|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
- Rendben - *mosolyogta és bólintott.*
- Lássunk valami csillogót! |
 Mosolyogva átölelte párját, és elindult vele az egyik közeli tisztásra.
- Csak meg kell keresnünk az egyik őrt. Mi sem könnyebb! - nevetett.
- Keressünk egy nagy, csillámló homokkő oroszlánszobrot, vagy egy bronz sárkányszobrot, vagy valami aranyosan csillogót! |
*Gyengéden párjához simúlt.*
- Akkor nézzük meg magunknak azt a Csillagvizsgáló-várost! |
- Én sem! - nevette el magát.
- De nagyjából tudom honnan lehet feljutni, és amúgy is az utazás a lényeg, nem pedig a cél, ugye? Nekem minden kaland kincset ér, Veled! |
- Azt nem vitatom! - *felelte mosolyogva.*
- Még úgysem jártam arrafelé. |
| - Mit szólnál Csillagvizsgáló-városhoz? Szép lenne ott körülnézni.....Gyönyörű a kilátás! |
- Oké. - *adta meg magát.*
- És most? Merre menjünk és mit csináljunk? |
| - Nem hiszem. A legtöbb mágikus lény érezni fogja, hogy van valami előtte. A nem mágikusak meg mindenképp óvatosan járják az erdőt.... |
*Elképzelte, ahogy vidáman sétál az erdőben, gondolatai a fellegekben járnak és egyszer csak beleütközik valamibe, amit nem lát. Csak késöbb fog rájönni, hogy miről is van szó...*
- Nem veszélyes, ha így hagyjuk? - *kérdezte elgondolkodva.* |
- Ha megnő nagyra, csodás lesz itt! És meglepő - mosolyodott el kissé galádul.
- Remélem addig nem esik baja. De itt nem járnak olyan sokan.... |
*Nem állhatta meg, hogy szárnyával meg ne próbálja megérinteni azt a pontot, ahol a kék toll érintette a fát.
Szárnyával óvatosan kitapogatta a kis fa törzsét és egyik ágát, amit néhány levél tarkított.* |
- Sehová - nevetett vissza, és odalépdelt, ahol az imént a fácska állt. Azzal felemelte egyik szárnyát, és egy tollát kitépve szárnyából, odadobta a csemete régi helyére.
A kék toll pedig megállt a levegőben.
- A fád ott van, ahová varázsoltad, kedves - mosolygott. |
*Büszkeüstök nem akart hinni a szemének! Körbenézett, hátha látja valahol a közelben a kis fát, de nem...*
- Hová tetted? - *kérdezte nevetve.* |
| Szárnyával a fa felé intett, közben pajkosan kuncogott, és a következő pillanatban a csemete eltűnt!!! |
*Csendesen bólintott ismét, majd ültetett egy másik facsemetét.* |
- Állítólag a valák egy ilyen és egy másféle fát hoztak a világra - mesélte - Azok ragyogták be fénnyel Amant, azok összegyűjtött, ragyogó harmatából alkották később az égitesteket, a fényes csillagokat. A Sötétség aljas támadása hozta el végzetük.......De azt hiszem ez a fiatal fa elélhet itt békében......Aman emlékére - merengett.
- A legenda méltó a Szépek Népéhez: gyönyörű és szomorú. |
*Bólintott.*
- Ha valóban ilyenek, vagy ehez hasonlóak a fák, akkor biztosan szép legenda lehet. |
Megrázta a fejét.
- Nem, Eristől hallottam Amanról. Ahogy ő is csak a legendáját ismeri. De Aman két fája nagyon híres és csodás fa volt. ondoltam jó helye lesz itt - nézett a szépségre. |
- Wow, ez aztán a nem mindennapi fa! - *ámuldozott.*
- Amanban éltél korábban? - *kérdezte kíváncsian.*
- Ott minden tele van ilyenfajta fákkal? - *folytatta.* |
Elmosolyodott, és a fához lépett.
Fölé tartotta a szárnyát, és egy ideig várt, behunyva a szemeit.
Aztán végigsimított a csemetén, és hátralépett.
A fa kérge sötét, gyönyörű barna lett, de ahogy nőni kezdett, sokkal inkább a levelei lettek figyelemfelkeltőek.
Álombeli mélyzöld lett mind, hosszú, tojásdad formában, és ahogy meg-megrezdültek, csillámlás látszott rajtuk. Nem véletlen. A leveleknek aranyszínű erezete volt, és fonákjuk is aranyban ragyogott.
- Gondoltam hátha érdekel egy majdnem Aman-béli fa. Nem akartam pont olyat ide - mosolygott csendesen, a nem túl magasra, de hihetetlenül kecsesre és légiesre nőtt fát nézegetve. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mosolyogva átölelte párját, és elindult vele az egyik közeli tisztásra.