|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.23. 20:29 - |
 Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
És Ő egyébként sem félt a sötétben. Csak unatkozott.
'Bár jönne valaki! Még Mirautnak is örülnék, padig mi csak nagyritkán találkozunk és akkor is harc a vége...Már amikor nem kell valami világmegmentő akciójában vigyáznom rá és szövetkeznem vele.' |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
 Lefékezett, és elámulva nézte az elé táruló látványt.
Alattuk, egy hatalmas táblán, valami várféle terpeszkedett.....fekete volt, és......sötét.
Ablakaiban vörös fény táncolt, fekete köd keringett körötte lustán, pedig nem hajtotta semmi! A táblán és körötte a levegőben nem látszott semmi és senki....
- Ez ijesztő... - morogta riadt képpel. |
 Angel bólintott, majd ő is átugrott egy másik táblára. |
| - Igen......Remélem nem a vesztünkbe rohanunk. - mondta, míg elrúgta magát a táblától, ami elfogyott alattuk. |
| -Ahaaaa!És akkor azért nem mozog annyira, mert közel járunk a létrehozójához.....-állapodott meg. |
- Nem, félreértettél. Ez az áramlás...nem természetes. Szerintem egy mágusról van szó! Nem a sötét Nagyúrról! Az....még mindig könnyebb ügy.... |
Beleszagolt a levegőbe, s csakugyan, a mágia nem mozgolódott.
-Dehát, hogy lehet, hogy pont itt jobb a helyzet, mint a határon?-tűnődött. |
| - Azt hiszem.....Talán még nem is olyan nagy a baj! - mondta, és a hagnja feszült volt, de mégis örömteli és izgatott! |
Angel egy pillanatig meglepődve állt a táblán, de rögtön észbe kapott és párja után eredt.
-Mit érzel? |
| Mithrandir vágtába ugrott és hihetetlen erővel száguldani kezdett végig azon a szilárd táblán, amin épp voltak. |
| -Követlek.-suttogta.... |
Elérték a Sötétség legmélyének határát, és eljutottak oda, ahol a szilárd tér az éjfekete éterből létrejött.
- Azt hiszem.....erre kell tovább kutatnunk.... |
 Asylon fejest ugrott a falba, ami könnyedén átengedte, és ő eltűnt a Sötétben. |
*Zenit felemelkedett a falhoz, majd úgy ahogy jött, el is ment...* |
- Ha Anduryát keresed, akkor szólok: hiába.
- Ha pedig változnak az idők, eldönthetnéd lassan, hogy mit akarsz. Mielőtt másokat elítélsz.
Hirtelen régi színére világosodott, és suhani kezdett a fal felett. |
- Változnak az idők. - *felelte szárazon, majd letekintett a mélybe.
~Hol lehetsz?~* |
- El sem tudod képzelni. De Veled mi van?! Nem Te vagy a Sötét Nagyúr?! He? Akkor mi nem tetszik?! - sziszegte, és ördögien vigyorgott.
A következő pillanatban Asylon valósággal elfeketedett, és hatalmas, óriási, fekete villámok kezdtek hihetetlen erővel csapkodni mellettük a falra, olyan harsogással, mintha csak titánok kezdték volna pusztítnai a világot körülöttük. |
*Zenit függőlegesen tartotta szárnyait így gyorsabban meg tudta magát állítani.
Elkezdett Asylon felé repülni.*
- Neeeem, nincs. Majdnem minden rendben van! Csak te nem vagy normális! Érzéketlenné, nemtörődömmé, aljassá és még nem tudom milyenné váltál! Ennyit tudtam leszűrni 10 perc alatt! Akkor vajon még milyen lehetsz?! |
Asylon felnevetett, és egyik szárnyával meglökte Zenitet, aki erre vagy húsz métert suhant hátra a levegőben!
- Igen. Minden kérdésedre "igen" a válasz!
- Jól megvagyok itt. Kiteljesednek a vágyaim itt. Ez rá a legmegfelelőbb hely. Tehát ez a legcsodásabb hely!
- Miért? Kifogásod van? - végtelenül szemtelen volt az utolsó mondata. |
- És itt jól érzed magadat? Itt végre kiteljesedhetnek a vágyaid? Ezen a... a... csodálatos helyen? - *kérdezte csaknem üvöltve. Nem tudta, de talán nem is akarta fékezni indulatait.
Gondolt egyet és szárnyaival megütötte Asylon.*
- Na rajta, támadj meg! - *kiáltotta.* |
 Andurya végignézett a döglött csápok erdején, és végül igyekezve uralkodni a zsibbadtságon, ami a lelkén terült szét, a két lény felé indult, akiket már látott nem olyan nagyon messze.
Már csaknem odaért, mikor hatalmas fekete csápok csaptak ki a fal alól újra, ezúttal nem hagyva időt a lelassult pegazusnak ráfonódtak, és lerántották!!!!!!!!
Eltűnt a fal alá süllyedve, a sötét semmiben, ahol nem tudta mi vár rá.....
- Igazán kár volt közbeavatkoznod. - mondta unottan nézve a mellette lebegő Zenitnek.
- Andurya meg kell méretessen...Bár igazából már bizonyított....Ebben nem szabad másnak részt venni.
Felkacagott.
- Megrémítelek? Pedig Te mindig olyan vitézi voltál. - mondta maró gúnnyal.
- Mégis, mivel rémítelek meg? He? Végre önmagam vagyok! Nem kell bárki mást szolgálnom, meghúzódni mások árnyékában, végre élhetek! Úgy, ahogy akarok. Ahogy tetszik. Erős vagyok. Ezt pedig ideje volt tudomásul venni a világnak! Azt hiszitek, Ti, Fény és Sötét lényei, hogy Ti vagytok hatalmasok.....Pedig az igazi Erő ezen annyira túltesz, hogy fel sem foghatjátok! |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
Lefékezett, és elámulva nézte az elé táruló látványt.
Angel bólintott, majd ő is átugrott egy másik táblára.
Asylon fejest ugrott a falba, ami könnyedén átengedte, és ő eltűnt a Sötétben.
Andurya végignézett a döglött csápok erdején, és végül igyekezve uralkodni a zsibbadtságon, ami a lelkén terült szét, a két lény felé indult, akiket már látott nem olyan nagyon messze.