|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.01. 17:37 - |
 Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
Tudta, hogy lenyűgöző látvány várja őket, de azért ő maga is meglepődött.
A bejárat ugyanis nem egy barlangrendszerbe vezetett, hanem egy kicsiny völgybe, amit virágok, magas, dús, biztosan mágikus, zöld fű és mindenféle gyümölcsfa töltött meg. Kétoldalt a sziklafalban üregek húzódtak, a völgy végében pedig egy nagyobb barlang szája ásított, pont szemben velük.
- Üdvözöllek titeket az Utolsó Reményben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 - De....ő az... - suttogta, majd megrázta a fejét, odalépett Roquenhez és lángbaborította! Ügyelt rá, hogy ne túl erősen csinálja a gyógyítást, egyfelől, mert Álomnak nem volt rá szüksége, és így árthatott volna neki, másfelől Roquennek egyáltalán nem tett jót a tűz, és őérte is kár lett volna.
Mire a lángok kihunytak, egy újjászületett pegazus feküdt előttük.
Felkelt és azonnal Draugheritnek ugrott.
- Tenned kell valamit! Csak Te tudsz kezdeni vele valamit!
- Nem. Nem avatkozom be.
- Mi?! Hogy mondhatsz ilyet???? Mit kép...
Felemelt szárnyával megállította a szóáradatot.
- Nem avatkozom be, mert nem tehetem. Értsd meg, ez most nem olyasmi....Vagy ne értsd meg, de azt fogd fel, hogy nem tehetek semmit. Nem rajtam múlik. Ne menjetek a közelébe, haggyátok békén!
Csalódottan nézett a pegunira.
- Félsárkányok. - morogta végül és elrúgta magát a földtől.
- Remélem tudod, mit teszel!
Azzal tovatűnt.
- Én is remélem......
|
 -Stanger? Az nem az a félsárkány, akit a védelmed alá vettél? -*nézett fel Álom párjára, Roquen mellől, miután a kimerült csődörhöz ügetett, hogy megnézze sérüléseit, és igyekezett ellátni a sebeit.* |
Meghajtotta a fejét a "dícsérő" szavakra.
- Bocsásd meg a földrengést. Nem hittem volna, hogy idáig kihat. - mondta kissé szégyenkezve.
- Hiába....a Föld nem az én elemem. - csóválta meg a fejét.
Felkapta a fejét. A szél valami különöset hozott......
Szimatolni kezdett, fejét az erősödő szélbe fúrva.
- Valami különös jön.... - súgta, de mintha csak önmagának mondta volna....
Aztán óriásit hördült, ami sivító-bömbölő üvöltésébe csapott át....és aztán minden figyelmeztető jel nélkül hóvihar borult rájuk!!!!!
- ELÉG! MIT MŰVELSZ?! - ordította a szélbe.
Hosszú ideig csak a szél és a késpengeként vagdosó hópihék kavarogtak körülöttük, bár ezeknek egy részét igyekezett Álom és maga elől lángoló szárnyival kivédeni.
Aztán egy csapzott, tántorgó tollcsomó zuttyant le eléjük.
- Roquen! Fejezd már be!
- Draugherit! - nyögte hörögve.
- Végre megvagy! Draugherit!
Egy pilllanatra mintha elájult volna, de aztán összeszedte magát és beszélni kezdett.
- Stranger megőrült! Ami a pusztítások után megmaradt az emberek falujából, azt ő most porig égeti! Nem beszél senkivel! Nem bírunk vele!
Döbbenten hallgatott.
'De miért?' cikázott át újra és újra az agyán. |
-A célnak legalábbis megfelel. -*mosolygott kedvesen párjára, miután visszasuhant a meder szélére, és megszemlélte az eredményt.* A robaj, és az apróbb földrengés miatt ugyanis, amit Draugherit mágiája okozott, nem sokkal Álom talpa alatt, kibillentette a kancát az egyensúlyából, és így kénytelen volt árnyként odébbsuhanni. Kicsit olyan volt, mint Steel, amikor alaktalanná válik. Álom mágiája azonban lényegesen más volt: ő megtartotta a szilárd valóját, csupán annyit tett, hogy lénye egy részét egyesítette az árnyékkal és a köddel. És persze használta másik képességét is; a gyorsaságát. Álom nem pusztán gyors volt. Ő olyan gyorsan volt képes helyet változtatni, hogy azt szabad szemmel képtelenség lett volna követni. Úgy tűnt, mintha teleportálná magát, pedig nem. Egyszerűen csak felfoghatatlanul gyors volt.* |
Párja mellé sétált és lenézett.
- Igazad van. Bár az az elakadás még odébb van....
Párjára pillantott, majd sóhajtott egy aprót.
- Legyen.
Felszállt és a fának arra az odalára került ami a túlsó, Álommal szembeni sziklával érintkezett.
'Lássuk mennyire vagyok még jó!' morogta magában, aztán lefelé fordította a fejét...
és egy akkora lángcsóva robbant ki a szarvából, ami szinte a Fa vastagságával vetekedhetett.
De ő nem a fának irányította a lángot, hanem mellette a sziklának, a vízfelszín alatt.
A látvány mindenképp lenyűgöző volt: a víz engedett a rettentő hőnek és minden elhomályosult a gőztől, de a szikla kínlódása, ahogy centiről centire olvadt és izzó lávává alakult, még ezen is átlátszott!!!
Aztán az olvadék egyesülve és átlényegülve lefolyt.....és a sziklában, kellőképp messze a Fától egy hatalmas lyuk maradt hátra, amin most átzúdult a víz!
A gőz lassan tovatűnt és a hő borzalmas erőt adott Draugheritnek, igaz, ez az erő a sajátja volt.
Kiröppent a gőz fölé, hogy kicsit hűljön a teste, és végignézve magán elmosolyodott: a teste minden színe sokkal erősebben ragyogott, a szarva, a szemei és a patái izzottak, míg ezen apró szivárványokban csillámlott a lecsapódó vízcseppeken át a napsugár.
Lehuppant párja mellé és becsukta a szárnyait.
- Így már jó lesz?
|
-Igazad van, ha ez a fa örökéletű lenne, az akkor már valóban nem lenne az igazi... Én nem keresek benne szombólumokat; nekem úgy tetszik, ahogy van! -*mondta mosolyogva.*
*Ezután Álom egészen a folyó meredek falának szélére merészkedett, és onnan pillantott le a fára. Kíváncsi volt a gyökereire, és a fatörzs vastagságára alul. A gigantikus fa-csoda már így is szinte teljesen elakasztotta a folyóvizet, ahogy szélesen terpeszkedett a mederben. És Draugherit szerint ez még nőni is fog. De ha nő, akkor...*
-Draug, ha ez a fa még tovább nő, előbb-utóbb teljesen el fogja akasztani a folyót... Márpedig ha elakad, és a víz nem lesz állandó mozgásban, hogy mindig friss maradjon, egy idő után az állóvíz beposhad, és akkor lőttek a tiszta ivóvíznek. Márpedig az Utolsó Reménynek szüksége lesz friss és tiszta ivóvíz ellátásra... Arról nem is beszélve, hogy ha folyton csak telik-telik a meder, a víz ki fog csapni, és elárasztja a völgyet. Egy árvíz pedig most a legkevésbé sem hiányzik ide... |
- Valóban. Én a szimbólikusságát szeretem: ahogy a mágia megszületik és létezik a természettől olyannyira elütve, és mégis vele együtt.
- Hatalmas lesz, mielőtt élete végét elérné! Ahhoz nem elég erős benne a mágia, hogy örökéletű legyen. És akkor már nem is lenne az igazi.... |
| -Tyűűűha! -*hűlt el.* -Ez még sokkal ámulatba ejtőbb, mint amilyennek képzeltem. |
Megállt egy jó helyen.
- Íme! Egyre nagyobb! - mondta vígan, szárnyával a fa felé intve. |
| - Felőlem. - és megindult befelé. |
 -Na ugye. -*húzta ki magát Tavi.* -Indítsatok befelé a barlangba! Mind a ketten! -*utasította a testvérpárt.*
 -Emlékeztetnélek rá, hogy itt én vagyok a rangidős! -*morrant rá a csődör.*
-Igen, és én vagyok az, aki mágiával fogja be a szádat, ha nem indulsz el azonnal befelé! -*vágott vissza Tavarilla.* -Gyerünk!
*Perselus csak morrant egyet, és kelletlenül beszétált húga után.*
-Gyere be te is! -*szólt oda kedvesen Illunak a barlang szájából az utolsóként befelé igyekvő Tavi.* |
- Jól mondod.
|
-Én se sajnálnám a heéyedben. -*bólintott Illunak Perselus helyeslően.* Úgyis olyan ocsmányan nézett ki mind a kettő...
 -PERSELUS!!! -*dörrent rá Estella.* -Fogd már vissza magadat!!! Csak azért, mert neked nem tetszettek, még...
-Tudom, hogy azt mondtam, jobb, ha veszekszenek, de azért ez mégiscsak túlzás... -*morgott rosszkedvűen Tavi.*
-Elég legyen! Csak azért tűnt viharvertnek a szánya, mert Illunak rengeteg viszontagságon kellett keresztülmennie, és ezt a szárnyai is megszenvedték. Vita lezárva!
-Nincs igazam? -*pillantott Illura a kanca.* |
| - Ez van. Már nagyon viszketett. És hamar visszanő. Nem sajnálom! |
*Estella, Perselus és Tavarilla egy emberként bámultak rá döbbenet tükröző arccal. Aztán Estella odalépett Illustrissimához, és szánakozóan nézett a kancára.*
-Óó, nagyon sajnálom, Illu! Szegény szárnyad! -*bánkódva lepillantott a porban heverő két lepkeszárnyra, aztán vígasztalóan megveregette a kanca hátát.* -Biztos hamar kinő az új. Az talán még szebb is lesz, mint a régi volt!
*Csodával határos módon Perselusnak is sierült befognia a száját, és nem tett semmiféle bántó megjegyzést.*
*Tavi csak csöndesen állt és sajnálkozó pillantást vetett Illura.* -Nagyon sajnálom! -*mondta végül halkan, részvétteli hangon.* |
Illu visszavigyorgott.
Aztán hirtelen lehervadt a mosolya....
Ledobta magát a földre és eszelősen hemperegni kezdett.
És mikor felállt, egyszarvú volt! A rongyos, piszkos szárnyak ottmaradtak a párkány porában.
A hátán csak két hosszú, pókháló-szerű és -színű csík maradt nyomnak. |
*Tavi egy darabig elnézte a síró-zokogó testvérpárt, aztán Illura sandított, és a szája sarkából odasúgta a kancának:
-Ennél még az is jobb, ha veszekszenek... |
Illu vállatvont.
- Ő mindig Michaelangeloval van. |
*Estella is megjelent, és hasonló reakciót mutatott, mint bátyja. Először Tavit ölelgette össze, aztán Perselus nyakába borult, és a csődör is átölelte húgát. Ekkor mindkettejükből kitört a zokogás, de Perselus nyugodott meg előbb. Azután Perselus vígasztalva csitítgatta, és simogatta húgát, miközben Tavarilla ismét Illuhoz fordult:
-Te! Nem a barátnőd ment Estella után? -*kérdezte csendesen az unizustól.* -Vele mi van? |
Illu képe megnyúlt a riadalomtól.
Gyorsan becsukta a szemét és összeráncolta a homlokát.
Aztán kinyitotta a szemeit.
- Mostmár jól van. A Sötétség elkapta.....De megmenekült.....Ezek a támadások! - dühödten dobbantott.
- Ez nyilvánvaló jel!!!! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
- De....ő az... - suttogta, majd megrázta a fejét, odalépett Roquenhez és lángbaborította! Ügyelt rá, hogy ne túl erősen csinálja a gyógyítást, egyfelől, mert Álomnak nem volt rá szüksége, és így árthatott volna neki, másfelől Roquennek egyáltalán nem tett jót a tűz, és őérte is kár lett volna.
-Stanger? Az nem az a félsárkány, akit a védelmed alá vettél? -*nézett fel Álom párjára, Roquen mellől, miután a kimerült csődörhöz ügetett, hogy megnézze sérüléseit, és igyekezett ellátni a sebeit.*
-Na ugye. -*húzta ki magát Tavi.* -Indítsatok befelé a barlangba! Mind a ketten! -*utasította a testvérpárt.*
-Emlékeztetnélek rá, hogy itt én vagyok a rangidős! -*morrant rá a csődör.*
-PERSELUS!!! -*dörrent rá Estella.* -Fogd már vissza magadat!!! Csak azért, mert neked nem tetszettek, még...