|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[Későbbi] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
- Nem tudom, Eve, nem tudom...
- Egyenlőre viszont úgy néz ki, hogy igen. |
 Asylon észrevette, hogy Zenit nézi őt, így rákacsintott, feldobta a szénát magasra, majd elkapta és lenyelte! Mint valami cirkuszi állat!!!
 - Szóval végleges a döntésed? Maradunk?
Hosszan nézte az öccsét.
- És aztán mi lesz? Aztán mit teszel, Zenit? Azt hiszem nem szereted a másik neved... - szomorkásan elmosolyodott.
|
*Zenit Asylonhoz fordílt és jól mulatott a látványán. Ott állt Asylon, szájában egy jókora szénagombóccal.
Aztán visszafordult Evenionhoz.*
- Épp azon gondolkodtam, hogy milyen sok dolgunk lesz... A vár még sehogy sem áll és sok részét még nem is láttuk. |
Asylon jókorát harapott a hozott szénából!
- Finom....
Odasétált Zenit/Opál mellé.
- Mondd min gondolkodsz! Kérlek! - mondta szelíd hangon. |
*Zenitből is kitört a nevetés.*
- Hát ... igen ! Ez ... Ez ... nem mindenkivel ... tör ... tör... történik meg !
*Zenit alig tudta kipréselni magából a szavakat, annyira nevetett.
Aztán egy idő után lecsillapodott.
Odébb sétált az egyik ablakhoz és kinézett. Mindenhol sötét volt. Lent a vár előtt mintha sokkal többen munkálkodtak volna, mint mielőtt idejöttek.
Zenit némán bámult ki az ablakon. A gondolatok sebesen cikáztak elméjében.* |
Aprót biccentett.
- Nekem megfelel.
- Nekem is! - mondta gyorsan, bár igyekezett megőrizni a méltóságát.
A sárkány bólintott és intett egyet a farkával.
Erre mindenféle mágikus lény pillanatok alatt berendezte a közepes méretű termet!!
Drapériák a falakra, súlyos fügönyök az ablakok elé, tűz az ősöreg kandallóba, párnák és párnahalmok, víz tálban és széna.
A lények meghajoltak, majd kisiettek, a sárkány is bókolt, majd becsukva a terem ajtóit magukra hagyta őket.
Asylon pár pillanatig még szótlanul állt, aztán (maga sem tudta miért) kirobbant belőle a nevetés!
- Hogy mi micsoda balfék mázlisták vagyunk!!! Ezt nem tudom máshogy nézni!
Eve szerényebben mosolyodott el, kicsit inkább Asylonon derülve, mintsem a helyzetükön. |
*Zenit ránézett a sárkányra, majd gyorsan elfordította a fejét, hogy ne lássa a sárkány, hogy alig tud magának parancsolni, hogy ki ne fakadjon belőle a nevetés.
Aztán visszafordult hozzá, és így szólt.*
- Úgy vélem, kényelmesen elférünk itt hárman is.
*Aztán ránézett Evenionra, majd Asylonra.*
- Persze csak akkor, ha Nektek is megfelel ez. |
Kérdőn és várakozón pillantott a sárkányra.
Ő is felsőbbséges pillantást vetett rá.
A sárkány egy gyönyörű, művészi mozdulattal, ami egyszerre volt meghajlás és felemelkedés, felemelkedett, és intett, hogy kövessék.
Ők pedig beléptek a nyomában. A kapu egy zengő döndüléssel becsapódott mögöttük, de ez valahogy most nem volt baljós.
A sárkány megmutatta nekik az elkészült földszintet, ami miatt tető volt a fejük felett (és néha gigantikus csarnokokba léptek be!), a hihetetlen mély pincéket, amire épp csak egy pillantást vetettek, mert hetekbe telik az egészet bejárni, az építkezéseket (néhol látszott, hogy a hatalmas kőtömböket csak varázzsal lehet majd a helyükre tenni) és végül az épen maradt tornyok egyikébe vezett őket.
- Egyelőre erre gondoltunk, mint lakóhelyiségre Nagyúr. - mondta a sárkány alázatos hangon.
- A...kísérői hol legyenek elszállásolva???Odalent van néhány szoba....
Asylon erre kérdőn, kicsit nevetve pillantott Zenitre.
Ő pedig aggódott. Ez a hely most az otthona lesz, ezt érezte, de nem akart elszakadni az öccsétől! |
*Zenit be akart menni a várba. Kíváncsi volt mindenre.*
- Körbevezetne minket a várban ? - *kérdezte a még mindig hajlongó sárkánytól.* |
Asylon elképedve, elismerően és mosolyogva nézte......barátját.
'Tudtam én!'
Evenion pedig szikrázó szemekkel nézte, és boldogan mosolygott.
'Az én öcsém!'
Tudták, talán jobban felfogva a pillanat jelentőségét, mint bárki más, mikor a történelem lapjait írta, hogy ezzel a boldog pillanattal olyan útra léptek, ami nem vezethet máshová, mint a Sötétbe.
|
*Miközben két barátja mellé lépett, Zenit behunyta a szemeit, erősen koncentrált. Néhány perc múlva megérthették a többiek is, mit csinált.
Fején lassan kirajzolódott koromfekete szarva és testén láthatóvá váltak hatalmas, ugyancsak fekete szárnyai.* |
Asylon rögtön Zenit egyik oldalára lépett és fenyegetően nézett a benti lényekre.
Pár pillanatig kimeredt szemekkel meredt a kettősre és rádöbbent, hogy sorsuk ezennel eldöntetett. Egy időre biztosan.
Zenit másik oldalára lépett és kihúzta magát, és érezte, ahogy a sok szörnyűség lefszlik róla és ő újra az a nemes lény, akinek született, akinek nevelték.
- Mi szóltok? Mit szóltok?! - kiáltott be emelt, zengő hangon.
És ekkor a sárkány előrelépett és meghajolt!!!! |
- Jól van. - *felelte olyan halkan, hogy csak a mellette állók hallhassák.
Előrébb lépett, felszegte fejét és a sárkány szemeibe nézett.*
- Én vagyok a Sötét Nagyúr utódja.
*Aztán eszébe juott, hogy elég viccesen nézhet ki. A Sötét Nagyúr utódjának vallja magát, pedig se szarva, se szárnya. Ez elég ellentmondásos dolog lehet.* |
- Te döntsd el, hogy bemutatkozol-e...Mert ezek itt téged várnak...Nem hinném, hogy más is pályázhatna.... - morogta halkan.
A Kastély belsejében égett néhány fáklya, így Evenion arra ment és végül ő is ott állt a kapuban.
- Ez veszélyes lehet! Ki tudja? Hátha valami önjelölt kiskirály már kikiáltotta magát itt Sötét Nagyúrnak! Az ő útjába akarunk kerülni? Hisz semmit sem tudunk erről a helyről! - mondta, mikor meghallotta Asylon mondandóját.
Aggódott az öccséért!!! |
*Zenit nem tartottan normálisnak Aylon műveletét. De amikor meglátta, hogy nem viccel és nem is volt ifeje válaszolni, kapva kapott az alkalman, hogy utána mehessen.
Nem is kérdezte, hogy Eve vele megy-e, egyszerűen Asylonhoz vágtatott.
Megállt melette.
Körbejáratta a tekintetét a jégszilánkokon, a hatalmas sárkányon és a többi lényen.
Nem tudta, mit is mondjon egy sárkánynak.
Asylonra nézett, majd úra vissza a sárkányra.* |
- Mit árthatnának nekem? Legföljebb eldobom a testem, ha nagyon forróvá válna a talaj!
- Miért, jobb az, hogy ki tudja meddig lapulunk itt? Lopakodunk és kutatjuk a semmit? Mert ezt is számításba kell venni: hogy bármit, ami csak használható lehetne, már elvittek!
- Ez őrültség! És ha nem tudsz elszabadulni?
- Ugyan! Az én két anyám győzte le a Sötét Urakat!
Azzal, mielőtt megállíthatták volna, vagy szólhattak volna még valamit, kiügetett az eddigi fedezékből, és szép kényelmesen a Kastélyhoz kocogott.
A hajdani kapuk közül szinte mindet rendbehozták, és a falakat is köztük.
Kissé nevetséges látvány volt: egy félkész kastély, se tető, se rendes emeletek, de a kapuk már álltak és a faak köztük. Meg néhány torony....
'Mintha csak gyalogos támadástól tartanának...Vagy...nem is tartanának semmiféle támadástól...'
Odaért a kapuhoz, ami pont szemben volt velük. A hatalmasnak készülő falakat már most díszítették...Rettenetes és gyönyörű minták, arcok, alakok, növények...főleg indák és virágok furcsa levelekkel....
Végül vett egy mély levegőt, felemelte szárnyát és kopogtatott a sárkányt ábrázoló kopogtatóval.
- Ki az? - kiáltott ki egy mély, öblös hang.
'Milyen nyugodt, pedig biztosan nem vártak vendéget.'
- Tegyük fel, hogy egy látogató, aki érdeklődni szeretne! Nem hinném, hogy fontos lenne a nevem.
- És mit akarsz?! - a hang vészjóslóbbá vált.
- Megkérdezni, hogy mi készül itt.
A helyzet kezdett nevetségessé válni. Itt társalog valami testnélküli hanggal, a Sötétség legmélyén!!!
- Nem látod?!
- De, de kinek a parancsára? Kinek építkeztek?
- A Sötét Nagyúrnak.
- Ő meghalt!
- A következőnek!
- És ha azt mondanám itt van?
A válasz egy süvítő bömbölés volt, rémítő és ismeretlen jelentésű...
Aztán a kapuk kivágódtak és Asylon egy hihetetlenül öreg sárkányra nézhetett fel.
- Te nem ő vagy! MEGÖLNI!
A semmiből kisebb sárkányok, gnómok, orkok vágódtak elő, mindenféle másfajta lénnyel.
- NE! - kiáltotta. - Én nem, de...
Aztán a mágia hatott és mindenki jéggé dermedt körülötte, hogy aztán ragyogó szilánkokra robbanjanak szét!
A sárkány az életbenmaradt lényekkel hátrált.
- Nem a Sötét Nagyúr vagy...De a hatalmad nagy! Ki vagy Te?!
Asylon kicsit beljebb lépett, aztán gondolatban mindent elmondott Zenitéknek, azzal a javaslattal megtoldva, hogy szerinte csatlakozniuk kelene.
|
*Zenit habozás nélkül közvetlen Eve mellé állt.*
- Ne szórakozz Asylon ! Az öngyilkosság lenne. Gondolkodj egy kicsit. |
- Rendben!
Behunyta a szemeit, koncentrálni kezdett, majd a sörénye és a farka is hullámzani kezdett.
És a következő pillanatban a fénye kihunyt!
Megmaradt fehérnek, de ezt senki sem láthatta.
És mi tagadás, kicsit megijedt.
- Opál! Vagyis...Zenit! Itt vagy?
A sötét szinte égette a szemeit!
Eltöprengett Zenit szavain.
- Van egy ötletem! Odamegyek és bekopogok a Kastélyba! Megkérdem mi is folyik itt! |
*Zenit tekintetét Asylora emelte.*
- Mekkora összefogáshoz ? Honnan veszed, hogy van másik oldal ?
- És szerintem nincsen vezérük. Ha lenne, már sokkal rendezettebbek lennének. olyan, mintha egy-két lény, mint például az a két pegazus úgy döntött volna, hogy tesz valamit azok ellen, akik elpuszították a többieket.
- De az is lehet, hogy most a többség fél, mert ha a Nagyurat el tudták pusztítani, akkor Ők hozzá képest semmik.
*Zenit Evenionhoz fordult.*
- Szerintem legalább halványítsd el a fényedet Eve, vagy ha tudod, akkor egyáltalán ne világíts, mert így csak könnyebben és gyorsabban megtalálnak minket. |
- Igen. - leszállt társai mellé.
- Tudjátok ez gyanús. Egy ekkora összefogáshoz kell valami ok....De mindeddig senki és semmi nem állta utunkat...Ami elég fura egy összefogott Sötétségtől....
Fürkészően meredt Zenitre.
- Ez...ez mit jelent? - nézett értetlenül a két fiatal csődörre. |
[Későbbi] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Asylon észrevette, hogy Zenit nézi őt, így rákacsintott, feldobta a szénát magasra, majd elkapta és lenyelte! Mint valami cirkuszi állat!!!
- Szóval végleges a döntésed? Maradunk?