|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[Későbbi] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Csak bólogatott és odament ő is.
Igazán nem volt éhes, de nem is volt mit csináljon.
És jópár pillanat néma evés után rádöbbent, hogy elvezsettnek érzi magát!
'Nem vallhatom be! Nem és nem! Nem fogom kimutatni!' határozta el magát.
Kőkemény elhatározás volt. Csak egyvalamit felejtett el. Hogy ő már épp elég erőt elveszített, mikor végignézett mindent és tudomásul vette, hgy egyedül maradt és meg kel mentenie az öccsét, annak idején...És hogy rengeteg erejébe került ellenállni a mágusnak...
Megállt benne az ütő...
'A mágus!'
Oldalra nézett, a mellette eszegető Zenitre. És egy őrült ötlet született meg az elméjében...
- Megyek lefekszem! - mondta hirtelen.
Azzal megpördült és odamasírozott egy párnához az ablak mellett. Ledobta magát rá és egy mély sóhajjal úgy tett, mint aki aludni készül. Pedig igazából az ablakon bámult ki és töprengett, töprengett.... |
- Igen, voltam kint is. - *válaszolta barátságosan Zenit.*
- Van kedved velem szénázni ?
*Miközben feltette a kérdést, odasétált a szénához.* |
A gondolatai ezerfelé kavarogtak azalatt az idő alatt, míg Zenit távol járt.
A család; azt est, mikor a szép élet lehetősége az első őt ért csapás után örökre tovatűnt; öccsének megtalálása és most a lehetőség, hogy újra elveszíti. Mert így érezte. Hogy ő itt felesleges. Egy teher. Amire nics szükség. A lelke nehéz és fájdalmas lett, mire Zenit (nem Oplá, Zenit, emlékeztette magát) visszatért.
Már tudta miért van annyi erős mágus és harcos az erisziek közt. A tehetetlenség és pótkeréskség érzésénl nincs szörnyűbb....De mostmár oda sem mehet. Ha Zenit elég elnéző, talán megengedi, hogy ittmaradjon....Bár it is kezdte fogolynak érezni magát.
Az ablakon befújó szél teljesen kihűtötte, de nem is érezte.
Mikor az ajtó kattant Zenit mögött, odafordult:
- Odakinn voltál? - kérdezte réveteg, üres hangon.
'Itt minden olyan hideg!' borzongott. |
*Zenit becsukta maga mögött az ajtót.
Elindult egy másik torony felé, ahol a Sötét Nagyurat annak idején elpusztították. Fél óra kavargás után megkérdezett egy varázst használó kőemelőt, hogy merre van az a torony. Az útbaigazította és folytatta az útját tovább.
Hamarosan elérkezett a toronyba. Amint kinyitotta az ajtót, szél süvített ki rajta. Ez a torony azóta még nem volt megjavítva. Félig hiányzott a tető, a 4 oldalból 2 hiányzott.
Belépett és besétált a torony közepére. A szél úgy süvített, mintha a Gonosz lelke repkedne ott benn.
Egy jó órát időzött itt.
Aztán kilépett és továbbsétált.
Több órán keresztült kóválygott a várban. Szemrevételezte a munkálatokat, beszélgetett a tervezőkkel. Találkozott a sárkánnyal is.
Kiment a vár elé is. Ott is sétálgatott jó darabig. Többször körbesétálta a várat. Megfigyelte, hogy hol milyen állapotban van.
Végül 5óra elteltével visszatért a toronyba, ahol Evét hagyta.
Felbaktatott a a toronyba, kinyitotta a hatalmas ajtót, belépett, és bezárta maga után az ajtót.* |
| Evenion pedig magába merült az ablaknál.... |
*Zenit még1X visszanézett, aztán fogta magát és kilépett az ajtón.* |
- Jó. - mondta szomorúan.
Odalépett az ablakhoz és kinézett a függönyök résén a sötét hidegébe. A lelke a feleslegesség érzésével telt meg.
'Nincs rám szüksége. Itt most ő az Uralkodó. Én csak egy kegyenc vagyok....Egy kegyenc, akire vigyázni kell, akit már így is épp elégszer kellett megmenteni....' ostorozta magát.
|
*Zenit egy darabig még ott állt az ablak előtt.
Aztán közelebb lépett Evenionhoz.*
- Eve, Én körbenézek a várban. Meg akarok nézni egy két helyet. Sietek vissza.
*Azzal már indult is kifelé.* |
 Vállatvont.
- Én eredetileg nem igénylek ilyen kaját, de amennyire ez nekem jelent valamit....igen. Egész jó ízű.
Figyelj csak! Én a helyedben most eljátszanám az aranyos kistesót! Eve is sok "érdekes" dolgon ment keresztül és félt téged, meg hogy megint elveszít! Azt akarja, hogy Neked a legjobb legyen és ő veled lehessen! Egy mosoly és máris minden oké lehet! - mondta és kacsintott.
- Nah, kinézek.
Azzal hideg széllé változott és kisüvített az ablakon a sötétbe. |
- Igen, arról faggatott.
- Hát, nem tudom, hogy most megnyugodott-e, vagy még több kérdést halmoztam benne...
*Aztán a szénára nézett, majd újra Asylonra.*
- Finom ? |
- Jó. - mondta és ellépett Zenittől.
Odament a szénakupachoz és elmerülten enni kezdett.
És Asylon lépett oda Zenithez.
- Ha jól sejtem Eve a hosszútávon idealizált jövőnkről beszélgetett veled, ugye? - mondta kellemes, csevegő hangnemben.
- Sikerült megnyugtatni? |
- Azt is teszem, amit akarok ! - *felelte egy kicsit emelt hangon Zenit.* |
- És miért nem ezért küzdesz?
- Gondok nyomasztanak, de biztosan nem feleslegesen? Miért kellene azzá válnod, aki itt volt??? Te nem ő vagy!
- Tedd azt, amit akarsz! |
*Zenit nagyot sóhajtott.*
- Azt akarom, hogy jobb legyen a világ és kevesebb legyen benne a féjdalom és a gonoszság. - *felelte.* |
Kicsit hallgatott, majd újra megszólalt:
- Mert....mert itt most minden ezen múlik. Mit akarunk?.....vagyis.....Mit akarsz?
- Igazad van: kérdés, ellenvetés nélkül uralkodó lettél! Tehát bármit megtehetsz! Nem köt Téged semmi!
- Mit akarsz?
|
- A régi gonosz Úr utódai? Ezt akarod mondani?
- Te a hatalmát kaptad, de nem a tudatát. És nem a vágyait. Ezt látom rajtad.
- Én nem érzem magam minden Gonosz Űrnőjének evilágban, rajtad pedig nem látom....
- A kérdés tehát erre egyszerűsíthető: akarsz-e azzá lenni? |
*Zenit nem tudta, most ezt hogy mondja el.*
- Te mit gondolsz ? Kik vagyunk, hogyha a régi gonosz Úr várában tanyázunk, és mindenkinek parancsolhatunk ? |
Nézte és nézte az öccsét, majd halkan válaszolt:
- Igen. Ezt kérdeztem. Azért jöttem Veled, hogy Veled lehessek. Akkor mondd el ki vagy Te...hogy kik leszünk... |
*Zenit meghökkent Evenionon.*
- Először is, Én nem köteleztem senkit, hogy velem jöjjön. Önszántatokból jöttetek ide.
*Kicsit elhallgatott.*
- Komolyan tudni akarod, hogy kik vagyunk és leszünk ? - *kérdezte.* |
Evenion Zenit elé lépett.
- Ez nem válasz!
Elszánt volt az arca.
- Idejöttünk Veled! Követtünk ide, amiről látom, hogy veszélyes! Akkor megérte, vagy sem?!
- Én veled vagyok. De az nem elég, hogy mi bízunk benned! Bíznom kell magadban!
Körülnézett.
- Ez a hely adott. De mi is itt vagyunk! És tudnunk kell a választ a kérdésre: Kik vagyunk?
|
[Későbbi] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Csak bólogatott és odament ő is.
Vállatvont.