|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 21:03 - |
 *Lilina zihálva lefékezett a völgy bejáratán túl, és miközben kicsit kifújta magát, alaposan szemügyre vette az Utolsó Reményt. A táj nem változott, amióta utoljára itt járt, csupán annyi volt a különbség, hogy most teljesen egyedül volt itt... Még Perselus és a három kanca is elhagyta a völgyet. Ezenkívül volt pár kidőlt fa, amik eltakarításra vártak. Lilina egyre könnyebben kezelte új képességeit: egy aprót villant csupán homlokköve, és a Föld azonnal engedelmeskedett neki: a talaj gyengéden körülölelte és magába nyelte a korhadt rönköket.*
-Hmm...kezdetnek végülis nem rossz. -*állapította meg, az eredménnyel elégedetten.*
-Na jó, nézzük, mit kell még itt helyrerakni, mielőtt elkezdeném a védőmágiákat... |
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Kis ideig nem válaszolt, hanem feszülten figyelte a völgyet.
Aztán válaszolt Ízisznek:
- Ez az Utolsó Remény. Mágikus védelemmel felruházott hely. Mikor a Sötétség eljött, az erisziek több menedéket is létrehoztak. Ez volt az egyik. Mind közül ez a legyszebb! Időről-időre ellenőrizzük. |
 A tollat egy ügyes olvasztó-trükkel egyik nyaktüskéjéhez rögzítette, majd begázolt a vízbe. |
 *Megfogta az imént előbukkant pávatollat. Egy ideig nézegette, aztán tollai közé csúsztatta.*
- Köszönöm.
*Egyik szárnyából kihúzott egy tollat és odaadta Draugheritnek. Kacsintott, elrugaszkodott, majd eltűnt a felhők fölött.* |
Bólintott.
- Tudom.
Felemelkedett, és Üstökös elé dobbant.
- Jó szerencsét, Üstökös. - mondta fejet hajtva. |
- Szép hely. Nyugodt, barátságos...
*Szomorúan sóhajtott.*
- Draug, mennem kell. |
Besétált a megnyílt falon át.
Rövid alagút után kitárult előtte az Utolsó Remény, és Draugherit nagyokat szívva a levegőből besétált.
Semmi sem mozdult, és a tó felszínét borzolgó susogó szélen kívül hang sem hallatszott.
- Igen....üres.....De hát.....ennek így kell lennie. Lilina alakított rajta egy sort...még a megszállása előtt....Nem engedhettünk ide senkit...Kár ezért a helyért! - mormogta.
Begázolt a tóba. |
- Pillanatokon belül meglátjuk. Úgy vélem... |
Ledobbant a hajdani menedék elé.
- Kíváncsi vagyok ezzel mi lett. - mondta Üstökösnek. |
 Lidércfény nem igazán tudott mit szólni, mert mire csak azt mondhatta volna, hogy értem, vagy ilyesmi, addigra tovább beszélgettek és közbevágni nem akart.És amikor befejezték se tudott mit mondani és egyszerre csak egy szárnyalatt találta magát!Jól esett neki, mert kezdett elfáradni és fázni is!
|
 - Nem kell félned. - mondta mosolyogva a csikónak.
- Ő itt Illustrissima. - orrával az "unikornisra" bökött.
- Ő egy eléggé fura.....peguni. Pilleszárnyú, és növénymágus. A növényekkel egy a léte. A szárnyait van, mikor elveszti a télen, de van, hogy csak kiszáradnak, és tavasszal új életre kelnek. Akkor is lehet vele repülni, csak kockázatos, mert sérülékeny, és nehezen gyógyul.....Illu pedig éppen ilyen hibát követett el: túl magasra repült, és a szárnyai megsérültek, meg a tavasz legelején.....Az újjéledésük előtt....Ezzel pedig egy egész évet veszített......Az olyankor megsérült szárny nem jön helyre. Egyszerűbb volt eldobni. Majd a tavasz visszahozza.
A lila egyszarvúra nézett, és arcáról lehervadt a mosoly.
- Csak én épp reménykedtem, hogy.....a körülményekre való tekintettel visszanövesztetted. - mondta már a kancának.
Megcsóválta a fejét.
- Éppen nem. A Sötétség miatt nem tudom olyan jól és olyan könnyedén használni azt az igenis komoly varázst, ami a szárnyaim újjáalkotásához kellene......A Természetnek vannak törényei, amiket azért nem olyan könnyű megszegni!
Bocsánatkérőn mosolygott.
- Sajnálom....De sebaj, így is elmehetünk innét rendben. Van itt valaki rajtad kívül?
Megrázta a fejét.
- Aki lett volna, azt is elküldtem.
- Akkor menjünk.....
Ekkor vette észre, hogy a csikó még mindig a levegőben csapkod.
Könnyedén kinyújtotta érte egyik szárnyát, majd betekerte a szárnyába, mintha csak a hóna alá csapta volna!
- Így kiférünk a járaton, és pihenhetsz. - mondta a lénynek, és gyalogosan indult el.
Hátán Tennoio, a szárnyában egy csikó, mögötte egy fiatal, tehetséges, de hebehurgya kanca.
Szerencsecsillag most aztán nagyon remélte, hogy igaz a "Nomen est Omen" mondás! |
-Szia!-Mondta rémülten és hátrább szállva.
Nem szállhatott le, mert fájt a lába....Megrémült az idegentől...."visszanőtt a szárnya?Te jó ég!!!"-gondolkozott... |
- El innen egy valóban biztos helyre. - mondta szelíden a csikónak, majd kiáltott:
- Illustrissima!
Halk zizegés támadt egy közeli fa lombjában, és hirtelen ott állt egy unikornis a fa előtt. Két hosszú, ezüstös csík futott végig a hátán.
- Ó jaj...Azt reméltem már visszanőtt a szárnyad.... - sóhajtotta.
Sajnálkozva elmosolyodott.
- Bocsánat... - mondta bocsánatkérő arccal.
Aztán a csikóhoz fordult.
- Szia! - kiáltotta vidáman. |
-Ki az a lény?És akkor hova visszük Tennoiot?
Kíváncsian kérdezősködött és közben nézelődött! |
- Nem. Nem maradhatunk. Ez az egyik legveszélyesebb hely a Birodalomban most. Csak egy lényért jöttünk ide. Tennoionak pihenés kell, de semmiképp sem itt. |
-hol vagyunk?
Nézett először Tennoiora, de aztán Szerencsecsillagra.
-Tetszik ez a hely!Ugye most itt maradunk?Mert gondolom Tennioit ide hoztuk és akkor én is itt fogok maradni!!! |
Könnyedén besuhant a rejtekhelyre és körülnézett.
- Hm......ez a hely semmit nem változott! |
 Belépdelt a terembe, az előtte olvadó alagúton végigérve.
- Jaj, Carsanaum.... - suttogta, és a tömbhöz lépett.
A fala sokáig nem engedett, de végül repedések nyíltak rajta, és a következő pillanatban dühös, izzó pillantású lény kitört rajta!
Az utolsó pillanatban hunyta be a szemeit.
- Carsanaum......nem sikerült.......Mostmár vége. - suttogta tovább.
A csődör dühödten fújtatott, majd kirontott az alagúton.....
A fiatal kanca felsóhajtott, és könnyek peregtek végig az arcán.
Ő is kilépett az alagútba, és a terem mögötte beomlott..... |
Amíg a csődör beszélt, a Sötét Úr hallgatott, ám Lilina arcán, ami most az ő arca volt, végig egy halvány, fölényes, gunyoros mosoly játszadozott. Mikor Carsanaum Michaelangelo halálát említette, még fel is kuncogott, és helyeslően bólogatott, ám közben furcsamód összeszorult a szíve. A kanca, aki egykor volt, és akinek a lelke még mindig ott volt a testben, csak épp raboskodott a Nagyúr elnyomása alatt, elő-előtört belőle, s Micha halálára mintha tőrt döftek volna a szívébe.... Ám a Nagyúr hamar visszaszorította, s Lilina lassan teljesen elveszítette önmagát. Volt lelke, de elfeledtették vele...
A Nagyúr végül szólásra nyitotta a száját, s bár a hangja Lilina hangja volt, a szavai mind-mind a sajátjai.
-Nagyon bölcsnek hiszed magad, igaz, Carsanaum? Bölcsnek, erősnek, és keménynek. De ne hidd, hogy megijedek! Azt hiszed, számít nekem, ha megölitek?! Ez csak egy test. És ha el kell hagynia a lelkemnek, azzal én semmit sem vesztek. Találok majd másik hordozót. Mit számít nekem ez a kanca?! S azt hiszed, hogy ő maga ezek után még élni akar? Ha kiíznétek belőle engem, s megtudná, mi mindent tett, hiába az én akaratom vitte őt rá.... ha megtudná, hogy a pegazus halott... hogy ő maga ölte meg.... ha visszaemlékezne a sok kegyetlenségre amit tett és amit még tenni fog... ha megtudná, önmaga dobná el az életet....
-Nem tudsz megfélemlíteni, engem nem érdekel a papolásod, a prédikáció! Ha akarjátok, hát öljétek meg őt! Nagy veszteség lesz, hisz' remek hordozó... De valóban azt hiszed, hogy nekem ez annyira számítana? Megölted Dorwiniont. Hűséges szolga volt, s neki köszönhetem, hogy újra van testem... De egy féreg volt, semmi több. Valószínű, hogy miután testet adott nekem, én magam oltottam volna ki az életét. -Lilina vörös szeme hideg kegyetlenséggel felizzottak, s a Nagyúr sötét kacajt hallatott. -Én rendelkeztem az életével, ahogyan most rendelkezem Lilináéval!
Újra felnevetett, és vérvörös szemei fényesen felcsillantak. Lilina homlokán a türkiz színű ékkő sötétkékké vált, s egyre csak sötétült.
-Carsanaum, te ostoba! Hát nem látod?! -kacagott sötéten a Nagyúr. -Hiába próbálsz hatni a kancára... Hiába hívod a nevén... Vagy sorolod fel a szeretteit... Hogyha hallja is, amit mondasz, még akkor se tehet semmit. Ő már az enyém! Egyedül az enyém! Nem létezik, nincs saját tudata! Csak lelke van! De ő az enyém! Én uralom! Mindenét! Mindene az enyém!!
Lilina homlokán a kő immár éjfekete színben tündökölt. A kő a legsötétebb éjszakánál is feketébb volt, mintha csak a Nagyúr sötét s gonosz lelkének színét akarta volna visszaadni.
-A sárkányokkal kapcsolatban is hatalmasat tévedtél, barátom! Lehet, hogy Lilina nem uralja a Tűzet... Ám elfeledkezel róla, hogy én igen! A Sötétség és a Tűz mind-mind engedlmeskedik az én akaratomnak! Így hát nem számít, hogy a kanca nem volt képes használni... A sárkányok felismenek engem, akármilyen testben jelenek is meg előttük. Hallgatnak rám, s fejet hajtanak, számukra minden szavam szent és sérthetetlen. Félik a hatalmam, így engedelmeskednek. -a Nagyúr újra sötét kacajt hallatott.
-Jobban tennéd, ha te is átállnál s engelmeskednél, hisz' a ti drágalátos Birodalmatok hamarosan teljesen az én uralmam alá kerül! Tudnám használi az erődet, a segítségemre lehetnél.
Carsanaum dacos-fenyegető pillantására felsóhajtott.
-Úgy látom, kár volt kérdezzelek. Hiába ajánlom hát fel, hogy szolgálj? Te inkább meghalsz -gondolom -mintsem "eláruld" a drága kis birodalmacskádat. Ám így is jó! -aprót intett a fejével, s Lilina hatalmán keresztül utasította a Földet... a Föld pedig azonnal válaszolt is neki...
Hatalmas lávaoszlop tört fel közvetlenül a fekete csődör alatt, s Lilina éjfekete homlokköve ragyogni kezdett. Majd a Nagyúr kinyitotta a száját és Sötétséget fújt a lávára, mire az azonnal koromfeketévé vált, és megkötött Carsanaum körül, egy sötét mágiával alkotott tömbbe zárva ezzel a csődört, a szabadulás reménye nélkül. Mert bár Carsanaum életben maradt, ezt a varázst, a Sötét Nagyúr varázsát nem törhette meg.
-Na, ezzel se lesz már több gondunk. -kuncogott sötéten Lilina.
-Gyerünk, vessünk egy pillantást egykori Birodalmamra... s közben nézzük meg a leendőt is! -mondta sötéten mosolyogva, és a Föld engedelmesen szétnyílt a fejük fölött, majd a Lilina testében lakozó Nagyúr egy földhullám tetején állva a felszínre emelkedett, és ott egy hangos, sötét kacajjal szélsebesen elvágtatott a Sötétség Birodalma felé.* |
 Soha senki nem értette a két átkozott örökéltű helyváltoztató varázsát. Ők meg senkinek nem magyaráztak....
Carsanaum is csak úgy ott állt hirtelen a földalatti teremben, csukott szemekkel, kényelmesen, lassan, de céltudatosan nyomulva előre.
És hirtelen ott állt a döbbent fehér teremtmény, meg a lbaiál térdelő alak előtt.
Dorwinionnak nem maradt több ideje...Fel akart álni, de egy sötét fogsor levágott......és az ányékok lovagja fej nélkül rogyott le az éjszínű talajra. A feje messzire gurult.
A baziliszkusz-átkú lény ekkor felegyenesedett és a Sötétség Úrnőjére vigyorgott.
- Üdv Lilina királynő! Beszélgessünk.....
Látta, hogy a döbbent vérvörös szemek felizzanak, de előbb szólt, minthogy a lény szemben szólhatott volna.
- Javaslom hallgass végig! - hörrent, és a vörös szemek döbbenete akkorára nőtt, hogy a kanca csendben maradt.
Carsanaum meg kényelmesen sétáni kezdett körötte.
- Lilinának foglak szólítani....Bár tudom, hogy nem vagy ő, de valahol a lelkedben ő is ott van. Jó név lesz Neked!
Felröhögött.
- Tudod, épp ezért szólok, hogy sikerrel megölted Michaelangelót. Te is érzed a veszteséget....Előbb-utóbb fájni is fog.... - suttogta gonosz mosollyal.
- Nos igen.....Az eggyéolvadt lelkeknek megvan ez a hátránya.....Érzed, hogy kitéptek valamit, ugye? Te tetted......Élvezd csak!
Odaért a sétálgatásban a legyilkolt lény fejéhez. Szórakozottan rugdalni kezdte.
- Elég szerencsétlen választásnak hittem, hogy épp Lilina lett az új hordozód.....Nem bír a Tűzzel. Ez pedig keservesen fájni fog még.....A sárkányok hűsége sosem lehet már a Tiéd...Talán ha az uraikat megnyered....De mostmár nem bírhatod igazán az erejüket...Elfogadhatak...De nem az vagy, aki voltál....Nem fognak igazán szolgálni.....hehehehhh......
- De aztán rá kellett döbbennem...hogy nem az elemekről van szó.
Szembefordult a lénnyel, és résnyire kinyitotta a szemet. Így nem ölt, csak lenyűgözött. De most nem is ez volt a célja. Csak kicsit rémíteni.
- Gratulálok! A Birodalomban nincs nálam gyilkosabb lény. Te elviszed a pálmát még az én értékrendemben is......Kellett Neked valaki, aki ártatlan, hogy védjen a Fénytől, de aki Sötét is...És egyedül Lilina felelt meg, ugye?! Mert ő új unikornis.....A legemberibb....és így a legtökletesebb neked, mi? Sötét és Fény együtt....Nincs az embernél csodásabb és rettenetesebb lény....
Elindult Lilina felé.
- Mert az ember álmaiból állnak össze ezek a világok...És mikor ők nem hisznek többé....Mikor a hazugságokkal elkezdik rombolni önmagukat..Akkor a világaik, amiket már nem táplálnak álmok....halálra ítéltetnek...és a Mágia maga, egyedül, ezen világok természete kezd el küzdeni a létért....Ezt jelképeik az új unikornisok......Ezért kellett Lilina....Az emberi lény......Akihez nincs hasonló sem a Birodalomban...
Odaért Lilina elé, egész közel. A két vörös fény a szemeikből találkozott.
Carsanaum előrevágódott, a kanca védővarázsa megégette, de ő csak nevetett. A feje Lilina feje mellé került, és ő suttogni kezdett.
- És így a legártatlanabb és legsötétebb lett a Tiéd......És mivel a Birodalom lénye, úgy hiszed nem bántjuk......
Hangja elhalkult és már alig sziszegett.
- De tévedsz......
Kicsit hallgatott.
- A Birodalomban létezik egy szabály.....Eris pedig parancsba is adta nekünk.....Egy lény sem halhat meg.....De Te a pusztulást hozod magaddal....És azt nem engedjük....Az első minden emberi álmokból született világok közül Fantázia volt....És egyetlen homokszem maradt meg előle, amiből újjáépíttetett, mikor a pusztulás eljött....Mi inkább megállítjuk a sötét homokszemet....És nem engedjük hogy Simbelmyne-na baja essen. Úgyhogy most jól figyelj! - hangja erőssé és pokolivá vált.
- Érd be azzal, hogy létezel....Mert ha mepróbálod háborúba sodorni a világunkat....Bele fogsz nézni a szemeimbe....És teljesen mindegy ki és mi vagy.....Az összerogyó testedől ki fog szállni a lélek..Hogy kettő....vagy egy....lényegtelen.....Minden szabály áthágható..egy nagyobb cél érdekében....És sose feledd ki és mi vagyok és hová tartozom....Kihez....Te is tartoztál valakihez......Akinek most vérzik a szíve...Egy tünde, ugye? Egy nap, kicsi úrnő, ez is fájni fog....És neki is, mikor meghalsz, ha nem állsz meg! Persze, neked öröm, ha egy tündét bánatba rántasz ugye? Lehet, hogy ő hal meg előbb? Mondd, magad előtt hány szerettedet küldöd az Örök Éjszakába?
Hátralépdelt.
Odament a fejhez...
Kicsit nézte, majd patájával öszezúzta!
Felemelte a patáját az éjsötét masszából.
- Mi az Örökössel vagyunk. Neked egy különleges lény teste maradt, mert még a szolgáid is elhagytak.....Mindenfelé elszéledtek...Meghaltak.....A hatalmad is másé már...Az örökösöd és mágusok.....
Vigyorogva megcsóválta a fejét.
- Valóban csak ez az undorító, ellopott életed maradt....At elveszünk tőled, bármi áron, ha rosszra használod! - hörögte.
Hirtelen eltűnt a mosoly az arcáról. Mintha egy maszk került volna a rém elé.
- Persze.....van másik út is. Csak én azt nem hiszem....Lehet, hogy egy nap elfogadod az összeolvadást.....És Lilina erejére rádöbbenve, engedsz neki.....Beleolvadsz, és csak egy kis foszlány maradsz a lelke sarkában. Ami néha elő-előtör.....Ha ez történne, és meg akarnád tanuni hogy lehet élni....Menj a Végtelenbe! Lenyűgöző dimenzió....
Hátatfordított a lénynek, és elindult a falnak. |
 Michaelangelo megszédült, és lezuhant a lávára. Valami történt! Valami szörnyű.....Vele....Lilinával? A Birodalommal!
Kétségbeesetten felnézett, és tovább akart száguldani abban a hihetetlen erejű varázsban, hogy odaérjen, mert muszáj, mert nem lehet más, minthogy most is megmentse kedvesét, hogy most is együtt győzzenek....
De......
Semmi sem mozdult! A Föld nem engedelmeskedett!
Nem nyílt felette szét a kő, alant a láva nem mozdult....
- Mi történik?! - ordította, és fogalma sem volt hgyan, de hallani kezdte mi történik! Lilina.....Dorwinion....és a sikolyok......És a Föld elárulta neki, hogy elkésett. Remegni kezdett és behunyta szemeit, hogy ne őrüljön meg.......és Lilina vörös szemei vágtak a lelkébe!
Elkésett!!! Elbukott!!!
Felüvöltött, és nekirepült a mennyezetnek, de az nem adta neki a halált, hanem egyszerűen elkapta! És lassan....lassan lenyomta a lávába.....Michaelangelo nem égett el....
A lelke és az elméje megszűnt létezni.....Nem gondolt....Nem érzett...Minden, ami ő volt....Mintha tovatűnt volna...
Lassan az öreg pegazus szemei lecsukódtak, és a arany burok, ami részvevőn, de nem engedve ölelte őt körül, és álmot bocsátott rá, lesüllyedt a születés, az ősi sziklák és tűzfolyamok legmélyére.
Jobb időkben jön el az a nap, mikor a ragyogó gyémánttá alakuló tömb felszínre kerül majd....és egy pegazus új életre ébred......
Talán..... |
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lilina zihálva lefékezett a völgy bejáratán túl, és miközben kicsit kifújta magát, alaposan szemügyre vette az Utolsó Reményt. A táj nem változott, amióta utoljára itt járt, csupán annyi volt a különbség, hogy most teljesen egyedül volt itt... Még Perselus és a három kanca is elhagyta a völgyet. Ezenkívül volt pár kidőlt fa, amik eltakarításra vártak. Lilina egyre könnyebben kezelte új képességeit: egy aprót villant csupán homlokköve, és a Föld azonnal engedelmeskedett neki: a talaj gyengéden körülölelte és magába nyelte a korhadt rönköket.*
Kis ideig nem válaszolt, hanem feszülten figyelte a völgyet.
A tollat egy ügyes olvasztó-trükkel egyik nyaktüskéjéhez rögzítette, majd begázolt a vízbe.
*Megfogta az imént előbukkant pávatollat. Egy ideig nézegette, aztán tollai közé csúsztatta.*
Lidércfény nem igazán tudott mit szólni, mert mire csak azt mondhatta volna, hogy értem, vagy ilyesmi, addigra tovább beszélgettek és közbevágni nem akart.És amikor befejezték se tudott mit mondani és egyszerre csak egy szárnyalatt találta magát!Jól esett neki, mert kezdett elfáradni és fázni is!
- Nem kell félned. - mondta mosolyogva a csikónak.
Belépdelt a terembe, az előtte olvadó alagúton végigérve.
Soha senki nem értette a két átkozott örökéltű helyváltoztató varázsát. Ők meg senkinek nem magyaráztak.... 
Michaelangelo megszédült, és lezuhant a lávára. Valami történt! Valami szörnyű.....Vele....Lilinával? A Birodalommal!