FrissítésSúgó

Lionelf

2006.06.10. 22:44 -

Lionelf felvette egyik kedvenc alakját és hatalmas méretű cápaként úszkált a mezőkön. Aztán hirtelen medúza lett, majd tengericsikó. Aztán hirtelen hal, majd delfin. Végül egyszarvú lett. 'Hehehe. Szeretem a képességem. Remek torna, remek próba, remek szórakozás. Remek, remek, remek!' Könnyedén ide-oda suhant a víz alatt, mint valami kísértet. Mint valami történelmi faliszőnyegről leépett, sovány kísértet.... Könnyedén játszadozott a vízzel, a kevés fénnyel, a többi élőlénnyel. És jól érezte magát. Nem akart Leolanra gondolni, akit oly kétségbeesetten vitt a remélt gyógyulásba. Tudta jól, hogy Draugherit meggyógyította, de azt is tudta, hogy a gyönyörű kanca hosszú ideig kell majd bújkáljon és gyógyuljon. 'Sokba került az a csata. Megérte....De sokba került...' merengett. Sosem vallotta be senkinek, hogy szereti Leolant. Magának igen, mert a bölcselő nem hazudhat magának. Bárki másnak igen, de magának nem. És sosem mondta el a kancának sem. Sosem mutatta ki, kiválóan hazudott a szemébe, ha tehette elkerülte....De az érzelmei akkor sem változtak.....És amikor ott látta félholtan...Tudta jól, hogyha a kanca halott lett volna, ő örömmel lépett volna utána.... De élt. És így Lionelf is.... 'Az a lényeg, hogy egy szép napon elfeledhetem.... És hogy Ő boldog.....' úszkált tovább.

[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]

Lionelf

Előzmény | 2006.06.17. 22:55 - #7

Nem is válaszolt. Könnyedén felnyársalhatta volna és elfogyaszthatta volna a lényt, de inkább a nemesebb megoldást választotta: megfordult és könnyed kavargással elindult a horizont felé.

Armany

Előzmény | 2006.06.17. 22:47 - #6

*Ármány arcán egy grimaszféle futott keresztül. Nem ilyen hangnemet várt. Ezért ugyanolyan közönségesen válaszolt.* ~Közöd? És Te?~

Lionelf

Előzmény | 2006.06.17. 22:39 - #5

Lionelf szembefordult a másikkal. 'Na? Mit akarsz?' üzente gondolatban.

Armany

Előzmény | 2006.06.17. 22:35 - #4

*Ármány megunta az unalmat. Egy gyors mozdulattal átalakult bohóchallá és a lény felé úszott. Tisztes távolságban "megállt" és egyhelyben tempózva kémlelte a másik arcát.*

Lionelf

Előzmény | 2006.06.17. 22:27 - #3

Idővel feltűnt neki, hogy egy másik mágikus lény is itt van valahol. De nem foglalkozott vele. Semmi lényegeset nem mutatott ki, a másik lénynek ugyanúgy joga volt ottlenni, mint neki, és ha akar valamit, majd megmutatkozik. 'Ki tudja? Hátha ő is csak elmélkedésre vágyik?'

Armany

Előzmény | 2006.06.17. 20:50 - #2

*Ármány messziről kémlelte az egyszer cápa, másszor delfin alakját felvevő lényt. Ármány a mező legaljáról figyelt. Ebben sokat segítette tengeri sün alakja. Nem kellett sokat mozognia, ezért nem is hívta fel magára a figyelmet. Folyamatosan szemmel tartotta a rendkívüli lényt. Látta, hogy egyszer vidám az arca, másszor pedig titkzatos. Ezt nem tudta megfejteni. Így figyelt 1-2 órán keresztül.*

Lionelf

Előzmény | 2006.06.10. 22:44 - #1

Lionelf felvette egyik kedvenc alakját és hatalmas méretű cápaként úszkált a mezőkön. Aztán hirtelen medúza lett, majd tengericsikó. Aztán hirtelen hal, majd delfin. Végül egyszarvú lett. 'Hehehe. Szeretem a képességem. Remek torna, remek próba, remek szórakozás. Remek, remek, remek!' Könnyedén ide-oda suhant a víz alatt, mint valami kísértet. Mint valami történelmi faliszőnyegről leépett, sovány kísértet.... Könnyedén játszadozott a vízzel, a kevés fénnyel, a többi élőlénnyel. És jól érezte magát. Nem akart Leolanra gondolni, akit oly kétségbeesetten vitt a remélt gyógyulásba. Tudta jól, hogy Draugherit meggyógyította, de azt is tudta, hogy a gyönyörű kanca hosszú ideig kell majd bújkáljon és gyógyuljon. 'Sokba került az a csata. Megérte....De sokba került...' merengett. Sosem vallotta be senkinek, hogy szereti Leolant. Magának igen, mert a bölcselő nem hazudhat magának. Bárki másnak igen, de magának nem. És sosem mondta el a kancának sem. Sosem mutatta ki, kiválóan hazudott a szemébe, ha tehette elkerülte....De az érzelmei akkor sem változtak.....És amikor ott látta félholtan...Tudta jól, hogyha a kanca halott lett volna, ő örömmel lépett volna utána.... De élt. És így Lionelf is.... 'Az a lényeg, hogy egy szép napon elfeledhetem.... És hogy Ő boldog.....' úszkált tovább.

[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]