Témaindító hozzászólás
|
2006.10.13. 21:35 - |
Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el! |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
- Egy ideig biztosan.
*Kajánul elvigyorodott.*
- Kis idő elteltével te fogod kérni, hogy kicsit tűnjek el. Senki sem bír sokáig elviselni - *mondta, majdhogynem büszkén.* |
Elnéző mosollyal bólintott.
- Elmegyek innét. Ez egy betegszoba Én pedig meggyógyultam. Remélem velem jössz! |
- Nem, nem kérdezem meg, tapintatlanság lenne. Inkább azt mondd, most mit fogsz csinálni? |
Kedvesen nézett fiára.
- Bökd ki mi nyomja a lelked! Látom, hogy elkezdted lógatni az orrod! Én most nem számítok! |
*Jó ideig csak anyját nézte és nem szólt.*
- Hiába, nem érthetek mindent... - *motyogta.*
- És most? Mihez kezdessz? - *kérdezte hangosabban, hogy az előző megjegyzését elnyomja.* |
- Ó, igen! - válaszolta sugárzó mosolyt vetve fiára, pillantásában pedig egyszerre volt boldogság, nyugalom....és valami különös ragyogás!
Aztán egy pillantást vetett a nyakában lógó rejtélyes kőre.
|
*Bólintott. Sok kérdést tett volna még fel velük kapcsolatban, de jobbnak látta hallgatni.*
- Teljesen jól érzed már magad? - *kérdezte. Nem tudta, még hányszor fogja a közeljövőben feltenni ezt a kérdést.* |
- Két fiatal lény, szintén erisziek. Nem sokkal idősebbek, mint Te. Sok szörnyűségen mentek keresztül, sok dolgukról nem is tudok...és azt hiszem most bujdosnak....
Sóhajtott.
- Nem jól van ez így, de legalább nincs bajuk! Ahogy Neked sem! Ennél most nem kívánhatok többet.... |
*Megérezte, anyja mire gondol és ezzel kapcsolatban támadt egy kérdése.*
- Mondd, anyu, kik voltak azok, akik megmentettek titeket? |
Nagyot sóhajtott, de lemondó mosollyal így szólt:
- A fő, hogy senkinek sem esett baja.
Körülnézett, és elmosolyodott. A lények mind nyüzsögtek a barlangban, ünnepelték, hogy élnek.
'Kár, hogy nincs kinek megköszönni....' gondolta.
Egész lénye megváltozott: valahogy egy gyönyörű pegazus kanca lett a szürke haldoklóból. |
- Baj? Dehoooooogy. Hát tennék Én olyat? - *kérdezte ártatlanul.*
- Na jó, talán néhány cseppkő letört és néhány gyümölcs szétgurult, de nekinek nem esett baja. |
- Remélem, hogy valóban csak tréfa volt! - mondta ugyanolyan királynői szigorral.
- De remélem nem lett nagy baj.... |
*Kuncogott.*
- Kicsit megtréfáltam a társaidat. |
Kihúzta magát, és kérdő, nemes tekintettel kérdezte:
- Mi volt az a játék? |
*Szégyenkezve lesütötte a szemét.*
- Nem történt semmi.
*Aztán megbátorodva felkapta a fejét. Szemében furcsa fény csillogott.*
- Ha már itt tartunk, igenis történt! Hogy a többiek is, vagy sem, azt nem tudom, de hogy Én nagyon jól szórakoztam, az biztos! Legalábbis addig, amíg néhányan el nem rontották a játékomat. |
- Jövőtváró... - mondta szelíd horkantással.
- Az arcodra van írva, hogy történt valami! |
- Tessék? - *bukott ki belőle.* |
- Értem... - mondta nyugodtan.
- Kértél elnézést? |
- köszönöm. - *motyogta.*
- Igen, ami azt illeti, már jártam fenn. - *mondta és próbálta leplezni szorongását* |
- Annyira örülök Neked!
Alaposan megnézte magának fiát.
- Milyen nagyra nőttél! Jártál már fenn? |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|