
Még mindig felfelé nézett, aztán pár perc csend után iszonyatos recsegés-ropogás kezdődött előttük, fák kezdtek hajladozni, hatalmas mennyiségű hó zuhant a talajra, és az állatok rémülten kezdtek menekülni környezetükből.
Végül az egyik hatalmas fenyő szinte kirobbant a talajból, és elrepült mellettük, és a helyén egy óriási lény tűnt fel.
- Hm....valami troll - jegyezte meg Vino az irdatlan lényt nézegetve. |
-Ah! Már értem! -*susogta Tünde halkan, inkább önmagának. Nyugodtabbá vált, így a figyelme sem volt már oly görcsös. A további pár perc alatt sikerült kiszúrnia egy őzcsaládot, két nyulat és egy fácánkakast is, majd egyre több állatra figyelt fel. Aztán... aztán megértette. Amikor egy közeli facsemete törzsén hirtelen megpillantott egy felfelé araszoló kis hangyát, megértette, hogy az élet mindig, mindenhol jelen van. Ennek a hangyának több millió társa szorgoskodik a föld alatt, közvetlenül a patájánál, és ő eddig még csak észre sem vette. De most már tudja! Tudja, hogy ott vannak, még akkor is, ha nem látja mindüket.
Aztán hirtelen megtorpant Vino mögött, és lassan követte mestere tekintetét az égre. Nem látott semmit, csupán pár felhőt, így kérdő tekintettel fordult a nagy csődör felé.* |
- Mindent - hangzott a rövid felelet.
Némi csöndes séta után megszólalt:
- A lények, minden élet, akármilyen mágiamentes, akkor is Élet. Azokat látni egyenlő a minden látásával. Ha mindent látsz, a veszély sem kerüli el soha a figyelmed.
Megállt, és felfelé kezdte emelni a tekintetét. |
*Tünde hevesen bólogatott, és mohón figyelte Vinót. Szinte valósággal csüggött a csődör minden szaván. Igyekezett szóról-szóra megjegyezni mindent, amit csak hallott, és a lehető legnagyobb kézséggel próbált eleget tenni új mestere kérésének.
Mikor elindultak, engedelmesen követte a hatalmas csődört, és fejét jobbra-balra kapkodva figyelte a fákat... ám alig látott valamit. Csupán pár madarat és egy szeleburdi mókust sikerült észrevennie.
~Dehát ezek csak átlagos eredei élőlények. Vino nem gondolhatott ezekre a jelentéktelen kis állatokra. Egészen biztosan mást kellene észrevennem... Valami mást kellene meglátnom... De mit? Mit?! ~*törte a fejét hevesen a fiatal kanca. Tünde nagyon feszült volt, szeretett volna a lehető legjobban teljesíteni és eleget tenni Vino utasításának, de minél inkább igyekezett a kapott feladatra koncentrálni, annál szétszórtabb lett.
Egy idő után bátortalanul megszólalt.
-Tulajdonképpen... tulajdonképpen mit kéne látnom? |
Könnyedén meghajtotta a fejét.
- Én vagyok Vino. Üdvözöllek.
Kilépett a fák közül, és elindult egy irányba. Intett a kancának, hogy kövesse.
- Jókor jöttél. Nemsokára valószínűleg elhagytam volna ezt a vidéket.
Kicsit figyelte, ahogy láncai különös nyomokat hagynak.
- Sokminden jön majd. Így minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megkapd, amit akarsz. De a legjobb tanítómester, főleg arra a rengeteg élményre, ami érhet, az Élet. Így legyen ez az első lecke: figyelj magad köré, és használd az eszed! A többit akkor kezdjük, ha odaértünk, ahová tartunk. Addig meg figyeld a fákat! Sok lény él a lombokban. Érdekelne mennyit látsz meg! |
*Tünde azonnal oldalra kapta a fejét. Amikor meglátta a hatalmas csődört, bizonytalanul elmosolyodott, és zavartan kaparászta a földet.*
-A nevem Tünde, uram! -hajtotta meg a kanca kissé félénken, de tiszteletteljesen a fejét. -És az édesapám, Szabadesés küldött ide. Azt mondta, egy Vino nevű tanítót keressek, akinek majd gondja lesz rám és a további nevelésemre.
-Nem tudja, hol találom őt? -kérdezte végül halkan. |
Könnyedén dobbantott egyet, ahogy az ifjú pegazus el akart lépni előtte.
- Hát Te? Nem éppen barátságos vidék ez mostanság. Mi szél hozott? - kérdezte barátságosan. |
*Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
-Nahát! -suttogta megrendülten. Eddigi rövid élete alatt nem sok telet látott, s őszinte csodálattal töltötte el ez a hólepte táj. Pár pillanatig még gyönyörködött a tájban, de azután eszébe jutott apja, Szabadesés intelme: Keresd meg Vinót! Bármi történjék is, keresd meg őt, lányom! Ő majd befejezi, amit mi elkezdtünk! Nagyszerű mentor! A legjobb nevelést kapod majd tőle.
Tünde tehát elfordította tekintetét, és beljebb merészkedett a havas birodalom mélye felé, hogy ráleljen a tapasztalt mesterre. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
Majdnem elnevette magát.