|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 21:47 - |
 *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 -Fogalmam sincs, hogyan. - Válaszolja Kyarának, majd az oly ismerős szárnycsapásokat lehet hallani. Ew az ég felé néz, de nem Khorit látja meg. |
 - Felhoztalak, miután a fényünk kihunyt, és lesüllyedtél. Nagyon féltem. Kérlek, mostantól állj ellent a mágiának! Valahogy...
 - Én itt jól voltam - mondta halkan.
- Nem csináltam semmi bajt. Vigyáztam. |
Legszívesebben ő is kifaggatta volna a párját, de ezek után, amik történtek, inkább nem tette.
- Kyrador, ugye nem történt veled semmi, míg idefent voltál? - Fordul Kyradorhoz. Majd Kyarához.
- Vele mi történt a víz alatt? Nem láttam semmit valami fénytől. |
Nagy levegőt vett.
- Mi jól vagyunk. Nem esett bajunk.
- De miért akart elvinni az a kanca?!
- Cssss! Semmi baj! Minden rendben! Nem visznek el! - nyugtatta fiát hűvös, összeszedett hangon.
Kelletlenül horkantott.
- De ki volt az?
- Egy eriszi - felelt szigorúan.
- De ne beszéljünk többet róla! |
Már épp szarvával készült egy fenyegető villanásra, és támadott volna is, amikor lenyugodott, emlékeztetve, hogy mi történt most.
- Nem a legjobban. - Felelte, s megint megkérdezte, amit az előbb:
- És ti? - Köhécselt egy nagyot, majd Kyradorra nézett.
- Ne félj, nem hagyom, hogy elvigyen ez a... - Kezdte volna.
- Na mindegy. Nem fogom hagyni, hogy elvigyenek mellőlem. |
- Úgy megijesztettél! - sírta.
Aztán felpattant és idegesen járkált ide-oda, össze-vissza.
- Úgy megijedtem! Mit tegyek, hogy ne essen bajunk?! Mit tegyek még?!?!? Jaj! - összeesett, és sírni kezdett újra.
Nagyon szerette párját! Nagyon szerette családját! Mi tegyen még értük?
Kyrador rémülten és zavarodottan nézett apjáról anyjára, majd vissza.
 Hirtelen dobbant le a kis csapat mellé, és metsző pillantással végignézett rajtuk.
Aztán odament Kyarához, talpra segítette, és kissé odébb tolta. Aztán sziszegni kezdett:
- Mit képzelsz? Mit teszel?! Megalázkodsz! A fiad előtt így viselkedsz szégyenszemre?!?!? Megrémíted! Nem tehetsz így! És így a párodnak sem segítesz!
- An...Andurya! - nyögte.
- Csönd! Én beszélek! Kyara, térj már magadhoz! Maradj már nyugodtabb! Így nem segítesz magadon se, senkin se! Légy erős! Eris küldött, hogy végre térj észhez. A fiad pedig velem jön.
- Mi? Nem! - vágott közbe erősen.
- Akkor fejezd be a gyerekes viselkedést! Különben a kissrác velem jön!
- Ki vagy Te? - lépdelt közelebb. Nem tetszett neki az idegen.
- Andurya vagyok - felelte higgadtan.
- Te pedig Kyrador, nemde?
- Így van. Mit akarsz az anyámtól?
Kyarára nézett. Élesen.
- Semmit. Semmit sem akarok tőle. Csak meglátogattam. De most megyek is. Csak beszélgettünk. Viszlát! - kiáltotta, és a magasba dobta magát.
Kyara meg ottmaradt villámsújtottan, fia mellett állva.
Aztán megrázta a fejét, és visszament gyorsan Ewerynhez.
- Hogy vagy? - nézett le rá kedvesen. |
Ew hallotta Kyara kiáltását az alagút végéből: Nem tétovázott sokat: Vágtázni kezdett. Reméli, nem lesz maradandó károsulása akármelyikőlyüknek. Majd megállt az alagút vége előtt. Visszanézett, Fújt egyet, majd átlépett a saját világába.
Hirtelen köhécselt, s hála ennek, meg is rezzentek. Száján víz jött ki, majd lassan, pislákolva nyitotta fel a szemét.
- Kyara! Kyrador! - Súgta, s Kyara szemébe nézett.
- Édesem... azt hiszem... nagyon elgyengültem most? Mióta vagyok itt? Mi történt? De a legfontosabb: Jól vagytok? - Reméli nem kap szemrehányó választ, amit Kyarától várt. Már hallotta is szinte szavait: ,, - Ezek után kérdezed, hogy jól vagyunk?!! Majdnem magunkra hagytál!! - " Majd kissé elgyengülve nézte fiát. |
Teljesen kétségbeesett, már sírni sem tudott, ahogy Eweryn fölött kuporgott.
Kyrador is némán nézte apját, és őhozzá húzódott, Kyara pedig magához ölelte.
- Eweryn.... - suttogta halkan, és mégis peregni kezdtek a könnyek a szemeiből.
- Eweryn ne tedd ezt velem! - kiáltotta, és hirtelen fény csapott elő a testéből, Kyradoréból, és Ewerynre sugárzott. Nagyon erős volt a fény, de Kyarát nem érdekelte, hogy becsukott szemei mögött is ragyogás öleli körbe. Az érdekelte, hogy szívdobogást hallott, erőset, megnyugtatót. Ew-ét.
A fény nemsoká kihunyt, a kanca pedig párjára borult, még mindig fiát szorongatva.
- Ébredj fel! |
Pár perc után hirtelen Ew köhögni kezdett, és sok víz távozott a szájából. Kyarára, majd a kiscsikóra nézett, majd lehunyta a szemét.
Halálközeli állapotba került. Rejtélyes ménnek látta magát, valamint rendkívül szépnek. Egy fehér alagúton lépkedett, majd a végén egy fényforrást pillantott meg. Végében olyan ények, mint Danyel. Danyel csak a saját fajáról valami angyalt mondott. Ott várták őt. Majd hátrafordult. És ott látta Kyarát meg Kyradort, ahogy ott álltak testénél. Szeméből könycseppek potyogtak, majd meglátta Danyelt is: Sírva. Bizonyára tudta, hogy mi történik: S már repült is. Majd az angyalok felé fordult, ahogy nevezte őket Danyel, és mondta nekik:
- Még nem jött el az én időm. Várnak rám.- Az angyalok sajnálkozva, csendben bólintottak, s Ew elkezdett az alagút Kyaráék eső vége felé ügetni. |
Kyara érthetetlen haragja és hihetetlen erejű fénye abban a pillanatban csökkenni kezdett, ahogy Eweryn visszafogta a sajátját valahogy.
Ahogy ő is kihunyt, szédelegve nézett körbe, aztán rémülten látta meg alant a csődört!
'Eweryn!' nyúlt felé gondolataival.
'Szólj valamit!' rimánkodott.
Aztán valahogy felügyeskedte hátára a mént, és kiúszott vele.
A parton a Fényből merített erőt, hogy csak a homokon rogyjon le kimerülten.
Szerelme fölé hajolt.
- Szólj valamit!
- Apa! Anya! - kiabálta ijedten, ahogy feléjük rohant.
- Apa! Apa! - kiáltozta egyre hangosabban, mert megrémítette, hogy nem tudta mi történik. |
| Majd, mikor már nem tudott mit tenni a fájdalomtól, eszébe jutottak szerettei: Kyrador és Kyara. Nem hagyhatja itt őket. És mi van, ha Kyara is fénylik? Sőt... biztosan! Majd szeretteire gondolva csillapodott szarva fénye. Gyengén hullott rá a moszatra, és alig bírt mozdulni. A mágia szerencsére levegőztette. |
'ELÉG!' ordította valami a lelke mélyén, ami egyszerre volt ő, Kyara és egy sosem látott-hallott lény!
Ő is fényleni kezdett, egyre erősebben és erősebben! |
| Élesen villogott a szarva. Félt, hogy valami nagy baj történik vele, vagy párjával. Minthogyha a szarva önálló lény lenne, és bosszút akarna állni: Már szinte nem is lehetett látni Ewet a fény miatt.... Minthogyha egy robbanás lenne. |
Kyara csak arra várt, hogy Ew végre másfelé nézzen.
Lefelé pördült, és szárnyait széttárva, hatalmas szárnyalásba fogott! Vad vízvihart kavart, ahogy a mén felé száguldott, és bár félt, hogy az utolsó pillanatban a csődör valami trükköt bevetve kivédi, mégis sikerült időben odaérnie, és valósággal elcsapnia!
Az unikornist össze-visszadobálták a hullámok, majd megkavarta a Kyara megállásával született örvény.
A kanca a fenéken állt, mikor Eweryn végre lesüppedt mellé, kissé szédelegve.
Odaúszott hozzá, és puszit nyomott az orrára.
'Remélem kellőképp megszédítettelek, kedves! Soha ne felejtsd el ezt!' üzente, azzal felkacagott, és kiindult a partra. Biztos volt benne, hogy ennyi leckéztetés elég volt egy életre. |
| ' Mért nem használ mágiát? ' Gondolta, mikor látta, hogy kedvese levegőért megy. Majd elkezdett egy moszatott rugdosni. |
Felnevetett egy csókszünetben, aztán gyorsan kisuhant a csődör alól, és a felszín felé vette az irányt.
Szerette volna, hogy Eweryn ne figyeljen rá egy pillanatig, hogy azt higgye csak levegőért megy.
Mert bizony tervezett valamit. |
Csak viszonozni tudta Kyara cselekvését. Most nagyon boldog, és ezt semmi sem ronthatja el... csak egy újabb fájás. De nagy szerencséjére ez nem következett be. Élvezte Kyarával a játékot. Kyara nagy szerencséjére feloldódott. Neki is ezt kéne tenni, csak megrázta ez az átalakulás. Majd fordított az álláson: Kyarát fektette alulra, és úgy nevetett. |
Csodálkozva hőkölt hátra az elzúgó csődör útjából, majd elnézően elmosolyodott, és minden erejével úszni kezdett párja után, hogy lefaragja a hátrányt!
'Elkaplak!' kacagott, és lecsapott Ewerynre!
Nagyot szaltóztak, bukfenceztek együtt, Kyara pedig lelkesen megcsókolta a fehér unikornist. |
| Ew gondolt egyet, majd megbosszulta Kyara előnyét. Nyihogott egyet, hogy nem kell, majd pillanatok alatt ő volt előnyben. |
Egy szaltóval visszafordult.
'Minden rendben?' aggódott.
'Menjünk ki?' |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.*
-Fogalmam sincs, hogyan. - Válaszolja Kyarának, majd az oly ismerős szárnycsapásokat lehet hallani. Ew az ég felé néz, de nem Khorit látja meg.
- Felhoztalak, miután a fényünk kihunyt, és lesüllyedtél. Nagyon féltem. Kérlek, mostantól állj ellent a mágiának! Valahogy...
- Én itt jól voltam - mondta halkan. 
Hirtelen dobbant le a kis csapat mellé, és metsző pillantással végignézett rajtuk.