|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 21:33 - |
 *Szabadesés könnyedén ereszkedett le a tópartra, lazán összecsukta szárnyait, majd a vízhez sétált, és lehajolt, hogy csillapíthassa szomját.* |
[183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Ekkor látta meg a parton fekvő pegazust.
Nem állt meg, kiment a vízhez, és ivott egy ideig.
Aztán felegyenesedett, és szemügyre vette a lényt. Aztán fejet hajtott. |
 ....Iczekry még mindig a parton feküdt és nézte a fákról lehulló esőcseppeket..... |
Sámán a tópartra tartott.
Ő itt szeretett élni, és mst úgy érezte, hogy jó lenne látni a tavat, így nyugodt léptekkel tartott a vízhez. |
| Iczekry jókedvűen szállt le a partra.Lefeküdt a partra és nézte a vizet... |
- Az jó lesz.
*Azzal elindult a fenyves melletti tóhoz.* |
| -Jó ötlet!Menjünk a fenyves melleti tó partjára!Szerintem!De ha útközben eszedbe jut valami jó kis hely akkor oda is mehetünk!-Azzal utat engedett Szkártónak és Altinájnak!-Menj csak előre! |
- Szerintem menjünk az erdőbe. Vagy esetleg valamilyen tó partjára.
- Szerinted? |
| -Sok szerencsét!Na szkártó akkor menjünk innen!hova menjünk most? |
 - Én mindig a saját útjaimat járom, és mindig egyedül.... - mondta komolyan.
Meghajtotta a fejét.
- A napszállta már ne itt érjen titeket!
Azzal szétcsapta óriási szárnyait, és megdöbbentően gyorsan eltűnt az égen! |
| -Kháron mi megfogadjuk a tanácsod és mihamarabb elmegyünk innen!Velünk tartasz, vagy más utakon jársz? |
Lassan bólintott.
- Eriszi vagyok. A nevem Kháron.
- És a lényt okkal, határozott céllal küldték.....A lélektől megfosztott bábok nagyon értékes fegyverek......A Sötétség akar valamit tőletek....
A peguni hátára pillantott.
- Mondjuk őt. - intett a sárkány felé.
A holtfehér lény megrázta rövid sörényét a nyakán.
- Én a helyetekben eltűnnék innét...A Kristály gonosz hely lett, és a Sötétség ritkán ereszti el azt, amit megkívánt..... |
| -Köszönöm!-Hajlott egyet balra és jobbra, kinyújtotta izmait.-Na de ki a mi jótevőnk?Megtudhatnám a nevét?Eriszi?Ugye? |
*Altináj előkandikált Szkártó szárnyai közül és rámosolygott Maszatra.*
- Ő jól van. De Te?
*Alaposabban szemügyre vette párját.
Lehajtotta fejét, szarvával megérintette Maszat oldalát, mire annak sebei begyógyultak.* |
| -Persze!És ti jól vagytok?Altináj?-Maszat rámutatott Kharonra-Ő mentett meg minket! |
*Szkártó sebesen ügetett vissza Maszathoz.*
- Minden rendben? - *kérdezte aggódva párjától.* |
| Maszat kicsit elcsodálkozva nézett a lényre.Látta, hogy ez a lény milyen erős, ő meg...De hát ő nem volt gyakorlatban.-Fogalmam sincs miért jöhetett, de lehet, hogy csak rosszkor voltunk rossz, helyen, vagy nem minket akart....Megkérdezhetem a jótevőnk nevét? |
- Még nem végeztünk. - szólt hátra, és rezzenéstelenül figyelte a kígyót.
Az pedig lecsapott rá!
Kháron csak a fejét döntötte el kicsit oldalra. A szarvai pedig megvédték a fejét és az egész testét, megállítva a fogakat a tekervényeikben, pedig a válláig eltűnt a kígyó szájában!
A szemeitől alig pár centire csepegett a méreg néhány fogból, de fel sem vette.
Aprót sóhajtott, majd felszökennt, befelé, és megcsavarta a fejét. A szarvai átfúrták a szájpadlást, és mögötte az agyat is!
A kígyó egyetlen percre megdöbbent, Kháron ezt használta ki, hogy kiszökkenjen a fejből, és az egyszarvú elé ugorjon.
Jól tette. Azt történt, amit várt.
A kígyó dobálni kezdte magát, haláltusájában rettenetesen csapkodott, és a fogaiból sugárban fröcskölt a méreg mindenhova, Kháronra is.
De neki nem ártott. Ő már rég holt volt, csak a világ legborzasztóbb varázsai szakíthatták volna ki a lelkét a testéből....
A kígyó végül csak kilehelte a lelkét, és Kháron ellépett az unikornis elől.
Szárnyával intett a dög felé, de semmi sem történt.
- Hm.....csak egy báb volt...Nem is volt lelke..... - állapította meg.
- Vajon miért küldték? - pillantott a foltos lényre. |
| Maszat feküdt a földön megsebzetten, hisz ő még nem volt annyira erős, hogy rögtön egy ekkora lénnyel kezdjen!Még nem harcolt sötét lénnyel és nem is sült el jól!De azért még éber volt.Csak ennyit mondott:-Köszönöm eriszi!Nem is tudod milyen óriásit tettél...-És csak nézte a nagy, erős, eriszi lényt. |
Kháron megállapította magában, míg a két lény felett lebegett, hogy valóban nagy öröm eriszinek lenni.
Az biztos, hogy most nagyon kapaszkodott a lelke Eris szavaiba, aki úgy tartotta Kháron néha hozhatna szabadon, önmagától döntést, hogy kit vigyen és kit ne. Ezzel nem feltétlenül mondana ellent a Világ szabályainak és a Sorsnak, hisz ő a Lelkek Kísérője, talán megérzései és vágyai is része az Élketnek és a Rendnek.
És Kháron ma eldöntötte, hogy nem az egyszarvút fogja elvinni, aki két másik lényt védett, hanem a Sötétség dögjét. Talán ezzel is jót tesz! HIsz a Sötétségből már úgyis túl sok volt....
Egy csavarral a mélybe vetette magát, majd a hatalmas erőt, amit fékezése okozott, egyetlen rúgásba öntötte! A kígyó fejét hátulról érte a csapás, és előre is bukott. Kháron átsuhant felette, majd szembefordulva vele leszállt az egyszarvú és a földtúrkáló közé. A kígyó kőkemény feje nem sérült komolyan, de ide-oda imbolygott, és a szemei is zavarosak voltak.
Kháron örült, mivel nem hitte, hogy akárcsak ekkora célt ér a támadással.
Dobbantott, és a föld körötte és az unikornis körül szürke és kőkemény lett. Átfúrhatatlanul holt.
Kihúzta magát, és büszkén pillantva a kígyóra megszólalt:
- Távozz, vagy meghalsz. |
| -Szkártó!3-ra fogod Altinájt és futsz!Balra de mint a villám!És ne foglalkozz semmivel!-Mondta halka, megmerevedve miközben egy hatalmas szörnnyel nézett farkasszemet!-Ne nézz se jobra, se balra csak fuss!1..2..3!Futás!-A végszóra a szörny is támadásba lendült, de Maszat félre ugrott!-Menj Szkártó, futás!-A kígyószerű lény hihetetlen gyors volt!Egymás után 4-szer is lecsapott, de eleinte ő mindig félre ugrott!De Maszat is támadott!Tudta, hogy a földdel nem ér semmit, hisz ez a lény a föld alatt él.Ezért a levegővel próbálkozott.Maszat visszanézett, látta, hogy Szkártóék, még mindig itt vannak.-Fuss már!Menj innen!-Szkártóék elfutottak és Maszatnak kicsordult egy könnye!De egy hatalmas légörvénnyel kikapta az egész kígyót a földből és hozzávágta egy fához aztán a földhöz.A sötét lény azonnal a földbe fúródott.Egy pillanatig csend és újra támad.Pont Maszat alatt tört fel.Megfogta Maszat egész testét, jól belehasította a fogait aztán nekivágta egy kristálysziklához.Maszat alig bírt felállni.De ahogy felállt a lény megint támadni kezdett! |
[183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Szabadesés könnyedén ereszkedett le a tópartra, lazán összecsukta szárnyait, majd a vízhez sétált, és lehajolt, hogy csillapíthassa szomját.*
Ekkor látta meg a parton fekvő pegazust.
....Iczekry még mindig a parton feküdt és nézte a fákról lehulló esőcseppeket.....
- Én mindig a saját útjaimat járom, és mindig egyedül.... - mondta komolyan.