|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:37 - |
 *Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
*Pallas, miután felállt egy kicsit megszédült.*
- Éspedig ? - *kérdezte.
Utána kilépett a vízből és Zeiron mellé sétált.* |
 Végignézett Pallason.
- Hatalmas benned a varázs.....Már is befejeződöt a gyógyulás! - mondta csodálkozva és felsegítette párját.
- Tudod....van egy gyanúm.... |
- De az Én bátor párom megvédte Őt is. - *mondta mosolyogva.*
- Mi lenne Velem Nélküled ?
*Már unta, hogy a különleges vízben kell feküdnie. Nagy késztetést érzett arra, hogy végre feláljon. Megfeszítette izmait. Így érezte, már fel is tudna állni.*
- Már felkelhetek, nem ? |
| - Egy kicsit. De a Nyugodt Síkokról el lehet érni bármilyen pontját a világnak. Csak legyen ott egy biztos pont. Te voltál a biztos pont. Voltál már itt, ismerlek, kötelék van köztünk, alig pár pillanat volt, hogy odaérjek.......És ez így is volt tökéletes......És miután idehoztalak, visszamentem és elintéztem az orkokat.....Szintén éppen időben.....Majdnem utánad dobták az az egyszarvút..... |
- Értem.
- Akkor hát ezek szerint nincs rá sok esélyem, hogy megtanuljam az idejövést...
*Sóhajtott egyet, de nyomban meg is bánta, mivel mellkasában szúró fájdalmat érzett. Nagy késztetést érzett rá, hogy valami másra terelje a szót.*
- Messze voltál, amikor a neveden szólítottalak ? |
- Akinek nyugodt a lelke és nem hoz ide bajt. Aki harmóniát hoz, vagy harmóniát keres. Tehát az, akinek a lelke mindenképp alkalmas a nyugalomra, a békére. És nem pusztítani jön, hanem piheni, megbékélni.
- A világ, ahonnan jöttek ide, az én világom, nem elérhető innét...Az is lehet, hogy elpusztult.....De ezt már megbeszéltük. Biztos vanak mások is, de volt már rá példa, hogy aki korábban be tudott jönni, az elvesztette az utat ide. És azok kevesen, akik tudnak róla, vagy magányosan élnek és nem adják tovább a tudást (nagyon nehéz!), vagy végleg ideköltöztek.....És sokan féltik is ezt a helyet....
- A lényeg az, hogy nem sokan tudnak idejönni, és azoknak a száma is csökken.....Ilyen vagy olyan okból.....A Nyugodt Síkok, állítólag volt olyan sötét idő, hogy mindenkitől elzáródott..... |
- De azért néhányan biztosan tudnak róla. Mint például Te. A tanítóid csak téged tanítottak ? vagy másokat is ?
- Csak ki juthat ide ? - *kapott a szón.* |
- Pallas! A Nyugodt Síkokban vagyunk! A legtöbben nem is tudnak róla! - nevette el magát.
- Ide pedig nem is juthat el mindenki. |
*Pallas kíváncsian nézte a "vizet".*
- Ha az egészségesen erősek lesznek Tőle, akkor hogyhogy nem használja mindenki ezt ? |
- Ez egy különleges víz. Látod? Azért ilyen aranyszínű. - egyik szárnyát belemártotta a vízbe és felemelte a fénybe. Ragyogóan, aranyosan csillogott a víztől ott is, ahol nem voltak aranytollak.
- Meg fog gyógyítani. Mint ahogy mindenki mást is. Az egészségesek meg nagyon-nagyon erősek lesznek tőle. A nevelőim mutatták annak idején..... |
*Pallas szemmel láthatóan megnyugodott.*
- Rendben.
*Körbepillantott és csak most vette észre, hogy valamiféle folyadékban fekszik.*
- Zeiron, ez mi ? |
- Mi örökre együtt maradunk! - mondta megnyugtatóan és olyan komolyan, hogy látszott rajta: komolyan beszél.
Egyik szárnyát párja hátára helyezte.
- Itt mindig együtt lehetünk! Meg foglak rá tanítani, hogy hogyan jöhetsz ide. És ezek a Síkok, a Nyugodt Síkok időn és téren túl léteznek.....Ha idejössz, azokkal is találkozhatsz, akiket már elveszettnek hittél.....Nehéz út, és nem mindenkinek sikerül....De lehetséges.
- És a mágusok közül ki tudja hány él még....A csatlósaik pedig veszélyesek! |
*Pallas leengedte fejét.*
- Annyira rossz volt. Ilyet még sosem éreztem. Akartam, de nem sikerült. - *mondta összefüggéstelenül.*
- Az egész olyan hírtelen történt. Nagyon sokan voltak. Amikor megpillantottam az első dárdást, varázsolni akartam, de nem sikerült. Pont olyan felhőt akartam, mint amilyet egyszer eléd varázsoltam. Tudod. - *magyarázta.*
- De nem sikerült ! - *kesergett.*
- És amikor belémfúródott az első, meg második, harmadik dárda, úgy éreztem meghasad a szívem.
- Nem azért, mert oda kaptam az egyik sebet, hanem mert eszembe jutottál te, és hogy soha többé nem láthatlak. - *mondta könnyes szemekkel. Tekintetét a világ összes kincséért sem vette volna le párjáról.* |
- Pallas! - sóhajtotta óriási megkönnyebbüléssel.
Lerogyott a víz partjára.
- Mindig. Mindig oda fogok érni! - hajolt oda a kanca fejéhez.
- A Nyugodt Síkokban vagyunk. Meg fogsz gyógyulni! Ne kelj fel! |
*Szövetség egy kicsit leengedett.
Remélte, hogy nem történt semmi baja a kancának, mivel most Ő felelt érte. Néhány perc hallgatás után intett Soraja-nak hogy kövesse, és elindultak visszafelé.*
*Pallas 5 perces eszméletvesztés után magához tért.
Amint kinyitotta szemét, zeiront pillantotta meg.*
- Zeiron. - *mondta elhaló hangon.* - Hát ideértél ? - *kérdezte, de erre nem várt választ.*
- Úgy örülök, hogy itt vagy.
*Megpróbált felállni, de nem sikerült Neki.* |
- Biztos helyen. És ott is marad, míg meg nem gyógyul. És én is. Sok szerencsét! A Sötét felett győztünk egy csatában....De a háború még nem ért véget. Szóval......hadd javasoljam, a "mindig óvatosan, hátul is egy szemmel" elvet! - mondta tisztelettel meghajtva fejt a két lénynek, de közömbös, tárgyilagos hangon.
Aztán leugrott a szikláról egy hatalmas hátraszökkenés eredményeképp és beejtette magát a Nyugodt Síkokba.
Nemsokára Pallas mellett állt és várta, hogy felébredjen. |
*Soraja tátott szájjal nézte az eseményeket.*
- Igen, Nekem yemmi bajom - *felelte.*
*Szövetség időközben közelebbügetett hozzájuk. arca rémült volt.
amikor odaért a pegazushoz és Sorajahoz, lenézett az egyik szikla pereméről.
Utána kérdőn pillantott a pegazusra.*
- Hol van Pallas ? - *kérdezte, miközben a csődör szemeit fürkészte.* |
Zeiron elméjében egy harang zengésével ért fel a segélykérés!
'Pallas!'
Az erdőkben volt. Olyan messze, hogy nem is gondolt a repülésre.
A Nyugodt Síkok úgy rántották magukba, hogy majd beleszakadt! De egy pillanat múlva, amit a hihetetlenül sebesség miatt nem is látott, kirobbant belőle, alig bírva lefékezni magát, hogy egy sziklafalnak ne ütközzön, majd körülnézett. Pallas csaknem elzuhant mellette!
Kilépett elé, Pallas a hátára zuhant, rövid esés után lefékezte magát, majd nagy kínnal szemügyre vette párját.
És az állapota több volt, mint rémítő!
Zeiron azonnal besuhant a Nyugodt Síkokba, és egy titkos pontra vitte a kancát, ahol aranyszínű víz gyűlt össze néhány homokszínű szikla közt a fák alatt.
Óvatosan belecsúsztatta Pallast a vízbe, és néhány rövid, óvatos mozdulattal kirántotta a gyilkos fegyvereket.
A kanca vére ki sem folyt a sebeiből, a víz azonnal munkához látott.
Megnyugodott.
De csak Pallas részéről.
Hátat fordított a víznek, és kilépett a sziklákhoz, ahol Pallast kapta el.
Felnézett és épp időben repült fel, hogy egy unikornist ne dobjanak Pallas után.
Az orkok, akik egy másik unikornissal is küzdöttek a túloldalon, de így is túlerőben voltak, láthatóan nem voltak felkészülve arra, hogy egy óriási pegazus tűnik fel hirtelen a bajbajutott egyszarvú mögött.
És Zeironra biztosan nem voltak felkészülve! A dühös, véres bosszúra vágyó Zeironra egészen biztosan nem!
Az egész teste aranyszínű fényben felizzott, majd a fény kirobbant előbb csak arany tollaiból, majd egész testéből!
Ekkor hátborzongató nyerítéssel, amitől megremegtek a sziklák rávetette magát az orkokra!
A majdnem lecsúszott unikornis elé érkezett, és szárnyaival vagdosni kezdte a dögöket.
De valahogy ez sem volt elég! És a fénye végül kifejezte dühét és a mágia meghajolt a szenvedélynek. Tudta, hogy ez milyen veszélyes, de ez sem érdekelte, a lelke üvöltött és végül az erő megtalálta a módját a pusztításnak: a vakító, észveszejtő ragyogás ráborult az orkokra és égetni, szaggatni kezdte a testüket!
Aztán, ki tudja milyen hosszú idő után, a belső láz elcsitult és Zeiron körülnézett: valóban nem is telt el hosszú idő, és égett, kettévágott, széttépett hullák feküdtek csupán a két unikornis közt. Zeiron nagy levegőt vett és kiengedte. Bosszút állt, sőt, inkább igazságot tett, mostmár nem volt szükség a dühére.
Megnyugodott és bár kissé lelkiismeret-furdalása volt, hogy micsoda pusztító erőt engedett szabadjára, inkább elfelejtette az egészet.
- Minden rendben? - kérdezte a fehér kancát maga mögött. |
*Pallas sietve repült lefelé a sziklákon. Szemeivel vadul pásztázta a tájat.
Néhány perces repülés után megpillantott egy ismerős alakot, amint vadul csatázik. Szemét végigjáratta az orkokon. Mi tagadás, elég kilátástalannak tűnt az unikornis helyzete.
Pallasnak csak most esett le, hogy az unikornist hamarosan a mélybe fogják taszítani az orkok. Teljesen kiszorították a sziklaszirt szélére.
Habázás nélkül az unikornis felé vette az irányt...*
*Soraja kétségbeesetten hadonászott szarvával a körülötte álló orkok felé, és közben egyre hátrált. A következő hátralépésnél már lecsúszott egyik hátsó lába a szikláról.
Hátranézett és szomorúan konstatálta, hogy ha innét a mélybe vetik, minden lesz belőle, csak élő nem.
Haragos szemekkel visszafordult az orkokhoz, akik dárdájaikat előre döfködve közelítettek.
Soraja az egyik legközelebb álló orkot haba szúrta. Gyorsan kihúzta szarvát a holtravált szörnyetegből, aki holtan össze is rogyott.
A többiek felordítottak dügükben, és egyre közelebb léptek Sorajahoz...*
*Pallasnak csak néhány szárnyacsapás kellett ahhoz, hogy odaérjen Sorajahoz. Igaz, terve még nem volt, de egyre jobban siettette az odaérkezést.
Az orkok hátsó részére pillantott, ahhol ismét egy egyszarvút vélt felfedezni.*
*Szövetség az orkokat hátbadöfködve és agyonrúgva közeledett Sorajahoz.
Az orkok mintha egy csöppet megzavarodtak volna, először a sziklán álló unikornisra, majd a feléjük haladó unikornisra pillantottak.
Szövetség egyre közelebb és közelebb ért a bajbajutott Sorajahoz, amikor...*
*...Pallas észrevette, hogy az egyik pajzsos ork mögött álló társa egy dárdát készít, vesz a kezébe és lészül az eldobására.
A távolból Pallas hallotta Soraja "Vigyázz!" kiáltását.
Ő azonban habozás nélkül a dárdás ork és Szövetség közé repült. Több se kellett a dárdásnak, teljes erejéből nekihajította fegyverét, ami Pallas reflexének köszönhetően nem a szívébe, hanem oldalába fúródott. Fájdalmasan felnyihított. Úgy érezte, szárnyai nem képesek tovább fenn tartani Őt a levegőben.
Az orkok felbátorodva még több dárdát hajítottak felé, amik közül nem egy ért célba.
Pallas szárnyaiból is ki-kiáltt egy-egy dárda.
Szeme előtt elsötétült minden.
Utolsó gondolata egy oriási kiáltás volt, amiben Zeiront nevét mondta.
Teste iszonyatos tempóban zuhant lefelé, a tűhegyes sziklák felé...* |
| *Aztán észrevett valamit. Az égen két alak mozgott, és az egyik... igen, biztos, hogy az egyik az ő drága Logosza volt. Sietve indult el a rét felé... arra, amerre az alakok is tartottak.* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...*
Végignézett Pallason.
