|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.05. 22:48 - |
 - Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
- Nemsokára..aha! Látod? Kijött elénk!
 Végignézte a kettős leszállását.
- Remélem rendben ment az utatok során minden! - mondta mély, hatalmat sugárzó, dinamikus hangján.
Aprót hajolt Brünhilde felé.
Majd Beatlashez fordult, de a hatalams lény mosolygott.
- Szóval Te vagy Beatles. Ha nem tévedek, a tanítványon szeretnél lenni, ugye? Üdvözöllek itt! |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Holdsugár tündére ámulva hallotta meg a másik kacagását! Milyen gyönyörű volt, szinte gyógyír a fülnek! Bár ő is tudott volna nevetni...de nem volt hangja.
Így ő csak mosolygott szelíden, őszintén, és táncoltak tovább, egyre felszabadultabban, egyre gyorsabban, hogy szinte már követni sem lehetett a mozdulataikat. |
 Díva tündére inkább valami írsztepp félét járt, de néha hastáncos mozdulatokat is font bele.Gyönyörűen mozgott.Mivel számára csak Holdsugár tündére létezett, mint élő, nem ugrálta körül Holdsugár szarvát, viszont megannyiszor táncra kelt annak tüdérével.
S felkacagott!Mintha csermelyek csobogása és finom csengők csilingelése lett volna! |
Sugárzó arccal táncolt a két tündér, Holdsugáré Díva szarva körül, a szárnyáról lepergő fénycsillagok bonyolult mintákká álltak össze. Egy balerinát is megszégyeníthettek volna.
Holdsugár mosolygott, ahogy elnézte őket, s látta, amint Díva tündérkéjének arcáról fokozatosan eltűnik a visszahúzódás, a félénkség... |
Kicsit vontatva, majd végül ő is táncra perdült, sőt, még nevetett is! |
Tündére elámult a másik mosolyának varázsát látva. Minthe egészen...megváltozott volna tőle. Végül elmosolyodott, majd körbeforgott a tündér körül, ezzel bíztatva, hogy táncoljon ő is, csatlakozzon. |
Most is kicsit elrejtette kezeit, de már hamarabb reagált a tündér:a másikéba tette a kezét.Felállt.Egy ideig csodálkozva nézte a tündért,fürkészte, hátha nem csalfa és ellöki-e.Aztán előbb félénken, majd bátran elmosolyodott, s így, mintha valóban az elvárt szépséget és derültséget sugározta volna, mint amit elvárnának tőle... |
Holdsugár nem is inkább a saját tündérére, mint Díváéra figyelt. A sajátját erőfeszítés nélkül tarthatta megidézve, hisz a saját lelkének egy jó darabja is vele volt...
Fénytündére mélyen a másik szemébe nézett, kezdte érteni, mit érezhet...látta, tétovázik...így lassan, de barátsággal és bizalommal teli, kinyújtotta kezét a tündér felé, és egy pillanatra mintha mosolygott volna... |
Díva tündére megrezzent, skissé hátrább húzódott Holdsugár tündérének hirtelen mozdulatától.Lassan húzta ki újra magát, mint egyvert állat, aki az ember közeledtétől is fél....
Lassan és hosszan a másik tündér szemébe nézett.Egy idő után-mikor már bízott egy kicsit benne- látszott, hogy gondolkodik és most a keze van kétségek közt:mint korábban szárnya, keze is azon gondolkodott, vajon a másik tündér kezéért nyúljon-e, hogy az felsegítse őt ültéből....
Díva, mikor már megidézte a tündérét, valami érdekes állapot kerítette hatalmába...Érezte ugyan, hogy áll, mégis lelke a tündérbe költözött...Hm, ez több, mint egy varázs!Ha megidézed a varázst, saját lelkedet idézed meg tündér alakban.... |
Holdsugár fénytündérkéje nemkevésbé volt kíváncsi! Díva szárnyas lényét figyelte, s közben ültéből felállt...
Szárnyát rebegtette, amiről ezüstös fénycsillagok szálltak alá. Holdsugarat kellemesen csiklandozta.
Végül a tündér szárnyra kapott, és közelebb libbent a másikhoz. Nem túl közel...de mondhatni, hogy megtette az első lépést... |
Az ő tündéreinkább aranyos színű volt, s elég ragyogó.Az ő haja viszont csak szárnya tövéig-amely a lapocka környékén volt található.A tündér szeme alig észrevehetően felcsillant a másik tündér láttára.Kiegyenesedett ültében, fejét eldöntötte-kiváncsi volt rá.Szárnya alig észrevehetően mozgott néha, mintha repülni akarna, de mindig meggondolja magát.... |
Elmosolyodott, ahogy meglátta Díva tündérét. Furcsának hangzott volna...de Holdsugár ilyen tündérre számított.
Ő is újra előidézte a saját tündérét, hamarosan meg is jelent szarván, a maga áttetsző szárnyú, kékesfehéren csillogó önmagában. Neki is hosszú haja volt, egészen a térdéig érő hosszú, ezüstös zuhatag, mely leginkább a lábuk alatt csillogó hó színéhez hasonlított.
Ezúttal nem táncolt - Holdsugár szarván ülve nézegette a másik tündért. Ezekben a pillanatokban érezte úgy a kanca, hogy kezdi megérteni Dívát... |
Ő is sokáig nézte a tündért.Érezte,hogy az lelkében olvas, ki próbálja ismerni.Ő bátran állta a szószerint fürkésző tekinteteket.Nem volt mit szégyellnie.Holdsugár mondatára elmosolyodott.-Mindjárt meglátjuk!-s azzal koncentrált, s hamarosan egy tündér jelent meg a szarván.Más volt, mint Holdsugáré!A tündérnek gyönyörű szép szárnya volt.Nagy, pillangó szárny, nem pedig az a hartyás fajta.Leginkább csigavonalak futottak rajta, egymásból kinőve, mint a növényeknek.A tündérnek hosszú haja volt, nagy, szép, mégsem akkorára nyitott szemek, hogy arra felfigyeljen valaki.Szép, telt ajkak, melyek nem mosolyogtak, inkább pozitív közönnyel ívelkedtek a szép metszetű arcon.Teste vékony volt, ruhája testre tapadt, nem volt díszes, sem harangszerű a szoknya, hanem csak lógott az alsó testrészeken.A tündér maga gyömyörű volt, büszkének, derűsnek kellett volna látszania-hiszen volt mire-, de ő inkább csak ült a szarvon, Holdsugarat nézve, szerény tartással és mosollyal.Volt benne valami elbvölő, mégis lehangoló, ahogy ez a szerénység ott volt rajta. ....
Igen, minden tündér más, melyeket elővarázsolnak, mindegyik a saját "gazdáját" tükrözi... |
Holdsugár derűsen figyelte, ahogy a tündér lassan kezdi kiismerni Dívát. Régen őt egy pillanat alatt megértette...de szemlátomást Dívában több bonyolult érzelem jellemezte, mert a tündér sokáig fürkészte szemeinek mélységét.
Végül felszállt az orráról, és a levegőben szárnyáról ezüstös port hullatott Díva szarvára. Egy utolsó pillantás kettejük között, és a kis lény már el is tűnt.
-Most már bármikor szívesen lát.-szólalt meg.-És ha minden igaz, már tudsz fénytündért előidézni... |
Díva a csodálattól még nagyobra meresztette amúgy is nagy, zöld szemeit.Még tüsszenteni is elfelejtett, pedig a tündér igencsak csiklandozta az orrát! |
Felnevetett Díva meglepettségét látva! Akárcsak ő, mikor először látta a tündéreket...
Biccentett a kis tüneménynek. Éppúgy nézett ki, amit Holdsugár varázsolt szarvára nemrég. Az visszabiccentett neki, szárnyait megrebbentve egy pillanatra fénybe borult.
Ismerték már egymást, de a tündér nem tudott beszélni. Ehelyett kíváncsian Díva orrára röppent, és jól megnézte magának. Szép, apró arca enyhén fénylett, ahogy testének többi része is. Szárnya áttetsző kékesfehér színű volt. |
Kiváncsian követte Holdsugárt.Az odúnál megállt, s még kváncsibban nézett belefelé.gyszercsak egy tündér jött ki.Ő hátrahőkölt meglepetésében! |
Mikor beértek a hósipkás fák közé, Holdsugár egy pillanatra megtorpant, hogy ellenőrizze, jó helyen járnak-e. Azonban mikor megpillantotta az egyik kiemelkedően magas fát, elmosolyodva fordult Dívához:
-Ez lesz az!-bökött fejével a fára. Mikor közelebb értek, láthatták, hogy a törzsén egy odú van, melyből alig észrevehetően fény szűrődött ki. |
 - Ugyan! Ne beszélj butaságokat! - lehelt csókot Sunshine orrára, miközben átkarolta szárnyával.
- Szükségem van Rád! Ha még soká nem látlak, beleőrültem volna! És ezt teljesen komolyan mondom.......
Kicsit megállt, és szembefordult kedvesével.
- Tudom, hirtelen házasodtunk össze......S talán nem is illünk össze......De én....mikor megláttalak, olyan furcsa érzés hasított belém. Tudom, még sohasem mondtam, de akkor és ott úgy éreztem nem tudok Nélküled élni, mert Veled vagyok ép egész! Csak Veled.....Volt Benned valami tűz, ahogy rámnéztél, amit kincsnek éreztem, amit egész életemben kerestem....Furcsa, hogy észre sem vettem mennyire hiányzott nekem mindaz, amit jelentesz! Mondd, hogy lehetne a terhemre az, akivel igazán, teljesen boldog vagyok? |
 -Én bocsánat!-szólt párjához, miután a csikók mögött kettesben maradtak-Talán nem kellett volna idejönnöm!Csak terhetekre vagyok!
|
Metszőn Hradra pillantott, ahogy lassan továbbindult a csikósereg után.
 - Bocsánat - mormogta a kancának, mert tökéletesen értette a lény tekintetét.
- Gyerünk már - morogta, azzal előrevágtázott. |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
Végignézte a kettős leszállását.
Díva tündére inkább valami írsztepp félét járt, de néha hastáncos mozdulatokat is font bele.Gyönyörűen mozgott.Mivel számára csak Holdsugár tündére létezett, mint élő, nem ugrálta körül Holdsugár szarvát, viszont megannyiszor táncra kelt annak tüdérével.
- Ugyan! Ne beszélj butaságokat! - lehelt csókot Sunshine orrára, miközben átkarolta szárnyával.
-Én bocsánat!-szólt párjához, miután a csikók mögött kettesben maradtak-Talán nem kellett volna idejönnöm!Csak terhetekre vagyok!
- Bocsánat - mormogta a kancának, mert tökéletesen értette a lény tekintetét.