|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 21:36 - |
 *Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
|
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 - Én sem vagyok egészséges..... - mondta halkan.
- De azt is beláthatod, hogy a Sötétség itteni tettei minden lény számára érezhetők valahogy, hisz a Mágiát magát érintették....Legtöbbjük nem mondható boldognak emiatt....
Felnézett az égre, és nagyot sóhajtott.
- Olyan szép ez a hely......Miért kellene elmennem? Neked miért kellene elmenned, ha egyikünk sem akarja? Miért kellene....?
Lágyan énekelni kezdett:
- Sötét, csodás, csillagos ég
Varázslatos ó ez a fény
Csak a dal vezet át
Ködöd kegyetlen zaján
Nem félek immár Sötétség
Szívemé az Őssötétség.....
|
 - De nem feltétlen magamfajtákkal kell töltened az időt. Inkább olyanokkal, akik egészségesek. - *mondta.* |
- Hisz az előbb épp Te mondtad, hogy ne szigetelődjek el! - vágott vissza szelíden.
- Mióta találkoztunk fenáll a kapocs....ezen nem lehet segíteni....De itt nincsenek mások, és így nyugodt vagyok...Egyetlen lény érzéseit érezni könnyebb, mint ezrekét. |
- Mások vagyunk, sok mindent máshogy gondolunk. Ez van.
*Vállat vont.*
- Csak most jut eszembe: ha Te érzed mások érzéseit, fájdalmait, akkor jobb lenne, ha elválnánk. |
| - Megértelek - mondta halkan, és továbblépdelt. |
- Szerinted helyes? Nem tudhatod, mikor van Rád szükség, vagy a segítségedre. Eltűnni minden és mindenki elől...
*Megrázta a fejét.*
- Én nem vagyok ennek a híve. |
| - Az elszigeteltséget? Miért baj az? - kérdezte csendes hangján, a csődörre nézve. |
- Ebben az esetben megértem.
*A távolba nézett.*
- Máskülönben elítélném. |
| Lassan bólintott. |
- Vagy inkább rideg és érzéketlen. - *szólt közbe. Nem állt szándékában megszólalni, de ez valahogy kikivánkozott belőle.*
- Khm. - *morrantott egyet.*
- Van képességed mások érzéseinek érzékelésére? - *szegezte a kancának a kérdést, köntörfalazás nélkül.* |
Nyugodtan lépkedett tovább előre. Örült, hogy a lény vele maradt, és nem vetette fel az erdő ezen pontjának elhagyását.
- Szeretem az üres helyeket - kezdett hirtelen beszélni, magát is meglepve - Miután a Sötétség a világunkra tört, én és egy másik unikornis, akit testvéremmé fogadtam, és aki bár fiatalabb, de mindig is vigyázott rám, elmenekültünk egy halott világba....Ott nem hallottam a sikolyokat...sem a pusztítás okozta szenvedést nem éreztem...Ez az erdő is olyan...nyugodt.... |
- Jól van.
*Nem tudta, hogy ezt most célzásnak vegye, vagy sem, de mindenesetre megértette és nem szólt. Nem akart bezavarni fecsegésével.* |
Felnézett. Újra a fekete lényre csodálkozott magában.
'Nem hittem volna, hogy így fog viselkedni velem....'
- Nem tudom...Nekem úgy tetszik ez a csönd! |
*Látva, hogy Azírának nincs kedve gyorsabban haladni, megállt.*
- Mihez lenne kedved? - *kérdezte.* |
A csődör után lépkedett, de nagyon el volt merülve gondolataiban.
Igaz, már nem rettegett. |
*Vállat vont.*
- Az egész csak hozzáállás kérdése. - *mondta és előre ügetett.*
- Gyere, hagyjuk hátra a fájdalmainkat! |
Nagyra meresztette a szemeit.
- Ezt épp Te mondod? Hogy lehetsz ilyen.....erős? |
*Meznokto Azíra mellé lépett és bíztatóan megbökte orrával.*
- Jelen helyzetünkben ünnepelni kéne, nem pedig szomorkodni! |
Megtorpant.
- Jól mondod. Az unikornisoktól idegen kellene legyen a bánat. De én láttam a világ emlékeit, és átéreztem a Sötétségnek köszönhető fájdalmat....Ezért menekültem el egy holt világba.....Amit Te most elmondtál csepp a tengerbe....De a felszínt oly régóta nem kavarta fel semmi!....... |
*Először úgy gondolta, nem feszegeti a dolgot, de amikor arra gondolt, hogy elárulta Azírának egyik gyengepontját, úgy vélte, ennyit megengedhet magának.*
- Milyen emlékek lehetnek azok, amik ennyire elrontják az unikornis kedvét? |
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
- Én sem vagyok egészséges..... - mondta halkan.
- De nem feltétlen magamfajtákkal kell töltened az időt. Inkább olyanokkal, akik egészségesek. - *mondta.*