|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.11. 19:30 - |
 *Lilina kisérteties vörös szemét a tájra szegezve nyargalt. Izmai megfeszültek, orrlyukai kitágultak, nyakán fekér izzadságként tajtékzott a hab, homlokán a feketévé vált kő vészjóslóan sötétlett, baljós fénnyel vonva be a környéket.
Lilina nem nézett semerre. Amerre csak száguldott mindent eltiport, elsodort, letarolt és elgázolt, ami csak az útjába került, s végzett mindenkivel, aki elé vetődött; szarvasokkal, őzekkel, nyulakkal... Hisz' egyenlőre az erdő ezen részén csak velük találozott.
De mindezt valójában nem ő tette. A Sötét Erő irányította a testét, a gondolatait, a tetteit... egyszóval őt magát. A Sötétség, ami beléköltözött mindent elfojtott benne, ami ő maga volt. Az elején küzdött, de annyival volt több ez a hatalom nála, mint kismacskánál a tigris. Lilina végül nem bírta tovább; feladta. Engedett az erőnek, amelyet nem bírt kiűzni a gondolataiból... amelyet végül már nem is akart kiűzni a gondolataiból... s amely tulajdonképpen már azt sem engedte meg neki, hogy saját gondolatai legyenek...
Lilina egy állandó szorítást érzett, amely az első órákban elviselhetetlen kínt okozott neki. Égette, perzselte, kínozta, györörte, s mindeközben jéghideg késként döfött belé. Ám idővel a fájdalom tompulni kezdett... Lilina fásulttá és érzéketlenné vált, már csak tompa zsibbadásként érezte mindezt. Ám egy kép nem akart elhalványulni lelki szemei elől.. Egy kép, melyet egy fekete csődör suttogott neki... S miközben ölt, akkor is csak ezt a képet látta lebegni maga előtt... Egy fehér pegazust, akit ő ölt meg... Ez jobban kínozta ott belül, mint az a szorítás a lelkén és az elméjén együtt... S emiatt a keserű fájdalom miatt tudott a Sötétség egyre nagyobb hatalmat gyakorolni rá...* |
[180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
-Elzász? Az meg kicsoda?-kérdezte.
-Egy Afrai talán, onnan ismered? |
 -A virágok egy megszilárdult könnycsepp ezerszeres földre pattanása okozta.Ahányszor a földhöz ért, egy virág nőtt a földből.-megszagolt egy virágot-Gyógyhatású virágok.-állapította meg.-Szóval Elzász járt itt. |
Kecsesen dobbant le párja mellé, és körülnézett.
Ő is észrevette a kék virágzuhatagot.
Kíváncsian megszagolta az egyiket, de aztán csak nézte.
-Szép ez a hely...-mondta végül, miközben alaposabban is megnézte az erdőt. |
| Leszállt az erdőbe.Körülnézett.Egy csomó gyönyörű kék virágot pillantott meg. |
 Majdnem a földbe csapódott a zuhanás miatt.De nem.Csak erősen érkezet a földre.Eygik-másik lába fájt, de most nem ez volt a fontos.Rég nem gondolt a múltra és a családjára.Egy kis kikapcsolódás eszébe juttatott mindent.
'Máskor nem szabad!Muszály valamit csinálnim...'-gondolta.Majd egy kéken csillogó könnyet hullatott a földre.A könny megszilárdult.Ahová az lepattant, ott egy gyönyörű kék virág nőtt, amely gyóhatású volt.Elzász nem foglalkozott semmivel, csak elsétált leérkezési helyéről.... |
 Trója csak ment utána és várta mi lesz ebből. |
 Száguldott tovább. |
-Hát jóóó!
Mondta és utána indult... |
Kicsit lassított, és töprengőn körözni kezdett a lény felett.
Aztán.....
- Kövess! - kiáltotta hirtelen, és száguldani kezdett kifelé az erdőből. |
-Most hova mész?......Nem segítenél nekem emlékezni a dolgokra?
Kérlelte a kancát. |
| - Hacsak ezt tudod mondani - mondta halkan, aztán megpördült, és a levegőbe rúgta magát, majd rohamosan emelkedni kezdett. |
| -Hmmmm....ismerős, de fogalmam sincs róla.... |
| - Silentlight. |
-De mi a neved?Mert azt sem tudom hol vagyunk és téged sem ismerlek fel.Talán ha a neved megmondod akkor eszembe jut.
Mondta mostmár teljesen komolyan. |
| - Egy lény, aki örömmel jött veled idáig - mondta felismerhetetlen hangon. |
-Ahhha!....Kösz a felvilágosítást!-gúnyolódott, mert nem nagyon hitte el.
Kicsit közelebb lépett
-Ki vagy Te? |
Silentlight megriadt.
'Ez nem színlel!'
- Hát nem emlékszel? A folyóknál találkoztunk, és idejöttünk! Ide, az erdőbe! Aztán jött az az apróság, elvitte egy szál sörényem....Aztán Te eltűntél, én a nyomodba eredtem, és itt találtalak ájultan, a hasonmásommal és a kis lénnyel! Aztán ők eltűntek....Te pedig....nem...emlékszel..... - mondta, és mire a végére ért, egészen lelassult a beszéde, mint aki kezdi érteni a lényeget. |
-Hova jöttem?Egyáltalán hol vagyok?Ne hülyéskedj légyszíves és mondd el hogy hol vagyok!
Mondta Trója komolyan. |
| - A lény, akivel idáig jöttél.... - mondta hidegen, függőben hagyva a mondatot. |
Trója mostmár komoly lett.
-Honnan tudod a nevem?Ne szórakozz!Ki vagy Te? |
[180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lilina kisérteties vörös szemét a tájra szegezve nyargalt. Izmai megfeszültek, orrlyukai kitágultak, nyakán fekér izzadságként tajtékzott a hab, homlokán a feketévé vált kő vészjóslóan sötétlett, baljós fénnyel vonva be a környéket. 
-A virágok egy megszilárdult könnycsepp ezerszeres földre pattanása okozta.Ahányszor a földhöz ért, egy virág nőtt a földből.-megszagolt egy virágot-Gyógyhatású virágok.-állapította meg.-Szóval Elzász járt itt.
Majdnem a földbe csapódott a zuhanás miatt.De nem.Csak erősen érkezet a földre.Eygik-másik lába fájt, de most nem ez volt a fontos.Rég nem gondolt a múltra és a családjára.Egy kis kikapcsolódás eszébe juttatott mindent.
Trója csak ment utána és várta mi lesz ebből.
Száguldott tovább.