Témaindító hozzászólás
|
2006.09.22. 16:11 - |
-Köszöntelek a szülőföldemen!!!!-mondta boldogan Diadém.Itt milliónnyi lepke virág volt és más virág fajta.A tér beláthatatlanul nagy volt.A kellemes tavaszi illat nem nyugodott el.Jó meleg idő volt és semmi jelét nem lehett látni a búnak.Itt minden virágzott, vagy bimbozott.....Igen, ez egy olyan hely volt, ahol érdemes volt élni. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Cikázott, ugrándozott-boldog volt. |
Szellős, nemes ügetésben indult lánya után. |
Vidáman nyerített.Mihelyt Vihar letette, futásnak eredt.Örömében sörényét rázta és még bakozott is. |
Felnevetett.
- Milyen gyorsan tanulsz! Na fuss! De most Rajtad lesz ám a szemem!
Hatalmasat kacsintott Diaharra, és letette. |
Vidáman kiáltott:-Jászaniiiiii! |
Zengőn felnevetett.
- Maradjunk csak az apában, rendben?
Egy kicsit feldobta a levegőbe Diahart, majd elkapta.
- Nos? Nem akarsz már játszani? - suttogta vidáman. |
-Apanya! |
Visszamosolygott Diadémra.
- Na és én ki vagyok, Diahar? - kérdezte lányától, széles mosollyal, kacsintva. |
-Igen!-lelkendezett Diadém.-Diahar!Ki vagyok én?
A csikó pedig válaszolt:
-An ja, Ap a!
Erre Diadém felnevetett.
-Drágám, te következel! |
Először csak örömmel felmosolygott Diadémra, de mikor meghallotta Diahar első szavait, teljesen elképedt.
Óvatosan felállt, és közben szárnyai közé vett lányára meredt.
- Jól hallottam? - kérdezte halkan, ámuló szemekkel. |
Játékosan lopakodni kezdett, s párja mellé ugrott, majd játékosan megcsókolta.
Diahar pedig megbátorította magát, és egészen érdekes eredmény lett a vége:
-A...pa.....An...ja! |
Mosolyogva nézte lányát, aki az oldalán trónolt, miközben ő a másikon hevert.
- Bajnok lesz Belőled egy napon, Diahar! - mondta, aztán kissé felemelve fejét kutatni kezdett szemeivel Diadém után, de vigyázott, hogy Diahar ne csússzon le róla. |
Örömmel futott utána fáradhatatlanul!Kivárta, míg Vihar figyelme gyengül, s neki "rontott".Az ütközés lendületében gurultak, de egyikőjüknek sem esett baja, sőt Diahar még hahotázott is, ahogy a torkán csak kifért! |
Diadémra kacsintott, és futni kezdett a mezőn.
Nem akarta lehagyni Diahart, így inkább csak kocogott, de néha meg-megiramodott, hogy utána hívogatóan intsen lányának.
- Na, gyere! Én már úgyis olyan öreg vagyok, nem tudok futni! - incselkedett. |
Vidáman kacagott a csiklandozásra.Rug-kapált, de nem sebesítette meg Vihart.Diadém is felnevetett, s gyönyörködött bennük.Diahar felállt, megint ugrándozott az apukája körül, mintha ijesztgetni akarná-hogy elfusson....:) |
- Lehet! - nevetett csillogó szemekkel.
- Hajhajj.... - sóhajtotta.
- Csak nem változott Ő is virággá? Úgy nehéz lesz, nagyon nehéz! - mondta, és elkezdte megcsiklandozni a virágokat. Lépkedett, csiklandozott, lépkedett, csiklandozott, aztán végül csak odaért Diahar búvóhelyéhez is, ahol a virággal együtt a kis pegunit is megcsiklandozta.
A kuncogásra aztán felkiáltott:
- Nohát! Majdnem igazam lett! |
-De!De lehet, hogy még közös erővel se fogjuk megtalálni!-színészkedett.Közel ment Diahar rejtekéhez és körülötte keresgélt.-Vajon hol lehet?
Eközben Diahar kuncogva figyelte mindkét szülőjét.... |
Vihar nyugodtan lépegetett végig a mezőn, mosolyogva nézve lányát.
- Vajon hová lett az én kis Diaharom? Hová, hová? - kérdezgette a semmitől, ide-oda nézve, néha szárnyaival félrehajtva egy-egy nagyobb virágot.
Aztán mikor Diahar kiszökkent a rejtekéből, Vihar kicsit kocogott utána, és újra úgy tett, mintha nyomát vesztette volna.
Végül, épp mikor Diahar virág alá bújt, visszafordult Diadémra pillantva.
- Te nem jössz, kedvesem? Félek, egyedül nem találom meg a lányunkat! |
Elkezdett vágtatni, amilyengyorsan sak bírt!Cikázatt önfeletti kedvében, még egy-egy hatalmas virág alá is bebújt, hátha apja nem veszi észre....holott, szinte apukája előtt bújt el.... |
Óvatosan szökkent egyet előre, és kedvesen megtaszította lányát.
- Na fuss! De aztán vigyázz, mert hamar elkaplak! |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|