|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.15. 20:49 - |
 Xermina önfeledten száguldozott ebben a csodálatos dimenzióban.Igaz, hogy a Végtelenség dimenziójában született és a látomások dimenziójában töltötte le csikókorát, ez volt a kedvence.Imádott itt lenni, de csak egyedül.Szerette a társaságot, de nem itt.Itt végig gondolta egész életét, játszott és mindent megvalósított, felidézte a jó és a rossz emlékeket is.Lelassított, sétálni kezdett.Elment kendvenc felhőalakjához, amelyik úgy nézett ki, mint egy több száz éves tölgy.minden nap változott, mintha élne.Megállt előtte és órákig figyelte... |
[146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Kyleinak egy könnycsepp gördult az arcán.
-Bocsáss meg!Lehet hogy többet nem találkozunk!De muszály mennem!
Megcsókolta a kancát és eltűnt. |
| Kylei boldogan ügetett a felhőkön.Elöször fura volt a látvány, de aztán megszokta, azt is, hogy kicsit süppednek a felhők.Hátranézett és bevárta Gorgeoust. |
 Visszafordult, és nézte az egyszarvút egy darabig.
- Nem forgatok ki semmit.....Nem kötök bele semmibe. Elmegyek... - mondta susogva, és remélte, hogy a fájdalom nem érződik ki a szavaiból.
- Nem akartam senkit megijeszteni....Én ez vagyok.....Nem tehetek róla...Nem tehetek ellene...Idejöttem, mert itt kicsit boldog szoktam lenni....De most...inkább elmegyek... - suttogta még, majd hihetetlen sebességgel, mint a feltámadó szél, tovasuhant. |
-Mindig kiforgatod a szavaimat!-tagolta.
Sóhajtott.
Én nem mondtam...na mindegy, úgyis csak belémkötnél vagy kiforgatnád a szavaim! |
- Nem szokásom másokkal megvitatni a viselkedésem milyenségét! Főleg....mert nncsenek az életemben "mások"..... - mondta halkan.
Fejével a fa felé intett.
- Nem tudtam, hogy bűn idejönni! Azt hittem ez a fa mindenkié...... - sóhajtotta.
Újra elindult onnan. |
-Nem mondtam, hogy rosszul kell érezned magad!Csak az hogy nem volt szép tőled!
"Egy csődör!egy tipikus csődör!"
Gondolta magában és állt a szellem előtt mint a cövek! |
| - Szellem vagyok, és az életem a magány. Nem értem miért kellene bármiképp is rosszul éreznem magam, ha Te is elrohantál! |
Eléugrott.
-Bocsánat!Csak nem szeretem ha ebbe a Dimenzióba egy nap sok lény megfordul!Ugyani csikókorom óta ez a kedvenc helyem.Itt szoktam mindent csinákni!De egyedül.Végig gondolom az egész életem...áhhh, de hagyjuk.Megzavartál, megijedtem és visszaöttem!De azért az se volt szép, hogy a körvonalaiddal pont előttem állsz meg!Még szép hogy megijedek!
Húzta ki magát Xermina! |
Halkan suttogta a választ, mert az unkornis átrohanása kicsit legyengítette.
- Azt hittem fejvesztve menekülsz előlem, pedig semmit nem ártottam....Most idejössz és követelőzöl, mintha sötét varázslény, kém lennék....Kettőnk közül nem én cselekszem most helytelenül.....
Elfordult, és hosszú füstfoszlánnyá válva elindult onnét. |
Xermina hirtelen megállt.
"Mit csinálok én?Hagyom, hogy az én fámat bűvölje?"
Megfordult és őrülten kezdett visszafelé vágtázni.
Átrohant a szellemen és a fán is egyben.Visszafordult és átugrott a fán és szembe került az unikornissal!
-Ki vagy te és mit keresel itt?-Nézett a szeme közé szúrósan! |
Shassa nem először találkozott a viselkedéssel, így nem törődött vele. Már nem is fájt neki.
Szellem volt, sok szörnyű emlékekkel, az élők kicsinyes dolgai már nem tartoztak rá....
Kicsit ugyan rosszul esett neki mindez, de semmi több nem volt már a lelkében. Elmerengett, de csak egy pillanatra.
A lény után pillantott, majd visszafordult kicsit a fához. |
| Xermina még mindig a fát bámulta.Aztán lenézett maga elé.Meglátta az unikornis kontúrjait maga előtt.Nagyon megijedt, felüvöltött, visszafordult és nagyon gyorsan vágtézni kezdett a végtelenség dimenziója felé! |
Megkerülte, és körbekanyarogta a tölgyfát, ami egy igen különös, mágiával átalakított fa szelleméből alakult ki réges-rég.
Shassa rámosolygott, a fa pedig szintén boldogan érintette meg az ő tudatát.
Örömmel akart tovasuhanni, de megrökönyödve vette észre az éppen előtte álló unikornist! |
| Xermina tövább nézte a felhőt amely olyan volt mint egy öreg tölgy.Sznte bámulta, semmit sem vett észre ami körülötte történik!Gondolkozva, elmerengve bámulta a "fát"! |
Shassa kavargott és kavargott, keresztül a felhőkön, vagy épp megkerülve őket.
Merengett.....
Remélte, hogy nem lesz abból baj, hogy kontúrjait megtartotta...... |
-Szia!
Örült, hogy elmegy a kis kanca, de most viszont lett volna kedve beszélgetni!De akkor sem bánta, hogy elment... |
|
 Sunny tudta hogy az unikornis szeretett volna egyedül lenni, így még egy utolsót odaszólt neki:
-Nagyon örülök hogy megismertelek, Xermina, de most megyek. Muszáj megtudnom hogy van Kecses. Még biztosan találkozunk!-azzal elnyargalt,alig tudta kivárni míg odér a dombos erdőhöz és megtudja, vajon Kecsesnek semmi baja nem lett-e, ugyanis szívéhez nőtt a kanca, és végre volt valaki, aki őszintén és felszabadultan tudott beszélgetni vele. | | |
-Gondolom te se választottad ki, hogy hol szüless meg!És megértelek, hogy nem tetszik!Sok lénynek nem tetszik, de nem is baj, legalább kevesen vannak!És lehetek itt egyedül!
Legelni kezdett a zöld ködből álló fűből.Igen tápláló volt, de aki nem ezen nőtt fel, annak igazán keserű lehetett! |
|
-Tehát te végig itt a dimenziókban éltél? Én most vagyok itt először... de nekem nem igazán tetszik mármint hogy szép meg minden de ha választanom kéne, akkor mást választanék otthonomnak. | | |
-Ja!Oké!
Mégegyszer átvágott a felhőn!Tetszett neki, és nem nagyon foglalkozott az itt lévővel!
-Az Én nevem Xermina!Itt születtem a Végtelenség Dimenziójában!Csikókoromat a Látomások Dimenziójában töltöttem le!Ismerem azt a helyet, mint a szarvamat!De ez a kedvenc helyem!Ezt mégjobban imádom! |
[146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Xermina önfeledten száguldozott ebben a csodálatos dimenzióban.Igaz, hogy a Végtelenség dimenziójában született és a látomások dimenziójában töltötte le csikókorát, ez volt a kedvence.Imádott itt lenni, de csak egyedül.Szerette a társaságot, de nem itt.Itt végig gondolta egész életét, játszott és mindent megvalósított, felidézte a jó és a rossz emlékeket is.Lelassított, sétálni kezdett.Elment kendvenc felhőalakjához, amelyik úgy nézett ki, mint egy több száz éves tölgy.minden nap változott, mintha élne.Megállt előtte és órákig figyelte...
Kyleinak egy könnycsepp gördult az arcán.
Visszafordult, és nézte az egyszarvút egy darabig.
Sunny tudta hogy az unikornis szeretett volna egyedül lenni, így még egy utolsót odaszólt neki: